Giuseppe Di Stefano

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Giuseppe Di Stefano
1983-ban
1983-ban
Életrajzi adatok
Született 1921. július 24.
Motta Sant’Anastasia
Elhunyt 2008. március 3. (86 évesen)
Santa Maria Hoè
Pályafutás
Műfajok opera
Hangszer énekhang
Hang tenor
Díjak Italian Order of Merit for Culture and Art
Tevékenység énekes

Giuseppe Di Stefano weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Giuseppe Di Stefano témájú médiaállományokat.

Giuseppe Di Stefano (Motta Sant’Anastasia, 1921. július 24.Santa Maria Hoè, 2008. március 3.) világhírű olasz operaénekes, tenor.

Élete[szerkesztés]

A kezdetek[szerkesztés]

Pippo, ahogyan barátai, kollégái és rajongói mindig is hívták, fiatalkorát Milánóban töltötte, ahová szülei a jobb megélhetés végett költöztek, Szicíliából. Apja búcsút mondott a csendőrségnek, és szerény cipészi állást talált, anyja pedig varrónő volt. A jezsuiták szemináriumában nevelkedett, eközben egyre gyakrabban gondolt arra, hogy szerzetespap legyen. Később, amikor barátja, a zenekedvelő Danilo Fois elvitte őt a Teatro alla Scala karzatára, egyre inkább az éneklést látta jövője hivatásának. Különböző mestereknél apránként haladt előre a tanulásban, többek közt Luigi Montesanto baritonnál. Taníttatása költségeit Fois és barátai állták. 1938-ban énekversenyt nyert Firenze városában.

A második világháború kirobbanásakor besorozták a hadseregbe, magatartása miatt ismétlődően karcerbe került. Egy katonaorvos szerint énekesként hasznosabb lenne hazája számára, mint katonaként. Így a tőle kapott lábadozási menlevéllel megmenekült az alakulatával együtt, az orosz fronton való megsemmisülésétől, ahová éppen indulnia kellett volna. Énekesi pályáját Nino Florio álnéven, a könnyűzene világában kezdte, s a bombázások ellenére, saját bevallása szerint az volt élete legszebb időszaka.[1] A háború utolsó időszakában Svájcba menekült, ahol bemutatkozhatott a lausanne-i rádióban, operabetétek és dalok előadásával (néhányukról EMI-felvétel fenn is maradt).

Pályája[szerkesztés]

Renata Tebaldival a római operaházban, 1960

A háború után Milánóba visszatérve folytatta énektanulását. Néhány kisebb szerep után, hivatalosan 1946. április 20-án, Reggio Emiliában, a Manon címszerepében debütált. Hamarosan teljes lendülettel a megye és a régió fontosabb színházaiban, mint Genova (Rigoletto), Bologna (Az alvajáró), Velence (Gyöngyhalászok) lépett fel. Még abban az évben, beindult nemzetközi karrierje is Barcelona operaházában, szintén a Manonnal. Ugyanebben az előadásban 1947. március 15-én mutatkozott be a Scalában. 1948. február 25-én, a Rigoletto mantuai hercegeként, a New York-i Metropolitan Opera színpadán, amivel azután 1952-ig állandóan jelen volt. 1951-ben a Traviata São Pauló-i előadásán Tullio Serafin vezényelt, és ekkor kezdődött művészi együttműködése Maria Callasszal.

A főbb olasz dalszínházakon, de főként a Scalán felül, a Met-es vendégszereplése után, turnézott Közép- és Dél-Amerikában. 1952 decemberében a Bohémélettel tért vissza, amelyben az 1950-es években rendszeresen fellépett a világ legfontosabb operaházaiban, mint a bécsi, párizsi, Buenos Aires-i, Rio de Janeiró-i, Mexikóváros-beli, San Franciscó-i, chicagói és johannesburgi. Valamivel később bemutatkozott az Egyesült Királyság edinburgh-i fesztiválján, 1957-ben (Szerelmi bájital), 1961-ben pedig a londoni Covent Gardenben (Tosca).

