Hülegü ilhán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Hülegü kán szócikkből átirányítva)
Hülegü
Hülegü és felesége, Dokuz Hatun (Rasíd ad-Dín krónikája, 14. század)
Hülegü és felesége, Dokuz Hatun (Rasíd ad-Dín krónikája, 14. század)

Perzsa ilhán
Uralkodási ideje
12611265. február 8.
Elődje nem volt
Utódja Abáká
Életrajzi adatok
Született 1217 körül
Elhunyt 1265. február 8.
Dzsaghatu
Édesapja Toluj
Édesanyja Sorghaghtani Beki
Házastársa Doquz Khatun
Gyermekei
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hülegü témájú médiaállományokat.

Hülegü kán (1217 körül – Dzsaghatu, Afganisztán, 1265. február 19.[1]), mongolul: Хүлэгү, perzsa és arab szövegekben Húlákú hán (هولاكو خان – Hūlākū ẖān), modern perzsa ejtéssel Huláku hán, perzsa ilhán (mongolul: Персийн Ил Хан), mongol kán, Délnyugat-Ázsia jelentős részének meghódítója, illetve az Irán központú Ilhánida Birodalom (mongolul: Ил Хан улс) alapítója volt.

Származása[szerkesztés]

Dzsingisz kán legkisebb fia, Toluj és nesztoriánus keresztény kereit felesége, Szorgagtani Beki gyermeke, Möngke, Kubiláj és Arig Böke fivére volt. Möngke 1251-es nagykánná választásakor Hülegüt a kurultaj feljogosította a még Dzsingisz kán alatt megkezdett és Ögödej alatt folytatott délnyugati hódításra, egyúttal előre elismerték örökletes uralmát a meghódítandó területen mint a nagykán alattvalója[2]

Perzsia és Mezopotámia meghódítása[szerkesztés]

A perzsa területek ellen először Dzsingisz kán indított támadást 1218-1223 között, majd Ögödej semmisítette meg a Hvárazmsáhok birodalmát 1230 táján, 1243-ban pedig az Ikóniumi Szultánság szeldzsuk urai szenvedtek vereséget a Köse Dag-i csatában, és tértek mongol hűségre. Az iráni hegyekben gyakorlatilag önálló államként működő iszmáilita erődhálózat azonban nem hódolt be neki a dél-iráni lurikhoz és a nyugatabbi muszlim államokhoz hasonlóan. Möngke 1255-ben hatalmas sereget adott öccsének, aki 1256-ban átkelt az Amu Darján, és még abban az évben elfoglalta a legtöbb iszmáilita erődöt, köztük a legendás Alamútot. A meghódoló Rukn ad-Dín Hursáhot, a szekta utolsó vezetőjét családjával együtt Möngkéhez indította, aki meggyilkoltatta. Ezzel megszűnt az iszmáiliták 11. század óta kiépített önálló erődrendszere.

Miközben az aszaszinokat hódoltatta, a kán követeivel követelte a bagdadi abbászida kalifa, az 1242 óta uralkodó al-Musztaszim meghódolását. Bár a kalifátus már évszázadok óta nem jelentett tényleges hatalmat, a kalifa ellenállt, mire Hülegü 1258-ban lerohanta Bagdadot, és ötven napos ostromot követően bevette, lakóit az uralkodóval és elérhető családtagjaival együtt kivégeztette. Bagdad jelentősége ezzel hosszú időre elenyészett, a szunniták által egyetemlegesen elismert kalifátus pedig megszűnt.

Szíriai háború[szerkesztés]

Az 1260-as szíriai hadműveletek térképe

A mongolok lendülete ezzel nem állt meg, még 1259-ben lerohanták a több ajjúbida fejedelemségre oszló Szíriát. A hadjárat során I. Hetum kilikiai örmény király és VI. Bohemond, antiochiai herceg és tripoli gróf támogatta Hülegü hadait. Aleppó fejedelme, an-Nászir Júszuf eleinte barátságosan közeledett a kán felé, ám annak ellenséges válasza után az ellenállás mellett döntött, és az Egyiptomban valódi hatalmat kezében tartó Kutuz alkirálytól kért segítséget. Kutuz kész volt szembeszállni a mongolokkal, de az aleppói uralkodónak nem küldött segítséget, és amikor 1260. január 25-én elesett Júszuf székvárosa, hadai is szétszóródtak. Az addig őt szolgáló, emigráns mamlúkok tárgyalni kezdtek Kutuzzal, és röviddel Damaszkusz elestét követően visszatértek Egyiptomba. Hülegü csapatai egy részével hamarosan elhagyta seregét, hogy részt vegyen a Möngke halálát követő kánválasztáson, a mongolok maradékai azonban a szintén keresztény Kitbugha Noyan vezetésével Szíriában maradtak, és egészen Askelon, Náblúsz és Gáza mélységéig helyőrségeket állítottak fel, egyúttal felszólították Egyiptomot a megadásra.

