Roark Bradford

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Roark Bradford
Született1896. augusztus 21.[1][2][3][4]
Lauderdale megye
Elhunyt

New Orleans
Állampolgárságaamerikai
GyermekeiRichard Bradford
Foglalkozása
IskoláiKaliforniai Egyetem
KitüntetéseiO. Henry-díj (1927)
Halál okaamőbiázis
Sablon • Wikidata • Segítség

Roark Whitney Wickliffe Bradford (Lauderdale megye, Tennessee, 1896. augusztus 21. – New Orleans, Louisiana, 1948. november 13.) amerikai újság-, novella- és regényíró. Szépirodalmi művei szinte kivétel nélkül afroamerikaiakról[10] szólnak. Pályatársai, kortárs olvasói Joel Chandler Harris(en) és Mark Twain szellemi örökösének mondták. Magyarul csak két, bibliai történeteket tartalmazó elbeszélésgyüjteménye – az"Ol' Man Adam an' His Chillun" (Öreg Ádám és gyermekei)[11] és az "Ol' King David an' the Philistine Boys" (Az öreg Dávid király és a filiszteus legények)[12] – jelent meg "Ádám apánk és gyermekei" címmel egy kötetben.

Élete[szerkesztés]

Régi Új-Angliai családból származott, amelynek legnevezetesebb tagja William Bradford(en) volt, aki 1620-ban, a Mayflower-hajó(en) utasaként(en) érkezett Amerikába, s késöbb Massachusetts kormányzója lett. A család az 1700-as évek elején áttelepedett Virginiába és az amerikai polgárháborúban a Konföderáció oldalán harcolt.[13]

Ö maga Richard Clarence Bradford, egy jómódú ügyvéd és ültetvényes, valamint Patricia Adelaide Tillman gyermekeként született.[14][15] A tizenegy gyerek között ő volt a nyolcadik.[16] A Mississippi folyó közelében, a Nankipoo-Knob Creek térségében[17][18] levő gyapotültetvényükön húsz fekete család élt és dolgozott. Szülei se nem tiltották, se nem kifogásolták, hogy érintkezzen velük. Dajkája is egy fekete asszony volt és gyermekkorát is ebben a környezetben töltötte, sárga kutyájával, Rattlerrel és három fiatal fekete játszótársával, Algie-val, Ed-del és Sweet-tel.[19] Hallgatta a mezei munkások történeteit, részt vett társasági tevékenységeikben.[20]

Gyermekkorában különösen szerette a szintén fekete John Wesley Henning ("Preacher Wes") prédikátor meglehetősen unortodox élet-[21] és vallásszemléletét[22] valamint bibliai történeteit,[23] s ha bajba került, vagy tanácsra volt szüksége, hozzá fordult.[24] "Ez a világ jobb hely lenne, ha több olyan ember lenne, mint John Wesley Henning – és ha többen hallgatnánk rájuk." – mondta válaszul arra a kérdésre, hogy ki volt rá a legnagyobb hatással életében.[25] Ezekben az években keletkezett az a meggyőződése is, hogy az afroamerikaiak jobban értik a kereszténység lényegét, mint a fehérek.[26]

Egyszer az 1910-es években, már az egyetemen, egy fekete diáktársa, nem törődve saját veszélyes helyzetével, őt akarta megmenteni egy lövöldözésből.[27] Mindezek következtében Bradford élete végéig előnyben részesítette az afroamerikaiak társaságát és ezek szolgáltatták az anyagot az 1920-as, 30-as és 40-es években nagy sikert aratott irodalmi műveinek helyszíneihez és szereplőihez. (Dajkájáról mintázhatta „Mammy Clo“-t, a bábasszonyt, „Cold Death“ című elbeszélésében.)

"Fiatal korában sok mindenhez hozzáfogott, akárcsak Jack London. Volt katona, tengerész, cowboy, ökölvívó, baseball játékos."[28]

Otthon, a helyi állami iskolákban és a Kaliforniai Egyetemen tanult, ahol jogi diplomát (LLB: Bachelor of Laws) szerzett,[29][30] majd az Egyesült Államok 1917 április 6-i első világháborúba való belépését követöen[30] jelentkezett az amerikai hadseregbe, és tüzérségi főhadnagyként szolgált a Panama-csatorna zónában, Fort Amadorban(en).[31] A háború után is a hadseregben maradt, és 1920-ig ballisztikai oktatóként, majd rövid ideig a Starkville- Mississippi A&M College (ma Mississippi State University(en)) hadtudományi oktatójaként szolgált.)[32][33]

1920-ban feleségül vette Lydia Sehornt, aki – mivel Bradford 1931-ben elhagyta – 1932 márciusában válópert indított ellene.[34] Második felesége Mary Rose Sciarra volt, akit két nappal a válás kimondása után, 1933 júliusában vett el.[35] 1932 májusában született fiuk Richard Bradford(en) úgyszintén író lett.

1920-tól riporterként dolgozott az Atlanta Georgian(en) című lapnál. 1924-ben a louisianai New Orleansba költözött, és a New Orleans Times-Picayune(en) éjszakai, majd vasárnapi szerkesztője lett. Rendszeresen megfordult a város feketék lakta övezetében, ahol folytatta a mesék és a legendák gyűjtését. Lelkes gyűjtője lett a blues és gospel felvételeknek is.[36] A feketék templomaiba járt, és ott ismerkedett meg a "Black Billy Sunday" néven híressé vált szintén fekete prédikátor Dr. Jason Gordon McPherson-nal,[37] élete második nagy irányadó személyiségével,[38] akiröl Marc Connely az Ádám apánk szinpadi adapciójának Úristenét modellezte.[39]

1926-ban elhagyta az újságot, hogy szabadúszó szépirodalmi íróként folytassa pályafutását.[16]

1932-ben megvásárolt egy "Little Bee Bend" nevű ültetvényt Shreveport közelében a Bossier megyében[40] – "kétségtelenül azért, hogy a földművesek közelében lehessen, nem pedig azért, hogy mezőgazdaságot folytasson".[41][42] Az ültetvény munkásai illetve szomszédai lettek a szereplői a Collier's-ben 1932 és 1949 között megjelent mintegy 60 részes "Little Bee Bend" című cikksorozatának.

A második világháború alatt az amerikai haditengerészet tartalékos repülőgépgyakorló irodájában szolgált. Feltehetően még 1943-ban, Francia Nyugat-Afrikai szolgálata során megfertőződött amőbiázissal. 1946-ban vendégelőadói állást vállalt a New Orleans-i Tulane Egyetem angol tanszékén.[16]

1948 tavaszán betegsége súlyosbodott,[43] s amikor fájdalmai már elviselhetetlenné váltak, fájdalomcsillapítóként 18. századbeli német filozófusokat olvasott.[44] Hosszas szenvedés után 1948. november 13-án halt meg, hamvait a Mississippi folyóba szórták.[16] Kiadója,[45] pályatársai, barátai,[46][47] olvasói[48][49] megrendülten reagáltak. Hátrahagyott kéziratait özvegye a Tulane Egyetem könyvtárának ajándékozta.[50]

Írói pályája[szerkesztés]

Első írások[szerkesztés]

Tizenöt éves volt, amikor elkezdett elbeszéléseket írni: Kínáról és Óceániáról, ahol sohasem járt, bálnavadászatokról, amelyeken sohasem vett részt. 1924-ben a New York World(en) elfogadta egy elbeszélését, amely egy horgászó négerről szólt. Ezen felbátorodva kezdett hozzá bibliai tárgyú történeteihez, amelyek ugyancsak a New-York World-ben jelentek meg.[51]

Az O'Henry díj[szerkesztés]

A Harper's Magazineban(en) megjelent "Child of God" (Isten gyermeke) című története – Hemingway "The Killers" (A bérgyilkosok) című elbeszélését megelőzve – elnyerte az 1927-es O. Henry-díjat. "Az O. Henry Emlékbizottság több mint hatszáz történetet választott ki az 1926 októberétől 1927 szeptemberéig terjedő időszakban megjelent mintegy kétezer ötszáz történetből. […] Az ötven legjobbnak ítélt történet közül a szokásos kiesési eljárás során öt végső bíráló választotta ki azt a tizenötöt, amely [a bizottság által kiadott] gyűjteményes kötetben szerepel. Roark Bradford 'Isten gyermeke' című novellája négy szavazatot kapott az első helyre, és több ponttal nyert. Ennek a történetnek […] ítélték oda az 500 dolláros első díjat."[52] A rákövetkezö években is számos elbeszélése került fel a bíráló bizottság három előválogató listájának valamelyikére. "Cold Death", "River Witch", "Careless Love" felkerültek a döntő "ötvenes" listájára is, amivel komoly esélyt szereztek az O'Henry díjra – de végül nem ők kapták meg.

  • 1928-ban Cold Death, River Witch;[53] Muddy Water, Itching Heel, Let the Band Play Dixie;[54] The Tricker, The Old He-Coon of the John D. Grace, Monkey Man, Greener Pastures[55]
  • 1929-ben Other Men’s Poison, The Final Run of Hopper Joe Wiley, The Gree Gree Girl[56]
  • 1930-ban Careless Love, Come Day, Go Day;[57] The Indian Summer of Bugaboo Jones, Crazy Gal, The Rambling Ruster , The Mule Man;[58] The Hog Hoisters[59]
  • 1932-ben The Eagle Stirs the Nest;[60] The Dirty Dozens, The Money Maze[61]
  • 1933-ban The All and All Woman;[62] Old Average Lightning[63]

Bibliai történetei[szerkesztés]

1928-ban jelent meg első bibliai témakörű elbeszélésgyűjteménye "Ol' Man Adam an' His Chillun" címmel a Harper & Brothers(en) kiadónál.[11] A második 1930-ben "Ol' King David an' the Philistine Boys" címmel ugyanott.[12] Mindkettő – az egyébként zseniális grafikus[64] – A.B. Walker(wd)[65] teljesen oda nem illő igénytelen vonalrajzaival, amelyeken – szemben az elbeszélések tartalmával – minden szereplő fehér,[66][67] még "Démás a néger" is. Bradford ugyan semmit sem mond szereplői bőrszínéröl, de mindegyikük – még az Úristen is, angyalaival együtt – egy délvidéki afroamerikai nyelvjárást(en) beszél. Az, hogy a világon fehérek is léteznek, csak elvétve és mellékesen kerül szóba.[68] Aktív szerepük nincs a történetekben. Magyarországon a két gyűjtemény egy kötetben jelent meg "Ádám apánk és gyermekei" címmel – Helena Zmatlikova(wd) találó illusztrációival – a Táncsics kiadónál 1961-ben, majd 1972-ben.

A kritikák dicsérték az elbeszélések humorát[69][70] és nem vették észre a bennük rejlő társadalom- és valláskritikát. A USA-beli keresztény felekezetek(en) képviselői, valamint a Harlem Renaissance(wd) fekete politikai aktivistái csak Marc Connelly(wd) színpadi adaptációjának példátlan sikere kapcsán figyeltek fel rá. Az 1930-as évek egyik legaktívabb afroamerikai kritikusa, Sterling A. Brown(wd), akit 1968-as újafelfedezése óta az afroamerkai irodalom legfőbb szakértőjének tartanak[71], felháborodott: "[…] ez nyilvánvalóan nem néger vallás. A spirituálékban megszemélyesített Isten és a fején kalappal, szájában tízcentes szivarral megjelenő Isten közötti különbségnek nyilvánvalónak kell lennie mindazok számára is, aki a legkevésbé is ismeri a néger hívőket és a szentségtöréstől való rettegésüket. Az Ol ' Man Adam An ' His Chillun-ra alapozott Green Pastures tett valamit azért, hogy a tisztelet és az áhítat visszakerüljön az anyagba, de itt ez tiszta bohózat".[72] Ebben a gyakran idézett kritikájában[73] Brown összetévesztette Baradford könyvét Connelly színdarabjával. Bradford – szemben Connellyvel[74] – soha sehol nem állította, hogy az afroamerikaiak vallását akarta volna bemutatni és könyvében semmit sem írt Isten kinézetéről. A sétapálcás[75], szivarozó[76], cilindert[77] és frakkot[78] viselő Úristen Walker és Connelly találmánya volt. Nekik ugyanis a szó szoros értelmében meg kellett jeleníteniük az Úristent. Aki Bradford könyvében szivarozik, az nem az Úristen, hanem az öreg Jób[79] valamint Dávid király[80]. Továbbá Brownnak - aki egy Washington DC-ben élő, teológiailag jól képzett protestáns lelkész fia volt és szinte egész életét az ottani Howard egyetem kampuszán töltötte el – szemben Alain Locke(wd)-val vagy Melville Herskovits(wd)-csal[81] nem sok tapasztalata lehetett a délvidéki feketék vallási meggyőződéséről / babonáiról.

