Bázel–ferrara–firenzei zsinat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ambox scales.svg
 Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!
Bázel–ferrara–firenzei zsinat
Dátum 1439. február 26. – 1445 augusztusa
Elismerte Katolikus egyház
Előző zsinat Konstanzi zsinat
Következő zsinat V. lateráni zsinat
Összehívó V. Márton pápa
Elnöklő Cesarini Julian bíboros, majd IV. Jenő pápa
Résztvevők A zsinat végére 117 latin és 31 görög püspök
Viták témája A husziták, a kelet-nyugati egyházszakadás megszüntetése
Dokumentumok és nyilatkozatok több pápai bulla és dekrétum, mint például a görögökkel, az örményekkel, a koptokkal és az etiópokkal való egyesülésről
Időrendi lista

A Bázel-ferrara-firenzei zsinat a katolikus egyház XVII. Egyetemes Zsinata.

Előzmények[szerkesztés]

A történetírás általában az 1054-es szakadást tekinti a keleti-nyugati törés hivatalos kezdetének. A kölcsönös kiközösítést megnézve azonban látjuk, hogy 1) A pápa meghalt a kiközösítés előtt, tehát Humbertus de Silva Candidának nem volt joga kiközösítésre (csak élő pápának lehet valaki küldötte-legátusa, halott pápának nem). Magyarázza de nem menti a helyzetet hogy akkoriban lassabban terjedtek a hírek, a pápa halála nem érte még el a delegációt a kiközösítés idején. 2) A pápai küldöttség csupán Kerullárioszt közösítette ki, Kerulláriosz pedig a pápai küldöttség tagjait.[1]

A pápaság és Bizánc viszonya a kiközösítés ellenére nem szakadt meg, a párbeszéd folytonos volt.[2] Az igazi nagyobb törés Konstantinápoly kifosztáskor jött létre, 1204-ben. A bizánciakban, különösen a köznépben ennek hatására egy ellenséges érzés fejlődött ki. Az értelmiség ennek ellenére kereste az egység útját. 1334-ben a konstantinápolyi pátriárka küldöttséget menesztett az akkoriban Avignonban székelő pápához egy zsinat terveit megbeszélendő. A megbeszélések zátonyra futottak, mivel a bizánci küldöttség arra számított, hogy a pápa a görög köznép megbékítése érdekében olyan engedményeket fog tenni, amire az nem volt hajlandó.[3] Ennek ellenére VI. Kantakuzénosz János még kétszer megpróbálkozott 1343-ban és 1367-ben. A nagy nyugati egyházszakadás (1378–1414) idején a tárgyalásokat felfüggesztették.

V. Márton pápasága kedvező alkalmat teremtett a párbeszédre, mivel uralkodása idején a zsinati szellemiség – hogy a zsinat egyenrangú vagy akár erősebb is a pápánál – átmenetileg erős volt. A keletiek így erősebb pozícióval ülhettek asztalhoz. Utódja, IV. Jenő megígérte a bizánciaknak hogy minden vitás kérdést meg lehet majd tárgyalni. A bizánciakat az egyre erősödő török is fenyegette, de ez másodlagos volt; az egyesülés őszinte vágya volt elsődleges.[4]

A zsinat[szerkesztés]

A zsinat Baselben[szerkesztés]

A zsinatot V. Márton pápa hívta össze, de váratlan halála miatt utóda, IV. Jenő pápa hagyta jóvá az összehívást. Cesarini Julian bíboros nyitotta meg 1431. július 23-án. A csekély számú résztvevőre hivatkozva a pápa december 18-án feloszlatta a zsinatot. Cesarini lemondott elnöki tisztéről, de a zsinat tovább folytatta a működését. IV. Jenő befolyásának csökkenése, továbbá a zsinatnak a huszitákkal szemben elért sikerei folytán (prágai kompaktátumok) a pápa kénytelen volt engedni: 1433. december 15-én a zsinatot törvényesnek ismerte el.[5]

A törvényesített zsinat számos reformhatározatot fogadott el. Az ágyast tartó papokat (concubinatus) büntetéssel sújtotta, korlátozta az egyházi tilalom (interdictum) alkalmazását, kitiltotta a szent helyekről az oda nem illő színdarabokat és látványosságokat, liturgikus újításokat vezetett be, előírta, hogy szabályos időközönként tartományi és egyházmegyei zsinatokat kell tartani. Ugyanakkor igyekezett korlátozni a pápai udvar, a kuria befolyását: eltörölte az annátákat (''annata''), palliumpénzeket és taxákat, az ügyintézési díjakat, melyek a kúriai kiadások fedezetéül szolgáltak. Elő kívánta írni továbbá, hogy a megválasztandó pápa köteles megígérni az egyetemes zsinatok döntéseinek megtartását, az egyháznak az egyetemes zsinatok általi kormányzását. A pápa és a zsinat közti szakításra azonban az uniós zsinat helyszíne körüli vita miatt került sor.[6]

