Salzai Hermann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Salzai szobra a Máriavár kertjében.

Salzai Hermann (németül Hermann von Salza) (1170.? – 1239. március 20. Salerno) A német lovagrend 4. nagymestere és államának alapítóatyja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Türingiai kisnemesi családból származott, s nagy nehézségek árán küzdötte fel magát. Fiatalon léphetett be a Német Lovagrendbe, s 1209-től annak nagymestere (Heinrich von Tunnát követte).

A lovagok Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szócikk: A Német Lovagrend Magyarországon

Mivel a keresztes hadjáratok sorra kudarcot vallottak, a rend mozgástere Palesztinában beszűkült, ezért kezdett a pogány Középkelet-Európai térségek után érdeklődni Salzai. Mikor a velenceiek Konstantinápoly ellen vezették a kereszteseket, a lovagok egy része a vezetésével felháborodva elhagyta a Szentföldet.
II. András közbenjárására Magyarországon, a Barcaságban telepedtek le. A király felesége Gertrúd királyné jóvoltából lovagjai és az általuk letelepített frank (rajnai) hospesek először számos fontos kiváltságot és adományt kaptak. Ez persze visszatetszést váltott ki a magyar nemességben, s mikor a királynőt megölték, András már visszafogotabban adományozott nekik.
Nem elhanyagolható azonban az tény sem, hogy a rend magyarországi évei alatt az addig részben gyepűelveként szolgáló, ritkán lakott és erdős Borzaságot gazdaságilag felfejlesztették, benépesítették. Salzai a rend által emelt kőváraknak köszönhetően megvédelmezte Erdélyt a kun támadóktól és Havaselve java részét uralma alá vonta, ahol a kunságot megkereszteltették a domonkos szerzetesekkel.
De amikor a nagyratörő Salzai a német lovagok dél-erdélyi területeiből önálló országot kívánt létrehozni, menekülniük kellett az országból a magyar király fegyveresei elől, s az ellene folytatott harcban jó pár lovag elesett.

Salzai Hermann címere.jpg

Lengyelországi letelepedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rövidesen új lehetőség nyílt meg előttük Lengyelországban, de most előretekintőbbek voltak, mint Erdélyben. Salzai ezt megelőzően II. Frigyes német-római császárnál járt és kényes diplomáciai ügyeket segített neki elsimítani, valamint közvetítőként lépett fel a császárság és a pápaság között.

Mazóviai Konrád kérésére a Kulm vidékén (Chełmno) telepedtek le a német lovagok. Konrád arra kérte Salzait, hogy Lengyelország részére foglalják el a pogány balti Poroszországot.
Bár Konrád adománylevelet adott a rend számára, de a megegyezés csak félig volt érvényes. Éppen ezért Salzai korábbi diplomáciai szolgálatai elismeréseképp, 1226-ban megkapta II. Frigyestől a rimini aranybullát, amely jogot szerzett a Baltikumban való letelepedésre, s ez biztosította a Német Lovagrend hatalmát Poroszország felett.
1234-ben IX. Gergely pápa új széles körű kiváltságokkal ruházta fel, mind őt, mind a lovagjait. E levélben az eddigi és későbbi hódításokat a Szentszék birtokának ismerték el, de a terület feletti igazgatás jogát a Lovagrend mondhatta magáénak. Mindezeket a privilégiumok alapítólevelei lettek a Német lovagrend poroszföldi államának, s biztosították a lovagokat afelől, hogy a pápa és a Német-római Birodalom, ha szükség úgy hozná, támogatni fogja őket Lengyelország ellen.

Hogy a porosz területekből való részesedésből Konrád herceg ki ne maradjon, ő is alapított 1230-ban egy német-lengyel lovagrendet, a Dobrini Testvérek Rendjét. Ez a rend számbelileg kisebb volt, belső felépítését a herceg más lovagrendekéről, mint a Kardtestvérek rendjéről mintázta, s volt inkább konkurencia a német lovagok számára. 1234-ben a rend megszűnt, a német tagok a teuton rendbe olvadtak bele Salzai jóvoltából.

Salzai emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hermann nagymester kulcsszereplője volt 1230-ban a pápaság és a császárság kibékítésében. Később egy viszályt simított el Frigyes és lázongó fia, Henrik között. Bölcsessége, megfontoltsága és műveltsége szilárd hátteret biztosított ahhoz, hogy a Lovagrend szabadon kiépíthesse országát a porosz területeken.
A poroszok leigázása során nem történt eleinte bármilyen komolyabb visszaélés, majd csak Salzai halála után. Persze ezeket a megtörtént túlkapásokat később, főleg a baloldali történészek óriási méretű népirtásokká színezték ki.

1237-ben, két évvel halála előtt, még jobban kiszélesítette hatalmát, mivel a livóniai Kardtestvérek rendje beolvadt a Német Lovagrendbe. Salernóban, olasz földön hunyt el, életének hetvenedik évében.

Előző uralkodó:
Heinrich von Tunna
A Német Lovagrend nagymestere
1209 – 1239
A Német Lovagrend nagymesteri rendkeresztje
Következő uralkodó:
Türingiai Konrád

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Britannica Hungarica
  • Vajda Tamás: A Német lovagrend szentföldi és erdélyi szereplése
  • Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban