Aszaszin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az aszaszin erőd Alamut.

Az aszaszinok gyilkos akcióiról elhíresült iszlám hitű szekta volt a keresztes háborúk korában, az iszmáili síita iszlám nizári ágának perzsiai központú követői. A szekta alapítója Haszan-i Szabbáh volt. Mai leszármazottaik a IV. Aga Kán vezette nizarik.

Nevük egy (vitatott) etimológia szerint a „hasisfogyasztó” jelentésű arab hasísín szóból ered. A világ sok nyelvében a szekta neve az orgyilkosok köznevévé vált. A középkori világban rengeteg rémtörténet terjedt el róluk, amelyek máig hatnak és részben ellenőrizhetetlenek, de az aszaszinok kétségtelenül sok orgyilkosságot követtek el, ami hozzátartozott harcmódjukhoz.

Az alapítás[szerkesztés]

A szekta gyökerei al-Musztanszir , Abú Tamim Maadd, Fátimida kalifa uralkodásának idejére nyúlnak vissza. Az 1070-es években al-Musztanszir fia, Nizár körül ellenállási mozgalom szerveződött és a Nizárt kalifának áhítókhoz csatlakozott a perzsiai születésű Haszan-i Szabbáh is, aki ekkor a Fátimidák központjában, Egyiptomban tartózkodott.[1] Keletre, az Abbászida Kalifátus területére visszatérve Haszan a fátimida síiták vezetője lett. Miután a Fátimida-dinasztiával szakított és ellenséges területen kellett megőriznie követőit, a karizmatikus Haszan azt a stratégiát választotta, hogy várakat foglal el és ezekben rendezi be a nizárik központjait, falakkal védve meg őket a támadásoktól. Az aszaszinok ellenőrizte „szigetek” Iránban, Irakban, Szíriában és Libanonban voltak. A központ a Kaszpi-tengertől délre, az Alburz-hegység közepén elhelyezkedő Alamút vára volt, amelyet Haszan 1090-ben foglalt el.

Harcmodoruk[szerkesztés]

Harcmodoruk is eltért a hagyományostól. Mivel ütőképes hadsereget nem tudtak felállítani, aszimmetrikus hadviselésre kényszerültek: harcoló csoportokat (fedajinok) képeztek ki, nem a nyílt harcra, hanem arra, hogy az ellenséges területeken tevékenykedjenek titokban, csak a kellő pillanatban támadásra lendülve. A vérontás helyett gyakran használták a megfélemlítés fegyverét, üzenetet, vagy tőrt helyezve el ott, ahol ellenségük nem várta volna. Bosszúból, vagy hogy megtámadásukat elrettentéssel előzzék meg, orgyilkosságokat is elkövettek.[2][3]

A keresztesek államai, a közép felett valamivel a Maszijaf körül az asszaszinok ellenőrizte területek.

A fenyegetés kezdetben az Abbászida Kalifátus befolyásos nizári-ellenes fejedelmei ellen irányult, a későbbiekben azonban mindazoknak, főképp a magas rangúaknak, félniük kellett az aszaszinoktól, akik a régióban ellenségükké, vagy szövetségeseik ellenségévé váltak.

Bár az aszaszinok gyakran váltak a keresztes államok szövetségeseivé, Európában is elterjedt félelmetes hírük, ami jelentős részben Marco Polo népszerű úti beszámolójának tudható be. Polo állítólag 1273-ban ellátogatott Alamútba. Ezt a történetet általában fikciónak tekintik (különösen azért, mert más források szerint Alamútot 1256-ban elpusztítottak a mongolok. Több Európába visszatérő keresztes számolt be az aszaszinok Maszjaf-beli vezetője, a „Hegyi Öreg” néven emlegetett Rásid ad-Dín -Szinán ügyeiről. Tudelai Benjámin Marco Polo előtt száz évvel készült úti beszámolója is megemlékezett az aszaszinokról, és vezetőjükről, „az Öregről”. Szerinte az aszaszinok központja Kadmúsz volt.

Az aszaszinok Tolnai Világtörténelme alapján[szerkesztés]

„Az aszaszinok különös, fanatikus rendjét, amelynek a kötelessége a gyilkolás volt, pár évvel a keresztes háborúk előtt, alapította Perzsiában egy zavarodott lelkű, tébolyodott Haszan nevű próféta. E köré az eszelős szent köré sok pap és számos erős ifjú és férfi sereglett, hogy szót fogadjon a tanításának, amely úgy szólt, hogy az iszlám ellenségeit orgyilkossággal, méreggel és fojtogatással is pusztítani kell. Csakhamar a rablók és gyilkosok veszedelmes rendjévé vált az aszaszinok gyülekezete. A hegyek között, egy megközelíthetetlen sziklavárban lakott a rend feje, a félelmetes Saykh al-Gabal, magyarul a Hegyi Öreg. Ő adta ki a parancsokat a gyilkolásra, és az ő várába hordták össze a prédára került kincseket. Az ifjút, aki belépett a rendbe, először is elkábították a kender leveléből készült hasis nevű bódítószerrel, amelytől elkábulva olyan kéjes gyönyörű látomásokat láttak, amilyeneket az ópiumhasználók is látnak. Amikor azután felébredtek a hasis okozta mámorból, akkor elhitették velük, hogy az alatt az idő alatt a paradicsomban voltak és oda csak akkor fognak visszajutni, ha a hitetlenekkel való küzdelemben pusztulnak el. A hasisról nevezték el őket hasisimnak és ebből, formálták az Ázsiába jutott európaiak az asszaszin szót. Az aszaszinok csakhamar a rémei lettek egész Kis-Ázsiának, Szíriának és Arábiának, sőt távolabbi vidékeknek is. Az egyszer megízlelt paradicsomi gyönyörűségre való vágyakozás elfeledtetett velük mindent, csak a fogadalmukat nem, hogy irtani fogják az iszlám ellenségeit. Leginkább éjjel dolgoztak és egyetlen tőr volt a fegyverük. Mivel minden testi ügyességben szinte boszorkányos nagy fokra tettek szert, be tudtak lopózni az ellenség táborába, lakásaiba, sőt váraiba is. Az éjszaka leple alatt orvul meggyilkoltak mindenkit, akihez eljutottak. Sokszor a legbiztosabbnak vélt helyeken is tucatjával találtak reggelenként álmukban szíven szúrt keresztényeket. Ha pedig elfogtak egy aszaszint, néma maradt a legpokolibb kínzások alatt is, a halált pedig mosolyogva várta, mert hitte, hogy újra megnyílnak előtte a paradicsom kapui. Csakhamar több sziklavárat is építettek, megközelíthetetlen fészkeket és rettenetes hatalmukat megsínylette egész Ázsia. A Hegyi Öreg egy idő után úr akart lenni az egész muszlimok lakta földön, és sorra legyilkolta azokat a szaracén vezéreket, akik nem engedelmeskedtek parancsának. Saját magukat az aszaszinok fidá'inak nevezték, ami körülbelül rajongót jelent.”

Magyar vonatkozás[szerkesztés]

Amikor 1217-ben II. András magyar király VI. Lipót osztrák herceggel szövetségben keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, 300 magyar lovas katona vállalkozott arra, hogy legyőzi az aszaszinokat. A katonák ezt meg is próbálták, de az aszaszinok legyilkolták őket, úgy, hogy csak ketten tértek vissza[forrás?].

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Assassins (lexicorient.com)
  2. Daftary. The Isma'ilis: their History and Doctrines. Cambridge University Press, 324–338. o (1999). ISBN 0-521-42974-9 
  3. Lewis, Bernard. The Assassins: A Radical Sect in Islam. Weidenfeld & Nicholson (1967). ISBN 0-465-00498-9 

Forrás[szerkesztés]

  • Tolnai Világtörténelme I–X. (szerk. Mangold Lajos, Horváth Cyril), Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, é. n., (1910 k.) (reprint kiadása: Kassák Kiadó)