Beke Ödön

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Beke Ödön
Született Berger Ödön
1883. május 20.
Komárom
Elhunyt 1964. április 10. (80 évesen)
Budapest
Állampolgársága
Gyermekei Beke Dénes
Foglalkozása
  • nyelvész
  • finnugorista
  • egyetemi tanár
Iskolái
Kitüntetései
Tudományos pályafutása
Szakterület nyelvészet
Akadémiai tagság

Beke Ödön, 1900-ig Berger Ödön (Komárom, 1883. május 20.Budapest, 1964. április 10.) magyar nyelvész, finnugrista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Finnugrisztikai munkásságának legjelentősebb eredményei saját nyelvjárási-népköltészeti gyűjtésein, terepmunkáin alapuló mari szövegkiadásai. Beke Dénes (1911–1962) Kossuth-díjas vegyészmérnök, kémikus apja.

Életútja[szerkesztés]

A komáromi, majd a pápai református gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet 1905-ben, amelyet 1906-ban magyar–latin szakos tanári képesítéssel egészített ki. 1906-tól helyettes tanárként a budapest-tisztviselőtelepi, majd 1909-től immár rendes tanári címmel egy tanéven keresztül a nagyszebeni állami főgimnáziumban oktatott. 1910-ben visszakerült a fővárosba, és 1919-ig a VI. Kerületi Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára volt.

A tanácsköztársaság idején, 1919 márciusa és júliusa között a finnugor nyelvtudomány megbízott előadója volt a Budapesti Tudományegyetemen. A tanácsköztársaság leverését követően, 1920-ban ennek ürügyén elmozdították tanári állásából. Bécsbe költözött, s csak 1923-ban tért vissza Magyarországra. 1926-tól 1947-ig a Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Fiúgimnáziumában – közismertebb elnevezésén a Zsidógimnáziumban – tanított.

1948-ban magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter (1950 után Eötvös Loránd) Tudományegyetemen, 1949-től pedig címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel a finnugor tanszéken oktatott volgai és permi nyelvészetet. 1953 és 1962 között a II. számú finnugor tanszék tanszékvezető egyetemi tanáraként végezte az oktatómunkát.

Munkássága[szerkesztés]

Pályája korai szakaszában tanári munkája mellett nyelvjáráskutatással foglalkozott, mintegy nyolcvan kemenesalji és bakonyalji faluban végzett népnyelvi gyűjtést, amelynek során számos népmesét, találóst és szokásdalt jegyzett fel. Az első világháború éveiben a Magyar Tudományos Akadémia és a Kelet-ázsiai Társaság megbízásából mari (cseremisz) nyelvi és népköltészeti gyűjtést végzett a kenyérmezei hadifogolytábor mari lakói körében. Ez a gyűjtőmunka fordulópontnak bizonyult pályafutásában, melynek hatására véglegesen a finnugor nyelvek vizsgálata, a finnugrisztika mellett kötelezte el magát.

Életművének legjelentősebb eredményei a mari nyelv leíró kutatásához, illetve tágabb összefüggésben a finnugor nyelvek hangtörténeti, alaktani és mondattani vizsgálatához fűződnek. Saját gyűjtése alapján több, hatalmas anyagot magában foglaló mari népköltészeti-népnyelvi szöveggyűjteményt adott ki, de behatóan foglalkozott a marik népszokásaival is. Kiadásra előkészített, több ezer oldalas mari nyelvjárási szótára – számos egyéb cseremisz nyelvjárási szöveggel együtt – kéziratban maradt, egy ideig elveszettnek is hitték, s csak három évtizeddel a halála után jelenhettek meg ezek a páratlan szövegkorpuszok (1995–2001). Beke tudományos érdeklődése nem korlátozódott a marik nyelvére és folklórjára, foglalkozott az udmurt és a lapp népköltészettel, néphittel, valamint a mari és a csuvas népmesék összehasonlító vizsgálatával is. Pápay József népköltészeti gyűjtéséből északi hanti szótárt állított össze (1959).

Mindemellett etimológiával – főként a magyar állat- és növénynevek eredetével – és nyelvműveléssel kapcsolatos publikációk is fűződnek a nevéhez, illetve a magyar néphittel és népmesekinccsel is foglalkozott. Akadémiai székfoglalóit általános dialektológiai és nyelvészeti témakörökben tartotta (Szókincs és néphagyomány, 1945; Névszó és ige, 1959).

A Magyar Nyelvőr egyik állandó szerzője volt. A második világháborút követően jelentős szerepet játszott a folyóirat újraindításában, amelynek 1946 és 1953 között szerkesztője is volt.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-ban rendes tagjává választották. 1913-ban a helsinki székhelyű Finnugor Társaság(wd) külső, 1958-ban tiszteleti tagjává választották, emellett 1938-tól levelező tagja volt az Észt Tudós Társaságnak(wd) is.

