Franz Moritz von Lacy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Franz Moritz von Lacy
Count Franz Moritz von Lacy (oil on canvas portrait HGM).jpg
Született 1725. október 21.[1][2]
Szentpétervár[3]
Meghalt 1801. november 24. (76 évesen)[1][2]
Bécs[4]
Sírhely Bécs
Állampolgársága osztrák
Rendfokozata tábornok
Csatái Osztrák örökösödési háború
Kitüntetései
  • a katonai Mária Terézia-rend nagykeresztje
  • Order of St. George, 3rd class
Szülei Peter Lacy
A Wikimédia Commons tartalmaz Franz Moritz von Lacy témájú médiaállományokat.

Franz Moritz von Lacy gróf, (Franz Moritz Graf von Lacy), vagy Lascy (Szentpétervár; 1725. október 21.Bécs, 1801. november 24.) német birodalmi gróf, orosz, majd porosz szolgálatban álló tisztviselő, majd osztrák katonatiszt, tábornagy, több dinasztikus háború jeles császári hadvezére, 1768–1774 között az Udvari Haditanács elnöke.

Származása, ifjúkora[szerkesztés]

Normann eredetű családból származott. Ősei a normandiai Lassy-ból, a Calvados vidékéről vándoroltak az írországi Limerick grófságba. A család 1691-ben – a száműzött II. Jakab angol királyt követve – elhagyta Írországot. Livóniába (Livland) vándoroltak ki.

Franz Moritz édesapja, Peter von Lacy gróf, cári tábornagy (Generalfeldmarschall), orosz nevén Pjotr Petrovics Lascy 1678. szeptember 29-én született, 1698-ban orosz cári szolgálatba lépett. 1734-ben, a lengyel örökösödési háborúban cári főhadparancsnokként szolgált Danzignál és a Rajnánál, 1736-ban a orosz-török háború során Krímben harcolt. Nevéhez fűződött Azov ostroma és sikeres bevétele. 1740-ben birodalmi grófi (Reichsgraf) címet kapott. 1741-ben Finnországban szolgált, később Livónia cári kormányzója lett, meghalt 1751. április 30-án. Édesanyja a livóniai Lösern-ből (ma: Liezere, Lettország) származó Martha Philippine von Funcken (1685–1759) volt. Fiuk, Franz Moritz von Lacy 1725. október 21-én született Szentpétervárott.

Franz Moritz gyermekéveit Szentpéterváron töltötte. 1737-ben elhagyta Oroszországot. Poroszországba ment, két évig járt a liegnitz-i (ma: Legnica, Nyugat-Lengyelország) állami tisztviselői akadémiára (Ritterakademie), majd 1739-ben Bécsbe költözött. 1743-ban belépett az osztrák császári hadseregbe.

Franz Moritz von Lacy gróf címere
Franz Moritz von Lacy grófi címerpajzsa

Katonai pályafutása[szerkesztés]

Katonai pályáját zászlósként kezdte a Brown gyalogezredben. Az osztrák örökösödési háború (1740–1748) során harcolt az itáliai hadszíntéren (1746-ban (Piacenzánál és Rottofredónál, egy évvel később Genovánál, majd Csehországban, Sziléziában és a Dél-Németalföldön. Kétszer megsebesült. 1749-ben alezredessé, 1753-ban huszonnyolc éves korában tényleges ezredessé léptették elő, és egy gyalogezred parancsnokává nevezték ki.

A hétéves háború (1756–1763) kezdetén, a 1756. október 1-jén lezajlott lobositzi (ma: Lovosice, Csehország) csatában tanúsított helytállásáért vezérőrnaggyá (Generalfeldwachtmeister), majd a következő évben a 1757. november 22-i breslaui (ma: Wrocław, Lengyelország) csata után altábornaggyá (Feldmarschallleutnant) léptették elő. Az 1757. december 5-én a poroszok ellen vívott vesztes leutheni csatában (ma: Lutynia, Lengyelország) ismét megsebesült. 1758. február 20-án Leopold Joseph von Daun tábornagy (1705–1766) főszállásmesteri törzsének parancsnokává nevezték ki. E tisztség (Chef des Generalquartiermeisterstabes) békeidőben a vezérkari főnök feladatát látta el. A nagy katonai erőt képviselő Porosz Királysággal szemben az osztrák hadsereg keserű vereségek sorát élte meg, a körültekintően vezetett hadműveletek ellenére.