A vezető színpadokon, operatörténeti jelentőségű előadások maradtak fenn, a Scala néhány bemutatója, mint pl. a Lammermoori Lucia, 1954-ben, Callasszal, Herbert von Karajan vezényletével, a Carmen, Giulietta Simionatóval és ismét csak Karajannal a pódiumon. Majd ismét a Traviata, megint Callasszal, Luchino Visconti történelmi Tosca-rendezésében: „A(z 1955-ös) év közepén botrányos Traviata előadásra kerül sor Callasszal. A Visconti rendezte előadáson ugyan mindketten remekelnek, Di Stefano azonban nem hajlandó többször fellépni, mivel úgy érzi, Callas egyedül akarja learatni a dicsőséget: túl sokszor megy ki a tapsviharban a függöny elé egyedül. (Kettejük kapcsolatát a látványos összeveszések és a nagy egymásra találások váltakozása jellemzi; a színpadon azonban mindig tökéletes az összhang.)”

Majd 1958-ban, többéves távollét után visszatért a Scalába, ezúttal Renata Tebaldival. Az 1960-as évek közepétől kezdődött operai szerepléseinek ritkulása; a pódium- és koncertfellépések, valamint a tanítás között osztotta meg ideje egyre nagyobb részét. Szemináriumokat és mesterkurzusokat vezetett, miközben nagy operettsikerei voltak Németországban, ahol eredeti nyelven énekelt. 1973-ban még egyszer részt vett Maria Callasszal utolsó világturnéján, amely kivételes közönségsikerrel járt, ám aztán hirtelen véget is ért. 1975-ben Spoletóban mesterkurzust tartott a Nemzeti Dalversenyen, az Adriano Belli nevű kísérleti operaházban, a Bohémélet egyik áriájából. Az 1980-as években már nem jelent meg színpadon. Utoljára, kivételesen mégis megtette egy 1992-es, Caracalla termáiban rendezett operaelőadáson, Altoum császárként a Turandotban.

Di Stefano egyike volt a háború utáni időszak legnépszerűbb operaénekeseinek. Neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik a művészi együttműködésben Maria Callaséval, akivel együtt érte el néhány, legfontosabb sikerét és közös lemezeik számtalan kiadásban zenetörténeti jelentőségűvé váltak. Figyelemre méltó a diszkográfiája, mind a stúdióban, mind élőben, Arturo Toscanini, Victor de Sabata, Tullio Serafin, Antonino Votto, Gianandrea Gavazzeni és Herbert von Karajan dirigálásával.

Magánélete[szerkesztés]

1949 New Yorkban feleségül vette Maria Girolami konzervatóriumi diáklányt, aki három gyermekkel ajándékozta meg Maria Callas halála után, akihez Di Stefano érzelmileg is nagyon kötődött, férjét rögtön elhagyta. Harminc évig tartott első házassága után, 1977-ben kezdődött új érzelmi kapcsolata Monika Curth, hamburgi származású operettszopránnal, akit 1993-ban feleségül is vett.

Halála[szerkesztés]

Utolsó nyilvános megjelenése a nyilvánosság előtt 2004. október 24-én, Oderzóban esett meg, amikor életműdíját vette át, a közönség soha nem múló szeretetének tanúbizonyságát.[2] 2004. december 3-án súlyosan megsebesült, miközben kutyáját védelmezte, a diani (Kenya) házába történt betöréses rabláskor, amikor is a rablók husánggal összeverték és vérbe fagyva, öntudatlan állapotban hagyták a földön. Mombasa kórházában, sebesülései súlyosabbaknak bizonyultak, mint az elsőre látszott, legalább három műtéten esett át, s végül december 7-én kómába esett. December 23-án, hosszú hazaút után, egy milánói kórházba szállították. Haláláig ápolásra szorult Santa Maria Hoè-i házában, Lecco közelében, ahol 2008. március 3-án elhunyt.[3]

Hangja és énekstílusa[szerkesztés]

