Szerkesztő:Chery/Távol-Kelet-terv
A Távol-Kelet-terv célja a távol-keleti kultúrák névadási szokásainak és írásrendszereik jellemzőinek csokorba gyűjtése.
 |
Nevek[szerkesztés]
Japán[szerkesztés]
A mai japán nevek egy családnévből és egy azt követő utónévből állnak; a nevek sorrendje megfelel a magyar szokásoknak. A neveket általában kandzsikkal (kínai karakterekkel) írják.
Japánban 1868-ig, a feudalizmus végéig csak a szamurájcsaládok használhattak családnevet. A társadalom többi része csak utónevet kapott. A mai modern névadási szokások az 1870-es években szilárdultak meg az új kormány szabályozásaival.
Családnevek[szerkesztés]
Becslések szerint ma Japánban legalább 100 000 különböző családnév van használatban. Ezek közül a leggyakoribbak a Szató (佐藤), a Szudzuki (鈴木), és a Takahasi (高橋). A családnevek gyakorisága régiónként változó – például a Csinen (知念), a Higa (比嘉), és a Simabukuro (島袋) név sűrűn előfordul Okinava szigetén, ellenben az ország más részein igen ritka. Sok családnév építkezik a vidéki táj különféle sajátosságaiból. Például az Isikava (石川) jelentése „sziklafolyó”, a Jamamotóé (山本, Jamamoto) „a hegy lába”, míg az Inouéé (井上, Inoue) „a kút felett”.
Utónevek[szerkesztés]
Az utónevek kiejtésben és írásban is változatosabbak. Sok férfinév végződik -ró (郎 „fiú” vagy 朗 „tiszta”), vagy -ta (太 „nagy”) utótaggal, és sokban előfordul az icsi (一 „első [fiú]”), kadzu (szintén 一 „első [fiú]”, de más karakterekkel is előfordul), dzsi (二 „második [fiú]” vagy 次 „következő”), vagy dai (大 „nagy”) szó is. Ezzel szemben a női nevek végén gyakran áll -ka (香 „illat” vagy 花/華 „virág”), -mi (美 „szépség”), vagy -ko (子 „gyermek”) utótag, habár ezutóbbi népszerűsége 1980 óta meredeken csökken, és sokan elhagyják felnőttkorukra. Ryu a legnépszerűbb japán név.
Kína[szerkesztés]
A kínai név a családnévből, és az azt követő utónévből áll; a nevek sorrendje megegyezik a magyar szokásokkal.
Régebben szokás volt a gyerekeknek „generációs nevet” adni, ami a két karakterből álló utónév első karakterét képezte, mára azonban inkább csak a Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban, és Malájziában élő kínaiak körében jellemző. Kínában így az utónevek ma már általában egy karakterből állnak.
Családnevek[szerkesztés]
A családnevek általában egy karakterből állnak. Ugyan ma Kínában több mint 700 különböző családnév él, ezek közül 20 már lefedi a társadalom többségét, ezért a nevek sokfélesége nagyrészben függ az utónevektől.
Házasságkötés után a nők többnyire megtartják leánykori nevüket.
Utónevek[szerkesztés]
A kínai utónevek általában egy vagy két karakterből állnak. A családnevek szűkössége miatt az utónév kiválasztásakor lényegében bármilyen karaktert fel lehet használni, nem illendő azonban híres emberről, és egyenesen sértő a család valamelyik idősebb tagjáról vagy egy távoli rokonról elnevezni a gyermeket.
Az utónevek sokszor állnak férfiasnak vagy nőiesnek tartott dolgokból. A férfiakhoz így kapcsolódik az erő és a határozottság, a nőkhöz pedig a szépség és a virágok. A női nevekben gyakoran fordul elő karakterismétlés, mint például a Xiuxiu (秀秀) és a Lili (麗麗, 丽丽) esetében is.
A személynevekben időnként tükröződnek a történelem különböző szakaszai is. Sok, a kulturális forradalom idején született kínainak van „forradalmi” neve, mint például erős ország (強國, 強国), vagy keleti szél (東風, 东风), Tajvanon pedig régebben a férfinevekben gyakran szerepelt a Kínai Köztársaság (中華民國) valamelyik karaktere.
Korea[szerkesztés]
A koreai név egy családnévből és egy azt követő utónévből áll; a nevek sorrendje megfelel a magyar szokásoknak. A neveket általában hanjával (kínai karakterekkel) írják, de a hivatalos iratokban szerepel a hangul-átírás is.
A nevek latinbetűs átírását nem szabályozzák, így ugyanúgy lehet valaki Lee, mint Ri, Rhee, Yi, vagy I.
Családnevek[szerkesztés]
Ma kb. 250 családnév van használatban. Ezek közül a három leggyakoribb (金 Kim; 李 Lee, Rhee, Yi; 朴 Park, Pak) lefedi a koreaiak 45%-át.