Az időközben szultáni trónt megszerző Kutuz a meghódolást követelő mongol követeket meggyilkoltatta, és július 26-án kivonult serege élén. A két sereg a Jezréel-síkságon találkozott, Ajn Dzsálútnál (Góliát-forrás) szeptember 3-án. Hosszú és mindkét fél számára súlyos veszteségekkel járó csatát követően az egyiptomiak győztek, elsőként állítva meg az addig minden irányba feltartóztathatatlanul terjeszkedő mongolokat. Kitbuqa, a jeles hadvezér is holtan maradt a csatatéren. A győzelem nem csak megvédte Egyiptomot a betöréstől, de a mongolok korábbi győzelmeinek köszönhetően az aleppói és damaszkuszi ajjúbida államocskák erőfeszítés nélkül jutottak mamlúk kézre. Az újra Szíriára törő mongolok 1260. december 10-én ismét vereséget szenvedtek a mamlúkoktól az I. himszi csatában. Az elkövetkező fél évszázadban az ílhánidák még több eredménytelen háborút vívtak a Mamlúk Birodalom ellen.

Hülegü és Berke háborúja[szerkesztés]

Hülegü eredménytelenül tért vissza 1262-ben a nagykánválasztásról, ahol bátyját, Kubilájt ruházták fel a címmel, ráadásul rövidesen konfliktusba keveredett Berke kánnal, a kelet-európai sztyeppén elterülő Arany Horda vezetőjével. Berke 1257 óta muszlim volt, így nehezményezte Hülegü iraki és szíriai hódításait, illetve a kalifával szembeni fellépését, ráadásul a rabszolgakereskedelem révén virágzó kapcsolatokat épített ki a Mamlúk Birodalommal, melynek szövetségese is volt.

Az ellenségeskedés 1262-ben – elsőként a mongol birodalmak között – nyílt háborúba fordult. Hülegü így nem tudott bosszút állni a mamlúkokon, mivel erőit részben a Kaukázus, részben Afganisztán felé kellett irányítania. A háború végül különösebb területi változás nélkül, Berke visszavonulásával ért véget.

Pozícióit megerősítendő Hülegü kapcsolatba próbált lépni a nyugati keresztény hatalmakkal, hogy szövetségeseket keressen a mamlúkok és Berke ellen. Egyik IX. (Szent) Lajosnak küldött levele fenn is maradt Bécsben, bár kétséges, hogy az 12501254 között keresztes hadjáratot vezető uralkodó megkapta-e. Azt is tudjuk, hogy egy 1262-es követségét az Egyiptommal jó kapcsolatokat ápoló Hohenstaufeni Manfréd szicíliai király fogta el és fordította vissza. Hülegü utolsó éveiben a Bizánci Birodalmat nemrég restauráló VIII. (Palaiologosz) Mihály császárral is levelezett, feleségül kérve egy lányát. Mihály egy törvénytelen lányát, Palaiologina Máriát küldte keletre, de ő már a kán halála után érkezett az udvarba, így utódjához ment feleségül.

Utódai, örökösödése[szerkesztés]

Hülegü a híradások szerint utolsó éveiben addigi kereszténységét feladva buddhista hitre tért, és 1265 elején halt meg betegségben. A főváros, Maráge közelében, az Urmia-tó egyik szigetén temették el. Hű felesége, az anyjához hasonlóan nesztoriánus kerait Dokuz Hatun férjével egy évben halt meg. Utódja a fia, Abáká kán lett, aki megpróbálta kijavítani atyja kudarcait, de szintén nem ért el tartós sikert sem az északi, sem a nyugati fronton.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. FMG/Mongols/Il-Khan Dynasty of Persia
  2. Mongolul ilhán (Ил Хан), amelyről a dinasztiát és a birodalmat nevezték el.

Irodalom[szerkesztés]

  • Sárközy Miklós: Iráni történeti kronológia. (egyetemi jegyzet)
  • Nyitrai István: Irán története a muszlim hódítástól napjainkig. In: Iráni föld – perzsa kultúra. Szerk.: Jeremiás Éva M. Piliscsaba, Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete, 2007. pp. 119-261
  • P. M. Holt: The Age of the Crusades: The Near East from the Eleventh Century to 1517. London: Longman. 1986.  

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hülegü ilhán témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
nem volt
Perzsa ilhán
12611265
Flag of Ilkhanate.gif
Következő uralkodó:
Abáká