Gratz Gusztáv

Gratz Gusztáv (1875–1946)

Gratz Gusztáv Adolf (Gölnicbánya, 1875. március 30. – Budapest, 1946. november 21.) német származású politikus, publicista, gazdasági szakember és történetíró volt. 1917-ben az Esterházy Móric vezette kormányban pénzügyminiszter, 1921-ben Teleki Pál első kormányában a külügyi tárca élén állt. Testvére Gratz Ottó tejgazdasági szakember és szakíró.

Családja

Gratz Gusztáv ősei ausztriai protestánsok voltak, akik feltehetően a 18. században a vallásüldözések elől Salzburg tartományból menekültek Pozsony környékére. Apja Moritz Gratz, evangélikus lelkész, anyja Emma Dax, budai német polgárlány volt. Gusztáv szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot. A Gratz-család nem volt cipszer, Gölnicbányára azért kerültek, mert Gratz Gusztáv apja, Moritz Gratz elfogadta a bányaváros evangélikus lelkészi állását.

Munkássága

Gratz Gusztáv az iglói német evangélikus gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd amikor apja a kolozsvári evangélikus gyülekezet lelkésze lett, s a család Kolozsvárra költözött, az ottani unitárius főgimnáziumba került, egy évet azonban a besztercei szász gimnáziumban végzett el. Az érettségi után a kolozsvári egyetem állam- és jogtudományi karának hallgatója lett, de mivel 1896-tól a Pester Lloyd parlamenti tudósítójaként tevékenykedett, átjelentkezett a budapesti egyetemre, államvizsgáját azonban Kolozsváron abszolválta. Az újságírással már korán eljegyezte magát, első cikkei a kolozsvári Ellenzék c. lapban jelentek meg, majd az 1895-ben induló kolozsvári Erdélyi Napló munkatársa lett. Az alapító-főszerkesztő Szász Károly ajánlására került a Pester Lloydhoz. Az ott betöltött állása mellett 1898-tól a Kölnische Zeitung és a bécsi Die Zeit újságok budapesti tudósítója. 1906 váltott, és a rivális bécsi politikai napilap, a Neue Freie Presse budapesti tudósítója lett. Budapesti újságíróként kapcsolatba került a kor valamennyi jelentős politikusával.

Gratz Gusztáv a Huszadik Század című folyóirat egyik alapítója, s 1903-ig főszerkesztője volt. A Huszadik Századot alapító fiatal értelmiségiekkel - köztük Jászi Oszkár, Vámbéry Rusztem, Berinkey Dénes, Szabó Ervin, Somló Bódog - 1901-ben létrehozta a Társadalomtudományi Társaságot, a hazai szociológia első műhelyét. A folyóirat és a Társaság is azzal a közös céllal jött létre, hogy Magyarország elmaradott társadalmi viszonyait megreformálják, kiálltak az agrárreform és a választójog kiterjesztése mellett. Létrehozták a Választójogi Ligát, s országszerte népgyűléseket szerveztek. A Társaság illetve a folyóirat körül tömörülő konzervatív és radikális csoport ellentétei egyre inkább elmélyültek. Gratz 1903-ban kilépett a folyóirat szerkesztőségéből, s 1906-ban a Társadalomtudományi Társaság radikalizálódását ellenző tagokkal egyetemben elhagyták a Társaságot is. A kilépők útja többnyire a politikai establishment soraiba, a bennmaradóké a polgári radikalizmusba vagy a szocialista eszmék magyarországi fő hirdetői közé vezetett.

Gratz 1906-ban országgyűlési mandátumot szerzett a szászok, magyarok és románok által lakott újegyházi (Erdély) választókerületben, mandátumát 1917-ig megtartotta. Az erdélyi szász képviselők parlamenti csoportjához csatlakozott.

1912-től Gyáriparosok Országos Szövetségének ügyvezető-igazgatójaként működött. Lehetősége adódott a magyar ipar helyzetének alapos megismerésére. Az első világháború alatt számos hadi gazdálkodási központ tagja volt. Liberális gazdasági szakemberként támogatta a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország minél szorosabb gazdasági együttműködését.