This Side of Jordan[szerkesztés]

1929-ben jelent meg a "This Side of Jordan" című regénye a Mississippi partján élő gyapottermelő afroamerikaiak letűnő világáról, amelyben gyermekkorát töltötte. (A Biblia Jordán folyója, amely az utolsó akadály volt Mózes népének, hogy beléphessen az Igéret Földjére, az afroamerikaiak számára egyrészt az Ohió folyót jelenti, amely a Mason-Dixon vonal(en) délnyugati folytatásaként elválasztotta a rabszolgatartó déli és a szabadságot jelentő északi államokat,[82] a spirituálékban, gospelekben pedig a földi életet a mennybelitöl elválasztó határt.[83][84]) A nosztalgikusan induló történetet[85] fokozatosan elsötétítik az 1920-as évek problémái (az USA nagy gazdasági válsága(en), az elszegényedö délvidékiek tömeges északra vándorlása(en) és az ezek miatt fokozódó rasszizmus).[86][87][88]

John Henry (regény)[szerkesztés]

1931-ben jelent meg "John Henry" című regénye – amelyet a Cosmopolitan magazin már 1930-tól folytatásokban nagyrészt közzétett –, s amely egy amerikai népi hős életét meséli el: "Eredetileg a sziklaalagutak vájárcsapatainak hús-vér hőse, a nagy acélmunkás, aki 1870-ben a nyugat-virginiai Chesapeake és Ohio vasútvonal Big Bend alagútjában gőzfúróval versenyezve, kalapáccsal a kezében halt meg és John Henry legendás és mitikus alakjává vált, különböző szimbolikus jelentéssel. […] Roark Bradford változatában John Henry gyapotszedő, dokkmunkás és vasutépítő bajnokká válik, akiben több mint egy csipetnyi rossz ember és kérkedő vagy "nagyszájú" is van."[89] A kritikusok fenntartásai ellenére[90][91] szinte azonnal felkerült a Literary Guild of America(en) ajánlólistájára.[16] John Henry az egyetlen Bradford mű, amellyel az US-amerikai irodalomtudomány ill. néprajzkutatás érdemben foglalkozott az 1970-es évek óta.[92][93]

Kingdom Coming[szerkesztés]

1933-ban jelent meg „Kingdom Coming”[94] címü regénye – egy klasszikus „antik” tragédia, amelyben minden szereplő meghal. Az amerikai polgárháború előtti és alatti években, Shreveport környékén játszódik (ahol Bradford "Little Bee Bend" nevű ültetvénye volt): Messengert, a hajdani híres lóversenyzőt és fogathajtót, [95] annak fiát Grammyt és várandós feleségét Crimpet, tulajdonosuk Wilkins bíró New Orleansból az onnan kb. 500 km-re északnyugatra levő Shreveport környéki birtokára viteti, hogy ott felügyelje a lovakat és az öszvéreket, merthogy senki nem tud úgy állatokkal bánni, mint ő. [96] A valódi ok akkor derül ki, amikor Crimp megszüli a gyereket – egy világos bőrű csecsemőt[97], a bíró unokáját. [98] Messenger felesége iránti mélységes vonzalma gyűlöletté változik, s megpróbál átszökni – korábbi elképzelésével szemben immár családja nélkül – Északra. [99] De tőrbecsalják és az út során rabszolgavadászok megölik. [100] Grammyt „Free” Dália néni neveli fel, aki azért „Free”, mert hivatalos okmányokkal tudja bizonyítani, hogy megvásárolta saját szabadságát[101] (ami semmit nem javított helyzetén). A tragédia Grammyt is üldözi. Feleségül veszi Pennyt, New Orleansba viszi. Gyereküket Dália nénire bízzák. Penny belép egy vudu szektába és ott hamarosan átváltozik egy baljós voodoo-királynővé, "Madame Mo-ree"-vé, aki megöli Dália nénit[102] és – áldozati célból – saját gyermekét. Grammy, akit sikertelenül próbál meg bűbájjal eltenni láb alól, bosszút áll, téglával agyonüti. [103] Elfogják, bíróság elé állítják, de mivel nem kooperál, nem hajlandó beszélni,[104] halálra itélik és kivégzik.[105] A fehér kritikusok dicsérték Bradford témaválasztását és irodalmi fejlődését,[106][107] a fekete kritikusok megosztottak voltak: Alain Locke dícsérte az afroamerikaiak igaz és mélyen rokonszenves jellemrajzát,[108] Sterling A. Brown, aki a könyvkiadó reklámszövege alapján nem kitalált történeteket, hanem történelmet várt, összekeverte a szereplőket (szerinte Messenger ölte meg Peggyt) és hiányolta a fekete szabadsághős forradalmárokat.[109]

Let the Band Play Dixie (elbeszélések)[szerkesztés]

1934-ben jelent meg "Let the Band Play Dixie" címmel egy válogatás Bradford O'Henry díjra jelölt elbeszéléseiből. A fehér kritikusok pozitívan itélték meg,[110][111] Sterling A. Brown dicsérte Bradford Mark Twain-i humorát, de hiányolta az afroamerikaiakat sújtó kizsákmányolás és igazságtalanság megjelenítését.[112] Az afroamerikaiak szexuális hozzáállásának bradfordi leírását kritizálandó, idéz is a könyvből: "A nyers gin, a füst és az olcsó parfüm keveredő szaga és az 'ördögies dobolás' túl sok volt Eva Paul vére másik egynyolcadának ... állatias sikollyal tépte le rongyos ruháját." Az egyetlen probléma az idézettel az, hogy se egészében, se részleteiben[113] nem fordul elő az egész könyvben. (Az elbeszélés, amelybe illene, az a Blue Steel's Eva[114] lenne.)

John Henry színdarab[szerkesztés]

1935-ben már dolgozott a John Henry opera szövegkönyvén,[115] amelyet Jacques Wolfe(wd) zenéjével, Paul Robesonnal a főszerepben 1940 januárjában mutatták be New Yorkban. Nem aratott sikert, hét előadás után levették a műsorról.[116][117]

The Three-Headed Angel[szerkesztés]

1937-ben jelent meg egyetlen, fehérekröl szóló regénye, a "The Three-Headed Angel" (A háromfejű angyal). Az egyik főszereplő a városi arisztokrata Richard Whiting, aki az 1850-es évek végén a családi vagyon ráeső részéből megvásárol 2000 hold földet a Hoop Pole Ridge-i Old Bas Youngertől[118] Tennessee-beli Phinizy megyében.[119] A földvásárlás elindítja Whiting karrierjét: öt év kemény munkával – keményebben dolgozik mint rabszolgái – jólmenő ültetvénnyé varázsolja a vadont.[120] A polgárháború kitörésekor már körzeti bíró, politikai vezető, és az az ember, aki a közösség minden köz- és magánügyét elrendezi.[121]

A regény legelszántabb és legambiciózusabb figurája Joseph Goodner, aki a polgárháborút körözött katonaszökevényként a vadonban rejtőzve vészelte át és annak befejeztével Phinizy megyébe költözött, hogy új életet kezdjen.[122] Ezt nagyban megnehezíti teljesen önállótlan öccse, aki ráadásul egy lecsúszott ültetvényes frusztrált lányát veszi el, aki öngyilkos lesz.[123] De kitartása meghozza az eredményt: ö lesz Whiting utódja.[124] További szereplők a különböző, egymással viszálykodó klánok, a Potterek, a Pillowsok és a Hoop Pole Ridge-i Youngerek, akik soha nem voltak jó gazdálkodók. Az északiak elleni háború elvesztése, főképp a rabszolgák felszabadítása – amely a prosperáló gazdaságokat is megrendítette –, őket mélyszegénységbe taszította, ami miatt az afroamerikaiak iránti korábbi megvetésük határtalan gyűlöletté változott.[125] A Tennessee-i fehérek dialektusában írt könyvet a kritikusok kedvezően fogadták.[126][127][128]

Green Roller[szerkesztés]

Fekete prédikátor barátainak – John Wesley Henning, J.M. Gates(en), Black Billy Sunday (Dr. J. Gordon McPherson) – állított emléket utolsó könyvében, a „Green Roller“ című prédikációgyűjteményben, amelynek 1949-beni megjelenését már nem érte meg. "Költői elmélkedések a világegyetem természetéről, amelynek félelmetessége és titokzatossága éppoly nyilvánvaló egy harcsában, mint Blake fényesen égő tigrisében(en), az ember gyarló, de dicsőséges, és Isten dicsőséges, de emberséges. […] Ezek a prédikációk tele vannak megdöbbentő képekkel, egy olyan nép egyszerű beszédének megható szépségével, amely abban az értelemben egyszerű, hogy életét a széllel, az időjárással és a növekvő dolgokkal tölti, azzal a tudattal, hogy az ember nem tökéletes, és az Úr ezért nem kér tőle tökéletességet." [129] A prédikációknak sok mondanivalójuk van olyan aktuális témákról is, mint a II. világháború és az "Ádám(atom)bomba". Helyenként humorosak is, de a humor inkább elgondolkoztató, mint vicces. Szemléletükben, stílusukban teljesen olyanok, mint a WPA Slave Narrative Collection(en)-ban található, hajdani rabszolgáktól és prédikátoroktól gyűjtött elbeszélések,[130] vagy Black Billy Sunday, J.M. Gates prédikációinak hangfelvételei, valamint Harold Courlander folklór gyűjteménye.[131] Kortársai szerint Bradford prédikátorként is sikeres lehetett volna.[132][133]

Little Bee Bend (elbeszélések)[szerkesztés]

1929 és 1949 között hatvan-egynéhány elbeszélést jelentetett meg a Colliers-Magazinban, amelyeknek témái az 1932-ben megvásárolt Little Bee Bend nevű ültetvényén élő afroamerikaiak mindennapjai voltak. A szereplők valós személyek voltak, és Bradford vagy tőlük hallott az eseményekről, vagy szemtanúja volt azoknak. Az egyik hires szereplő az ültetvény intézője, Giles Arnold[134] volt, akinek haláláról az újságok is beszámoltak.[135]

Bugaboo Jones (elbeszélések)[szerkesztés]

1927 és 1940 között húszegynéhány elbeszélést jelentetett meg – egy kivételével – a Colliers-Magazinban, amelyek a Mississippi hajósairól és dokkmunkásairól szólnak.

Szemlélete[szerkesztés]

A Notes on the Negro-ban[136] és az Ol' Man Adam első kiadásának előszavában,[11] amelyet egyetlen későbbi kiadás sem tartalmaz (valószínűleg üzleti megfontolásból, mert erősen támadták)[137], a következők olvashatók:

"Egész életemben zavart valami a négerekben. Azt hiszem, elég jól ismerem őket. Egy olyan ültetvényen születtem, ahol ők dolgoztak; csecsemőként ők dajkáltak, és velük játszottam gyerekkoromban. Figyeltem, ahogy dolgoznak a földeken, a gátőr táborokban és a folyón. Láttam őket otthon, a templomban, a piknikeiken és a temetéseiken. Ismerem a dalaikat és a táncaikat, a megpróbáltatásaikat és a győzelmeiket. Elég jól tudom, hogy mit várhatok tőlük bármilyen körülmények között, és eleget tudok ahhoz, hogy ne csalódjak, ha váratlan dolgokat tesznek – amit általában meg is tesznek. Tudom, hogy mit várhatok tőlük, de azt még nem tudom, hogy miért. Ez az a rejtély, ami miatt érdeklődve figyelem őket. Egyik nap meg tudom oldani, másnap pedig arra a következtetésre jutok, hogy a megoldás rossz volt."[138]

(Ebből a gondolatmenetből – miszerint Bradford számára a néger egy örök rejtély – Sterling A. Brown kimásolta a második, harmadik, negyedik és ötödik mondatot: "Azt hiszem, elég jól ismerem őket. Egy olyan ültetvényen születtem, ahol ők dolgoztak; csecsemőként ők dajkáltak, és velük játszottam gyerekkoromban. Figyeltem, ahogy dolgoznak a földeken, a gátőr táborokban és a folyón. Láttam őket otthon, a templomban, a piknikeiken és a temetéseiken." Majd, miután ilymódon ellenkezőjére fordította Bradford gondolatmenetét, mélységesen felháborodott: "Mindez, úgy véli, feljogosítja arra, hogy tolmácsként lépjen fel, és terjessze a délen használatos ősrégi sztereotípiákat. Ez nem így van. Bradford úr történetei továbbra is rendkívül szórakoztatóak; de a négerekről szóló általánosításai sokkal jobb elemzések a fehér emberről, mint a négerekről."[139] Brown ezen kritikáját, melynek rákövetkező húsz oldalán beskatulyázza a fehér írókat aszerint, hogy milyen módon jelenítik meg a feketéket, gyakran és szívesen idézik az USA-ban – anélkül, hogy Bradfordot olvasták volna. Pl: Drew 2015  188. o.)

