Harmadik lateráni zsinat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harmadik lateráni zsinat
Dátum 1179. március 5.március 19.
Elismerte Római katolikus egyház
Előző zsinat Második lateráni zsinat
Következő zsinat Negyedik lateráni zsinat
Összehívó III. Sándor pápa
Elnöklő III. Sándor pápa
Résztvevők 302
Viták témája A katharok és a valdensek elítélése, egyházfegyelmi kérdések
Dokumentumok és nyilatkozatok 27 kánon, a pápaválasztás módosítása, a szimónia elítélése
Időrendi lista

A harmadik lateráni zsinatot 1179-ben hívta össze III. Sándor pápa az egyház belső problémáinak megoldására. A zaklatott életű egyházfő – aki már jócskán 70 év felett járhatott – számára ez az időszak volt a diadal ideje. Gyakorlati bölcsességét mutatja, hogy a zsinat összehívását, már a velencei béke megkötésekor kilátásba helyezte. Célja az volt, hogy maga köré gyűjtve a keresztény világot, törvényeket bocsásson ki a közel húsz évig tartó szakadás idején keletkezett nehézségek, az egyházfegyelem hiányosságai és az eretnekségek ellen.

„Az első lateráni zsinat külső indítékát egyházpolitikai küzdelem, az invesztitúraharc szolgáltatta, a másodikét viszont egy skizma. A harmadik lateráni zsinat előtörténetében mindkét motívum felfedezhető.” (Hubert Jedin).

Gondos előkészületek után a XI. egyetemes zsinatot 1179. március 5-én nyitották meg, több mint ezer résztvevő jelenlétében. A zsinati atyák közül több mint 300-an püspökök voltak, zömmel itáliaiak (124 fő), angolok, spanyolok, franciák, németek, írek, skótok, bizánci latin szertartásúak (8 fő) valamint dalmátok (5 fő) . Magyarországot András kalocsa-bácsi érsek képviselte. A számos apáton túl, követek útján majdnem minden király vagy fejedelem képviseltette magát.

A zsinat határozatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmadik lateráni zsinat mindössze két hétig tartott, ami alatt három ülésszakot tartottak. Ezek lefolyásáról szinte alig maradt fenn használható dokumentum, így a tanácskozások részleteiről, szinte semmit sem tudhatunk, csupán a „capituli” – nak nevezett 27 cikkelyből álló összegzés ismert.

Az első két határozat a közelmúlt nagy egyházszakadására reflektált. A zsinat elsőként mondta ki, – okulva az 1159-es konklávé következményeiből – hogy az érvényes pápaválasztáshoz a bíborosok szavazatának 2/3-ad része szükséges. (Ez a rendelkezés napjainkban is érvényes, azzal a módosítással, hogy 2/3+1 szavazat a minimum). A pápaválasztás megreformálása sikeres döntésnek bizonyult, mert – egy III. Sándor korabeli jelentéktelen kivételtől eltekintve (III. Ince) – egészen 1378-ig nem volt ellenpápa.

A zsinat erős kézzel avatkozott bele a püspöki kinevezések területén uralkodó anarchikus állapotokba. Többek között kimondta, hogy püspök csak 30 év feletti, törvényes házasságból származó (nőtlen) férfi lehet. Emellett bevezette a címre való felszentelés (titulus) szabályát, egyúttal kizárta titulus nélküli felszentelések lehetőségét, könnyebbé téve ezzel a mindennapi papi munkát. A 17 éves skizma idején széles körben elterjedt a szimónia is, így a zsinat gátat szabott annak, mégpedig úgy, hogy megtiltotta az egyházi méltóságok (plébánosi, püspöki stb.) halmozását. Minderről a 10. fejezet, így rendelkezik: „A szerzeteseket ne pénzért vegyék fel a monostorba. …Ha pedig valaki, miután onnan elküldték, pénzt ad visszafogadása érdekében, ne jusson el a szent rendekre. Az pedig, aki elfogadta, a hivatalával való megfosztással bűnhődjék.”

Ezen a zsinaton átkozták ki első ízben a dél-francia (kathar) eretnekeket, és mindazokat, akik szállással kínálják őket vagy kereskednek velük.

A katharok a 12. század közepétől széles tömegeket mozgattak meg. Eszméik, a keresztes hadjáratok kapcsán, a Balkánról átszivárgott bogumil eretnekségben gyökereztek. Manicheus színezetű tanaik lebecsülték az anyagot, tagadták a feltámadást, megvetették a látható egyházat és annak intézményrendszerét, elvetették az esküt, a fegyverforgatást, a világi felsőbbséget stb. Fölöttébb szélsőségesek voltak és nem csak az egyháznak, hanem a világi társadalomnak is ártottak.

A katharok mellett előtérbe kerültek a valdensek is, akik a század végére szintén jelentős eretnekcsoporttá lettek. A zsinaton megjelentek – az akkor még csak kibontakozó eretnekség – fő képviselői („lyoni szegények”) és el akarták fogadtatni saját bibliafordításukat és prédikálási engedélyt kértek. Bár kéréseiket megtagadták, nem lettek kiközösítve.

A fentiek mellett a harmadik lateráni zsinat elrendelte, hogy minden székesegyház alkalmazzon egy tanítót a szegény klerikusok oktatására; kiközösítés fejében megtiltotta, hogy bárki is fegyvert vagy felszerelési anyagot jutasson a szaracénoknak; megtiltotta, hogy zsidók vagy arabok keresztény rabszolgát tartsanak stb.

Végül érdemes megemlíteni, hogy III. Sándor a zsinaton püspökké szentelt két angol és két skót klerikust, akik mindössze egy-egy lóval vagy gyalogszerrel érkeztek Rómába. A pápa ezzel kifejezte a „szent egyszerűség” iránti csodálatát, egyúttal utat mutatott a tiszta életre.

A harmadik lateráni zsinat nem tartozik az egyháztörténelem legdominánsabb zsinatai közé, mindazonáltal megtisztította az egyházat az ellenpápák idejében ráragadt foltoktól, jelentős reformokat vitt végbe az egyházkormányzat terén.