How Many More Times

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Led Zeppelin
How Many More Times
Dal a Led Zeppelin albumról
Megjelent 1969. január 12.
Felvételek Olympic Studios, London
1968. október
Stílus Blues-rock
Nyelv angol
Hossz 8:28
Kiadó Atlantic Records
Szerző Bonham/JonesPage
Producer Jimmy Page
A(z) Led Zeppelin album dalai
I Can’t Quit You Baby
(8)
How Many More Times
(9)

(10)
Hangminta

A How Many More Times a Led Zeppelin 1969-es debütáló albumának utolsó dala.

A stúdiófelvétel[szerkesztés]

8 és fél perces hosszával ez az album leghosszabb dala. Szerkezetét tekintve több kisebb részből áll, melyeket egy bolerószerű dallam köt össze. A dal végén a hang felváltva hallható a jobb és bal csatornában. Némely részlete emlékeztet az 1966-ban felvett Beck’s Boleróra, melyen Jimmy Page és John Paul Jones is játszott. A dal egyik különlegessége, hogy – a Dazed and Confusedhoz, az In the Lighthoz és az In the Eveninghez hasonlóan – a dal második részében Page vonóval is játszik a gitárján.

Szerzőkként Page, Jones és John Bonham neve van feltüntetve, bár több más blueszenész hatása is nyilvánvaló. A szöveg Albert King The Hunter és Howlin' Wolf How Many More Years című dalából is tartalmaz részleteket. A zenekarnál bevett gyakorlat volt, hogy nem jelölték ezeket a zenészeket, így a You Shook Me (Willie Dixon dala) és a The Lemon Song (Howlin' Wolf Killing Floor című dala alapján) is saját dalként vagy ismeretlen szerző műveként jelent meg. Több peren kívüli egyezség nyomán végül Dixon és Wolf nevét is feltüntették a két dal szerzői között. 1995 óta a Led Zeppelin albumainak új kiadásain a How Many More Timest a Led Zeppelin eredeti dala és a The Hunter egyvelegeként tüntetik fel.

Az első album más dalaihoz hasonlóan Robert Plantet ismeretlen szerződésbeli okok miatt itt sem jelölték szerzőként, ám a dal szerkezetének kialakítására kétségtelenül nagy hatása volt. Már előző zenekarával, a Hobbstweedle-lel is rendszeresen játszott vagy feldolgozott régi bluesdalokat. Az „I got another child on the way, that makes eleven” (Még egy gyerekem fog születni, így lesz tizenegy) sor Carmen nevű lányára utal, aki a felvételek után egy hónappal, 1968. november 21-én született.

Bár a borítón a dal hosszát 3 perc 30 másodpercnek adták meg, valójában 8 perc 28 másodperc hosszú. Az elírás szándékos volt, mert így akarták elérni, hogy a rádiók lejátsszák a dalt. Page tudta, hogy a rádióban sosem adnának le egy nyolc percnél is hosszabb dalt, ezért döntött a dal hosszának „elírása” mellett.

Koncerteken[szerkesztés]

A korai koncerteken általában záródalként játszották. Plant rendszerint a dal elején mutatta be az együttes tagjait, mint ahogy az a Led Zeppelin DVD-n helyet kapott dániai televíziós fellépésen is látható. 1969 végére a dal közepén hallható egyveleg egyre hosszabbá vált. Kiváló példa erre a Led Zeppelin DVD-n látható Royal Albert Hallbeli előadás 1970. január 9-éről. A „boleró” szekcióban Plant Neil Young Down by the River című dalából énekel egy szakaszt. A The Hunter után John Lee Hooker Boogie Chillenjét kezdik játszani, Plant viszont más dalokból is énekel részleteket. A The Lemon Song után az együttes visszatér a The Hunter záró szakaszához, ahol abbahagyták a dalt. Az egyveleg (Boogie Chillen–feldolgozások–lassú blues–fő téma) később a Whole Lotta Love-ba került át, ahogy az a Led Zeppelin BBC Sessions és a How the West Was Won című albumon is hallható.

A dalt 1970-től ritkábban játszották, utoljára az együttes 1975-ös észak-amerikai turnéján adták elő. Page és Plant 1998-as közös turnéján újra előadta a dalt.

A Dread Zeppelin 1995-ös No Quarter Pounder című albumán jelentetett meg egy feldolgozást.

Bibliográfia[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]