Birtokában volt egy lágy, összetéveszthetetlen, meleg és gazdag hangnak, amelynek terjedelme az első időkben igen jelentős volt, nagyra értékelték hangi adottságain túl a világos artikuláció, a szenvedélyes szövegmondás, a lebilincselő kifejezésmód, a pianissimók és árnyalatok különleges könnyedsége; mindazon elemek miatt, amelyek lehetővé tették azt a széles repertoárt, rendkívüli sokoldalúságot, amellyel csak néhány más tenor büszkélkedhet, de amely azonban megrövidíti a kitartott hangokat. Messze precíz és kitartott, viszont egyesek szerint kissé hideg, akárcsak Jussi Bjorlingé vagy Alfredo Krausé, mint a Mario Del Monaco-féle túláradó hang, vagy Carlo Bergonzi stílusbeli szigorúsága, éneklése ösztönösen nagyvonalú és kommunikatív, nem szakít tévedhetetlen muzikalitása a lírai tenorok, az olasz-francia posztromantikusok hagyományaival, különösen pályája első, emlékezetes interpretációiban (Rigoletto, Traviata, Bohémélet, Gyöngyhalászok, Manon, Faust), és a rákövetkező évek kifejező és drámai repertoárja (Tosca, A végzet hatalma, Turandot, Carmen, majd a Bajazzók és az Andrea Chénier).

Érdekesség[szerkesztés]

Luciano Pavarotti nagy csodálója volt és egyszer azt mesélte: „Bálványom Giuseppe Di Stefano volt; jobban szerettem, mint Beniamino Giglit és ez egyenesen vezetett életem egyetlen pofonjához apámtól, aki soha nem szűnt meg Giglit preferálni.”

Repertoárja[szerkesztés]

Opera-repertoárja
Szerep Cím Szerző
Arturo Talbo Puritánok Bellini
Nadir Gyöngyhalászok Bizet
Don José Carmen Bizet
Faust Mefistofele Boito
Nemorino Szerelmi bájital Donizetti
Edgardo Ravenswood Lammermoori Lucia Donizetti
Fernando A kegyencnő Donizetti
André Chénier Andrea Chénier Giordano
Loris Ipanov Fedora Giordano
Faust Faust Gounod
Paganini Paganini Lehár
Der Zarewitsch A cárevics Lehár
Sou-Chong A mosoly országa Lehár
Canio Bajazzók Leoncavallo
Turiddu Parasztbecsület Mascagni
Fritz Fritz barátunk Mascagni
Osaka Iris Mascagni
Des Grieux Manon Massenet
Werther Werther Massenet
Nerone Poppea megkoronázása Monteverdi
Tenor A színigazgató Mozart
Orfeusz Orfeusz az alvilágban Offenbach
Giuliano Az ezüstgúnya Pizzetti
Macheath Koldusopera Pepusch
Enzo Grimaldo Gioconda Ponchielli
Renato Des Grieux Manon Lescaut Puccini
Rodolfo Bohémélet Puccini
Mario Cavaradossi Tosca Puccini
Pinkerton Pillangókisasszony Puccini
Dick Johnson A Nyugat lánya Puccini
Luigi A köpeny Puccini
Rinuccio Gianni Schicchi Puccini
Calaf Turandot Puccini
Almaviva grófja A sevillai borbély Rossini
Olasz énekes A rózsalovag Strauss
Wilhelm Mignon Thomas
Mantuai herceg Rigoletto Verdi
Manrico Trubadúr Verdi
Alfredo Germont Traviata Verdi
Riccardo Az álarcosbál Verdi
Don Alvaro A végzet hatalma Verdi
Radames Aida Verdi
Otello Otello Verdi
Rienzi Rienzi Wagner

Diszkográfiája[szerkesztés]

Stúdiófelvételei[szerkesztés]

