Szájharmonika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

10-lyukú diatonikus és 16-lyukú kromatikus harmonika

A szájharmonika (másnéven: „herfli”, viccesebb nevén „pofagyalu”) levegővel működő, azaz aerofon hangszer, mely megszólaltatását az emberi lélegzet, a hangszerjátékos légzőszervei biztosítják.

A 19. században Európában kifejlesztett szájharmonika (harp vagy harmonica) az 1800-as évekre Amerika közkedvelt hangszerévé vált, mely hazánkban csak kevéssel a II. világháború előtt vált igazán népszerűvé. Legelőször rézfúvós zenekarok szóló hangszere, majd a country akkordozgató, később (mindmáig) a blues alapvető kelléke lett. A szájharmonikának alapvetően két típusa létezik: diatonikus és kromatikus.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Diatonikus szájharmonika

Lényege, hogy csak az egész hangokat tartalmazza. Mintha a zongorán nem lennének fekete billentyűk, csak a fehérek. C dúr harmonikán: C, D, E, F, G, A, H (7 hang). Egy diatonikus harmonika egy konkrét hangnemhez tartozik. Például ha egy dalt C dúrban írtak, akkor C harmonikával lehet az 1-es pozícióban a hangnemnek megfelelően lejátszani. Mivel 12 hangból áll egy oktáv, ezért 12 féle hangolású harmonika létezik.

[szerkesztés] Kromatikus szájharmonika

Legfontosabb tulajdonsága, hogy ezen megtalálható az oktávon belül az egész és félhangok is. A zongorán lejátszató összes hangot, torzítás nélkül meg lehet szólaltatni. A félhangok kijátszásához a hangszer végén található váltót kell használni. C dúr harmonikán: C, Db, D, Eb, E, F, Gb, G, Ab, A, B, H (12 hang).

[szerkesztés] Részei

Két rézfésű egy fából vagy műanyagból készült ugyancsak fésűnek nevezett "testet" fog közre. Ezekre a rézfésűkre rögzítik a lamellákat, kis réz lapokat, melyek rezgése szólaltatja meg a hangszert. A herfli öltözéke a külső burkolat, mely általában gyönyörűen faragott hangolásjelzéssel ellátott fém.

Fésű és két bordaszerű lamellasor.
Egy diatonikus harmonika lamellái.
Lamellasor.

[szerkesztés] A magyarországi szájharmonikázás története

A szájharmonikázás Magyarországon a II. világháború előtt vált különösen nép­szerűvé. Elsősorban a cserkészmozgal­mon belül működtek szervezett keretek között amatőr csoportok.

Madaras Árpád zenetanár Szájharmonika-iskola és album címmel közismert népdalokkal és cserkészindulókkal jelentetett meg tankönyvet 1941-ben. Ebben az évben jelent meg lemezen Pősz József Szláv Rapszódia című két szájharmonikára írott szerzeménye, amelyet feleségével (Bakai Klára) adnak elő.

A világháborút követő időszakban a szájharmonika zenekarok élték fény­korukat. (Barabás trió, Budapest száj­harmonika trió, Szoboszlay szájharmo­nika kvintett, Hobby kvartett, Szivárvány szájharmonika trio, ABC szájharmonika trió, Dominó). Ők a kor népszerű könynyű- és komolyzenei darabjait hang­szerelték át szájharmonikákra. Az ABC szájharmonika-trió benevezett az ún. "magnószalagos" harmonika világbaj­nokságra (III. Internationalen Mundhar­monika Wettbeverb auf Tonband 66/67), ahol 29 ország kétszáz hangfelvételes produkciója közül a kilencedik helyre rangsorolták őket. Az eredménynek kö­szönhetően a triót meghívták a '68-as karlsruhei (NSZK) világbajnokságra, aho­vá nem utazhattak el. 1969-ben viszont ott voltak a svájci Wintherthurban ren­dezett hasonló versenyen élőben, és 4-5. helyezést értek el Hacsaturján Kard­táncának és Dinicu Pacsirtájának bemu­tatásával. Ekkor egy angol forgató­csoport filmre vette játékukat, és ez a felvétel belekerült a HOHNER hangszer­gyár referenciafilmjébe.

Az 1970-es években a hangszer zenei alkalmazása törésszerűen háttérbe szorult, inkább csak popzenei előadók, szólisták lemezén hallható, egy-egy számban. (Koncz Zsuzsa, illetve a Fonográf lemezein Tolcsvay László, Szabó "Manó" György - Atlasz, az LGT-ben Somló Tamás és Presser Gábor.)

A szájharmonikázásnak új lendületet a 80-as évek első felében kibontakozó "blueskocsma-mozgalom", illetve a blues műfaj magyarországi elterjedése adott. Bodonyi Attila (HBB), Bacsek István, Hagyó Béla (Palermo B.G.) számítanak a blues harmonikázás hazai úttörőinek. Az évtized közepén őket követték: Szabó Tamás és Ferenczi György, akik az 1993-as trossingeni szájharmonika-világbajnokságon kiváló minősítést, (megosztott 5. helyezést) kaptak, folytatva ezzel a korábbi magyar sikereket.

Megjelent Magyarországon a profesz­szionális jazz és komolyzenei harmo­nikázás is. Lázi Szabolcs a németországi trossingenben folytatott klasszikus szájharmonika-tanulmányokat Yasuo Watani japán mesternél, majd 1996-ban a Hohner Harmonika Euro-championship fesztivál I. díját nyerte el klasszikus, kromatikus szájharmonika kategóriában.

A kilencvenes években tomboló blues hullám megannyi szájharmonikást ösztönzött a műfaj különböző irányzataiban törekedve az eredeti, vagy éppen egyéni előadásmódra. (Sándor Béla, Oláh Andor, Flór Gábor, Pribojszki Mátyás, Besenyei Csaba). A 2000-es évek ifjú szájharmonikásainak legtöbbje már az ő nyomdokukban indult el.

A Magyar Szájharmonikás Szövetség az ország harmonikásainak hivatalos szervezete, melyet 1997-ben alapítottak.

[szerkesztés] Gyártó/márka szerint

[szerkesztés] Hohner

Napjaink talán legnagyobb harmonika gyártója a Hohner. A német cég gyártja a legtöbb és a legváltozatosabb harmonikákat. A Hohner harmonika igazán tradicionális hangzást produkál. Hangja lágy, bár a fából készült fésű (főleg az MS szériájú) felsértheti a szájat, könnyen elmozdul, ami idegesítővé válhat. Tradicionális bluest, vagy countryt játszóknak ajánlják.

[szerkesztés] Lee Oskar

A Lee Oskar egy japán harmonika márka. Készítője maga is profi herflis, így saját tapasztalatai alapján készíthette el hangszerét. Ez vékonyabb is, könnyebb is a Hohnernél, és fésűje műanyagból készül. Magas tónusa miatt hangja előnyős a dzsesszben.

[szerkesztés] Hering

A Hering nevezetű harmonika szülőhazája Brazília. Teste vaskosabb és nehezebb az átlagnál, így fogása kényelmes. A Lee Oskarhoz hasonlóan ez is műanyag fésűvel készül, hangja inkább mélyebb tónusú. Hangereje messze felülmúlja az előbbi két gyártó hangszerét.

[szerkesztés] Seydel

A C. A. Seydel Söhne a legrégebbi harmonika-gyártó cég, 1847-ben alapították. A német gyárban készülnek hagyományos diatonikus és kromatikus hangszerek, de különleges és speciális modellek is (pl. 4 lyukú diatonikus, működő kulcstartó harmonika).

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szájharmonika témájú médiaállományokat.

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1jharmonika”