Guelfek és ghibellinek
A guelfek itáliai politikai pártja a 12–14. században a pápák és a német-római császárok között folyt harcokban (invesztitúraharc) a pápákat támogatta a császárpárti ghibellinekkel szemben.
Eredete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Német források (német krónikások) szerint az 1140-es weisenbergi csata során a szembenálló felek VI. Welf és a Hohenstauf-házból származó III. Konrád német király hadi jelszavaiból: Hie Welf és Hie Waiblingen alakult ki a guelf és a ghibellin kifejezés.
Történet
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A guelfekhez tartoztak általában a jómódú városi kereskedő- és kézművesrétegek az itáliai városállamokban, hosszabb időn át a pápa normann hűbéresei is, köztük Robert Guiscard.
Léteztek mérsékelt és radikálisabb válfajai is például Firenze városában az előbbiek voltak az úgynevezett fehér guelfek az utóbbiak a fekete guelfek. A fehér és a fekete guelfek között, bár céljuk azonos volt, állandóak voltak az összetűzések.
Elsősorban Itália nagy arisztokrata családjai tartoztak a ghibellinek közé; Rómában a Colonnák, Milánóban a Viscontiak, Veronában a Della Scala család, Urbinoban a Montelfeltro család.
Firenzében a nemesség pártját nevezték ghibellinnek, a néppártot pedig guelfnek. XII. Benedek pápa betiltotta ezeknek a neveknek a használatát 1334-ben. A 14. században ezek a pártnevek végleg eltűntek. A ghibellinek fehér rózsát avagy vörös liliomot viseltek címerükben.
Olasz városállamok pártállása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Ghibellin városok | Guelf városok | Változó pártállású városok |
|---|---|---|
| Arezzo Cremona Forlì Modena Osimo Pisa Pistoia Siena Spoleto Todi |
Bologna Brescia Crema Genova Lodi Mantova Orvieto Perugia |
Bergamo Ferrara Firenze Lucca Milánó Padova Parma Piacenza Treviso Verona Vicenza |
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Guelphs and Ghibellines in Tuscany
- Franco Cardini: Ghibellinen. In: Lexikon des Mittelalters (LexMA). Band 4. Artemis & Winkler, München/Zürich 1989, ISBN 3-7608-8904-2, Sp. 1436–1438.
- Franco Cardini: Guelfen. In: Lexikon des Mittelalters (LexMA). Band 4. Artemis & Winkler, München/Zürich 1989, ISBN 3-7608-8904-2, Sp. 1763–1765 (Beide Artikel erörtern knapp die Forschungsgeschichte der beiden Begriffe und geben auch weiterführende Literatur an).
- Peter Herde: Dante als florentiner Politiker (= Frankfurter historische Vorträge. Bd. 3). Steiner, Wiesbaden 1976, ISBN 3-515-02506-5.
- Peter Herde: Guelfen und Neoguelfen. Zur Geschichte einer nationalen Ideologie vom Mittelalter zum Risorgimento (= Sitzungsberichte der Wissenschaftlichen Gesellschaft an der Johann-Wolfgang-Goethe-Universität Frankfurt am Main. Bd. 22, Nr. 2). Steiner-Verlag-Wiesbaden-GmbH, Stuttgart 1986, ISBN 3-515-04596-1.
- Kurt Leonhard: Dante Alighieri in Selbstzeugnissen und Bilddokumenten (= Rowohlts Monographien 167). Rowohlt, Reinbek bei Hamburg 1970, ISBN 3-499-50167-8, S. 21–22.