Lacy újjászervezte az osztrák császári hadsereget. 1758-ban ő vezette a körülzárt Olmütz felmentését, és ő tervezte meg a hétéves háború következő ütközetének haditervét. Az 1758. október 14-én megvívott hochkirchi csatában az osztrák hadsereg, Daun tábornagy, császári főhadparancsnok vezetése alatt néhány óra alatt megsemmisítő vereséget mért a II. Frigyes király által vezetett porosz haderőre. A csata után Lacy megkapta a Katonai Mária Terézia-rend (MMThO) nagykeresztjét.

Az 1759-es év során Daunt és Lacyt is szemrehányások érték a császár részéről, mert nem nyertek csatákat. 1759. augusztus 12-én Gideon Ernst Freiherr von Laudon tábornagy (1716-1790) a kunersdorfi csatában (ma: Kunowice, Lengyelország) vereséget mért Nagy Frigyes porosz csapataira, ennek nyomán Laudont táborszernaggyá (Generalfeldzeugmeister) léptették elő.

1759. november 20-án Lacy hajtotta végre Maxennél (Drezda mellett) a később „Finckenfang” (kb. „Finck-fogás”) név alatt elhíresült hadműveletet, melynek keretében 17 000 osztrák katonával bekerítették és fogságba ejtették Friedrich August von Finck porosz tábornokot és 15 000 főből álló hadtestét. A sikert azonban nem aknázták ki. Daun főhadparancsnok e haditettért Lacyt is táborszernaggyá léptette elő. Egyes források szerint Lacy csak Laudon eredményeire hivatkozva kaphatta meg ugyanezt a rangot.

Az 1760. augusztus 15-i liegnitzi csatavesztésért Gideon Ernst Freiherr von Laudon tábornagy Daun főhadparancsnokot és vezérkari főnökét, Lacy-t hibáztatta. A határozott stratégiai döntéseket sürgető Laudon ellenségeskedése és az óvatos, kitérő taktikát folytató Daun-nal és Lacy-val szemben az egész háború során fennmaradt. Lacy és riválisa, Laudon egy-egy önálló hadtestet vezettek a háború további szakaszában.

1760. október 9-én Lacy tábornok császári csapatai, Todtleben orosz tábornokkal együttműködve, ügyes manőverrel Nagy Frigyes csapatainak hátába kerülve megtámadták és elfoglalták Berlint. A Porosz Királyság fővárosa a hétéves háború során másodszor került az osztrákok kezére (az első eset 1757-ben történt). E haditettnek azonban nem volt stratégiai célja, és a várost már október 12-én ki kellett üríteniük, a porosz csapatok közeledése miatt.

Laudon a határozott katonai döntések elodázását Lacy terhére rótta. Alkalmasságát a főhadparancsnoki tisztségre még maga Daun is kétségbe vonta. 1760. november 3-án a szászországi Torgau mellett került sor a hétéves háború utolsó jelentős csatájára, ahol Daun maga is megsebesült, de nem adta át Lacynek a parancsnokságot. A háborút lezáró hubertusburgi békeszerződés (1763. február 15.) Szilézia elvesztését, a Porosz Királyság felemelkedését eredményezte.

Mária Terézia császárné 1765-ben fiát, II. József német-római császárt (mint társuralkodót) az osztrák katonai ügyek irányítójává tette. Daun tábornagy halála után (1766) Lacy táborszernagy lett a császár tanácsadója. Megbízták a hadsereg reformjának folytatásával, és a katonai adminisztráció irányításával. Lacy minden fegyvernem számára új szabályzatokat dolgozott ki, új katonai törvénykönyvet állított össze. Megreformálta a utánpótlási és szállítási rendszert. Munkája nyomán a császári hadsereg létszáma megnőtt, felszereltsége jelentősen megjavult, költségei csökkentek. II. József császár közeli baráti kapcsolatban került vele. II. József és anyja között gyakran merült föl komolyabb ellentét, Lacy-ra azonban Mária Terézia továbbra is bizalommal tekintett. Lacy tevékenysége nem szorítkozott a hadsereg ügyeire. Rokonszenvezett II. József politikai reformterveivel is. Lacy erősen szorgalmazta Lengyelország felosztását Mária Teréziának.

