Avignoni fogság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Róma városának térképe, a fekete ruhát viselő gyászoló özvegy az avignoni fogság ideje alatti Róma allegorikus figurája

Az avignoni fogság azt az 1309 és 1377 közötti időszakot jelöli, amelynek során a pápa székhelye – Róma helyett – a Rhône folyó mentén található franciaországi Avignon városában helyezkedett el.[1] (ld. Az avignoni pápai palota)

Az avignoni fogság volt a katolikus egyház történetének utolsó olyan időszaka, amikor a pápák önszántukból hagyták el Rómát.[1]

Előzmény[szerkesztés]

1293-ban IV. Miklós halálát követően V. Celesztint választották pápává, aki – mivel korábban szerzetes volt – nem értett a politikához, sokkal inkább imádsággal töltötte napjait, s ezért könnyen befolyásolható volt. Benedetto Gaetani bíboros nagy befolyással bírt fölötte, s végül elérte azt is, hogy 1294-re V. Celesztin – a történelemben első pápaként – aláírja lemondását. Tíz nappal később Gaetanit VIII. Bonifác néven választották meg pápává, s ebben a minőségében rövidesen hozzá is kezdett a III. Sándor által az invesztitúraharcok után megszilárdított pozíciók megerősítéséhez a világi hatalommal szemben. VIII. Bonifác szeretett volna egy újabb keresztes hadjáratot indítani a Szentföldre, ám a legfontosabb európai hatalmak: Franciaország és Anglia háborút viselt egymás ellen, így az ő segítségükre nem lehetett számítani. A pápa megkísérelte kibékíteni a feleket, ám ekkor ő maga lett egy újabb konfliktus okozója, hiszen tudomására jutott, hogy a háborús kiadásokat a francia király (IV. Fülöp) az egyházi jövedelmek és birtokok lefoglalásából származó összegekkel finanszírozza. Emiatt VIII. Bonifác kiadta a Clericis laicos kezdetű pápai bulláját, amelyben felszólította a világi uralkodókat, hogy hagyjanak fel az egyházi jövedelmek lefoglalásával, hiszen ehhez nincsen joguk. Erre válaszképpen Fülöp rendeleti úton megtiltotta az országából a pápai állam felé irányuló nemesfém-és élelmiszer kivitelt, emiatt a pápa kénytelen volt behódolni, hiszen szorult helyzetbe került. Kénytelen volt kibocsájtani 1297-ben az Ineffabilis amor kezdetű bulláját, melyben magyarázkodik korábbi kirohanásai miatt, s nyilvánvalóvá teszi, hogy nem akar beleszólni a világi államok ügyeibe, ő csupán a saját jogos bevételét védi. Végül Szép Fülöp hajlandó volt békét kötni (ennek egyik feltétele volt, hogy VIII. Bonifác avassa szentté Fülöp nagyapját, IX. Lajos lovagkirályt), s végül lezárult az angol–francia ellentét, melyet házassággal is tartóssá tettek (Fülöp az angol király fiához, II. Eduárdhoz – adta hozzá Izabella nevű lányát).

Az itáliai szál[szerkesztés]

A francia királlyal való kakaskodás idején a pápai állam területén is feszülté vált a helyzet. A hagyományosan ghibellin (az invesztitúraharcokban a császárt támogató) Colonna család két tagja: Jacopo és unokaöccse Pietro a bíborosi kollégium tagjai voltak, óriási befolyással rendelkeztek. Hosszú időkre volt visszavezethető a (hagyományosan guelf, azaz pápa-párti) Orsinikkel való vetélkedésük. Az Orsinik segítették hatalomra VIII. Bonifácot is, s egy részről ez volt az oka annak, hogy a Colonnák nem kedvelték az új pápát. Emellett azért sem kedvelték, mert a Colonna családon belüli birtokperek (Jacopo kitagadta testvéreit az örökségből) ügyében Jacopo testvérei a pápától kértek segítséget, aki kötelezte Jacopoékat, hogy adják vissza a testvéreket megillető birtokrészeket. Erre válaszként Jacopo megtagadta az engedelmességet mondván, hogy VIII. Bonifác csak trónbitorló, s elődje a törvényes pápa, ezért nem köteles neki engedelmeskedni.

Szép Fülöp francia király uralkodásának idején Franciaország nagyhatalmi szerepbe került, a Német-római Birodalom pedig hanyatlott. Az erős Franciaország többek között befolyása alá vonta a pápaságot is, a székhelyet áttették Avignonba, és ezentúl a pápai trónra francia pápák kerültek. A pápák az erős francia királyságra támaszkodva igyekeztek megerősíteni az egyházon belüli hatalmukat. XI. Gergely, a történelem hetedik, egyben utolsó avignoni pápája a legenda szerint Sziénai Szent Katalin rábeszélésére és személyes támogatásával 1376 őszén útra kelt Rómába, és 1377. január 17-én bevonult a városba.[1] Gergely költözködése nyomán véget ért az avignoni fogság közel hetven éven át tartó időszaka, a pápa hazatérése után azonban súlyos válságidőszak és ideiglenes szakadás következett a katolikus egyház életében.

Avignoni pápák[szerkesztés]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c Magyar katolikus lexikon I. (A–Bor). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993.