Szerkesztő:AdolfDinh/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Nikola Tesla[szerkesztés]

Nikola Tesla (szerbül: Никола Тесла) (Smiljan1856július 10. – New York1943január 7.horvát-szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus.

Életében 146 szabadalmat (ebből 112-t az USA-ban) jegyeztek be a neve alatt. Róla nevezték el a mágneses indukcióSI-mértékegységét (lásd: tesla).

A világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, tevékenységét elsősorban az elektromosságmágnesség és gépészet területén fejtette ki. Több fontos elméleti és gyakorlati részecskefizikai és gravitációs kutatáson kívül a nevéhez kötődik a többfázisú villamos hálózat, a váltakozóáramú motor, az energia vezeték nélküli továbbítása, az energiatakarékos világítás, a távirányítás, a nagyfrekvenciás elektroterápiás készülékek, a napenergia-erőmű és más megújuló energiaforrással működő berendezések, valamint a rádió feltalálása is. Munkássága jelentősen hozzájárult a második ipari forradalomhoz, és döntő mértékben meghatározza jelenkori gazdasági és társadalmi életünket.

Életpályának kezdete:1856. július 10-én Smiljanban született, a Katonai határőrvidéken, a jelenlegi Horvátország területén, LikábanLika-Korbava vármegye területén. Édesapja, Milutin Tesla európai műveltségű ortodox pap, édesanyja, Georgina (Đuka) Mandić szintén szerb lelkészi család sarja: egyik fivére, Petar a Tuzla-zvorniki Ortodox Egyházmegye metropolitája volt, míg másik testvére, Pavle (Paja) Mandić az Osztrák–Magyar Monarchia ezredeseként vonult nyugállományba. (Paja Mandić egyébként a pomázi Luppa szerb földbirtokos családba nősült, és az ifjú Tesla életében fontos szerepet játszott.)

Nikola Tesla tanulmányait Smiljanban, Gospićban kezdte, majd Károlyvárosban járt iskolába. Ezután 1875-ben az Osztrák Politechnikumban tanult Grazban. Grazi tanulmányai alatt foglalkozott a váltakozó árammal és a dinamóval. Nehéz anyagi körülményei miatt Nikola kénytelen volt megszakítani tanulmányait. 1878 novemberében az újvidékiMatica Srpskához (Szerb Irodalmi és Tudós Társaság) intézett egy levelet, amelyben anyagi támogatásért folyamodott, de sikertelenül. Ezután útja Mariborba és Prágába vezetett. Édesapja 1879-ben meghalt, így őt végül anyai nagybátyja, Paja Mandić segítette ki az anyagi gondokból, s összeköttetéseinek köszönhetően az ifjú Tesla Budapesten megismerkedhetett Puskás Tivadarral.

Képességeiről legendák keringtek, teljes könyveket képes volt fejből megtanulni, és kivételes vizuális memóriája volt.

Tesla tekercs[szerkesztés]

A Tesla-tekercs általánosan fogalmazva egy olyan légmagos tekercs, amelynek primer és szekunder tekercse egymással rezonanciában van.Tesla számtalan különböző rendeltetésű és működésű Tesla-tekercset épített, így ezek mindegyike egy-egy új felhasználási terület alapjait hozták létre. Tesla volt az első, aki az elektromos rezonancia jelenségét a gyakorlatban is megvalósította és felhasználta. Ennek következtében a Tesla-tekercs, vagyis az egymással induktív módon rezonanciában lévő tekercsek a nagyfrekvenciás generátoroknak, az elektromos áram vezeték nélküli továbbításának, az elektroterápiás készülékeknek, valamint az összes ma használatos hírközlő berendezésnek az alapvető alkatrészévé vált.[szerkesztés]

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET![szerkesztés]