1763-ban Lacy táborszernagyot az Udvari Haditanács (Hofkriegsrath) tagjává, 1765-ben az egész hadsereg főfelügyelőjévé, majd 1768-tól tábornagyi rangban a Haditanács elnökévé nevezték ki. E tisztséget 1774-ig viselte. 1770-ben az Aranygyapjas rend lovagja lett. A túlfeszített munka felőrölte egészségét, és 1773-ban minden tisztségéről lemondott, Mária Terézia és II. József császár könyörgése ellenére. Dél-Franciaországba utazott. Visszatérése után sem tudott komoly hivatalt betölteni, csak nem hivatalos katonai és politikai tanácsadóként működött. 1774. május 28-án a császár az Államtanács tagjává nevezte ki.

A bajor örökösödési háborúban (1778–1779) során Lacy és Laudon főhadparancsnokokként ténykedtek Nagy Frigyes porosz király ellen. A háborúzásba belefáradt országok, az általános pénzhiány és utánpótlási problémák miatt azonban jelentősebb hadműveletekre nem került sor.

Visszavonulása, halála[szerkesztés]

Franz Moritz Graf von Lacy síremléke a Schwarzenberg parkban (BécsNeuwaldegg)

Mária Terézia halála (1780) után Lacy II. József császár legbensőbb személyes barátja lett. Az 1787–91-es török háborúban a császári csapatokat sorozatos vereségek érték. Az 1788. augusztus 7-i orsovai török áttörés, és a 1788. augusztus 28-i mehádiai csatavesztés után az idős és megfáradt Lacy-nek át kellett adnia a főparancsnokságot Laudon-nak, akivel – saját túlzottan óvatos és szabályos taktikája miatt – állandó vitában állt. Ezzel Lacy aktív katonai pályafutása véget ért. II. József halála (1790) és a török háborút lezáró 1791-es swistowi különbéke-szerződés (a helyszín mai neve Szvisov, Bulgária) után II. Lipót császár szolgálatában tovább dolgozhatott az állam és a hadsereg ügyein, de hamarosan visszavonult neuwaldeggi kastélyába, Bécs közelében (ma: Wien-Hernals városrész). Halála (1801) után a kastélyparkban (Hameau) álló családi kriptában temették el.

Lacy tábornagy a saját korában „szabályos”, tankönyv szerinti hadvezetés tipikus képviselője volt. Ugyanakkor a hadseregszervezés elméletében és gyakorlatában kiemelkedő sikereket ért el. Az osztrák császári katonai adminisztráció szinte minden tisztségét betöltötte. A Főszállásmesteri Törzs 1757–58-as megszervezése után Lacy egységesítette és megszilárdította a császári hadsereg belső szervezeti struktúráját. Őt tekinthetjük az osztrák állami térképészet megalapítójának is, mivel keresztülvitte, hogy a Főszállásmesteri Törzs – a térképészeti felmérő hadtest – a hétéves háború befejezése után is fennmaradhasson. Lacy alkotta meg az új gyalogsági és lovassági szabályzatokat, és az első Általános Katonai Szabályzatot is, amelyet Mária Terézia 1759. szeptember 1-jén bocsátott ki. Idős kora ellenére II. József császár katonai tanácsadójaként is érvényesíteni tudta befolyását a hadsereget illető kérdésekben.

Utóélete[szerkesztés]

Lacy tábornagy szobra a bécsi Mária Terézia emlékmű oldalában, hátul, féldomborművön
(Liechtenstein herceg központi alakja a kép készítésekor restaurálás miatt hiányzik)

Franz Moritz von Lacy gróf nem nősült meg, gyermekei sem születtek. A de Lacys család „orosz ágából”, ahonnan Franz Moritz is származott, ma is élnek az O’Brien de Lacys leszármazottak. 1939-ben, amikor a Szovjetunió lerohanta és bekebelezte Nyugat-Lengyelországot, a család tagjai elmenekültek az Grodno (Lengyelország, ma: Hrodna, Fehéroroszország) közelében fekvő Augustówek-i családi birtokról, azóta Argentínában élnek, és szoros kapcsolatokat ápolnak Ausztriával.

