Senior Váci Kötöttárugyár
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Senior | |
Alapítva | 1889 (Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.) 2010 (SeMe Original Kft.) |
Székhely | Miskolc |
Termékek | Pólók, szabadidő felsők, szabadidő alsók, munkaruha |
A Senior weboldala | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.-t, amely 1893 óta működött, 1948-ban államosították Váci Kötöttárugyár néven. A gyár 1982-ben vezette be és vette fel a „Senior” márkanevet. 1969 és 1972 között Vámosmikolán, Jászapátiban, Kazáron és Pásztón létesítettek üzemegységet, illetve telephelyet.
1889–1960 évek
Az 1800-as években Vác lakosságának jelentős része szőlőtermesztésből fedezte megélhetését. Az évszázad végére azonban egy súlyos filoxéra járvány megtizedelte a termést és tömegek váltak munkanélkülivé. Ekkor keresett egy budapesti kötöttárugyár új telephelyet termelésének bővítésére és hamarosan meg is egyezett Vác városának vezetésével. 1889. október 28-án átadták a város első modern gyárát Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt. néven. A részvénytársaság elnöke és igazgatója Leichtner Benő lett.
Kezdetben főként körhurkolt kelmékből bolyhos alsóneműt, valamint harisnyát és kesztyűt készítettek. A gyár igazi fellendülése a második világháború után kezdődött.
Az 1940-es években kezdték meg a sportfelszerelések gyártását. 1959-ben megindult a szintetikus alapanyagú termékek gyártása. Az országban egyedülálló módon több olyan fejlesztést is bevezettek, amire korábban nem volt példa. Bölcsődét és napközit üzemeltettek, mert az alkalmazottak több mint 80%-a nő volt. De újdonságnak számított az üzemi konyha, a sportesemények szervezése is. Ezen kívül szívesen áldoztak kulturális célokra és segélyezésre.
Az alkalmazottak száma és a termelés mennyisége folyamatosan nőtt:
- 1920-ban 141, 1930-ban 348-an, 1940-ben 420-an, 1960-ban már 1163-an dolgoztak a gyárban.
- A termelési érték 149 millió forint volt, amiből mintegy 40 millió jutott exportra. 1969-re a termelési érték 351 millió forint, az export ebből elérte a 127,5 millió forintot.
Az export területei: Irak, Ciprus, Jordánia, Szovjetunió, Afrika, Málta, Gibraltár, Anglia, Ausztrália), Kisázsia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Dánia, Svédország, Norvégia és Izland. Még az Adidas is itt gyártatta szabadidőruháinak bizonyos modelljeit.
1970–2000 évek
Az 1970-es évekre a vállalat fő profilját a tréning- és szabadidő-ruházati termékek alkották. A tréningruhák nyersanyag-összetétele 50% pamut/50% poliamid volt: a testtel érintkező részen a pamut kellemes közérzetet nyújt, kívül pedig a poliamid határozza meg az áru karakterét. A mindenkori divatigényeknek megfelelően sokféle fazonban készültek, a színtartó kelmeösszetétel lehetővé tette a több színkombinációból álló modelleket is.
Az 1980-as évekre már 2700 embernek adott munkát a gyár és évente mintegy 6-7 millió konfekcionált terméket állított elő. A szabadidő-ruhákon kívül jelentős volt a női blúzok, pólók, fürdőruhák valamint a jaquard-mintás körkötött kelmékből készült szoknyák és pantallók gyártása is.
1982-ben vezették be sportruházati termékeiken a Senior márkanevet, amelynek népszerűsítését nagyban elősegítette a televízióban sugárzott napi TV-torna műsora.
Az 1990-es évek közepére a gyár termelése erősen visszaesett. A nyugati termékek elérhetőek lettek a magyar vásárlók számára, jelentős távol-keleti importáru áramlott be az országba – mindez azzal járt, hogy csökkent a magyar termékek iránti igény. A gyár korábbi nyugat-európai megrendelői távol-keletre helyezték át a gyártást, ami szintén jelentős bevételkiesést okozott nem csak a váci gyárnak, hanem az egész magyarországi textiliparnak. A tömegtermelésre berendezett gyár nem tudott kis szériákat gyártani így 2000-ben felszámolás alá került.
A Senior Váci Kötöttárugyár eredményes 100 évet tudhatott magáénak.
2010-től napjainkig
Ahogyan a tömegek kezdték levetkőzni a hajdani tréningruhákat, úgy kezdték újra felfedezni az "underground" fiatalok szüleik és nagyszüleik ruháit. A Senior melegítő beleolvad a hazai streetwear (utcai viselet) stílusba. Az ezredfordulóra már kuriózummá vált sportmárka ritkának és keresetnek bizonyult a fiatalok körében.
A '90-es évek tinédzserei felnőttek és 2010-ben újra kezdték hordani a tréningruhákat. Eredeti és új fazonokban, de már kifejezetten utcai viseletre, a régi formákat követve, de a mai kor követelményeinek megfelelve tették újra elérhetővé a korábban oly népszerű "mackóruhákat". Az új igényeknek megfelelően teljesen új koncepció alapján történik a ruhadarabok tervezése. A Senior szabadidőruhák készítői a komplett melegítők helyett csak a tréning felsőkre összpontosítanak, ezzel is hangsúlyozva streetwear (utcai viselet) stílusukat. Eredeti alapanyagokból, de modernizálva a Méta szabadidőruhákkal karöltve tértek vissza a magyar vásárlókhoz.