Palaiologosz VIII. János bizánci császár - az oszmán-török terjeszkedés miatt - a Nyugattal való megegyezésre törekedett. A kérdésről tárgyalásokat folytatott a zsinattal és a pápával is. Az összejövetel helyszínéül a zsinati többség Bázelt vagy Avignont, a pápa Udinét vagy Firenzét javasolta. A görögök végül IV. Jenővel a földrajzilag kedvezőbb Ferrarában egyeztek meg. A pápa 1437. szeptember 18-án Ferrarába helyezte át a zsinatot. A kisebbség - Cesarini bíboros és Nicolaus Cusanus vezetésével - engedelmeskedett a döntésnek, míg a zsinati többség Bázelban maradt. Itt a zsinati eszme radikális képviselői ragadták magukhoz a kezdeményezést. Hittétellé nyilvánították a zsinat fennhatóságát a pápa felett. A hittételt elutasító IV. Jenő pápát 1439. június 25-én eretnekké nyilvánították és letették. November5-én pedig megválasztották pápává Savoyai Amadé herceget V. Félix néven. [7] A zsinat utolsó nyilvános ülésére Bázelben 1443-ban került sor. [8] 1448-ban pedig pénzügyi nehézségek miatt az ellenpápa, V. Félix székvárosába, Lausanne-ba helyezte át üléseit. [9] Utolsó döntése vereségének teljes beismerése volt: az elhunyt IV. Jenő utódát, V. Miklóst maga is pápává választotta és feloszlatta önmagát 1449-ben.[10] Az ellenpápa, V. Félix 1449. április 7-én önként lemondott.[11]

A zsinat Ferrarában és Firenzében[szerkesztés]

A zsinatra mind az öt pátriárkátus küldött követeket. Ez nagy jelentőségű volt, az öt pátriárkátus (Pentarchia) jelenléte a zsinatot egyetemes zsinattá tette. A keleti egyházakat egy 700 tagú küldöttség képviselte, több mint 30 metropolitával soraikban, akikből több filozófus, egyházjogász, teológus volt.[12] A nyugati résztvevők "a legnagyobb keleti akadémiai és teológiai küldöttséggel találkoztak, ami valaha a nyugaton járt".[13] Volt még egy ősi keleti feltétel. Az egyetemes zsinatot a "római császárnak" kellett engedélyeznie. Ez a keleti hagyományban a bizánci császárt jelentette. E feltétel is teljesült: A zsinatot IV. Jenő pápa nyitotta meg, VIII. Palailogosz János jelenlétében.[14] A nyugatiak a formaságokban annyi engedményt tettek, amennyit csak tudtak; pl nyugati szokás volt – még a királyoknak is – a pápa lábát megcsókolni; a görögöknek és keletieknek ezt elengedték.[15]

A tervezett egység első lépése a firenzei unió megkötése volt Róma és Konstantinápoly között. A zsinat résztvevői elfogadták, hogy Róma püspöke, a pápa lesz az egész keresztény egyház feje (pápai primátus). 1439 július 6-án Cesarini kardinális és Besszarion metropolita hirdette ki görög és latin nyelven a Laetantur Caeli bullában. A határozatot egyetlen görög püspök, Markosz Eugénikosz nem írta alá, mindenki más igen.[16] Az aláírás után közös misén vettek részt, először egy latin misén majd egy bizáncin.[17]

Searchtool right.svgLásd még: Extra Ecclesiam nulla salus

Szintén a zsinaton hirdették ki ex cathedra a Cantate Domino bullát, mely kimondotta, hogy az egyházon kívül nincsen üdvösség, valamint a kopt egyházzal való egységet. Az elszakadt örmény egyház kapcsán 1439 nov 22-én hirdették ki az uniót a Decretum pro Armenis határozatban. A szírekkel az egységet a Multa et Admirabilia határozat mondotta ki. 1445 aug 7-én a Káld egyházzal történt meg az unió a Benedictus sit Deus bullában.

