Hangafélék

Hangafélék
	Hanga virága
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Zárvatermők (Magnoliophyta);
Csoport:	Valódi kétszikűek (eudicots);
Csoport:	Core eudicots;
Csoport:	Superrosidae;
Csoport:	Asteridae;
Rend:	Hangavirágúak (Ericales);
Család:	Hangafélék (Ericaceae); Juss.
Alcsaládok
	szamócafaformák (Arbutoideae) (Meisn.) Nied.; mohahangafélék (Cassiopoideae); csengőbojtformák (Enkianthoideae); hangaformák (Ericoideae); Harrimanelloideae; fenyőspárgaformák (Monotropoideae); Styphelioideae; áfonyaformák (Vaccinioideae);
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Hangafélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Hangafélék témájú kategóriát.

A hangafélék (erikafélék, csarabfélék) családja (Ericaceae) a virágos növények nyolc alcsaládját – 124, rendkívül változatos megjelenésű és életmódú nemzetség mintegy háromezer faját – foglalja magába. Jellemzően örökzöld cserjék, félcserjék vagy fák.

Egyesek, (mint például a névadó hanga) egy-egy ország, illetve táj jelképévé váltak.

Elterjedésük[szerkesztés]

Ausztrália nagy része kivételével minden földrészen megtalálhatók.

A Kárpát-medencében jellegzetes képviselőjük a közönséges csarab (Calluna vulgaris), ez a szőrfűgyepekben, savanyú talajú fenyvesekben és nyíres fenyéreken, valamint tőzegmohás lápokon élő törpecserje. Védett növényeink a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccus), valamint a mészkerülő erdőkben növő vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) és fekete áfonya (Vaccinium myrtillus). Hazai flóránkból hiányzik a hamvas áfonya (Vaccinium uliginosum), a keresztes hanga (Erica tetralix), a mocsári molyűző (Ledum palustre) és a közönséges tőzegrozmaring (Andromeda polifolia).

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]

Fás szárúak, de fa termetűvé növő képviselőik csak a trópusokon fordulnak elő. Apró, egyszerű, általában tagolatlan, jellemzően pikkely- vagy tűlevélszerű, ún. „erikoid” (xeromorf), de számos fajnál szabályos lemezű leveleik két sorban, átellenesen vagy örvökben állnak.

Virágaik aktinomorfak vagy enyhén zigomorfak, körönként 4–7 tagúak. Egy-egy virágban 5, 8 vagy 10 porzó nő. Sziromleveleik többnyire majdnem végig összeforrtak; a virág tölcsér, harang vagy szűk szájú bögre alakú. Gyakoriak bennük a nektártermő diszkuszok. 2–5 üregű magházuk felső és alsó állású egyaránt lehet. Termésük tok vagy bogyó, ritkábban csonthéjas.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]

A fajok többsége a savanyú, tőzeges talajt kedveli; fényigényük közepes. Számos fajuk kimondottan mészkerülő. Sokuk fenyéreken él, emellett a magashegységek szubalpin régiójának, a sarkvidéki tundráknak és a mediterrán cserjéseknek is jellemző növényei.

A mediterrán macchianövényzet tagja a nyugati szamócafa vagy kutyacseresznye (Arbutus unedo).

A magashegységi fahatár közelében tenyészik a havasszépe (Rhododendron sp.). A nemzetség több faját dísznövényként termesztik.

A dísznövényként termesztett hangaféléket virágzás után célszerű visszavágni. Más lomblevelű örökzöldekhez hasonlóan száraz időben sok vizet igényelnek. Ha földlabdájuk teljesen kiszárad, nagyon nehéz újra átnedvesíteni, és a növény akár el is pusztulhat – őszidőn azonban, miután elvirágoztak, már nemigen kell őket locsolni.

Mikorrhiza-kapcsolataik igen fejlettek, ezért legtöbb fajuk alatt sok a gomba.^[1]

Ha magról akarjuk szaporítani őket, gondoljunk arra, hogy a magashegyi növények magjai csak akkor csíráznak jól, ha előzőleg fagy érte őket.

Felhasználásuk[szerkesztés]

Az orvosi medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi) levelének főzete kiváló húgyúti fertőtlenítőszer. Ilyen célokra megfelel, de kevésbé alkalmas a közönséges csarab is, aminek emellett számos más, kedvező hatását mutatták ki.