Franz Moritz von Lacy még 1765-ben megvásárolta a neuwaldeggi Strattmann-birtokot, Bécs-Ottakring mellett. Itt kastélyt építtetett (a mai Schloss Neuwaldegget). 1781-ben megvásárolta a szomszédos Predigtstuhl birtokot is, de ez utóbbit 3 évvel később eladta Dimitrij Galicin hercegnek, a bécsi orosz nagykövetnek. Az itteni első kastély építését már Galicin fejezte be, aki Wilhelminenbergnek keresztelte. Ennek helyére építette 1903-ban az ifjabb Rainer (Ferdinánd) főherceg, az id. Rainer (József) főhercegnek, a Lombard–Velencei Királyság alkirályának fia, a Birodalmi Tanács (Reichsrat) elnöke a ma is álló, empire stílusú Wilhelminenberg Palotát (ma: szálloda) [1]. Lacy tábornagyot 1801-ben a neuwaldeggi kastély parkjában (Hameau) emelt családi kriptában temették el.

Lacy alakját a bécsi Mária Terézia emlékművének oldalán, (Liechtenstein hercegének csoportjában, a herceg mögött, féldomborművön), és a bécsi Arzenálban lévő Hadvezérek csarnokában (Feldherrenhalle) is megörökítették. Az Arzenálban az a mellszobor látható, amelyet II. József császár 1783-ban a Haditanács részére készíttetett. Alsó-Ausztriában, a Heldenberg emlékhelyen, a kleinwetzdorfi kastély parkjában, szintén felállították Lacy tábornagy mellszobrát.

II. József császár utolsó levele Lacy-hoz[szerkesztés]

Figyelemre méltó tény, hogy II. József császár 1790. február 19-én, egy nappal halála előtt még levelet írt Lacy-nak, amelyben hangsúlyosan megköszönte korábbi szolgálatait.

Kedves Lascy tábornagyom!

Csakis kezeim reszketése teszi számomra lehetetlenné, hogy e néhány sort sajátkezűleg írjam meg Önnek, csak ez késztet arra, hogy idegen személy segítségét kérjem, mivel látom, gyorsan közeledik a pillanat, amely mindörökre el fog választani bennünket egymástól.

Nagyon hálátlan lennék, ha anélkül hagynám el ezt a világot, hogy ki ne fejezném azt a hálát és elismerést, amellyel Önnek, hűséges Barátom, oly sok tekintetben adósa vagyok, és meg ne szerezzem az elégtételt, hogy e tényt az egész világ tudomására hozom.

Igen! Azt, hogy én ezen a világon valakivé lehettem, Önnek köszönhetem, mivel Ön volt az, aki engem oktatott, megvilágosított, akitől emberismeretet tanultam. Mindezen felül az egész hadsereg Önnek köszönheti jó kiképzettségét, megszolgált dicsőségét és tekintélyét. A biztos tanácsok, amelyekre Öntől bármely helyzetekben bizton számíthattam, a személyem iránt tanúsított hűsége, amit nem rendített meg sem kisebb, sem nagyobb történés: mindezekből együttesen következik, kedves Vezértábornagyom, hogy nem tudok Önnek érdemei nagyságához illő mértékű köszönetet mondani.

Láttam az Ön könnyeit miattam hullani, egy nagy és bölcs ember könnyeit, ez a legszebb igazolás. Fogadja ezért gyengéd ölelésemet, búcsúzásként.

Az egyetlen ezen a világon, a kis számú jóbarátom, kiket igen sajnálok itthagyni, és kik között Önt bizonyossággal a legelső helyre állítom. Emlékezzen reám, legőszintébb és szerető barátjára:

József.

Emlékezete[szerkesztés]

Carrarai márványból faragott életnagyságú szobrát felállították a Hadvezérek csarnokában, a bécsi Hadtörténeti Múzeumban.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  4. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 30.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]