Bradfordot csak azok az afroamerikaiak érdekelték, akik között felnőtt: a délvidéki ültetvényeken élő földműves "nigger"-ek. Akik már alkalmazkodtak az "American Way of Life"-hoz, a "Negro"-k (nagy N-nel),[140] valamint a kettő között levők (akiket "szinesek"-nek nevez),[141] nem:

"A nigger […] nem tanulta meg fehér civilizációnk számos finomságát, mint például az intoleranciát, a morális önigazolást, a rögzített célokat, elszántságot a győzelemre, a nagy nyomás alatti életet, a gyűlöletet (annak kiterjesztett értelmében), a hidegvérű üzleti magatartást, a pénzt mint minden érték alapját, azt, hogy az emberek mit gondolnak valakiről, az a személyes magatartás meghatározó tényezője legyen, és így tovább." [XII] "[…] még nem tanulta meg, hogy bármilyen helyzetben művészien rendezze a tényeket, hogy megtévesszen, s hogy tettéért a felelősséget a másik személyre hárítsa, amiért az nem vette ezt észre." [XIII.][142]

"Másrészt az elmúlt kétszáz évben három olyan dolgot tett, amire a fehér ember kétezer év alatt nem volt képes. Megteremtett magának egy olyan szép és ritmusos nyelvet, amely talán kifejezőbb és kevésbé szószátyár, mint bármelyik létező nyelv […] ". Ezen a nyelven […].még a legtanulatlanabb néger is többet tud elmondani fél tucat szóval, mint az Egyesült Államok átlagos szenátora egy kétórás beszédben. […] Olyan vallást teremtett magának, amely megadja neki azt a lelki békét és nyugalmat ebben az életben, amelyet a fehérek vallásai leírnak és kínálnak, de nem érnek el. És végül, megteremtette a saját faji zenéjét, amilyet szerintem egyetlen más faj sem mondhat magáénak.“ [143]

Bradford szerint "Egy pillantás a történelembe meggyőz arról, hogy függetlenül attól, hogy milyen tanok és tanítások szerepelnek a könyvekben és a szószékeken, [a fehér ember vallása] harcos vallás; olyan vallás, amely gyűlöletet és intoleranciát szül." [144]

Bradford életében – sőt, különösen az Egyesült Államokban, még jóval azután is – elterjedtek voltak a rabszolgaság bibliai elrendeltségét,[145] valamint az afrikaiak és az afroamerikaiak biológiailag meghatározott szellemi alsóbbrendűségét[146][147][148] hirdető elméletek. Bradford szerint viszont "Az egyetlen tényleges különbség a néger faj tagjai és bármely más emberi faj tagjai között a bőr alatti pigmentáció mértéke. A többi úgynevezett "faji jellemző", amelyről oly sokat hallani – a koponya csontos szerkezete, a "gondtalan, tétlen szellem" és más hasonló állítások –, színtiszta ostobaság."[149][150] és figyelmeztet a társadalmi feszültségek fokozódásának veszélyére: "A háború okozta társadalmi megrázkódtatások számos elsüllyedt és félig elfelejtett gonoszságot hoztak az amerikai élet felszínére. Nagy részük azok a helyrehozhatatlan visszaélések, amelyeket a négerek az elmúlt háromszáz év során elszenvedtek. Úgy tűnik, hogy ha a helyzet kezelésében a józan ész nem lép az érzelmek helyébe, akkor a háború után csúnya faji bajok várnak országunkra."[151] Továbbá azt "álmodta" – 18 évvel Martin Luther King előtt[152] –, hogy "képesek vagyunk önmagunk és felebarátaink érdekében becsülettel dolgozni azért a napért, amikor az egyetlen faj az emberi faj lesz, és amikor embertársainkat jellemük, nem pedig bőrszínük alapján ítéljük meg."[153]

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

Négy regényt, egy színdarabot és több mint száz novellát / kritikát, esszét írt. Ezek között mindössze egy könyve (Tree-Headed Angel) és négy elbeszélése olyan, amely nem afroamerikaiakról szól.[156] Műveire jellemző az a fajta tömörség, ami sokkal nagyobb és mélyebb mondanivalót hordoz magában, mint ami olvasható. Szinte csak párberszédekre épülnek, leíró részek nélkül, jóindulatú szubtil humorral. Elbeszélései az emberi viszonyok időtálló megfigyelésén alapulnak és gyakran váratlan fordulattal végződnek.

Könyvek[szerkesztés]

Regények, Gyűjteményes kötetek
Cím Kiadó Megjelenés Jelleg
John Henry Harper & Brothers 1931 regény
John Henry - a Play with Music Harper & Brothers 1939 szindarab
Kingdom Coming Harper & Brothers 1933 regény
Let the Band Play Dixie Harper & Brothers 1934 elbeszélések
Ol' King David an' the Philistine Boys Harper & Brothers 1930 bibliai történetek
Ol' Man Adam an' His Chillun Harper & Brothers 1928 bibliai történetek
The Green Roller  Harper & Brothers 1949 prédikációk
The Three-Headed Angel Harper & Brothers 1937 regény
This Side of Jordan Harper & Brothers 1929 regény

Elbeszélések, Riportok, Kritikák, Esszék[szerkesztés]

Bradford írásainak túlnyomó többsége nem jelent meg gyűjteményes kötetekben, így azok csak a megnevezett újság – Collier's(en), Harper's(en), Virginia Quarterly Review(en), stb – korabeli kiadásában olvashatók.[157] Az alábbi listák nem tartalmazzák az Ol' Man Adam[11] ill. az Ol' King David[12], valamint a John Henry könyv különböző folyóiratokban előzetesen megjelent elbeszéléseit.

Little Bee Bend sorozat
Cím Újság Megjelenés
1A Johnson Grass Collier's 1943-02-20
Bible-Talking Mule Collier's 1937-06-19
Call Your Sheep Collier's 1940-05-18
City Sin Collier's 1941-02-22
Cotton Need Pickin' Collier's 1933-07-15
Cupid Up the Bayou Collier's 1948-02-28
Do Like de Man Say Collier's 1936-10-10
Double-Yolk Hoodoo Collier's 1942-09-12
East Wind Blows in the Vallye Collier's 1938-12-31
Fortune's Toy Collier's 1934-07-07
Guv'mer Blues Collier's 1939-09-30
Hot Shot from Texas Collier's 1939-08-05
Hypocrite Bait Collier's 1942-01-03
Juju Powders Collier's 1935-03-16
Love and Laughter Collier's 1932-06-11
Low-Down Cotton Collier's 1949-02-26
Medicine Man Collier's 1936-08-08
Miracle Come to Pass Collier's 1943-01-09
Money in the Sack Collier's 1941-05-24
Old Average Lightning[158] Collier's 1932-10-01
Old Sergeant Somebody Collier's 1942-12-26
One of We's Own Collier's 1941-11-29
One-Legged Angels Can't Fly Collier's 1943-06-19
One-Legged Backsliding Collier's 1940-04-20
Po-Chile No More Collier's 1941-07-05
Promised Land Collier's 1938-08-20
Prosperity Blues Collier's 1937-02-20
Red Pants Ain't No Sin Collier's 1941-03-29
Rich Man, Rich Man Collier's 1948-11-13
Satan's Blacksmith Shop Collier's 1941-10-25
Seven Pins in a Candle Collier's 1939-04-29
Sin for Your Supper Collier's 1942-02-28
Slow Down De Chariot Collier's 1949-06-25
Some Changes Made Collier's 1943-05-08
Swing Low the Chariot Collier's 1937-08-28
The Bible Boys' Cotton Collier's 1940-11-02
The Boll Weevil Gentleman Collier's 1934-09-22
The Cooter Blues Collier's 1942-08-08
The Cows in the Corn Collier's 1938-10-15
The Guv'mer's Green Shirt Collier's 1939-06-10
The Helpin' Fool Collier's 1934-11-10
The High Hip Rider Collier's 1948-07-31
The Hoodoo Bonus Collier's 1936-10-31
The Lonesome Gigolo Collier's 1941-09-13
The Lotman's True Love Collier's 1934-05-19
The Manner of Heaven Collier's 1940-01-20
The Money Maze Collier's 1932-02-20
The Mule Man Collier's 1929-11-30
The Mule-Angel Collier's 1940-07-06
The Pearl-Handled Humbug Collier's 1948-05-01
The Pirate-in-Law Collier's 1942-12-19
The Sin Splitter Collier's 1934-02-10
The Sin-Splitter's Split Collier's 1943-04-03
The Stepbaby Collier's 1938-07-09
The Wages of Sin-Splitter Collier's 1939-03-11
The Widow Man Collier's 1936-01-18
The Witch of Willow Chute Collier's 1934-04-07
Too Much Sin Collier's 1936-07-04
Too Much Texas Collier's 1937-09-25
Two-Tongue Truth Collier's 1940-01-06
War Baby's Mamma Collier's 1933-02-18
You've Got to Rule 'Em Collier's 1932-10-22
Bugaboo Jones sorozat
Cím Újság Megjelenés
Bugaboo Jones Affiliates Collier's 1935-11-02
Come Day, Go Day[159] Harpers 1930-05
Easy Pickings Collier's 1935-11-23
Gentleman from Barbados Collier's 1938-04-23
Kansas Brown Collier's 1938-12-17
Lady, Don't You Grieve Collier's 1933-08-19
Manuscript Dice Collier's 1940-11-09
Monkey Man Collier's 1928-05-05
Music got to Moan Collier's 1929-03-16
Other Men's Poison Collier's 1928-12-15
Poor May Liza Collier's 1928-09-22
The All and All Woman Collier's 1932-05-21
The Dirty Dozens Collier's 1931-08-08
The Gimme Woman Collier's 1936-05-09
The Grass in the Cotton Collier's 1933-11-18
The Indian Summer of Bugaboo Jones[160] Collier's 1929-09-14
The Old He-Coon of the John D. Grace Collier's 1928-03-17
The Rambling Rouster Collier's 1929-11-09
The Tricker Collier's 1927-12-31
Three for a Nickel[161] Collier's 1933-09-23
True Love Tracks Collier's 1931-04-04
Egyéb írások
Cím Újság Megjelenés
A Short Short Story Collier's 1938-06-04
A Southerner Discovers the Professional Southerner The Saturday Review 1942-09-19
At the Seeking Seat of Glory Collier's 1930-05-10
Biography of a River, 1864-1937 The Saturday Review 1943-01-02
Black Bullets for Hitler Collier's 1942-12-12
Blue Steel's Eva[162] The Dial 1927-09
Careless Love Collier's 1930-01-04
Child of God[163] Harpers 1927-04
Cold Death[164] Harpers 1928-07
Cooter[165] Mistery Magazine[166] 1927-??
Crazy Gal Collier's 1929-10-19
Fast Company Collier's 1929-07-06
Four-Eyed Luck Collier's 1938-11-19
Greener Pastures Collier's 1928-06-02
How Come Christmas Harpers 1930-12
Itching Heel Collier's 1928-06-30
Let the Band Play Dixie[167] The Forum 1928-07-01
Make Mine the Human Race Collier's 1945-08-04
Muddy Water Collier's 1928-02-04
Notes on the Negro The Forum 1927-11
Paul Robeson is John Henry Collier's 1940-01-13
River Witch[168] The Forum 1927-11
Rustabouts and Razorbacks Saturday Evening Post 1929-08-17
Swing Low, Sweet Chariot Collier's 1935-09-21
The Butter Paddle Collier's 1946-07-06
The Eagle Stirs the Nest Saturday Evening Post 1931-08-15
The Gree Gree Girl Collier's 1929-01-12
The Ha'nt Hound Collier's 1929-04-06
The Headache from the Hill Collier's 1934-09-01
The Hog Hoisters Collier's 1930-04-05
The Final Run of Hopper Joe Wiley[169] Saturday Evening Post 1929-01-05
The Man at the Door Collier's 1941-02-15
The Most Unforgettable Character I've Met The Reader's digest 1940-07
The Ordeal of Big Mag Purdy Collier's 1942-10-31
The Razor Man[170] Collier's 1932-12-17
The Ring Sing Twins[171] Virginia Quarterly Review 1931 Q1
The Short Short Story Collier's 1939-05-13
The Somebody Man Collier's 1929-04-27
The Sweet-Talk Toby Collier's 1941-02-01

Magyarul[szerkesztés]

  • Ádám apánk és gyermekei. Mesék; ford. Devecseri Gábor, Majoros István, ill. Helena Zmatliková; Táncsics, Budapest, 1961
  • Ádám apánk és gyermekei. Mesék azokról az időkről, amikor az Úr még úgy járta a földet, mint akármelyik más ember; ford. Devecseri Gábor, Majoros István, ill. Helena Zmatliková; Táncsics, Budapest, 1972

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • The Best of Reverend J. M. Gates, Audio-CD: CK 65710