Minden családnév alá besorolható egy vagy több „klán”, amit szülővárosukkal azonosítanak. A legnépesebb klán például a Gimhae Kim, azaz a Kim klán Gimhae városából. A hagyományoknak megfelelően 30 évente minden klán közzéteszi a saját családfáját.
A koreai családnevekre nagy hatást gyakoroltak a kínai nevek. Majdnem minden családnév egy karakterből áll. Kb. egy tucat két karakterből álló családnév létezik, de ezek egyike sincs a 100 leggyakoribb név között.
Házasságkötés után a nők általában megtartják saját nevüket. A gyerekek az apjuk nevét öröklik.
Utónevek[szerkesztés]
Az utónevek gyakran állnak két karakterből, ahol az első a „generációs névnek” felel meg. Habár Észak-Koreában manapság már nem szokás családok közt megosztani a generációs nevet, testvérek esetében még ma is jellemző. A kétkarakteres családnevű embereknek azonban sokszor van egy karakterből álló személynevük, mint például a híres koreai rockénekesnek, Seomoon Taknak.
Dél-Koreában az utónevekhez felhasználható hanják számát törvényileg korlátozzák. Az első lista 1991-ben jelent meg, 2854 karakterrel. Ezt 1994-ben, 1997-ben, 2001-ben, és 2005-ben tovább bővítették, így ma már 5038 hanjából lehet válogatni. Ha a kívánt hanja nem szerepel a listán, akkor a név hivatalos felvételekor hangul-karakterekkel helyettesítik.
Vietnam[szerkesztés]
A vietnami név a családnévből, a „közbeékelt névből” vagy középső névből, és az utónévből áll; a nevek sorrendje megegyezik a magyar szokásokkal. Leírására a latin ábécén alapuló quốc ngữ-t használják.
A vietnami nyelvben a formális megszólításnál is az utónevet használják. Trịnh Công Sơn egyik lehetséges megszólítása így nem „Trịnh úr”, hanem „Sơn úr” lenne.
Mivel a vietnami nyelv tonáló, az azonosan betűzött ám másképpen tonált nevek nem azonosak. Ez akkor okozhat gondot, ha külföldön a tónust jelölő mellékjeleket elhagyják a betűkről.
Családnevek[szerkesztés]
Vietnamban becslések szerint nagyjából 100 családnév él. Ezek közül a leggyakoribb a Nguyễn, ami a vietnamiak majdnem 40%-át lefedi.
Gyakorlatilag az összes vietnami családnév kínai eredettel rendelkezik. Ilyen a Vietnamban népszerű Nguyễn is, ami Kínában Ruan (mandarin) vagy Yuen (kantoni) formában fordul elő, főként a déli Guangdong tartományban.
Egy 2005-ös felmérés szerint a legnépszerűbb családnevek a következők:
- Nguyễn 阮 (38,4%)
- Trần 陳 (11%)
- Lê 黎 (9,5%)
- Huỳnh/Hoàng 黃 (5,1%)
- Phạm 范 (5%)
- Phan 潘 (4,5%)
- Vũ/Võ 武 (3,9%)
- Đặng (2,1%)
- Bùi 裴 (2%)
- Đỗ 杜 (1,4%)
- Hồ 胡 (1,3%)
- Ngô 吳 (1,3%)
- Dương 楊 (1%)
- Lý 李 (0,5%)
Házasságkötés után a nők megtartják nevüket. A gyerekek általában az apjuk nevét öröklik, de előfordul, hogy megkapják anyjuk és apjuk családnevét is.
Középső nevek[szerkesztés]
A középső, vagy „közbeékelt” nevet a szülők választják ki, egy viszonylag szűkebb körből. Régebben majdnem minden nő középső neve Thị, sok férfié pedig Văn volt, újabban azonban szélesebbé vált a nevek skálája.
A Thị messze a leggyakoribb női név, míg a férfiaknál megfigyelhető a Văn, a Hữu, a Đức, a Công, a Quang, és sok egyéb.
Általában véve a középső névnek háromféle szerepe lehet:
- Jelzi viselője generációját; megegyezik testvérei nevével, és megkülönbözteti az előtte lévő és az utána következő generációtól.
- Elkülöníti a nagyobb családok ágait; ilyen például a „Nguyễn Hữu”, vagy a „Nguyễn Sinh”, de ez a szerep nem egyértelmű, mert sokan vallják inkább, hogy két családnevük van.
- Jelzi, hogy viselője hányadik gyermek a családban; ez a szerep kevésbé gyakori.
Utónevek[szerkesztés]
A vietnami utónevek általában valamilyen egyértelmű jelentéssel bírnak. A nők gyakran kapják nevüket szépséget jelképező dolgokról, így madarakról vagy virágokról. A férfinevek sokszor tükröznek olyan tulajdonságokat, amiket a szülők fiukban látni szeretnének, például szerénység.