1917 elején - Tisza István miniszterelnök javaslatára - kinevezték a közös külügyminisztérium kereskedelempolitikai osztályfőnökévé. 1917 júniusától szeptemberéig az Esterházy-kormányban pénzügyminiszter, majd újra visszatért a külügyminisztérium kereskedelempolitikai osztályának élére. Ebben a minőségében a breszt-litovszki majd a bukaresti béketárgyalásokon a gazdasági tárgyalásokat vezette az Osztrák–Magyar Monarchia részéről, ami nagy mértékben növelte presztízsét. A Monarchia összeomlásáig a posztján maradt.

Az 1918. októberi forradalomtól távol tartotta magát, majd a Tanácsköztársaság kikiáltásakor Bécsbe sietett és csatlakozott az Antibolsevista Comité néven ismert bécsi ellenforradalmi csoportosuláshoz. Az ellenforradalmi rendszer hatalomra kerülése után 1919. novemberétől 1921. januárig bécsi magyar követ.

A követi állást a külügyminiszteri bársonyszékkel cserélte fel Teleki Pál első kormányban. Kezdeményezésére tárgyalások kezdődtek Csehszlovákiával a Lajta menti Bruckban. Mivel exponálta magát IV. Károly mellett annak 1921. húsvéti visszatérési kísérlete mellett, lemondott. Ezt követően Károly király magyarországi megbízottjaként a magyar kormánnyal egyetértésben kísérelte meg a restauráció előkészítését. Feltehetően IV. Károly második restaurációs kísérletének előkészítésében nem vett részt, s a királyt visszatérésre nem biztatta, de amikor Károly király és Zita királyné 1921. októberében váratlanul Magyarországra érkezett, csatlakozott a királyi párhoz. Károly Gratzot a felállítandó új minisztérium pénzügyminiszterének jelölte. A restaurációs kísérlet során Gratz egészen a tihanyi tárgyalásokig a király mellett tartózkodott. Miután a királyi pár az ország elhagyására kényszerült, Gratzot Andrássy Gyulával és Rakovszky Istvánnal együtt lázadás vádjával letartóztatták, csak mintegy 10 hét múlva engedték szabadon, a vádat pedig csak évek múlva ejtették. A második restaurációs kísérlet sikertelen kimenetele Gratz politikai karrierjében is törést okozott. Az elkövetkező években jobbára csak a Pester Lloydban megjelenő vezércikkeiben fejtette ki politikai nézeteit. A legitimizmus eszméjéhez továbbra is hű maradt: meg volt róla győződve, hogy a Monarchia valamilyen formában történő felélesztése történelmi szükségszerűség, s az pedig a nemzetek feletti Habsburg-dinasztia nélkül elképzelhetetlen. A legitimisták összejövetelein rendszeresen részt vett. Gratz szorosan kapcsolódott a gazdasági élethez is: számos magyar érdekeltségű iparvállalatban tevékenykedett, az 1920-as évektől összesen mintegy 40 banknak illetve ipari vállalkozásnak volt igazgatósági tagja.

A kormány-körökhöz akkor került ismét közelebb, amikor Bethlen István miniszterelnök kérésére 1924-ben elvállalta a Magyarországi Németek Népművelődési Egyesületének elnöki tisztségét. Az Egyesület tényleges szellemi vezetője s ügyvezetője Bleyer Jakab volt, akit azonban a magyar kormányzat német nemzeti érzelmei miatt nem tartott megbízhatónak. Az Egyesület gyakorlatilag a kormányzattól függött. Gratz abban látta az Egyesület élén a feladatát, hogy közvetítsen a kormányzat és a magyarországi németség között. Határozottan kiállt a hazai németek anyanyelven történő oktatása és kulturálódási lehetőségei mellett, de elutasított minden olyan törekvést, amely a magyarországi németség politikai megszervezésére irányult. Amikor 1938-ban a magyar kormány - Németország erősödő befolyásának következtében - engedélyezte a hazai németség azon képviselőinek egy újabb nemzetiségi szervezet (Volksbund der Deutschen in Ungarn - Magyarországi Németek Népi Szövetsége) létrehozását, akiket addig éppen Gratz segítségével is igyekezett féken tartani, Gratz - közvetítői szerepének kudarcát belátva - lemondott az MNNE elnökségéről és teljesen visszavonult a nemzetiségi politikától.