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ Internet Broadway Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b Internet Speculative Fiction Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ BnF források (francia nyelven)
  5. ↑ Open Library (angol, spanyol, francia, német, cseh, horvát és telugu nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Faceted Application of Subject Terminology. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. ↑ Bradford, Roark Whitney Wickliffe (1886-1948), fiction writer and journalist, 2017. október 9., Roark Whitney Wickliffe Bradford
  8. ↑ NUKAT
  9. ↑ Library of Congress Authorities (angol nyelven). Kongresszusi Könyvtár. (Hozzáférés: 2019. december 8.)
  10. ↑ Az USA-ban gyakran felmerülő és heves vitákhoz vezető kérdés, hogy hogyan lehet / kell nevezni azokat az amerikaiakat, akiknek afrikai felmenőik (is) voltak. Carter Woodson történész szerint ez – Shakespeare után szabadon – csak sok hűhó (Woodson 2013 304-305. O.: "Much Ado About a Name"), Harold Courlander antropológus szerint a "Negro" (néger) szó jobb, mint a különbőzö körülírások. (Courlander 1996 257 o.: Black, Afro-American or Negro?) A "nigger"(en) viszont, amely ma sértésnek számít, hagyományosan nem egy fajt, vagy népcsoportot azonosított az USA-ban, hanem minden olyan személyt, akit alacsony társadalmi státuszúnak tartottak.
  11. ↑ a b c d Bradford 1928
  12. ↑ a b c Bradford 1930
  13. ↑ Daniel 1986  18. o.
  14. ↑ Hetherington 1974 2 o.
  15. ↑ L. Moody Simms: American National Biography - Roark Bradford, 2000. (Hozzáférés: 2023. március 30.)
  16. ↑ a b c d e Enc-Arkansas 2012
  17. ↑ Nankipoo-Knob Creek. (Hozzáférés: 2023. június 7.)
  18. ↑ [The Historical Marker Database - Roark Bradford https://www.hmdb.org/m.asp?m=221759]. (Hozzáférés: 2023. június 15.)
  19. ↑ Hetherington 1974 2 o.
  20. ↑ Xenia 1930 "Swimmin' holes, prayer meetings, weddings, funerals, fish fries, Roark visited them all with his black-skinned playmates, who never forgot to tip their hats to every jaybird they saw, for all southern children know the jaybird visits the devil every Friday and they aren't eager to be reported to him for lack of courtesy. From the older Negroes on his father's plantation young Roark got his understanding of the religious background of the blacks."
    (Úszógödrök, istentiszteletek, esküvők, temetések, halsütések, Roark mindenütt ott volt fekete bőrű játszótársaival, akik soha nem felejtették el megemelni a kalapjukat ha szajkót láttak, mert minden délvidéki gyerek tudja, hogy az péntekenként meglátogatja az ördögöt, és nem örültek volna, ha feljelenti őket udvariatlanság miatt. A fiatal Roark az apja ültetvényén élő idősebb négerektől myert betekintést a feketék vallási szokásaiba.)
  21. ↑ egy alkalommal helyreigazított egy tévedésen alapuló házasságot: Roark Bradford (1931. 1). „The Ring Sing Twins”. TheVirginia Quarterly. „“You done de sin, and de Lawd vexed you wid Hayes. But de Lawd wa’n’t aimin’ to be too hard on you. He seed you sin, all right, but he seed you doin’ good, too. He had his eye on you all de time. Hayes, he gonter go jine up in Uncle Sam’s army and git smarted up and git him a woman his own size, and den you and Philip kin git married up, ‘cause de Lawd don’t aim for no woman to stay married wid a man which is travelin’ all about de country like Hayes gonter do.”
    ("Te elkövetted a bűnt, és az Úr megvert téged Hayes-szel. De az Úr nem akart túl kemény lenni veled. Ő látta, hogy vétkeztél, de látta azt is, hogy jót is tettél. Mindvégig rajtad tartotta a szemét. Hayes, ő megy Sam bácsi hadseregébe, ott megjön az esze, és szerez magának egy hozzáillő nőt, és akkor te és Philip összeházasodhattok, mert az Úr nem akarja, hogy egy nő olyan férfival maradjon házas, aki az országot járja, mint Hayes.")”     
  22. ↑ Bradford 1940 “You white folks makes a heap er trouble for yo’se’ves,” Wes would say to me. “Y’all gits religion, and den you jest sets back and looks solemn and holy, and don’t pleasure yo’se’ves no mo’. Well, dat ain’t right. When God give you religion, he want you to enjoy hit. Don’t set around and mope and ack so holy, like you sick.”
    (Isten nem azért adta a vallást, hogy szomorú ájtatos arccal üljünk egy rakáson, mintha betegek lennénk, hanem azért, hogy élvezzük azt.)
  23. ↑ Bradford 1940 Magyarázatát a hét éves Bradford kérdésére – hol talált Káin feleséget magának, amikor rajta, Ádámon és Éván kívül senki sem létezett még a földön, s ami miatt nevelőnője mérhetetlenül felháborodva bepanaszolta apjánál – a felnőtt Bradford egy az egyben beépítette az Ádám apánk második fejezetébe (És benépesül a föld)
  24. ↑ Bradford 1940 "Preacher Wes was my private chaplain. He frequently interceded for me when I was in trouble."
  25. ↑ Bradford 1940 "this world would be a better place if there were more men in it like John Wesley Henning — and if more of us would listen to them."
  26. ↑ Bradford 1945  "Our end of the county had two top-notch Negro preachers, and I dare say the colored folks had a better understanding of Christianity than we whites could dig out of Brother Vaughn's two-hour sermons over at Melville Methodist Church. That was what I thought at the time, and nothing has happened since to change my mind."
    (A mi megyénkben két elsőrangú néger prédikátor volt, és merem állítani, hogy a színesbőrűek jobban megértették a kereszténységet, mint mi fehérek Vaughn testvér kétórás prédikációiból a Melville-i metodista templomban. Akkoriban ezt gondoltam, és azóta sem történt semmi, ami megváltoztatta volna a véleményemet.)
  27. ↑ Connelly 1932 Fekete diáktársa nem tudta, hogy az egész egy megrendezett diákcsíny volt, hogy megijesszék, majd várható pánikszerü meneküléséért – amire az 1910-es évek Amerikájában minden oka meg lett volna – kinevessék.
  28. ↑ Bradford 1972 5 o.
  29. ↑ Tracy 2011 9. o.
  30. ↑ a b Enc-Tennessee 2018
  31. ↑ 1918 októberében, testvérének írott levele szerint a háború közeli befejezésével számolt, leszerelését és házasságát tervezte.Roark Bradford: Letter from Roark Bradford to Dick Bradford. (Hozzáférés: 2023. április 19.) „Dear Bro Dick, […] there are just one of two things: I'm going to get out of here by Christmas or get married in January. Maybe both.”
  32. ↑ Hetherington 1974 2 o.
  33. ↑ Tracy 2011 9. o.
  34. ↑ „Mrs Roark Bradford sues; Novelist’s wife Seeks Separation” (fizetős), New York Times, 1932. március 4., 2 o.. oldal (Hozzáférés: 2023. március 27.) „Lydia Shorn Bradford asszony, Roark Bradford felesége […] ma különválási keresetet nyújtott be a polgári kerületi bíróságon, elhagyás vádjával. A beadvány havi 500 dolláros tartásdíjat kér, kijelentve, hogy az író jövedelme körülbelül havi 1500 dollár. […] Bradfordot […] azzal vádolják a beadványban, hogy 1931 januárjában elhagyta feleségét. Bradfordék 1920. február 7-én házasodtak össze a Mississippi állambeli Jacksonban.” 
    (Mrs. Lydia Shorn Bradford, wife of Roark Bradford […] filed suit for separation today in civil district court, charging abadonment. The petition asks $500 a month alimony, declaring the writer's income is about $1.500 a month.[…] Bradford […] was charged in the petition with abandoning his wife in January 1931.The Bradfords were married Feb. 7 1920 at Jackson, Miss.)
  35. ↑ „Milestones - Married”, Time, 1933. július 31. (Hozzáférés: 2023. május 11.) (angol nyelvű) „Roark Whitney Wickliffe Bradford, 36, author of Louisiana Negro stories from which was adapted the 1929 Pulitzer Prize Play, The Green Pastures; and Mary Rose Sciarra Himler. 33, mother of his year-old son; in El Paso, Tex., two days after Author Bradford divorced in Mexico his first wife Lydia Sehorn Bradford, longtime tuberculosis patient in Arizona.” 
  36. ↑ Hetherington 1974 2 o.
  37. ↑ Isabelle Taft: How Evangelist Jason Gordon McPherson, Often Called the ‘Black Billy Sunday,’ Drew Blacks and Whites Together in 1920s Gulfport (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. április 24.) „Abban az időben az ország legismertebb evangélistája egy Billy Sunday(en) nevű fehér, korábbi profi baseballjátékos volt, aki 20 000 fős tömegeket vonzott az amerikai nagyvárosokban. Ahogy McPherson befolyása nőtt, a prédikációinak újsághirdetéseiben "Black Billy Sunday" néven kezdték el emlegetni. McPherson egyike volt a számos fekete evangélista közül, akiknek ez a becenév jutott, és nem világos, hogy ő maga vette-e fel, vagy a fehér sajtó adta neki.”
    (At the time, the country’s best-known evangelist was a white former professional baseball player named Billy Sunday, who attracted crowds of 20,000 in America’s big cities. As McPherson’s influence grew, the newspaper advertisements for his sermons began describing him as “Black Billy Sunday.” McPherson was one of several Black evangelists with that nickname, and it’s not clear if he took it himself or if it was given to him by the white press.)
  38. ↑ Xenia 1930  "Amikor Bradford nemrég hírességként visszatért New Orleansba, első dolga volt, hogy meglátogatta Black Billy Sunday-t szerény otthonában, a néger negyedben, hogy megbeszéljék a dolgokat, és kifejezze tiszteletét annak az embernek, aki annyi inspirációt adott neki a könyvéhez."
    (When Bradford returned to New orleans recently, a celebrity, the first thing he did was to pay a visit to Black Billy Sunday in his humble home in the Negro quarter, just to 'talk things over' and pay his respect to the man who gave him so much inspiration for his book.)
  39. ↑ „Black Billy Suday Dies In New Orleans”, El Paso Times, 1936. április 10., 2. oldal (Hozzáférés: 2023. április 28.) 
  40. ↑ Dale Jennings: The Smisson-Bradford House pp. 2. (Hozzáférés: 2023. május 11.)
  41. ↑ Hetherington 1974 2 o. "And he eventually even bought his own plantation up near Shreveport—doubtless in order to be around the field hands more than to practice agriculture."
  42. ↑ Henry McLemore. „Roark Has Joined Big Boss of All”, The Evening Star, 1949. január 12. (angol nyelvű) „Minden évben nagy veszteséggel üzemeltette az ültetvényt, csak azért, hogy gondoskodni tudjon a férfiakról és nőkről, akik ott dolgoztak. Rengetegüket iskoláztatta, és pénzt adott nekik, amikor csak akartak. […] Ők a legjobb, legkedvesebb emberek a földön - mondogatta -, és én egyszerűen nem látom őket problémának.” 
    (He ran a plantation at a big loss each year, just to take care of the men and women who worked it. He set scores of them through school, and he handed them money whenever they wanted it. […] They are the finest, sweetest people on the earth, - he would say -, and I just can't see them as a problem.)
  43. ↑ Ted Shane. „The Week's Work”, Collier´s, 1948. május 1. (Hozzáférés: 2023. március 30.) (angol nyelvű) „At present I'm getting rid of some amoebae Histolyticae (Latin, 1st declension, plural, for amoebic dysentery) picked up three years ago while in the Navy. I don't mind their eating what I ate, but I hate like Harry having to chew for them."” 
  44. ↑ Ted Shane. „The Week's Work”, Collier´s, 1948. november 13. (Hozzáférés: 2023. május 10.) „Hiába a gyógyszer és a diéta, a szögesdrótos kisember végigsétál a bensőmön - és nem tudok koncentrálni, bármilyen izgalmas krimit is olvasok. Nemrég úgy döntöttem, hogy kipróbálom a menekülés másik végletét: szándékosan elkezdtem olvasni tizennyolcadik századi német filozófusokat Kant-tól Herbartig. Annyiban, hogy eltereli a gondolataimat az amőbákról, működik. Ha Von Schellinggel az egóra és a nem-egóra, Kant antinómiáira vagy akár Schopenhauer szellemeskedéseire koncentrálok arról, milyen jó lenne, ha mindenki elmenne és meghalna, az garantáltan elpusztít minden fizikai, szellemi vagy erkölcsi fájdalmat.” 
    (In spite of medicine and diet, the Little Man with the Barbed Wire will walk through my innards — and I can't concentrate, no matter how thrilling the whodunit I'm reading. Recently I decided to try the other extreme in escapism: I deliberately began reading eighteenth-century German philosophers from Kant to Herbart. So far as taking my mind off amoebae, it works. Concentrating on ego and nonego with Von Schelling, antinomies with Kant or even Schopenhauer's witticisms about how nice it would be if everybody would go off and die, is guaranteed to kill any physical, mental or moral ache.)
  45. ↑ „Low Down Cotton”, Collier's Weekly, 1949. február 26. (angol nyelvű) „1927 decemberében jelent meg Roark Bradford első írása a Collier's-ben. Az azóta eltelt huszonegy év alatt több mint száz története követte oldalainkon. Mély szeretettel és tisztelettel tekintünk vissza ezekre a szerény, tehetséges emberrel eltöltött az évekre, akinek zsenialitása emlékezetessé tette hosszú kapcsolatunkat vele[…] Nincs élő író, aki felérne hozzá választott szakterületén. És valószínűleg senki sem fogja őt pótolni.” 
    (In December of 1927, Roark Bradford's first contribution to Collier's was published. During the twenty-one years that have fol lowed, more than a hundred of his stories have appeared in our pages. We look back across these years with deep affection and respect for the modest, gifted man whose genius made our long association with him memorable.[…] No living writer has equaled him in his chosen field. None is likely to replace him.)
  46. ↑ David L. Cohn. „Straight to Heaven”, Saturday Review, 1948. december 4. (angol nyelvű) „Brad felnőtt éveinek nagy részét azzal töltötte, hogy pontosan és gyengéden, gyakran megható ékesszólással és mindig együttérzően rögzítette a délvidéki négerek életét. Úgy látjuk, hogy ez az életforma gyorsan elmúlik, mivel az ültetvényes néger, akárcsak mi, a többiek, az utóbbi időben - nézőpontunktól függően - áldozatává vagy haszonélvezőjévé vált annak, amit haladásnak nevezünk. Ezért kétszeresen is adósok vagyunk Bradnek. Először is azért az örömért, amit az olvasása okozott nekünk. Másodszor, mert megörökített egy olyan életmódot, amely hamarosan eltűnik.” 
    (Brad spent most of his adult years recording accurately and tenderly, often with moving eloquence and always sympathetically, the life of the rural Southern Negro. It is, we now perceive, a way of life that is rapidly passing, for the plantation Negro, like the rest of us, has latterly become the victim or beneficiary — depending upon one’s point of view — of what is called progress. Hence we are doubly indebted to Brad. First, for the joy he gave us in reading him. Second, for recording a way of life that will soon vanish.)
  47. ↑ Henry McLemore. „Roark has Joined Big Boss of All”, The Evening Star, 1949. január 12. (Hozzáférés: 2023. április 5.) „Halála nagy veszteség az irodalom számára, de még nagyobb veszteség a barátai számára. […] Roark most a mennyországban van - ugyanabban a mennyországban, amelyről írt, és amely a Zöld legelők című darabot ihlette. Az életedre fogadhatsz, hogy Gábriel és Szent Péter ott voltak, hogy üdvözöljék, amikor megérkezett. Örültek, hogy látják. Készen álltak, hogy hazavigyék és bemutassák a Mindenség Nagy Főnökének. Végül is, Roark túl kedves volt ahhoz, hogy itt lent maradjon velünk, hétköznapi emberekkel.” 
    (His death was a great loss to literature, but an even greater loss to his friends. […] Roark's in heaven now - the same heaven he wrote about that inspired the play "Green Pastures". You can bet your life that Gabriel and St. Peter were on on hand to greet him when he arrived. Glad to see him. Ready to take hom and introduce him to the Big Boss of All. After all, Roark war too nice to stay down here with us ordinarly folk.)
  48. ↑ Eliyah Youtz:. „The Weeks Mail”, Collier's, 1949. április 23. (Hozzáférés: 2023. május 5.) (angol nyelvű) „A Roark Bradford haláláról szóló gyászhír minden volt, csak nem jó hír az olvasóknak. Ha kihagyott egy számot, a család azt mondta: "Ezen a héten nincs jó sztori..." Remélem, szerencséjük lesz és találnak egy olyan írót, aki örökbe tudja fogadni Widow Duckot, Mr. Gilest és az egész csapatot.” 
    (Your black notice of the death of Roark Bradford was anything but good news to your readers. If he missed an issue, the family would say, "No good story this week—" I'm hoping you are lucky enough to find a writer who can adopt Widow Duck, Mr. Giles and the whole crew.)
  49. ↑ Elmer E. Ericson. „The Weeks Mail”, Collier's, 1949. április 23. (Hozzáférés: 2023. május 5.) (angol nyelvű) „Árva fiú voltam, és egészen fiatalon magamra voltam utalva. Ennyi évvel később még mindig emlékszem, ahogy egy sötétbörü mama azt mondta, amikor szélesre tárta egy délvidéki út menti kunyhó petróleumlámpával megvilágított konyhájának ajtaját: 'Nos, kedves fehér gyerekem, nincs sok mindenünk, csak egy kis kukoricakenyér meg zöldség, de megosztjuk veled.' Így hát minden egyes Roark Bradford-történet olyasvalami volt számomra, amit nem tudok megmagyarázni. Olyan valóságosnak tűntek. Isten áldja meg őt. A Little Bee Plantation örökké élni fog.” 
    (I was an orphan boy and had to hit out on my own when quite young. These many years later I still recall hearing a dark mammy say, as she opened wide the door of her kerosene-lamp-lighted kitchen of a roadside Southern shanty, “Why. my dear white boy, we ain't got much but a bit 0' corn bread and a few greens but we gon' share it with you," So each Roark Bradford story has been to me something I cannot explain. They have seemed so real. May God bless him. Little Bee Plantation will live forever.)
  50. ↑ (1949. 11) „TULANE UNIVERSITY LIBRARY” (angol nyelven). Bulletin of the Louisiana Library Association, 152. o.  
  51. ↑ Bradford 1934  hátsó borító
  52. ↑ OHMA 1927 IX. o. "the O.Henry Memorial Committee selected more than six hundred stories from some twenty-five hundred published in the year October 1926, to September, 1927, inclusive. […] From the fifty stories ranking highest were chosen, in the usual process of elimination by five final judges, the fifteen included in this volume. 'Child of God' by Roark Bradford, received four votes for first place, and wins by a number of points. To this story […] is awarded the first prize of $500."
  53. ↑ OHMA 1928 Lista-1:273 o.
  54. ↑ OHMA 1928 Lista-2:277 o.
  55. ↑ OHMA 1928 Lista-3:291 o.
  56. ↑ OHMA 1929 Lista 2:350 o.
  57. ↑ OHMA 1930 Lista-1:341 o.
  58. ↑ OHMA 1930 Lista-2:345 o.
  59. ↑ OHMA 1930 Lista-3: 359 o.
  60. ↑ OHMA 1932 Lista-1:273 o.
  61. ↑ OHMA 1932 Lista-2:277 o.
  62. ↑ OHMA 1933 Lista-1:272 o.
  63. ↑ OHMA 1933 Lista 2:276 o.
  64. ↑ lásd például Eddy Was a Lady. (Hozzáférés: 2023. május 10.)
  65. ↑ New Exhibit: A.B. Walker’s World. (Hozzáférés: 2023. március 28.)
  66. ↑ Walter Levy: Roark Bradford’s Ol Man Adam (1928) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. március 28.) „Nehéz elhinni, hogy amit Bradford nem látott vagy nem láthatott, azok az Ol' Man Adamhoz készült illusztrációk voltak, amelyeken A. B. Walker fehér embereket ábrázolt, nem pedig afroamerikaiakat. "De Lawd" sajátos afroamerikai dialektusban beszél, de Walker illusztrációján egy déli ültetvényes, aki koronát visel és frakkot hord. Sem Walker, sem Bradford, sem a kiadó Harper Brothers nem ismerte fel ezeket a baklövéseket. Ez nem lehetett véletlen.”
    (It’s hard to believe that what Bradford did not or could not see were illustrations for Ol’ Man Adam in which A.B. Walker portrayed White people and not African Americans. “De Lawd” speaks in a peculiar African American dialect, but Walker’s illustration is of him a Southern plantation patriarch wearing a crown and dressed in a frock coat. Neither Walker nor Bradford or Harper Brothers, the publisher, recognized these blunders. It was not an accident.)
  67. ↑ (1930. 05) „Books in Brief”. The Forum. (Hozzáférés: 2023. április 2.) „Feleslegesnek tűnhet, de nem tudjuk megállni, hogy ne tegyünk megjegyzést a könyvben szereplő illusztrációk teljes alkalmatlanságára. Úgy tűnik, hogy a művész teljesen félreértette a szerző elképzelését.” 
    (It may seem gratuitous, but we cannot refrain from commenting on the utter inappropriateness of the illustrations with which the book is burdened. The artist seems altogether to have misunderstood the author’s conception.)
  68. ↑ Bradford 1972  149. o.: Bálám és az ő beszélő szamara:"Ha odamegyek és megmondom a fehér embereknek, hogyan zúzzák össze az ellenségeiket, nahát, azon nyomban ott látnál lógni engem egy telefonpóznán, és ezt nem az ellenség tenné velem." vagy 339. o.: Démás a néger:"De, Uram," - mondja Démás - "te is tudod, és én is tudom, nekem nem dukál, hogy veled és a többi fehér emberekkel együtt járkálgassak a vadonban"
  69. ↑ „Ol' Man Adam an' His Chillun.”, The Saturday Review, 1928. december 8. (Hozzáférés: 2023. április 11.) (angol nyelvű) „Az utóbbi idők legelragadóbb humoros könyve. Egy új néger klasszikus. Viccesebb, mint Milt Gross(en) - olyan naiv és emberi, mint Remusz bácsi - a bibliai történetek e sötét változata mindenütt népszerű. Humoros tollrajzokkal illusztrálva.” 
    (The most delightful of recent humorous books. A new negro classic. Funnier than Milt Gross - as naive as human as Uncle Remus - these darky versions of Bible stories are popular everywhere. Illustrated with humorous pen drawings.)
  70. ↑ H. M. W.. „Ol' Man Adam an' His Chillun”, St. Louis Post Dispatch, 1928. március 29. (Hozzáférés: 2023. március 18.) (angol nyelvű) „Az ő magyarázó előszava nélkül ezen bibliai történeteknek a szerzőjét, amelyeket ültetvényes-nigger dialektusban mesél el, istenkáromlásért elítélnék.[…] Bradford úr olyan szabadon kezeli a korai ószövetségi történeteket, ahogy csak akarja, és egy vicces helyzetekkel teli művet hoz létre.[…] Illusztrátora, A. B. Walker ügyes vonalrajzaival még messzebbre megy, amikor az Urat régi idők déli fehér ültetvényeseként ábrázolja, aki vagy egy felhőn ülve, vagy onnan nézve ad utasításokat Ábrahámnak, Mózesnek, Józsuénak és héber gyermekei más vezetőinek. Megdöbbentő? Igen. Mulatságos? Határozottan.” 
    (Without his explanatory foreword the author of this string of Bible stories told in plantation-nigger dialect would he condemned for blasphemy.[…] Mr. Bradford takes what liberties he pleases with the early Old Testament stories, turning out a product replete with funny situation.[…] His Illustrator. A. B. Walker, in clever line drawings, even goes so far as to represent "de Lawd” as an old-time Southern white plantation owner, either seated on a cloud or looking out over it to give his instructions to Abraham, Moses, Joshua and other leaders of “de Hebrew chillun." Shocking? Yes. Amusing? Certainly.)
  71. ↑ Sterling A.Brown. „Kritikusként feltárta a feketéket sztereotipizáló fehér irodalom hiányosságait, és bemutatta, hogy miért a fekete szerzők a legalkalmasabbak a néger tapasztalat leírására. […] csak a hatvanas évei végén érte el, hogy munkássága széles körű nyilvános elismerésben részesüljön. Előtte a Howard Egyetem campusán a feledés homályában munkálkodott. Szerencséje 1968-ban jobbra fordult, amikor a fekete öntudat mozgalma újjáélesztette az érdeklődést munkássága iránt.“
    (As a critic, he exposed the shortcomings of white literature that stereotypes blacks and demonstrated why black authors are best suited to describe the negro experience. […] it was not until he was in his late sixties that his work received widespread public acclaim. Before then, he labored in obscurity on the campus of Howard University. His fortune improved in 1968 when the Black Consciousness movement revived an interest in his work.)”
  72. ↑ Brown 1937  126. o.: „[…] this is obviously not Negro religion. The difference between the personified God in the spirituals, and God with a fedora upon his head and a ten-cent segar in his mouth should be apparent to anyone in the least familiar with Negro believers and their dread of sacrilege. The Green Pastures, suggested by Ol ' Man Adam An ' His Chillun, did something toward getting reverence and awe back into the material, but here it is pure farce.”
  73. ↑ Tracy 2011  19. o.: hibásan, más könyvre mutató forrásmegjelöléssel
  74. ↑ Connelly 1929  XV. o.: „ A ‚‘Zöld legelők‘ kísérlet arra, hogy egy élő vallás bizonyos aspektusait a hívők szemszögéből mutassa be. Ez a vallás több ezer néger vallása a Délvidéken. Ezek a tanulatlan fekete keresztények – akik közül sokan még azt a könyvet sem tudják elolvasni, amely hitük kincsestára – a Biblia tartalmát Iszonyatos lelki éhséggel és a legnagyobb alázattal a mindennapi életük következetességeihez igazították.“
    (’The Green Pastures’ is an attempt to present certain aspects of a living religion in the terms of its believers. The religion is that of thousands of Negroes in the deep South. With terrific spiritual hunger and the greatest humility these untutored black Christians — many of whom cannot even read the book which is the treasure house of their faith — have adapted the contents of the Bible to the consistencies of their everyday lives.)
  75. ↑ Connelly 1929  58. o.
  76. ↑ Connelly 1929  22-23, 32, 44-45, 65, 67, 171. o
  77. ↑ Connelly 1929  44, 48. o.
  78. ↑ Connelly 1968  183. o.
  79. ↑ Bradford 1928  204,206,210 o.
  80. ↑ Bradford 1928,  228, 229.o.
  81. ↑ Herskovits 1966  322. o.: African Gods and Catholic Saints in New world Negro Belief
  82. ↑ Trotter 1998 Preface 1 “Az Ohio-völgy […] nagy szimbolikus jelentőséggel bír az afroamerikai történelemben. Nemcsak a rabszolgaság és a szabadság közötti határt jelentette az amerikai civil háború előtti korszakban(en), hanem a Jim Crow Délvidék és a városias Észak közötti megosztottságot is az ipari korszakban(en). Az afroamerikaiak gyakran 'Jordán folyóként' emlegették az Ohiót, mert ez jelképezte az átkelésüket a déli rabszolgaságból a 'remény földjére' vagy az 'ígéret földjére' északabbra”
    (The Ohio Valley […] holds great symbolic significance in African American history. It not only represented the boundary between slavery and freedom during the antebellum era, but the division between the Jim Crow South and the urban North during the industrial age. Indeed, African Americans frequently referred to the Ohio as the "River Jordan" because it symbolized their passage from southern bondage to the "land of hope" or "promised land" farther north.)
  83. ↑ Cone 1997 "a Jordán a halált jelképezte — azt a halált, amelyet általában a rabszolgaélet kemény valóságából való felszabadulásnak tekintettek. Így a 'Jordánon való átkelés' a hazatérés témája volt, hogy helyreállítsa az elnyomásban és rabszolgaságban elveszett közösséget."
    (the Jordan represented death — a death that was typically seen as liberation from the harsh realities of slave life. Thus, “crossing Jordan” was a theme of going home to restore a community lost in oppression and slavery)
  84. ↑ Bradford 1934 265.o: (Az öreg bábasszony Mammy Clo temetésén éneklik) "Ó, nem jössz el az evangéliumi ünnepségre, Az Ígéret Földjén, ahol minden békés? Mély folyó! Az én otthonom a Jordánon túl van. Mély folyó, Uram! Át akarok kelni, hogy hazaérjek."
    (Oh won't you come to the Gospel Feast, In de Promise' Land whar all is peace? Deep river! My home is over Jurdin. Deep River, Lawd! I want to cross over into Camp Ground.)
  85. ↑ „This Side of Jordan”, The Saturday Review, 1929. március 2. (Hozzáférés: 2023. május 19.) „Bradford írása bájos, könyvében ott van az emberek lényege, akikről ír. Olyan, mint egy lusta délutáni séta a mocsár mentén, ami egy művésznek elég, hogy alkosson.” 
    (Bradford’s writing has charm; his book has the essence of the people he writes about. It is like a lazy afternoon strolling along the bayou, which is enough for an artist to accomplish.)
  86. ↑ „O'Henry Award”, Atlanta Constitution, 1929. február 24. (Hozzáférés: 2023. április 12.) (angol nyelvű) „A 'This Side of Jordan', amely a déli közösségről szól, a délen végbement változásokat mutatja be, ahol az ültetvényeket fokozatosan felszámolják vagy elhagyják, és a négerek közül sokan Chicagóban vagy Harlemben keresnek munkát.” 
    ("This Side of Jordan", which is about the southern community, depicts the changes that have come over the south where plantations are gradually being broken up or abandoned and many of the negroes are getting jobs in Chicago or Harlem.)
  87. ↑ (1929. 11) „Reviewed Work: This Side of Jordan”. American Journal of Sociology. (Hozzáférés: 2023. április 24.) „A négerek élete és népi kultúrája iránti jelenlegi érdeklődés elsősorban az irodalomban jut kifejezésre. Ez a könyv reprezentálja ezt a hangsúlyváltozást a négert érintő írásokban, amelyek eddig főként problémaként foglalkoztak vele. Ez a regény reális és rokonszenves képet ad a louisianai ültetvényeken élő négerek kultúrájáról, amely a kommunikációs eszközök elterjedésével és a Dél fokozatos iparosodásával felbomlóban van. A szociológus számára az ilyen irodalmi alkotások termékeny terepet kínálnak a kulturális folyamatok tanulmányozására.” 
    (Current interest in the life and folk culture of the Negro is finding expression principally in literature. This book is representative of this change of emphasis in writing concerning the Negro, which has heretofore dealt with him chiefly as problem. This novel gives a realistic and sympathetic portrayal of the culture of Negroes in Louisiana plantation which is breaking up through the extension of the means of communication and the progressive industrialisation of the South. To the sociologist such literary creations suggest a fertile field for the study of the cultural processes.)
  88. ↑ „The New Books Fiction”, The Saturday Review, 1929. március 2. (Hozzáférés: 2023. május 18.) (angol nyelvű) „Hol van Old Black Joe és Remus bácsi? Hol van az a Dél, amelyet Stephen Foster nagy nemzeti hagyományként adott át nekünk - holdfény, "sötétbőrűek", régi ültetvények, a színpadon kívül megszólaló bendzsók kíséretében? Eltűnt - halott, mint az a világ, amelyet Cooper vadonbeli indiánjai számára teremtett. […] A "This Side of Jordan"-ban egy erősen barbár epizódsorozatot láthatunk. Ezek az epizódok, bár nem ideálisan koherensek, olyan szimpatikusan és leleményesen, olyan tárgyilagosan és szentimentalitás nélkül vannak megcsinálva, hogy csak tapsolhatunk. A néger közösség, amelyet jól megismerünk, egy nagy déli birtokhoz csatolt munkásnépesség. Amíg a világ be nem lép (New Orleansból szifilisz érkezik, és a Mississippi átszakítja gátját), addig teljesen elégedettek vagyunk Bradford úr elbeszélésével; de utána gyengül. A lényeg azonban az, hogy a regény határozott elégedettséggel hagy bennünket. Az írás időnként erőteljes, máskor merész. Összességében a "Jordán ezen oldalán" olyan regény, amelyet általánosan olvasni és becsülni kellene.” 
    (Where are Old Black Joe and Uncle Remus? Where is the South that Stephen Foster gave to us as a great national tradition—moonlight, “darkies,” old plantations, to an off-stage accompaniment of wellstrummed banjos? It is gone—dead as the world that Cooper devised for his wooden Indians.[…] In “This Side of Jordan” we have a strenuously barbaric series of episodes. These episodes, though not ideally coherent, are done so sympathetically and resourcefully, so objectively and unsentimentally, that we have little but applause. The negro community, which we come to know well, is the working population attached to a large southern estate. Until the world enters (syphilis is brought from New Orleans, and the Mississippi breaks its levee) we are completely satisfied with Mr. Bradford’s narrative; but after that, it weakens. The important thing, however, is that the novel leaves us with a distinct feeling of satisfaction. The writing is powerful at times, bold at others. Altogether, “This Side of Jordan” is a novel that ought to be generally read and esteemed.)
  89. ↑ szerk.: B.A. Botkin: A Treasury of American Folklore - Stories, Ballads and Traditions of the People. New York: Crown Publishers, 179, 230-240. o.. o. (1944) „Originally a flesh-and-blood hero of the rock-tunnel gangs, the great steel-driver who died with his hammer in his hand while competing with a steam-drill at Big Bend Tunnel on the Chesapeake and Ohio Railroad in West Virginia in 1870, John Henry has become a legendary and mythical figure with various symbolic significances. […] in Roark Bradford's version John Henry becomes the champion cotton picker, roustabout, and railroad man with more than a touch of the bad man and boaster or '"big mouth."” 
  90. ↑ „Books: Black Bunyan – John Henry”, Time, 1931. augusztus 31. (Hozzáférés: 2023. május 8.) (angol nyelvű) „Miután Roark Bradford író az Ol' Man Adam an' His Chillun című néger bibliai történeteivel szerzett hírnevet (amely alapján Marc Connelly drámaíró Pulitzer-díjas színdarabját, a Zöld legelőket írta), nem sikerült ezt tovább fokoznia a This Side of Jordan című, kellemetlenül realista, kellemetlenül tragikus néger életregényével. Most ismét az angyalok oldalán áll, egy kósza, epizódszerű legendával a nagy fekete hímről, John Henryről, aki a Cotton Belt(en)nek az, ami Paul Bunyan(en) az északi erdőknek.” 
    (After Author Roark Bradford gained fame with his negroid Bible stories, Ol' Man Adam an' His Chillun (on which Playwright Marc Connelly based his Pulitzer Prize play, The Green Pastures), he failed to add to it with This Side of Jordan, an unpleasantly realistic, unpleasantly tragic novel of Negro life. Now he is back again on the side of the angels with a rambling, episodic legend of the big black buck John Henry, who is to the Cotton Belt what Paul Bunyan is to the North Woods.)
  91. ↑ Jonathan Daniels(en). „Sampson”, Saturday Review, 1931. szeptember 19. (Hozzáférés: 2023. április 6.) (angol nyelvű) „Bármennyire is viccesek a könyv egyes részei, a korábbi könyveket olvasó olvasó nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy a komikum, ahogyan az azonos marad, egyre vékonyabbá válik. Nyilván nem a képességek hiánya miatt ismételgeti Bradford úr folyton ugyanazt a nótát. Nagyszerű képességeivel sok új út áll előtte. Remek vígjátékot írhatna a saját fajáról. Vagy, hogy még teljesebben változtasson, képesnek kellene lennie arra, hogy négerekről írjon, de nem ezekről a nevetséges színpadi négerekről, hanem igaziakról, akik járnak és lélegzenek, és akiknek éles komédiája sötét bőrük és sötét életük elől való menekülésben rejlik.” 
    ( Funny as parts of this book are, the reader who has read the earlier books cannot escape from a feeling that the comedy as it stays identical grows thinner. Obviously it is not for lack of ability that Mr. Bradford keeps repeating the same song. With his great abilities there are many fresh roads before him. He could write fine comedy of his own race. Or to change more completely, he should be able to write about Negroes, not these ludicrous stage Negroes, but true ones who walk and breathe and whose comedy is sharp in escape from their dark skins and their darker lives.)
  92. ↑ Tracy 2011 3-35 o.
  93. ↑ Courlander 1996 383-392 o.: The John Henry Epic; 391. o.: "Számos, a déli négerek élete iránt érdeklődő író ihletet kapott arra, hogy kreatívan használja fel a John Henry-legendát, új dimenziókat adva a témának. Az egyik legsikeresebb kísérletet Roark Bradford, egy kiváló déli író tette.[…] Bradford úr a fekete szájhagyományok figyelmes tanulmányozója volt, és nem könnyű eldönteni, hogy mi az, amit ő maga alkotóként hozzátett a legendához, és mi az, ami közvetlenül a szájhagyományból jutott el hozzá."
    (Many writers with special interest in Negro life in the South have been inspired to use the John Henry legend creatively, bringing still new dimensions to the subject. One of the most successful efforts was by Roark Bradford, a Southern writer of distinction.[...] Mr. Bradford was an observant student of black oral literature, and it is not easy to know what he, as a creator, may have contributed to the legend, and what may have come to him directly from the oral tradition.)
  94. ↑ Utalás a Máté Evangélium egy szakaszára (6,10): „jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”.
  95. ↑ Bradford 1933  7 o.
  96. ↑ Bradford 1933  13 o.
  97. ↑ Bradford 1933  56 o.
  98. ↑ Bradford 1933  58 o.
  99. ↑ Bradford 1933  69 o.
  100. ↑ Bradford 1933  80-83 o.
  101. ↑ Bradford 1933  9 o.
  102. ↑ Bradford 1933  297 o.
  103. ↑ Bradford 1933  309 o.
  104. ↑ Bradford 1933  315 o.
  105. ↑ Bradford 1933  318 o.
  106. ↑ „Kingdom Coming”, Time, 1933. szeptember 18. (Hozzáférés: 2023. április 13.) (angol nyelvű) „Ol' Man Adam an' His Chillun […] hatékonyan beskatulyázta Roark Bradfordot, mint a humoros néger párbeszédek íróját. De a szerző Bradford, nem elégedett meg a bedsorolásával, férfias kísérleteket tett a kiemelkedésre. A Jordan ezen oldalán című komoly regénye messze elmaradt az Ol' Man Adamtól; a legtöbb olvasó mocskosnak és baljósnak találta. A John Henry kissé tudatosan népmesei volt. De most, a Kingdom Comingban Bradford szerző megfordította a trükköt: ügyesen kikerülve a feketearcú minstrel-showműsorok hoodoo-ját és a harlemi voodoo-t, felnőtt regényt írt a régi Dél négereiről.” 
    (Ol' Man Adam an' His Chillun […] effectively pigeonholed Roark Bradford as a writer of humorous Negro dialog. But Author Bradford, not content with his niche, has made manful attempts to emerge. This Side of Jordan, a serious novel, was a far cry from Ol' Man Adam; most readers found it sordid and sinister. John Henry was a little consciously folk-taleish. But now, in Kingdom Coming, Author Bradford has turned the trick: neatly sidestepping the hoodoo of black-face minstrel-showmanship and the voodoo of Harlem, he has written a grown-up novel about Negroes of the Old South.)
  107. ↑ Annette Duchein (1934. 1). „ROARK BRADFORD'S NEW NOVEL – Kingdom Coming”. Southwest Review, 18-20. o. (Hozzáférés: 2023. június 1.) „A múltban a rabszolgák szabadsághoz való viszonyulásáról szóló történetek szinte minden motívuma két fix típus egyikéhez tartozott. A rabszolgák vagy ujjongtak a szabadság gondolata miatt, vagy úgy döntöttek, hogy az "Öreg Gazda" mellett maradnak. Bradford úr eltér ezektől a jól ismert hagyományoktól […] A Kingdom Comingnak olyan gazdag egyéni íze van, amelynek nincs párja. Van egy olyan megrendítő hangja, amely éppoly maradandó, mint a Zöld legelők című darabnak, amely Bradford úr 0l' Man Adam an' His Chillun című műve alapján készült.” 
    (In the past, almost all the motifs for stories on the slaves' attitudes toward freedom seem to have belonged to one or the other of two invariable types. The slaves either were jubilant over the idea of freedom, or they decided to stay on with "Ole Massa." Mr. Bradford departs from these well-known traditions […] Kingdom Coming has a rich individual flavor that eludes comparison. It has a poignant note that is as lasting as that of the play, The Green Pastures, which was based on Mr. Bradford's 0l' Man Adam an' His Chillun.)
  108. ↑ Alain Locke(en) (1934. 1). „The Saving Grace of Realism (Retrospective Review oft he Negro Literature of 1933.” (angol nyelven). Opportunity, 8-9. o. „A Kingdom Coming mesteri fikció, annál is inkább elfogadható, mert a néger jellemrajz igaz és mélyen rokonszenves. Ha nem lenne erőltetett és melodramatikus a befejezés, a regény remekmű lenne. Így, ahogy van, az összes déli regényirodalom legjobb fejezetei közé tartozik az ültetvényes életről, és egy fontos versenyzővel bővült a liberális délvidéi realisták listája.” 
    (Kingdom Coming is masterful fiction, all the more acceptable because the Negro characterization is true and deeply sympathetic. But for a forced and melodramatic ending the novel would have been a masterpiece. As it is, some of the best chapters in all Southern fiction on plantation life have been written, and an important contender has been added to the lists of the liberal Southern realists.)
  109. ↑ Sterling A. Brown(en) (1933. 12). „Kingdom Coming” (angol nyelven). Opportunity, 382-383. o. „A rabszolgaság Bradford úr változatában többnyire könnyelmű, és az ég tudja, hogy ez nem újdonság. Némi érzéketlenség is látható, és némi kegyetlenség is; a rabszolgák szinte mindegyike szabadságra vágyik, a "Sarkcsillag" a remény szimbóluma. De nem értik meg, és az a sugallat, hogy az igazi szabadság számukra saját hiányosságaik miatt elérhetetlen […] Mielőtt Bradford urat "a" rabszolgaságban vagy szabadságban élő négerek történészének tekinthetnénk, mielőtt olyan szerzőnek nevezhetnénk, aki "jobban ismeri a mély Dél feketéit, mint talán bárki más, aki ma ír", ki kell javítania a mulasztásait. Ezeken az ültetvényeken nemcsak megzavarodott [Grammyk] és túlvilági Szabad nénikék éltek; Frederick Douglassnak voltak ott testvérei, Harriet Tubmannek pedig testvérei, akiknek nem volt esélyük a szökésre, de akik töretlen lélekjelenlétükkel megőrizték a lelküket.” 
    (Slavery, in Mr. Bradford’s version, is for the most part easygoing, and heaven knows this isn’t new. Some callousness is seen, and some cruelty; almost all of the slaves desire freedom, “The North Star” being their symbol of hope. But they do not understand it, and there is the suggestion that true freedom for them is unattainable, because of their own deficiencies. […] Before Mr. Bradford can be considered a historian of “the” Negro in slavery or in freedom, before he can be called the author who “knows the blacks of the deep South better than perhaps anybody else writing today” he must repair his omissions. There were not only bewildered Telegrams and otherworldly Aunt Frees on these plantations; Frederick Douglass had brothers there, Harriet Tubman sisters, who did not have the chances to escape, but who kept their spirit unbroken.)
  110. ↑ Percy Hutchison. „Deep South Negroes” (fizetős), New York Times, 1934. szeptember 30. „Ebben az új gyűjteményben, amely azoknak a mély déli négereknek a történeteit tartalmazza, akiket Roark Bradford olyan jól ismer, több van a fekete férfiak és nők hétköznapi életéből, és kevesebb a szombati hangulatukból. Ezért azok, akiket elbűvölt és magával ragadott az "Ol' Man Adam an' his Chillun" naiv képzeletével és egyszerű magasztosságával, e történetek némelyikét túlságosan földhözragadtnak, érzékiségében és szenvedélyességében túlságosan afrikainak találhatják. Másfelől sokan lesznek, akik úgy fogják érezni, hogy Bradford úr itt a néger élet és a néger pszichológia lüktető központjaiba merült, és ezért gyűjteménye szélesebb látóköre és mélyebbre hatolása miatt nagyobb jelentőséggel bír.” 
    (In this new collection of stories of those Negroes of the Deep South whom Roark Bradford knows so well there is more of the weekday living of his black men and women and less of their Sabbath mood. Hence, those who were entranced and entertrained by "Ol' Man Adam an' his Chillun", with its naive imagination and simple exaltations, may find some of these stories too much earth earthy, too much Afric in sensualness and passion. On the other hand, there will be many who will feel that here Mr. Bradford has delved to pulsing centres of Negro life and Negro psychology and that therefore his collection is of more importance because of its wider outlook and larger revelation.)
  111. ↑ „Pastures Still Green”, Time, 1934. október 8. (Hozzáférés: 2023. május 13.) (angol nyelvű) „Roark Bradford a néhai Joel Chandler Harrist(wd) is felülmúlta. Harris klasszikusa, a Rémusz bácsi a négert mint mesélőt mutatta be, távol a saját gondjaitól; Bradford meséiben a Róka és a Nyúl a saját fekete bőrükben, álruha nélkül jelennek meg. A négerbarátok és a művelt négerek kifogásolhatják, hogy Bradford szerző túlságosan leegyszerűsít, túl gyakran szentimentalizál, de az egyszerű olvasók szeretik a történeteit. […] Let the Band Play Dixie, legújabb gyűjteménye megmutatja, hogy legelői még mindig zöldek.” 
    (Roark Bradford has gone the late Joel Chandler Harris one better. Harris' classic Uncle Remus showed the Negro as storyteller, at one remove from his own concerns; in Bradford's tales Brer Fox and Brer Rabbit appear in their own black skins, without disguise. Negrophiles and educated Negroes may object that Author Bradford simplifies too much, sentimentalizes too often, but plain readers like his stories. […] Let the Band Play Dixie, his latest collection, shows that his pastures are still green.)
  112. ↑ Sterling A. Brown.szerk.: Cary D. Wintz: Come Day, Go Day, The Harlem Renaissance 1920-1949 (angol nyelven). New York & London: Texas Southern University (Garland Publishing Inc), 245-246. o. (1996) „Mondanom sem kell, hogy Bradford úrnak vannak jellegzetes kiválóságai. A cselekményei ötletesek és gyakran eredetiek, bár a nagy eladási példányszámú magazinok igénye miatt előfordulhat, hogy a munkái kifulladnak és ismétlődnek. Néprajz-, öszvér- és gőzhajós ismeretei irigylésre méltóak. Prózája egyszerű, világos, és határozottan közvetíti a helyérzetet. Amikor az emberi természetet kommentálja, együttérző és bölcs tud lenni, bölcsebb, mint amikor néprajzba megy bele. És amikor nevet, akkor Mark Twain nagy hagyományát követi. […] De összességében nagyon kevés a kizsákmányolás, vagy az igazságtalanság, és szinte semmi keserűség. És ezért, Bradford úrnak az anyagával való szeretetteljes ismeretsége ellenére, ábrázolása […] hiányos és néhány fontos tekintetben megbízhatatlan.” 
    (It goes without saying that Mr. Bradford has distinctive excellences. His plots are ingenious and frequently original, although the demand of large sale magazines may cause his work to run thin and repeat itself. His knowledge of folk-lore, mule-lore, and steamboatin’ is enviable. His prose is simple, lucid, and conveys definitely a sense of place. When he comments on human nature he can be compassionate and wise, wiser than when he goes in for ethnology. And when he laughs, he is in the great tradition of Mark Twain. […] But on the whole, there is very little of exploitation, or injustice and almost nothing of bitterness. And therefore, in spite of Mr. Bradford’s affectionate familiarity with his material, his picture […] is incomplete and in some important respects, unreliable.)
  113. ↑ a keresett részletek dőlt betűvel szedve: "Raw gin, the intermingling odors of smoke and cheap perfume, and the ‘devil in the drums’ was too much for that other one-eighth of Eva Paul’s blood ... with an animal-like shriek she tore at her flimsy clothing."
  114. ↑ Bradford 1934  110-134. o.
  115. ↑ „Homespun Opera”, Washington Post, 1935. július 15. (Hozzáférés: 2023. április 13.) (angol nyelvű) „Ebben az országban soha nem állt fenn a hazai operák túltermelésének veszélye. A Metropolitan Opera Company első 25 éve alatt egyetlen amerikai operát sem mutattak be. […] Két mostani bejelentés azonban reményt ébreszt arra, hogy végre a kortárs Amerikát bemutató opera is készülőben van. A véletlen egybeesés még azon is túlmutat, hogy mindkettőt amerikaiak írják, hiszen mindkettő délen játszódik, és mindkettőben négerek játsszák a főszerepet. Az egyiket, amely Dubose Heyward(wd) "Porgy" című művén alapul, a végső csiszolás végső fázisában van zeneszerzője, George Gershwin. […] A másik opera, amely Roark Bradford és Jacques Wolfe közreműködésével készül, New Orleansban játszódik. A főszereplő, akiről a produkció a nevét kapta, egy "John Henry" nevű gyapotszedő.” 
    (There has never been any danger in this country of having to plov an overproduction of native opera. During the first 25 years of the Metropolitan Opera Company not a single American opera was presented. […] Two current announcements, however, stir hope that at last opera depicting contemporary America is in the offing. The coincidence goes even beyond the fact that both are being written by Americans, for both are laid in the South and both have Negroes in the leading role. The one, based on Dubose Heyward’s “Porgy” is in the final stage of polishing by it’s composer, George Gershwin. […] The other opera, nearing completion under the collaboration of Roark Bradford and Jacques Wolfe, has New Orleans as its setting. The main character, for whom the production is named, is a cotton picker known as "John Henry".)
  116. ↑ Brooks Atkinson. „Paul Robeson Appears as John Henry in a Music Drama Based on the Southern Legend.” (fizetős), New York Times, 1940. november 1., 27. oldal (Hozzáférés: 2023. április 13.) (angol nyelvű) „Egy egyenetlen előadás, amelynek zenéje szintén vegyes minőségű, és elsősorban arra szolgál, hogy felújítsuk az ismeretséget egy olyan nagyszerű emberrel, akinek gyakran kellene színpadra állnia a neki megfelelő darabokban. Úgy tűnik, sem Bradford úrnak, sem Wolfe úrnak, aki a zenét írta, nincs sok érzéke a színpadhoz.” 
    (An uneven show with music that is also of mixed quality, it serves chiefly to renew acquaintance with a man of magnificence who ought to be on the stage frequently in plays that suit him.[−] Neither Mr. Bradford nor Mr. Wolfe, who wrote the music, appears to have much instinct for the stage.)
  117. ↑ (1940. 02) „John Henry” (angol nyelven). The Catholic World. „John Henry gyönyörű volt szemnek és fülnek, Paul Robeson pedig ideális férfi a szerepre. Ha valami zseni ki tudta volna használni a csodálatos díszleteket és a zenét, és érzelmeket oltott volna a történetbe, a John Henry addig maradt volna műsoron, amíg a függönyök szét nem porladnak. Teljesen elszalasztották ezt a lehetőséget.” 
    (John Henry was beautiful for eye and ear with Paul Robeson as the ideal man for the part. If some genius could only have made use of the wonderful sets and the music and have injected emotion into the story, John Henry would have run as long as the curtains hung together. It was an opportunity completely wasted.)
  118. ↑ Bradford 1937  6-11. o.
  119. ↑ Bradford 1937  4. o.: Tennessee-ben még az arisztokraták is keményen dolgozó, kitartóan lovagló és gyorsan lövő emberek, a ‚félig ló, félig alligátor és félig ember‘ fajtából, s legbecsesebb céljuk a háromfejű angyal - gazdagság, városiasság és előkelőség - elérése.
  120. ↑ Bradford 1937  12-18. o.
  121. ↑ Bradford 1937  31-61. o.
  122. ↑ Bradford 1937  76-97. o.
  123. ↑ Bradford 1937  131-158. o.
  124. ↑ Bradford 1937  283-296. o.
  125. ↑ Bradford 1937  185-194. o.
  126. ↑ Jack Conroy. „Half Horse, Half Alligator”, St. Louis Post-Dispatch, 1937. április 25. (Hozzáférés: 2023. június 10.) (angol nyelvű) „Bradford krónikája John Henryről, a néger legenda herkulesi keménylegényéről úgy tette ismertté a szerzőt, mint aki nem csak futólag ismeri a néger beszéd ritmusát és ízét. A jelen műben a szegény fehérek robusztus beszéde az, ami meggyőző hitelességet kölcsönöz, míg a társadalmi ranglétrán magasabb szinten álló szereplők beszélgetése gyakran sztereotípiákba és közhelyes dolgokba torkollik. Ennek ellenére a történetet megnyerő báj hatja át, és még a legelcsúszottabb karaktereknek is megadatik egyfajta emberi méltóság.” 
