Zöldmoszatok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Zöldmoszatok
A csillárkamoszatok egy faja (Chara globularis)
A csillárkamoszatok egy faja (Chara globularis)
Rendszertani besorolás
Domén: Eukarióták (Eukaryota)
Ország: Növények (Plantae)
Alország: Zöld színtestűek (Viridiplantae)
Csoport: Zöldmoszatok
Törzsek
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Zöldmoszatok témájú kategóriát.

Zöldmoszatok Ernst Haeckel Kunstformen der Natur című könyvéből

A zöldmoszatok elnevezés korábban a növények egy törzsét jelölte. A korszerű rendszertanok az ide sorolt élőlényeket a valódi zöldmoszatok (Chlorophyta) és a csillárkamoszatok (Charophyta) törzseibe sorolják, így ma a zöldmoszatok e két törzs összefoglaló neve. A két törzsbe mintegy 16000 faj tartozik. Belőlük fejlődtek ki a fejlettebb növények, így parafiletikus csoportot alkotnak.

Döntő többségük édesvízi, de képviselőik megtalálhatók a tengerekben is. Ez utóbbiakban mindenekelőtt a meleg vizek bentoszát kedvelik. Szárazföldi képviselőik a talajban, levelek felszínén (ún. epifitonokként), fák kérgén és más nedves helyeken (például sárban, havon, jégen) fordulnak elő.

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zöld színű, egysejtű vagy többsejtű, sejtfonalas moszatok, amelyek ugyanazt a zöld festékanyagot tartalmazzák sejtjeikben, mint a magasabbrendű növények. Általában kis rögzítőkészülékeikkel megkapaszkodva telepeket hoznak létre, amelyen egyszerű vagy elágazó ostorok fejlődnek. Leginkább az édesvizek lakói, de a tengerekben is nagy számmal fellelhetők. Gazdagok ásványi anyagokban, víztisztító hatásuk van. Fosszilis maradványaikat már a kambriumkori rétegekből is kimutatták.

Felépítés és szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Változatos felépítésűek, lehetnek egysejtűek (gombostűfejmoszat), sejttársulásosak (harmónikamoszat), sejtfonalasak (békanyál), lemezesek (tengeri saláta), telepesek (csillárkamoszatok). Ősibb, sejtfal nélküli típusaik sejtjeiben vakuólumok helyett lüktető űröcskék vannak, amelyek folyamatosan pumpálják kifelé a beáramló vizet. Később kialakult formáik már sejtfalasak, és sejtjeikben egy nagy központi vakuólumot is tartalmaznak. Az említettekhez hasonló ősi tulajdonságok már csak a többnyire 2 vagy 4 egyforma hosszú ostort viselő és vörös szemfolttal (stigma) is ellátott zoospóráikban és ivarsejtjeikben fordulnak elő. A járommoszatok osztályában már a zoospórák és az ivarsejtek is ostor nélküliek.

Fotoszintetikus pigmentjeik megegyeznek a hajtásos növényekéivel. Gránumokat alkotó színtestjeiket csak kettős membrán határolja. A színtestek az ősibb formákban serleg, a levezetettebbekben háló, csillag, spirális vonalban lefutó szalag, korong vagy más alakúak. Gyakran tartalmaznak pirenoidokat.

Tartalék tápanyaguk keményítő, esetleg zsíros olaj. Sejtfaluk gyakran belül cellulóz-, kívül pedig pektinrétegekből épül fel.

Nemzedékváltakozással szaporodnak (ivaros és ivartalan szakasz). Ivartalanul osztódással, meiotikusan képződött zoo-, illetve aplanospórákkal vagy mitospórákkal szaporodnak. A kedvezőtlen időszakot kitartósejtekkel is átvészelhetik. Ivaros szaporodásuk izo-, anizo- vagy oogámia. A gaméták mindig egysejtű ivarszervekben, gametangiumokban képződnek. A 2-3 sejtfalréteggel körülvett, tartalék tápanyagokat raktározó zigóta is gyakran átvészeli a kedvezőtlen időszakot.

A zöldmoszatok három szerveződési szintet értek el, ami a korábbi rendszerezések alapjául szolgált.

A valódi zöldmoszatok (Chlorophyta) törzsébe (korábban Chlorophyceae osztály) tartozó fajok mindenekelőtt monadális, trichális, szifonokladális és szifonális szerveződési szint fordul elő. Az ostoros zöldmoszatok rendjébe (Volvocales) tartozó fajok ostorokkal mozognak és sejttársulásokat (colonia, coenobium) alkotnak. Akár 20000 sejtet is tartalmazó kocsonyás cönóbiumaik már szabad szemmel is észrevehetők. A Chlamydomonas nemzetségbe tartozó fajok szilárd sejtfalúak, de két ostorral önálló mozgásra is képesek. A Pediastrum, a Chlorella és a Scenedesmus nemzetség fajai kokkális sejtjei gyakran sejttársulásokat képeznek. Az Ulothrix fajok teste el nem ágazó fonalakból áll. A Cladophora fajok sejtjei szifonokladálisak, a Codium, a Caulerpa és az Acetabularia (ernyőalgák) fajokéi pedig szifonálisak. A tengeri saláta (Ulva lactuca) és az Enteromorpha fajok szövettelepeket alkotnak.

A csillárkamoszatok törzsébe sorolt járommoszatok (Zygnematophyceae) osztályába tartozó fajok döntő többsége egysejtű. Előfordulnak közöttük a sejttársulás szintjére jutott, el nem ágazó fonalas, könnyen sejtalkotóikra széteső szervezetek is. Sejtjeik mindig egy sejtmagvúak, ostor nélküliek. Ivartalanul osztódással, ivarosan a sejteket összekötő kopulációs csatorna, ún. járom segítségével, konjugációval szaporodnak. Ismertebb nemzetségeik a Closterium, a Micrasterias, a Cosmarium, a Spirogyra, a Zygnema és a Mougeotia.

A csillárkamoszatok (Charophyta) törzsébe (korábban Charophyceae osztály) tartozó növények telepes teste a megtévesztésig hasonlít a virágos növények testére. Rizoidákkal az aljzathoz kötődnek, csomókra (nódusz) és szárközökre (internódium) tagolódnak, és csomóikból örvösen álló oldalágak erednek. Ivaros szaporodásuk oogámia: a női ivarszervben (oogónium) elhelyezkedő mozdulatlan petesejtet a hímivarszervből (anterídium) kiszabaduló kétostoros hímivarsejtek (spermatozoidák) termékenyítik meg. Az ide tartozó fajok elsősorban sekély tavakban és árkokban alkotnak sűrű gyepet. Legismertebb képviselőik a Chara és a Nitella nemzetségekbe tartoznak.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • www.hik.hu