IV. Jenő pápa 1447. február 23-án halt meg, a zsinat nem sokkal halála előtt oszlott fel. Utódja, V. Miklós keményen dolgozott az unió fenntartásáért. A nyugat ahol tudta, segítette a keleti, immáron katolikus egyházakat, amikor lehetséges, kompromisszummal, amikor kérték, elfogadással.[18]

Utóélete[szerkesztés]

Az egység a bizánci egyházzal zsinat bezárása után nem sokkal felbomlott, az egyesülés további lépéseit megakadályozta a keleti hívek ellenállása és az oszmán török hódítás. A zsinati határozatot aláíró keletiek közül többen Rómába emigráltak, köztük volt Ióannész Bésszarion, akinek jelentős szerepe volt a görög kéziratok megmentésében. Bizáncot elfoglalták a törökök (1453), az orosz és a keleti egyházak szakítottak Rómával, már csak azért is, mert közéjük állt, földrajzi értelemben, az Oszmán Birodalom. Az egység a szírekkel, örményekkel, káldokkal és koptokkal viszont ma is fönnáll, a zsinatnak köszönhetően. Ma kb 17 millió keleti katolikus van.[19]

A kialakult egyezség alapja lett az évszázadokkal később például Magyarországon létrejött unióknak: Ezek szerint a keletiek elismerik a római pápa főségét, a primátust, a Filioque-tant, vagyis, hogy a Szentlélek a Fiútól is származik, a tisztítóhely létét, valamint azt, hogy az ostya és a kovászos kenyér egyaránt érvényes anyaga az Oltáriszentségnek. Viszont a keletiek változatlanul megtarthatják szertartásukat. Papjaik elnyerik mindazon jogokat és kiváltságokat, melyek hazánkban a római katolikus lelkészeket megilletik. A 18. században e feltételek mentén csatlakozott Rómához a Munkácsi püspökség.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Chadwick, East and West, 212.
  2. ↑ Chadwick: East and West 219-232.
  3. ↑ Sergey Devzhnyuk: COUNCIL OF FLORENCE: THE UNREALIZED UNION 11.old
  4. ↑ Sergey Devzhnyuk i.m. 15.old
  5. ↑ Szántó K. 1987. I.  504-506.
  6. ↑ Szántó K. 1987. I. 506-507.
  7. ↑ Jedin, H. 1998. 84-85.
  8. ↑ Heussi, K. Az egyháztörténet kézikönyve. Osiris Kiadó - Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 2000. 260. ISBN 9633796865
  9. ↑ Jedin, H. 1998. 84-85.
  10. ↑ Szántó K. 1987. I. 509.
  11. ↑ Jedin, H. 1998. 87.
  12. ↑ Sergey Devzhnyuk i.m. 18.old
  13. ↑ Igor Sevcenko: Intellectual Repercussions Of the Council of Florence - Church History 24. no 4 (December 1955): 291.
  14. ↑ Geneakoplos: The Council of Florence 329. old
  15. ↑ Sergey Devzhnyuk i.m. 18.old
  16. ↑ Sergey Devzhnyuk i.m. 27.old
  17. ↑ Sergey Devzhnyuk uo.
  18. ↑ Sergey Devzhnyuk 33.old.
  19. ↑ Sergey Devzhnyuk i.m. 32. old

Források[szerkesztés]

P christianity.svg Ez a kereszténységgel kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
Egyetemes zsinatok
kelet és nyugat

Nikaia I. (325) · Konstantinápoly I. (381) · Epheszosz (431) · Khalkédón (451) · Konstantinápoly II. (553) · Konstantinápoly III. (680–81) · Nikaia II. (787)

csak kelet

Trullo (692) · Konstantinápoly IV. (879–80) · Konstantinápoly V. (1341–51) · Jeruzsálem (1672)

csak nyugat

Konstantinápoly IV. (869–70) · Laterán I. (1123) · Laterán II. (1139) · Laterán III. (1179) · Laterán IV. (1215) · Lyon I. (1245) · Lyon II. (1274) · Vienne (1311–12) · Konstanz (1414–18) · Bázel–Ferrara–Firenze (1431–45) · Laterán V. (1512–14)

csak római katolikus

Trident (1545–63) · Vatikán I. (1869–70) · Vatikán II. (1962–65)

csak protestáns

Dordrecht (1618–19) · Westminster (1643–49)

Az anglikán, a lutheránus, a kálvinista és más protestáns felekezetek csak az első négy egyetemes zsinatot ismerik el, bizonyos megszorításokkal az első hetet. Más (neo)protestáns felekezetek más nézeten vannak. · Az antikhalkédóni egyházak ma az első három zsinatot fogadja el a „közösből”, az Asszír Keleti Egyház az első kettőt.
Nemzetközi katalógusok
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bázel–ferrara–firenzei_zsinat&oldid=23666470”