Fertőtlenítőszerek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az orvostudomány fertőtlenítőszereknek nevezi azokat az erős hatású, az ember számára gyakran mérgező vegyületeket, melyek alkalmasak élő mikroorganizmusok (főként baktériumok, és gombák) szaporodásának gátlására vagy azok elpusztítására.[1]

A fertőtlenítők jelentősége[szerkesztés]

A környezetünkben és a szervezeten belül megtalálható mikroorganizmusok gyakran jelentenek potenciális veszélyt az ember (vagy állat) egészségére. Ezért az elpusztításuk vagy elszaporodásuk akadályozása gyakori cél az orvosi gyakorlatban, amelyhez fertőtlenítőszereket használnak. Amennyiben a fertőtlenítő anyag a baktériumok pusztulását okozza, akkor baktericid hatásról, ha csak a szaporodásukat gátolja, bakteriosztatikus hatásról beszélünk. A fertőtlenítőszerek általában erős hatású, toxikus anyagok, ezért belsőlegesen nem alkalmazhatók a szövetekben elszaporodó mikroorganizmusokkal szemben.[2]

A fertőtlenítők csoportosítása[szerkesztés]

A fertőtlenítőket a farmakológia két nagy csoportra osztja.[3]

  • Antiszeptikumok. A szervezetre viszonylag kevésbé mérgező ágensek, ezért közvetlenül alkalmazhatók a nyálkahártyákon, kisebb sebek felületén vagy a bőrön. Az alkalmazás helyén képesek csökkenteni a mikroorganizmusok számát, de a fertőtlenítő koncentrációjának előírás szerinti használatakor és az előírt orvosi protokoll betartása mellett nem károsíthatják a nyálkahártyát vagy a bőrszövetet. Az antiszeptikumok helyi használatban alkalmasak sebek fertőzésének megelőzésére is. Az antiszeptikumok lehetnek egyaránt bakteriosztatikus vagy baktericid hatású vegyületek.
  • Dezinficiensek. Rendkívül mérgező, izgató vagy maró hatású anyagok, amelyek sem nyálkahártyán, sem a bőr felületén nem alkalmazhatók. Használatuk legtöbbször fertőzött tárgyak, orvosi műszerek dekontaminálására, fertőtlenítésére korlátozódik. Általában erős baktericid hatású anyagok, amelyeket a hagyományos fizikai eljárásokkal nem sterilizálható felületek, eszközök mentesítésére alkalmaznak.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Katzung B. G.: Basic and Clinical Pharmacology. Norwalk, Connecticut, Appleton & Lange 1995. 6. kiadás, 747–751. oldal, ISBN 0-8385-0619-4
  2. Szekeres László: Orvosi gyógyszertan. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 1980. 514–515. oldal ISBN 963-240-111-5
  3. Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 906. oldal, ISBN 978 963 226 324 3