Év Cím
Szerep Karmester Kiadó
1949/51 Bohémélet (válogatás)
Rodolfo
Licia Albanese, Leonard Warren, Patrice Munsel Renato Cellini RCA
1953 Parasztbecsület
Turiddu
Maria Callas, Rolando Panerai Tullio Serafin EMI
Lammermoori Lucia'
Edgardo Ravenswood
Maria Callas, Tito Gobbi, Raffaele Arié Tullio Serafin EMI
Puritánok
Arturo Talbot
Maria Callas, Rolando Panerai, Nicola Rossi-Lemeni Tullio Serafin EMI
Tosca
Mario Cavaradossi
Maria Callas, Tito Gobbi Victor de Sabata EMI
1954 Pillangókisasszony
Pinkerton
Victoria de los Ángeles, Tito Gobbi, Anna Maria Canali Gianandrea Gavazzeni EMI
Bajazzók
Canio
Maria Callas, Tito Gobbi, Rolando Panerai, Nicola Monti Tullio Serafin EMI
Requiem (Verdi) Elisabeth Schwarzkopf, Cesare Siepi, Oralia Dominguez Victor De Sabata EMI
1955 Szerelmi bájital
Nemorino
Hilde Güden, Fernando Corena, Renato Capecchi Francesco Molinari-Pradelli Decca
Rigoletto
Mantuai herceg
Tito Gobbi, Maria Callas, Nicola Zaccaria, Adriana Lazzarini Tullio Serafin EMI
Traviata
Alfredo Germont
Antonietta Stella, Tito Gobbi Tullio Serafin EMI
1956 Az álarcosbál
Riccardo
Maria Callas, Tito Gobbi, Fedora Barbieri Antonino Votto EMI
Bohémélet
Rodolfo
Maria Callas, Rolando Panerai, Anna Moffo, Nicola Zaccaria Antonino Votto EMI
Trubadúr
Manrico
Maria Callas, Rolando Panerai, Fedora Barbieri, Nicola Zaccaria Herbert von Karajan EMI
1957 Manon Lescaut
Renato Des Grieux
Maria Callas, Giulio Fioravanti, Franco Calabrese Tullio Serafin EMI
La Gioconda
Enzo Grimaldo
Zinka Milanov, Leonard Warren, Rosalind Elias, Plinio Clabassi Fernando Previtali RCA/Decca
1958 A végzet hatalma
Don Alvaro
Zinka Milanov, Leonard Warren, Giorgio Tozzi Fernando Previtali RCA/Decca
Mefistofele (válogatás)
Faust
Cesare Siepi, Renata Tebaldi Tullio Serafin Decca
1959 Lammermoori Lucia
Edgardo Ravenswood
Renata Scotto, Ettore Bastianini, Ivo Vinco Nino Sanzogno Ricordi
1962 Tosca
Mario Cavaradossi
Leontyne Price, Giuseppe Taddei Herbert von Karajan RCA/Decca
1963 Manon (Massenet) (válogatás)
Des Grieux
Anna Moffo Renè Leibowitz RCA
1969 A mosoly országa
Sou-Chong
Valorie Goodall, Heinz Holecek Heinz Lambrecht RCA

Hangfelvételei élőben (válogatás)[szerkesztés]

