Pierre Bonnard

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pierre Bonnard
Odilon Redon grafikája Bonnard-ról (1903)]
Odilon Redon grafikája Bonnard-ról (1903)]
Született Pierre Eugene Frederic Bonnard
1867. október 3.[1][2][3][4][5][6][7]
Fontenay-aux-Roses[8][9]
Elhunyt 1947. január 23.
Le Cannet[9]
Állampolgársága francia
Házastársa Marthe Bonnard (1925. augusztus 15.–1942. január 26.)
Foglalkozása
Iskolái
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Bonnard témájú médiaállományokat.

Pierre Bonnard (Fontenay-aux-Roses, 1867. október 3.Le Cannet, 1947. január 23.) francia festő, a posztimpresszionizmus jeles képviselője, a Nabis művészcsoport egyik alapító tagja.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Bonnard 1867-ben született a Párizs melletti kisvárosban, Fontenay-aux-Roses-ban. Iskoláit itt és a Lyonhoz közeli Grand Lemps-ben végezte. 1887-ben érettségizett, majd jogi tanulmányokba kezdett. Emellett azonban a Julian Akadémiát, majd az École des beaux-arts-t is látogatta, és fontos művészbarátságokat, ismeretségeket kötött (Édouard Vuillard, Paul Sérusier, Maurice Denis). Találkozásaik és elméleti jellegű vitáik egyre rendszeresebbé váltak.

Fontos esemény történt a baráti társaság életében 1888-ban: Sérusier meglátogatta Pont-Avenben, a kis bretagne-i faluban, a Paul Gauguin köré tömörült festőközösséget. Egy erdei sétán folytatott beszélgetésük során Gauguin frappáns mondatokkal fogalmazta meg Sérusier számára festészeti elképzeléseit, a keveretlen színek egymás mellé helyezését: „Milyennek látja ezt a fát? Zöld. Használja palettája legszebb zöldjét! És ezt az árnyékot? Inkább kéknek? Ne féljen a lehető legkékebbre festeni!”[10] Sérusier ebben a szellemben festett egy aprócska képet egy szivardoboz aljára. Hazavitte Párizsba a képet, megmutatta barátainak, és ez az alkotás lett a kis társaság Talizmánja (lásd [1]). A pont-aveni minta alapján ő is festőtársaságot alakított, ez a csoport lett a Nabis (Próféták), barátjuk, Cazalis nevezte így őket. Alapítói – Sérusier-n kívül – Pierre Bonnard, Maurice Dennis, Édouard Vuillard, Ker-Xavier Roussel, Paul Ranson és mások voltak. Később, 1894-ben csatlakozott hozzájuk Rippl-Rónai József, majd – többek között – Morgens Ballin és Felix Vallotton. Maga Bonnard tulajdonképpen csak ekkor határozta el magában, hogy a festészettel kíván foglalkozni. A csoport festészeti stílusában kétségkívül voltak stílusbéli hasonlóságok, de egységes Nabis-stílus nem alakult ki. A gauguini elveken kívül, eltérő mértékben ugyan, de hatott rájuk a korszak fontos áramlata, a szimbolizmus is. A csoport összejöveteleken vitatta meg a fontosnak tartott művészeti kérdéseket, látogatták a párizsi múzeumokat, de a műkereskedőket is, ahol Van Gogh és Cézanne képeivel is találkoztak. A társaság mintegy tíz év fennállás után kezdett szétesni, utolsó közös kiállításukat 1899-ben tartották.

Bonnard művészetében – végső soron a többiekében is – fontos momentum volt a Nabis-hoz való tartozás. 1890-ben Vuillard-ral közösen bérelt műtermet és az ekkori Bonnard-ról írta Rippl-Rónai, hogy „tipikus montmartre-i alak” volt.[11] Első képei határozottan gaugini hatást mutatnak (pl. Gyakorlat, 1890). Plakátokat is készített (ebben az időszakban Toulouse-Lautrec után a plakátkészítés komoly művészi tevékenység volt), és ez a plakátszerűség, a nagy foltok, a szokatlan kivágások táblaképein is megjelentek. Új stílus jelent meg a forrongó művészeti életben: a szecesszió (amit országonként más névvel, Franciaországban „Art nouveau” illettek és némiképp más megjelenési formája is volt). A stílus dekorativitása erősen hatott Bonnard-ra is, több e stílusjegyeket magán viselő képet is festett (Fésülködőköpeny, 1891, Krokettjátszma, 1892). A stíluskeresés jegyében impresszionista jellegű városképeket is festett ekkor, és néha már olyan képeket is, amelyeket már a kialakult eszköztárral rendelkező festő alkotása is lehetne. Ilyen például a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható, 1894-es Anya és gyermeke. Sok grafikát is készített ebben az időszakban, ezek közül is több a Szépművészeti Múzeum tulajdona.

A századforduló előtti években az addigi Gauguin-es színekkel festő Bonnard képei elsötétültek: feketék, szürkék jelentek meg rajtuk és uralták a képek színvilágát. Érdekes, hogy ekkoriban Rippl-Rónai és Vuillard stílusában is megjelentek ezek a vonások, nyilván a Nabis hatásaként. Lassacskán változott a stílus, kezdte megtalálni a csak rá jellemző hangot, a témák is, enteriőröket, arcképeket, aktokat kezd festeni. Képeinek perspektívája, a képszerkesztés módja is változott. Aktjait a mindennapi tárgyak között ábrázolta, tisztálkodás, szépítkezés közben, rafinált megvilágítást alkalmazva. Aktképein, de enteriőrjein is gyakran alkalmazta a tükröt, új perspektívákat nyitva az adott képen. Másik jellegzetessége a nyitott ajtók, ablakok mögötti dolgok, a kinti tájrészlet megmutatása.

Vernonban élt és dolgozott csendes visszavonultságban. 1924-ben nagy retrospektív kiállítása volt Párizsban, majd a következő évtizedtől kezdődően a világ minden részén kiállították képeit (New York, Zürich, London, Stockholm, Chicago stb.). Tengerparti, folyóparti tájképeket fest, felfedezi ismét a gyümölcsös csendéleteket, apró ecsetvonásokkal rakja fel a festéket. Igen precíz festő, nem egyszer előfordult, hogy még a kiállításra kiakasztott képen is javított valamit. Rendkívül tónus-gazdagon festett, ugyanakkor a kép tárgya mintegy feloldódott a modellt, tárgyat, tájat megvilágító fényárban. Utolsó éveiben freskókat festett, templomi üvegablakokat is készített.

A második világháború éveiben sorra elvesztette a számára legfontosabbnak számító embereket: meghalt felesége, legjobb barátja, Vuillard. 1947-ben ő is meghalt La Cannet-ben.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár, 2014. április 9.
  2. data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb12123889j
  3. Pierre Bonnard
  4. Pierre Bonnard
  5. Pierre Bonnard
  6. Kunstindeks Danmark, 1267, Pierre Bonnard, 2017. október 9.
  7. SNAC, 2017. október 9., w65h7m4f, Pierre Bonnard
  8. Integrált katalógustár, 2014. december 10.
  9. ^ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Боннар Пьер, 2017. február 25.
  10. Antoine Terrasse: Bonnard. Genf, 1964. 18. old.
  11. Rippl-Rónai József emlékezései. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957. 78-79. old.

Források[szerkesztés]

  • R. Gellér Katalin: Bonnard. A művészet kiskönyvtára. Corvina Kiadó, Budapest, 1975.

További információk[szerkesztés]