tesla (mértékegység)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tesla (jele T) a mágneses indukció (vagy mágneses fluxussűrűség) SI származtatott egysége. Az egységet 1960-ban a Conférence General des Poids et Mesures (CGPM) javasolta Párizsban, Nikola Tesla szerb-amerikai feltaláló és villamosmérnök tiszteletére nevezték el.

Definíció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1 T = 1 Wb/m2 = 1 kg·s–2·A–1

Átváltás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1 tesla egyenlő:

Példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Naprendszerben a mágneses indukció értéke 0,1 és 10 nanotesla (10-10 T és 10-8 T) között van,
  • a Föld mágneses mezeje 50° szélességen 20 µT (2·10-5 T) az egyenlítőn, azaz 0° szélességen pedig 31 µT (3.1·10-5 T),
  • egy nagy patkómágnes mágneses tere 1 millitesla (0,001 T),
  • egy napfolt mágneses tere jellemzően 0,25 T, de akár 10 T is lehet,
  • a CERN CMS detektorának mágnese 4 T teret hoz létre,
  • az orvosi MRI-ben 4 T a legnagyobb érték, kísérleti berendezésekben 7 T,
  • a legerősebb előállított tartós mágneses tér a Floridai Állami Egyetem laboratóriumában 45 T [1],
  • a legerősebb mágneses tér, amit pillanatnyi időre előállítottak robbanás felhasználása nélkül laboratóriumban 91,4 T (Helmholtz Centrum, Drezda [2]),
  • a legerősebb rövid ideig fellépő mágneses teret, amit laboratóriumban mértek, robbanással hozták létre az oroszországi Szarovban 2800 T,
  • neutroncsillagokban 1 és 100 megatesla között (106 T – 108 T),
  • magnetárokban 0,1 és 100 gigatesla között (108 – 1011 T),
  • a legnagyobb elméletileg lehetséges mágneses tér neutroncsillagban, és bármely ismert jelenségben 1013 T.