Halley-üstökös

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1P/Halley
Halley-üstökös
Halley-üstökös
Felfedezése
Felfedező: Edmond Halley után nevezték el
Felfedezés ideje: 1758
Alternatív nevek: Halley-üstökös, 1P
Pályaadatok
Epocha: 2449400,5
(1994. február 17.)
Aphélium távolsága: 35,1 CsE
(2023. december 9.)
Perihélium távolsága: 0,586 CsE
Fél nagytengely: 17,8 CsE
Pálya excentricitása: 0,967
Keringési periódus: 75,3 év
Inklináció: 162,3°
A Halley-üstökös legkorábbi ábrázolása a bayeux-i kárpiton található (1066)

A Halley-üstökös (kiejtése /ˈhælɪ/ vagy /ˈheɪli/ (IPA)) (hivatalos nevén 1P/Halley) (Edmond Halley (1656–1742) angol csillagászról kapta nevét), a Kuiper-övből származó, rövid keringési idejű üstökös, melyet minden 75-76. évben lehet megfigyelni bolygónk felszínéről. A Halley-üstökös az egyetlen olyan ismert rövid keringési idejű üstökös, melyet rendszeres időközönként lehet megfigyelni szabad szemmel és az egyetlen olyan szabad szemmel megfigyelhető üstökös, melyet egy emberöltő alatt kétszer is lehetséges megfigyelni. A Halley-üstökös legutóbb 1986-ban jelent meg a naprendszer belső gyűrűjében és legközelebb 2061 közepén lesz ismét megfigyelhető.

A Haley-üstökös megjelenéseit naprendszerünk belső gyűrűjében számos alkalommal megfigyelték és feljegyezték az írott történelem során, már időzámításunk előtt 240-től kezdve. Egyértelműen üstökösökről szóló feljegyzések kerültek elő az ókori kínaiak, babilóniaiak írásai közt, a középkori európa történetíróinak krónikáiból, azonban nem azonosítható egyértelműen a dátumok alapján, hogy erről az üstökösről van-e szó ezekben. A Halley-üstökös azonos időközönként való felbukkanására 1705-ben jött rá Edmond Halley angol csillagász, akiről az égitest elnevezését is kapta. [Edmond Halley]] kiszámította pályáját, elsőként a periodikus üstökösök közül (innen az 1/P szám).

1986-os felbukkanásakor ez volt az első üstökös, melyet egy űrhajó fedélzetéről is megfigyeltek, melynek köszönhetően részletesebb adatokkal gazdagodott ismeretünk tárháza az üstökös magját, illetve szerkezeti felépítését illetően, valamint a csóva és az üstökös magja körül kialakuló köd, illetve páraréteg kialakulásával kapcsolatban. Ezen megfigyelések szolgálnak alapjául számos hosszútávú feltevésnek az üstökösök felépítésével kapcsolatban, például a Fred Whipple által közzétett piszkos hógolyó elmélet alapjául, mely igazoltan előrevetítette, hogy a Halley-üstökös magjának anyaga illékony jég - mely vízből, szén-dioxidból és ammóniából áll, valamint porszemcsékből. Napjainkban már tudjuk azt is, hogy az üstökös anyaga kisebb mértékben áll illékony jégből, ugyanakkor felszínének nagyobb része nem illékony anyagokból áll.

Keringési idejének kiszámítása[szerkesztés]

A Halley volt az első üstökös, melynél megállapították, hogy rendszeres időközönként visszatér. A reneszánszig bezárólag az volt a konszenzus a filozófusok között, hogy az üstökösök a föld atmoszférájának zavarai, melyet még Arisztotelész mondott ki az ókorban. 1577-ben Tycho Brahe parallax méréseket hajtott végre és ráébredt arra, hogy vannak üstökösök, melyek pályája jóval a Hold távolságán túl nyúlik.

Története[szerkesztés]

Edmond Halley angol csillagász úgy vélte, hogy az 1531-es, 1607-es és az 1682-es fényjelenségek egy olyan üstökösnek tulajdoníthatók, amely 76 éves periódussal kering a Nap körül, és tagja a Naprendszernek. Számításai alapján az égitestnek 1758 karácsonyán kellett újból feltűnnie. Tudta, hogy akkor ő már valószínűleg nem él, ezért megkérte a csillagászokat: keressék meg az üstököst, és emlékezzenek meg arról az emberről, aki megjósolta annak visszatérését. A kérése teljesült.

1758 karácsonyán egy amatőr csillagász fedezte fel a már szabad szemmel is látható üstököst. Charles Messier, aki fontosnak tartotta az üstökösök kutatását, másfél évet töltött feleslegesen a Halley által megjósolt üstökös feltűnésére várva, amit csak annak felfedezése után egy hónappal vett észre.