Írás[szerkesztés]
Japán[szerkesztés]
Ma Japánban négy írásrendszer keverékét használják a mindennapi életben. Ezek a kandzsi („kínai karakterek”), a belőle kifejlődött hiragana és katakana, és a rómadzsi („római karakterek”).
Kandzsi[szerkesztés]
Hiragana[szerkesztés]
Katakana[szerkesztés]
Rómadzsi[szerkesztés]
Kína[szerkesztés]
A Kínában beszélt nyelveket régebben tradícionális, ma a Kínai Népköztársaságban és Szingapúrban azonban egyszerűsített karakterkészlettel írják le. Ezutóbbit a kommunisták hatalomra jutása után dolgozták ki azzal a céllal, hogy megszüntessék az írástudatlanságot. Sok bonyolult karakter vonásszámát radikálisan lecsökkentették, hol jól definiálható szabályszerűségek mentén, hol teljesen rendhagyó módon. A változtatások eredményességét sokan vitatják.
Tradícionális írás[szerkesztés]
Egyszerűsített írás[szerkesztés]
Korea[szerkesztés]
Mára a koreai nyelv lejegyzésére a hanját („kínai karakterek”) gyakorlatilag teljesen felváltotta az abból kifejlesztett fonetikus írásrendszer, a hangul. A mai hangulban minden karakter legalább két elemből tevődik össze: egy-egy a 14 mássalhangzóból, és a 10 magánhangzóból.
Hanja[szerkesztés]
A hanja elnevezés azokat a kínai karaktereket takarja, amiket a koreaiak nyelvük leírására használtak. Ellentétben a japán kanjikkal, a hanják nagyrészt azonosak tradícionális kínai párjukkal, csak néhány karakter különbözik kicsit. A hanját ma már csak személynevekben alkalmazzák, és szótárakban tüntetik fel többértelműség esetén. A hétköznapokban ma már többnyire csak az újságok főcímeiben használják a félreérthetőség elkerülésére.
Hangul[szerkesztés]
A koreai nyelv fonetikus leírására szolgáló hangul létrehozását a 15. században élt Nagy Sejong királynak tulajdonítják. Az 1444-re megalkotott, és 1446-ban publikált rendszernek sok ellenzője volt. Az írástudú réteg sok képviselője úgy látta, a hanja az egyetlen elfogadható módja a nyelv leírásának. Ezen vélekedéseknek olyan nagy hatása volt, hogy Yeonsangun király 1504-ben megtiltotta a hangul használatát, Jungjong pedig 1506-ban feloszlatta a fonetikus írás ügyéért létrehozott minisztériumot.
A 19. század végén a Koreai-félszigetet a kínai érdekszférából kiszakítani szándékozó Japán törekvései erősítették a nacionalizmust, aminek egyik szimbólumává vált a hangul. Japánbarát politikusok eredményeképp 1894-ben ismét bevezették a hivatalos dokumentumok leírására, Korea 1910-es annektálása után pedig rövid időre az iskolákban is tananyaggá vált, míg a kulturális asszimiláció jegyében ismét be nem tiltották. Fejlődése mégsem tört meg, 1933-ban publikálták a szabványosított hangul rendszerét, 1940-ben pedig az idegen szavak átírásának módját. Ebben az időszakban Koreában, japán mintára, a két írásrendszer keverékét használták: a szótövekhez hanját, a többi elemhez pedig hangult.
A megszállás 1945-ös befejeztével a hanja fokozatosan kiszorult a hétköznapi használatból.
Vietnam[szerkesztés]
Vietnamban kb. 1000-től a 19. század végéig a vietnami nyelv leírására a chữ nômot, azaz módosított kínai karaktereket használtak. Ezekből nagyon sok változat keletkezett, amit az irodalmárok is tovább gyarapítottak. 1867-ben tettek kísérletet a rendszer szabványosítására, ám azt az uralkodó visszautasította. Ennek eredményeképp egy-egy szót sokszor leírhatunk kiejtésben egyező, vagy valamilyen más elgondolás szerint megszerkesztett, és írók által kitalált karakterekkel is. Részben bonyolultsága miatt ma már csak egy nagyon szűk réteg érti meg.
A nyelvet latin betűkkel először a 16. század elején jegyezték le portugál misszionáriusok. Ezen erőfeszítések vezettek a mai írásrendszer kialakulásához, ami nagyrészt egy francia jezsuita, Alexandre de Rhodes érdeme. Rhodes, aki 1624 és 1644 között dolgozott Vietnamban, korábbi portugál–vietnami szótárak alapján összeállított egy vietnami–portugál–latin szótárat, amit 1651-ben az ő írásrendszerében nyomtattak ki Rómában. A latin betűs írás, azaz a quốc ngữ, azonban hivatalossá csak a francia gyarmatosítás idején, a 20. század elejére válhatott.