Gratz 1926-tól újra országgyűlés tagja, - nyilván az MNNE elnökségéből adódóan - éppen a németek lakta bonyhádi választókerületet képviselte kormánytámogató programmal. Az Interparlamentáris Unió állandó tagjaként és a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara tanácsának és végrehajtó bizottságának tagjaként nemzetközi porondon is kifejtette a dunai államok szoros gazdasági és politikai együttműködésére vonatkozó nézeteit. Az utódállamok gazdasági és politikai közeledését volt hivatva előmozdítani az 1930-ban Gratz és Hantos Elemér által alapított Közép-Európa Intézet is, amelynek elnöke Gratz lett. 1932-ben a képviselőházban kiállt az ún. Tardieu-terv mellett. Külföldi útjai során kapcsolatot keresett a szomszédos államok politikusaival, Edvard Benešt többször felkereste Prágában.

Amikor Gömbös Gyula miniszterelnök megtiltotta a kormánypárti képviselőknek mindennemű legitimista akcióban való részvételt kilépett a kormánypártból. 1936-tól viszont már a Rassay Károly vezette, ellenzéki liberális Polgári Szabadságpárt képviselőjeként foglalt helyet a törvényhozás alsóházában. Parlamenti felszólalásaiban és újságcikkeiben kifogásolta az antiliberális és antidemokratikus gazdasági és politikai fejleményeket. 1939-től a liberális napilap, a Pesti Napló főszerkesztője. A közép-európai népek gazdasági és politikai összefogását hirdető nézetei, valamint legitimizmusa egyre kevésbé számítottak "korszerűnek". A "zsidótörvények" parlamenti tárgyalása során hosszú beszédekben utasította el az "állampolgári egyenlőséget megsértő" és magyar liberalizmus hagyományaival szakító törvényjavaslatokat.

Tagja volt a Magyar Szemle és a Külügyi Szemle szerkesztőbizottságának. 1925-től szerkesztette az Ungarisches Wirtschafts-Jahrbuchot, amely a magyar gazdaságról adott német nyelvű tájékoztatásával a külföldi szakemberek elismerését is kivívta. A '30-as évek közepén jelent meg Magyarország történetét 1967-től 1920-ig feldolgozó műve. Gratzot 1941-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta publicisztikai és történetírói munkásságának elismeréseként. A második világháború utolsó éveiben részt vett annak a titkos bizottságnak a munkájában, amely a kormány megbízásából Bethlen István és Szegedy-Maszák Aladár irányításával békekonferenciára való titkos felkészülést szolgálta.

Magyarország német megszállása után, 1944 áprilisában a Gestapo letartóztatta, majd számos magyar politikussal együtt a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Feltehetően befolyásos ismerőseinek közbenjárására 1944 júliusában kiengedték a táborból, de Budapestre nem térhetett vissza, csak a Bécs mellett élő lányához mehetett. Ott élte meg az orosz megszállást. Feleségéhez Budapestre csak 1945 áprilisában utazhatott haza. Ezt követően az Ideiglenes Nemzeti Kormány felkérésére a békekonferenciára való felkészülés keretében a dunai népek együttműködésének problémáról készített tanulmánytervet. Imrédy Béla és Basch Ferenc népbírósági perében tanúként hallgatták meg.

Gratz Gusztáv felesége Nagy Ilona volt, házasságukból három lány született. Gratz Gusztáv 1946. november 21-én szívelégtelenségben hunyt el váratlanul Budapesten.