Keringése és eredete[szerkesztés]

A Halley-üstökös keringési ideje az elmúlt három évszázad során 75-76 év körül alakult, ugyanakkor időszámításunk előtt 240 óta előfordult már, hogy 74, illetve 79 év volt a keringési ideje. Az üstökös pályája a Nap körül erősen elliptikus, keringési excentritása 0,967 (mely értéknél a 0 jelenti a kört, míg az 1 parabolikus pályát jelent). Az üstökös napközelben 0,6 CSE távolságban közelíti meg naprendszerünk központi csillagát, amely a Merkúr és a Vénusz bolygók pályavonala közé esik. Naptávolban, azaz akkor, amikor az üstökös a legtávolabbra kerül pályáján a Naptól, akkor 35 csillagászati egység távolságra van, amely durván a Plútó távolságának felel meg. Naprendszerünkben szokatlan módon a Halley-üstökös retrográd irányban mozog, azaz a Napot a bolygók mozgásához viszonyítva épp fordított irányban kerüli meg. A pálya inklinációja 18 ° az ekliptika irányába. Retrográd mozgása miatt a valós inklináció 162°.[1] Retrográd mozgásának következményeként a Földhöz, vagy a naprendszer más égitestéhez viszonyított sebessége a legnagyobb a naprendszeren belül. 1910-es megjelenésekor relatív sebessége 70,56 km/s volt, amely 254 016 km/h sebességnek felel meg.[2] Mivel a keringése során két alkalommal is megközelíti bolygónkat, ezért összefüggésbe szokták hozni a május elején felbukkanó akvarida meteorrajjal, illetve az október végén jelentkező orionida meteorrajjal is.[3] A Halley-üstökös az orionidák származási helye. A Halley-üstökös 1986-os megfigyelése során az akvarida meteorraj erősödését figyelték meg, melyet szintén a Halley-üstökös jelenlétének tudnak be.[4]

A Halley-üstököst a rövid keringési idejű üstökösök közé sorolják, melyeknek leghosszabb keringési ideje 200 év lehet. Az ennél hosszabb keringési idővel rendelkező üstökösök keringési ideje a néhány száz évtől akár a több ezer évig is terjedhet. Az úgy nevezett Halley-típusú üstökösökről azt feltételezik a tudósok, hogy ezek mind hosszú keringési idejű üstökösök voltak, ám óriásbolygók gravitációs mezeje eltérítette őket eredeti pályájukról és a naprendszer belső részei felé módosult pályájuk. A Halley-üstökös régen hosszú keringési idejű üstökös volt, amey feltételezhetően az Oort-felhő térségéből származik, melynek tagjai mintegy 20-50 000 csillagászati egység távolságnyira vannak tőlünk. A Jupiter-típusú üstökösök feltételezett kiindulási pontja a Kuiper-övben található, amely a Neptunusz bolygó pályája közelében található terület, ahol jeges törmelék lebeg az űrben. 2008-ban fedezték fel a 2008 KV42 kategóriajelű objektumot, amely egy Neptunoszon túli objektum, melynek a Halley-üstököshöz hasonlóan szintén retrográd irányú keringése van. Lehetséges, hogy ezen újonnan felfedezett üstökös a naprendszer kis tömegű égitesteinek új tagjai közé tartozik, amely a Halley-típusú üstökösök egyik forrása is lehet.[5] A Halley-üstökös jelenlegi pályáján már mintegy 16 és 200 ezer év óta kering. Pályáját módosíthatta az, hogy a naprendszer belső területeire érve magjából gázkitörések szabadulnak fel, melyek hatására kis mértékben módosulhat az üstökös pályája.[6] A Halley-üstökös várható élettartama akár 10 millió év is lehet, azonban egyes feltételezések szerint az üstökös magja a következő néhány tízezer évben elképzelhető, hogy kettéválik, vagy elpárolog, ám az is előfordulhat, hogy végül annyira elnyúlik pályája, hogy elszakad a naprendszertől és többé nem fog visszatérni.

Jelentős megfigyelések[szerkesztés]

i. e. 466[szerkesztés]

Az üstökös első ismert észlelése i. e. 466-ban volt – feltehetőleg ennek az üstökösnek van a leghosszabb ismert előtörténete.[7]

1986[szerkesztés]

A februári perihélium-átmenet (napközelpont-átmenet) után márciusban öt űrszonda vizsgálta a Halley-üstököst, ebből két japán és két szovjet – a VEGA-1 és VEGA-2 szonda –, valamint az Európai Űrügynökség (ESA) Giotto nevű űrszondája. A VEGA-1 8 900, a VEGA-2 8 000, míg a Giotto 600 km-re közelítette meg az üstökös magját. A mérések szerint a mag főként vízjég, 53 óránként fordul meg a tengelye körül, és vékony, sötét kéreg borítja. A fényvisszaverő képessége (albedója) csupán 2%.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Halley's Comet című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. S. Nakano: OAA computing sectioncircular. Oriental Astronomical Association, 2001 (Hozzáférés: 2007. május 15.)
  2. NEO Close-Approaches Between 1900 and 2200 (sorted by relative velocity). NASA/JPL Near-Earth Object Program. (Hozzáférés: 2008. február 5.)
  3. Meteor Streams. Jet Propulsion Laboratory. (Hozzáférés: 2007. március 15.)
  4. Umasankar Mitra (1987. szeptember 26.). „An Investigation Into the Association Between Eta-Aquarid Meteor Shower and Halley's Comet”. Bulletin of the Astronomical Society of India 15, 23. o.  
  5. B. Gladman (2009. szeptember 26.). „Discovery of the first retrograde transneptunian object”. The Astrophysical Journal 697 (2), L91–L94. o. DOI:10.1088/0004-637X/697/2/L91.  
  6. Donald K. Yeomans. Comets: A Chronological History of Observation, Science, Myth, and Folklore. Wiley and Sons, 260–261. o (1991. szeptember 26.). ISBN 0-471-61011-9 
  7. Csillagászat, szerkesztő Marik Miklós, Akadémiai Kiadó, Budapest 1989, ISBN 963-05-4657-4, 316. oldal

Ajánlott cikkek[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Halley-üstökös témájú médiaállományokat.