  • Manon (Massenet) (olaszul, válogatás), km. Mafalda Favero, Mario Borriello, vez. Antonio Guarnieri - La Scala, 1947, Cetra/Myto
  • Manon, km. Irma Gonzalez, Giuseppe Valdengo, vez. Renato Cellini - Mexikóváros 1948, GOP
  • Rigoletto, km. Giuseppe Valdengo, Nadine Conner, Ignacio Ruffino, vez. Renato Cellini - Mexico City, 1948, Bongiovanni/Urania
  • Werther (olaszul), km. Giulietta Simionato, Eugenia Roccabruna, Fausto del Prado, vez. Renato Cellini - Mexico City, 1949, GOP/IDIS
  • Mignon (olaszul), km. Giulietta Simionato, Cesare Siepi, vez. Guido Picco - Mexico City, 1949, Legato Classics
  • A kegyencnő, km. Giulietta Simionato, Enzo Mascherini, Cesare Siepi, vez. Renato Cellini - Mexico City, 1949, Cetra/Myto/SRO
  • Gianni Schicchi, km. Italo Tajo, Licia Albanese, Cloe Elmo, vez. Giuseppe Antonicelli - Met, 1949, GOP/Guilde
  • Falstaff, km. Leonard Warren, Regina Resnik, Giuseppe Valdengo, Licia Albanese, vez. Fritz Reiner - Met, 1949, IDIS/Guilde
  • Traviata, km. Eleanor Steber, Robert Merrill, vez. Giuseppe Antonicelli - Met, 1949, Melodram/Myto/Naxos
  • Faust, km. Dorothy Kirsten, Italo Tajo, Leonard Warren, vez. Wilfrid Pelletier - Met, 1949, Arkadia/Myto
  • A sevillai borbély, km. Giuseppe Valdengo, Lily Pons, Salvatore Baccaloni, Jerome Hines; vez. Alberto Erede - Met, 1950, Cetra/OASI/Gala
  • Bohémélet, km. Bidu Sayao, Giuseppe Valdengo, Lois Hunt, Cesare Siepi, vez. Fausto Cleva - Met, 1951, GOP/Bongiovanni
  • Verdi: Requiem, km. Herva Nelli, Fedora Barbieri, Cesare Siepi, vez. Arturo Toscanini - Carnegie Hall, 1951, RCA
  • Puritánok, km. Maria Callas, Piero Campolonghi, Roberto Silva, vez. Guido Picco - Mexico City, 1952, Melodram/Archipel/IDIS
  • Tosca, km. Maria Callas, Piero Campolonghi, vez. Guido Picco - Mexico City, 1952, Melodram/Archipel/Opera D'Oro
  • Lammermoori Lucia, km Maria Callas, Piero Campolonghi, Roberto Silva, vez. Guido Picco - Mexico City 1952, Myto/Opera D'Oro
  • Lammermoori Lucia, km. Maria Callas, Rolando Panerai, Nicola Zaccaria, vez. Herbert von Karajan - Berlin, 1955, EMI/Opera D'Oro
  • Traviata, km. Maria Callas, Ettore Bastianini, vez. Carlo Maria Giulini - La Scala, 1955, EMI
  • Parasztbecsület, km. Giulietta Simionato, Giangiacomo Guelfi, vez. Antonino Votto - La Scala, 1955, Myto/Opera D'Oro
  • Carmen, km. Giulietta Simionato, Rosanna Carteri, Michel Roux, vez. Herbert von Karajan - La Scala, 1955, Myto/GOP/Walhall
  • Aida, km. Antonietta Stella, Ebe Stignani, Giangiacomo Guelfi, Nicola Zaccaria, vez. Antonino Votto - La Scala, 1956, Paragon/Legato Classics/GOP
  • Bajazzók, km. Clara Petrella, Aldo Protti, Enzo Sordello, vez. Nino Sanzogno - La Scala, 1956, Myto
  • Álarcosbál, km. Antonietta Stella, Ettore Bastianini, Ebe Stignani, vez. Gianandrea Gavazzeni - La Scala, 1956, HRE/Myto
  • Álarcosbál, km. Maria Callas, Ettore Bastianini, Giulietta Simionato, vez. Gianandrea Gavazzeni - La Scala, 1957, Melodram/Arkadia/EMI
  • Szerelmi bájital, km. Rosanna Carteri, Fernando Corena, Giulio Fioravanti, vez. Nino Sanzogno, La Scala, 1957, Myto
  • A végzet hatalma, km. Leyla Gencer, Aldo Protti, Cesare Siepi, dir. Antonino Votto - Köln, 1957, Melodram/Myto
  • Tosca, km. Renata Tebaldi, Ettore Bastianini, vez. Gianandrea Gavazzeni - Brüsszel 1958, Legato Classics/Myto
  • Fedora, km. Renata Tebaldi, Mario Sereni, vez. Arturo Basile - Nápoly, 1961, Arkadia/Opera D'Oro

Dalestjei felvétele[szerkesztés]

  • Canzoni Napoletane, O Sole mio/Funiculì Funiculà/ Torna a Surriento ed altre famose canzoni napoletane, Pavarotti/Di Stefano/Carreras, Decca
  • Di Stefano, Arie italiane e siciliane - Olivieri/Pattacini/National PO, Decca
  • Di Stefano, The Decca Recordings (Le registrazioni per Decca) Novantesimo anniversario, 1958, Decca

Elismerése[szerkesztés]

  • Medaglia d'oro ai benemeriti della cultura e dell'arte, Róma, 2001. február 21.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Giuseppe Di Stefano című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Interjú Giuseppe Di Stefanóval - Scampato a morte sicura. [2009. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 23.)
  2. Giuseppe Di Stefano - Tenore - YouTube
  3. Di Stefano halálhíre AGI[halott link] e Ansa

Külső hivatkozások[szerkesztés]