Fő művei

• Nemzetközi jog. Pozsony-Bp., 1899., 2. bőv. kiad. Bp., 1906.;
• Alkotmánypolitika. Pozsony-Bp., 1900.;
• Tisza Kálmán. Bp., 1902.;
• A liberalizmus. Bp., 1904.,
• Általános választójog és nemzetipolitika. Bp., 1905.;
• A bolsevizmus Magyarországon. Többekkel. Szerk. Bp., 1920.;
• Politikai és gazdasági liberalizmus. Bp., 1922.;
• Die wirtschaftliche Zusammenbruch Österreich-Ungarns. Szerzőtárs: Richard Schüller. Wien, 1925.;
• Európai külpolitika. Bp., 1929.;
• Die äussere Wirtschaftspolitik Österreich-Ungarns. Mitteleuropäische Wirtschaftspäne. Szerzőtárs: Richard Schüller. Wien, 1930.;
• The economic policy of Austria-Hungary during the war in its external relations. New Häven, 1930.;
• Adalékok a német-osztrák vámunió kérdéséhez. Bp., 1931.;
• A dualizmus kora 1867-1918. I-II. Bp., 1934., reprint kiad. 1992.;
• A forradalmak kora. Bp., 1935., reprint kiad. 1992.;
• Deutschungarische Probleme. Bp., 1938.;
• A mai világ képe. I-II. In: Politikai élet. Szerk. Bp., 1939.;
• Az Osztrák-Magyar Monarchia felosztásának következményei. Kiad., bev., jegyz. Gyarmati György. Történelmi Szemle, 1995/1. 83-115.
• Magyarország a két háború között. Szerk. és utószó: Paál Vince. Bp., 2001.

Források

• Günter Schödl: Magyar politika túl a nacionalizmuson és a nemzeti államon. Gratz Gusztáv (1875–146). Történelmi Szemle, 1986/1. 36–57.
• Günter Schödl: Trianon–Ungarn und die deutsche Minderheitenpolitik. Zu den “Lebenserinnerungen” von Gustav Gratz. Südostdeutsches Archiv 1983/1984, 139–151.
• Gyarmati György: Gratz Gusztáv a Monarchia felosztásának következményeiről. Történelmi Szemle, 1995/1. 83-115.
• Paál Vince: Utoszó a Gratz Gusztáv: Magyarország a két háború között. Budapest 2001, 355-389.
• Paál Vince: Gratz Gusztáv alternatívája a nemzetiségi politikában. LIMES, 2002/1., 127-135.
• Vince Paál: Gustav Gratz und die Geschichtsschreibung. Hin zu neuen Zielen. 2000 Begegnungen. (Herausgegeben von Ferenc Glatz) Budapest 2001, 289-299.
• Vince Paál: Nationale Identität und Minderheitenpolitik: Gustav Gratz. In: "das gueth von alten Lern" Jugend–Festschrift für Karl Manherz zum 60. Geburtstag. (Herausgegeben von Ulrich Langanke.) Budapest 2002, 259-272.
• Vince Paál: Gustav Gratz: Ein kaum bekannter Ungarndeutscher. In: Deutscher Kalender 2003. Jahrbuch der Ungarndeutschen. Budapest 2002, 216–220.
• Vince Paál: Kontrahenten oder Weggefährten? Jakob Bleyer und Gustav Gratz an der Spitze des Ungarländischen Deutschen Volksbildungsvereins. In: Jakob Bleyer als Volkstumspolitiker. Akten der Jakob-Bleyer-Gesellschaft-Tagung vom 5. Dezember 2003. Budapest 2004, 39-58.
• Einleitung. In: Augenzeuge dreier Epochen. Die Memoiren des ungarischen Außenministers Gustav Gratz 1875-1945. Herausgegeben von Vince Paál und Gerhard Seewann. (Südosteuropäische Arbeiten 137) München 2009, R. Oldenbourg Verlag. 1-18.
• Visszaemlékezéseim / Gratz Gusztáv. - Budapest, Aura Libri, 2007. Szerk., a jegyzeteket és a bev. tanulmányt írta Szekrényessy Attila.
• Gecsényi Lajos – Sipos Péter: Gratz Gusztáv emlékiratai. Történelmi Szemle, 2000/3–4., 309–369.
• Tilkovszky Loránt: Gratz Gusztáv német nemzetiségpolitikai törekvései s azok kudarca. Századok, 2002/1., 153–185.
• Tilkovszky Loránt: Gratz Gusztáv sorsa és nézetei a német megszállás után. Történelmi Szemle, 2000/3-4., 371–391.
• Paál Vince: A diplomácia "konyhájában" : Gratz Gusztáv a breszt-litovszki béketárgyalásokon. Századok, 2006/1., 127-160.
• Tilkovszky Loránt: Gratz Gusztáv és a "Népinémet Bajtársak" viszonya történetéhez : 1935-1936. évi dokumentumok Gratz irathagyatékából. Századok, 2006/1. 161-197.