A nyelvtudomány területén elért eredményeiért 1948-ban Révai Miklós-díjat kapott, 1960-ban pedig finnugrisztikai életműve elismeréseként a Kossuth-díj második fokozatát vehette át. Emellett birtokosa volt a Magyar Népköztársasági Érdemrend ötödik fokozatának (1952), a Munka Érdemrendnek (1954, 1962), valamint a Munka Vörös Zászló érdemrendjének (1958).

Főbb művei[szerkesztés]

  • A pápavidéki nyelvjárás. Budapest: Athenaeum. 1905. = Nyelvészeti Füzetek, 17.  
  • A vogul határozók. Budapest: Athenaeum. 1905. = Nyelvészeti Füzetek, 25.  
  • Kemenesalja nyelve. Budapest: Athenaeum. 1906. = Nyelvészeti Füzetek, 33.  
  • Cseremisz nyelvtan. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1911. = Finnugor Füzetek, 16.  
  • Finnugor határozós szerkezetek. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1914. = Finnugor Füzetek, 18.   (németül is)
  • Türkische Einflüsse in der Syntax der finnisch-ugrischen Sprachen. Budapest: Franklin ny. 1915.  
  • Tscheremissiche Texte zur Religion und Volkskunde. Oslo: Augustin. 1931. = Bulletin Etnografiske Museum, 4.  
  • Texte zur Religion der Osttscheremissen. Wien: Mödling. 1934.  
  • Zur Geschichte eines tscheremissischen Nominalbildungssuffixes. Helsinki: Suomalaisen Kirjallisuuden Seura. 1938.  
  • Tscheremissische Märchen, Sagen und Erzählungen. Helsinki: Suomalais-Ugrilainen Seura. 1938.  
  • Tscheremissische Märchen aus dem Kreise Jaransk. Tartu: Matthiesen. 1939.  
  • Szókincs és néphagyomány. Budapest: MTA. 1948.  
  • A cseremiszek (marik) népköltészete és szokásai: Volksdichtungen und Gebräuche der Tscheremissen (Maris). Budapest: Akadémiai. 1951.  
  • Mari szövegek: Tscheremissische Texte: I., III–IV. Budapest: Akadémiai. 1957–1961.  
  • Északi osztják szójegyzék. Budapest: ELTE. 1959.  
  • Mari szövegek: Tscheremissische Texte: II. Szombathely: BDTF. 1995.  
  • Mari nyelvjárási szótár: Tscheremissisches Dialektwörterbuch: I–IX. Szerk. Bereczki Gábor. Szombathely: BDTF. 1997–2001.  

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Kniezsa István: Beke Ödön 75 éves. Magyar Nyelv, LIV. évf. 3–4. sz. (1958) 591–593. o.
  • Kálmán Béla: Beke Ödön 75 éves. Magyar Nyelvőr, LXXXII. évf. 1. sz. (1958) 130–131. o.
  • Kálmán Béla: Beke Ödön nyolcvanéves. Magyar Nyelv, LIX. évf. 2. sz. (1963) 245–246. o.
  • Kálmán Béla: Beke Ödön nyolcvanéves. Magyar Nyelvőr, LXXXVII. évf. 2. sz. (1963) 161–162. o.
  • Bereczki Gábor: Beke Ödön 80 éves. Nyelvtudományi Közlemények, (1963)
  • M. Velenyák Zsófia: Beke Ödön tudományos munkássága. Nyelvtudományi Közlemények, (1963)
  • Lakó György: Beke Ödön. Magyar Tudomány, (1964)
  • Benkő Loránd: Beke Ödön (1884–1964). Magyar Nyelvőr, LXXXVIII. évf. 2. sz. (1964) 90–92. o.
  • Lakó György: Beke Ödön. Nyelvtudományi Közlemények, (1964) 556–560. o.
  • Emlékfüzet Beke Ödön születésének századik évfordulójára. Nyelvtudományi Közlemények, LXXXV. évf. 2. sz. (1983)
  • Hajdú Péter: Beke Ödön centenáriumára. Magyar Nyelvőr, CVII. évf. 2. sz. (1983) 254–256. o.
  • Tóth Péter: „Én szörnyű robotosa vagyok ezernyi vállalt teendőmnek”: Pável Ágoston és Beke Ödön levelezése (1934–1935). Vasi Szemle, 2. sz. (2002) 214–234. o.
  • Beke-szimpózium, Beke Ödön cseremisz nyelvjárási szótárának megjelenése alkalmából: Szombathely, 2001. december 13. Szerk. Pusztay János et al. Szombathely: Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai Tanszék. 2004. = Bibliotheca Ceremissica, 4.  
  • Beke Ödön munkái az MTA Könyvtár és Információs Központ repozitóriumában