    (Mr. Bradford's chronicle of John Henry, Herculean roustabout of Negro legend, established the author as one possessing more than a casual knowledge of the rhythms and flavors of Negro speech. In the present work it is the robust talk of the poor whites that lends a convincing authenticity, whereas the conversation of characters higher in the social scale often falls into stereotypes and platitudes. Nevertheless, a persuasive grace pervades the tale and some measure of human dignity is bestowed upon even the most degraded character.)
  127. ↑ „Books: Phinizy County: The three-headed Angel”, Time, 1937. április 26. (Hozzáférés: 2023. május 11.) (angol nyelvű) „[Bradford] mára már Joel Chandler Harris törvényes örökösének számít. A Háromfejű angyal nemcsak azért újdonság számára, mert nem a mély délen játszódik, hanem azért is, mert egyetlen néger szereplője van.” 
    ([Bradford] is now well established as a legitimate heir of Joel Chandler Harris. The Three-Headed Angel is a new departure for him, not only because it is not laid in the deep South but because it has only one Negro character.)
  128. ↑ George Stevens. „Backwoods Humor”, Saturday Review, 1937. április 24. (angol nyelvű) „AZ Öreg Ádám-történetek szerzője egy elkalandozó, zseniális és nagyon olvasmányos regényt alkotott, amely egy polgárháború előtti és utáni közösség felépülését mutatja be Tennessee nyugati részén.[…] A történetben van humor, méghozzá bőven: a Joel Chandler Harris olvasói számára ismerős, hosszadalmas, sajátosan déli fajta. Egyszóval ez egy helyi színezetű regény, amelyben az emberi természet jobban megmutatkozik, mint az emberi lények.” 
    (THE author of the Old Man Adam stories has produced a rambling, genial, and very readable novel which shows the building up of a community in Western Tennessee before and after the Civil War.[…] The story has humor and plenty of it: the long-winded, peculiarly Southern variety familiar to readers of Joel Chandler Harris. In short, it is a novel of local color, in which human nature is more evident than human beings.)
  129. ↑ David L. Cohn. „Roark Bradford’s Testament: The Green Roller”, Saturday Review, 1949. május 28. (Hozzáférés: 2023. március 12.) (angol nyelvű) „poetical speculations on the nature of the universe, its awe and mystery as evident in a catfish as in Blake’s tiger burning bright, man frail but glorious, and God glorious but with human touch […] These sermons are filled with striking images, the moving beauty of the simple speech of a people simple in the sense that they spend their lives with the wind, the weather, and growing things, the knowledge that man is not perfect and the Lord, therefore, does not ask perfection of him” 
  130. ↑ Born in Slavery: Slave Narratives from the Federal Writers' Project, 1936 to 1938. (Hozzáférés: 2023. június 26.)
  131. ↑ Courlander 1996 301-308 o.: Spirituals and Religious Epics; 454-465 o.: Churches, Preachers, and Deacons
  132. ↑ Hetherington 1974 2. o.: "He attended black church services and actually preached in some."
  133. ↑ Egy istentiszteleten "kiprédikálta" barátját, az újságcikk szerzőjét.David L. Cohn. „Strictly Personal - Roark Bradford's Revenge”, Saturday Review, 1944. június 24., 13-14. oldal 
  134. ↑ Bradford 1945  25. o. : "Több ezer olyan néger van, aki a saját szűkös szférájában ért el nagyságot, de soha nem lesz híres. Giles Arnold, aki a Little Bee Bend Plantation intézője, a leghatékonyabb és legeredményesebb szervező és felügyelő, akit valaha láttam. Alig tud írni és olvasni. Mindent, amit tud, úgy tanult meg, hogy odafigyelt, beszélgetett azokkal, akik csinálják a dolgokat, és gondolkodott. A gyapottermesztés a szakterülete, de ért a szarvasmarhákhoz, a szénához, a gépekhez és az emberekhez is. Prince, a nyerges lova hátáról hatvan-egynéhány családot terelget évente több mint ezer hektár gyapoton. [...] a Cotton Belt Railroad vagy a Sears-Roebuck vállalatot is vezethetné. Megvan benne, ami kell - a nagyság."
    (There are thousands of Negroes who have achieved greatness within their own limited spheres who will never be famous. Giles Arnold, who is the foreman of Little Bee Bend Plantation, is the most efficient and effective organizer and superintendent I have ever seen. He can barely read and write. Everything he knows he learned by "lookin' around, talkin' wid dem which do's things, and studdin' my mind." Raising cotton is his business, but he knows cattle, hay, machinery and people. From the back of Prince, his saddle horse, he ramrods sixty-odd families of share hands over more than a thousand acres of cotton each year. [...] he could manage the Cotton Belt Railroad or Sears-Roebuck. He has what it takes—greatness.)
  135. ↑ Rites for Negro Made Famous by Roark Bradford Held in Bossier (angol nyelven), 1938. július 19. (Hozzáférés: 2024. április 21.)
  136. ↑ Bradford 1927
  137. ↑ „The New Books: OL' MAN ADAM AN' HIS CHILLUN. By ROARK BRADFORD”, The Saturday Review, 1928. augusztus 25. (Hozzáférés: 2023. május 3.) (angol nyelvű) „The Foreword […] is peculiarly inappropriate in so gay a volume and will prove irritating to many readers who otherwise might find "Ol' Man Adam an' His Chillun" highly congenial. (Az […] előszó kifejezetten nem illik egy ilyen vidám kötetbe, és sok olyan olvasó számára is bosszantó lesz, aki egyébként rokonszenvesnek találná az "Ol' Man Adam an' His Chillun"-t.)” 
  138. ↑ Bradford 1928 IX. o: "All my life I have been puzzled by something in the Negro people. I believe I know them pretty well. I was born on a plantation that was worked by them; I was nursed by one as infant and I played with one when I was growing up. I have watched them at work in the fields, in the levee camps, and on the river. I have watched them at home, in church, at their picnics, and their funeral. I know their songs and dances, and their trials and triumphs. I know pretty well, what to expect of them in any given set of circumstances, and I know enough not to be disappointed if they do the unexpected - which they usually do. I know what to expect of them, but I do not, as yet, know why to expect it. That is the puzzle that has kept me interestedly observing them. One day I can solve it and the next day I conclude that the solution was wrong."
  139. ↑ Brown 1933  179 o.: "All of this, he believes, gives him license to step forth as their interpreter and repeat sterotypes timehallowed in the South. It doesn’t. Mr. Bradford’s stories remain highly amusing; his generalizations about the Negro remain a far better analysis of a white man than of the Negro."
  140. ↑ Bradford 1927 "He is not ashamed of being black; he is proud of it if he is too black to show a mixed breed strain. And he knows. He knows that his race has done pretty well, all things considered, in the past two hundred years. He hopes it will do better in the future. He knows that, considering the time it has been at it, the white civilization isn’t such a howling success along every line and he hopes his race can avoid some of the mistakes of the whites."
    (Nem szégyelli, hogy fekete; sőt büszke rá, ha túl fekete ahhoz, hogy kevert fajtájúnak látszódjék. És ő tudja. Tudja, hogy a fajtája mindent összevetve elég jól teljesített az elmúlt kétszáz évben. Reméli, hogy a jövőben még jobban fog. Tudja, hogy a fehér civilizáció, tekintve az eltelt időt, nem olyan káprázatos siker minden vonalon, és reméli, hogy az ő fajtája el tudja kerülni a fehérek némely hibáját.)
  141. ↑ Bradford 1927 "He is, so to speak, the next step up the ladder of the white man’s civilization. […] because of his atavistic tendencies that can so readily send him back to the “nigger” classification, or his unsatisfied longings that may send him still further up the ladder, […] He is, as they say, race conscious. He is ashamed of his color. Mentally, he is capable of sensing and feeling the injustices that befall his race, but he is incapable of arriving at an intelligent solution. […] he hates the white man and loathes the black. He wants to equal or outdo the white man at the white man’s own game. And when his two hundred years of experience fail him before the white man’s thousands of years of experience he is all the more embittered, his hatred for the white and disgust for the black is intensified."
    (Ő, úgymond, a következő lépcsőfok a fehér ember civilizációjának létráján. […] atavisztikus hajlamai oly könnyen visszaküldhetik őt a "néger" besorolásba, vagy kielégítetlen vágyai még feljebb küldhetik a létrán, […] Ő, ahogy mondani szokták, faji tudatú. Szégyelli a bőrszínét. Szellemileg képes érzékelni és átérezni a faját ért igazságtalanságokat, de képtelen arra, hogy értelmes megoldásra jusson. […] gyűlöli a fehér embert és irtózik a feketéktől. A fehér emberrel akar egyenlővé válni vagy túlszárnyalni azt annak saját játszmájában. És amikor kétszáz éves tapasztalata cserbenhagyja a fehér ember több ezer éves tapasztalatával szemben, még inkább elkeseredik, a fehérek iránti gyűlölete és a feketék iránti undora felerősödik.)
  142. ↑ Bradford 1928 XII - XIII. o: "The nigger […] has not learnt many of the finer points of our white civilization, such as intolerance, moral justification, fixed purposes, determination to win, high-pressure living, hate (in its extended sense), cold blooded business service, money as basis of all values, the effect of what people think about an individual as a governing factor of personal conduct, and so on..."[XII] "[…] he hasn't learned yet to survey the facts in any situation and to relate them artfully so as to deceive and then justify his action by shifting the responsibility to the other fellow for not perceiving the deception." [XIII]
  143. ↑ Bradford 1928 XII - XIV o.:But, on the other hand, he has done three things in the past two hundred years that the white man hasn't been able to do in two )thousand years. He has created for himself a language of beauty and rhythm that, perhaps, is more expressive and less verbose than any language extant..." [XIII] In this language "[…] even the most ignorant Negro can get more said with a half dozen words than the average United States Senator can say in a two-hour speech."[XIV] "[…] He has created him a religion that produces for him that spiritual peace and rest in this life that the religions of the white men describe and offer but fall just short of producing. And finally, he has produced a distinct racial music which, I believe, is not even claimed by any other race."[XIV]
  144. ↑ Bradford 1928 XV.o.: "A glimpse in the history will convince one that no matter what the doctrines and teachings are in the books and the pulpits, [the white man's religion] is a fighting religion; one that produces hatreds and intolerances."
  145. ↑ David Ewart. A Scriptural View of the Moral Relations of African Slavery (angol nyelven). Charleston S.C.: WALKER, EVANS & CO [1849] (1859). Hozzáférés ideje: 2023. június 6. 
  146. ↑ a tézis: James Hunt. Negro's Place in Nature: A PAPER READ BEFORE THE London Anthropological Society (angol nyelven). New York: New York, Van Evrie, Horton & Co [1864]. Hozzáférés ideje: 2023. március 24. „From all the evidence we have examined, we see no reason to believe that the pure Negro ever advances further in intellect than an intelligent European boy of fourteen years of age.(page 16) […] The general deductions we would desire to make are : 1. That there is as good reason for classifying the Negro as a distinct species from Europeans as there is for making the ass a distinct species from the zebra ; and if we take , into consideration in classification, there is a far greater difference between the Negro and European than between the gorilla and chimpanzee. 2. That the analogies are far more numerous between the Negro and apes than between the European and apes. 3. That the Negro is inferior intellectually to the European. 4 That the Negro is more humanized when in his natural subordination to the European than under any other circumstances. 5. That the Negro race can only be humanized and civilized by Europeans. 6. That European civilization is not suited to the Negro requirements or character. (page 23)” 
    (Az összes általunk vizsgált bizonyíték alapján nem látjuk okát annak, hogy azt higgyük, hogy a fajtiszta néger valaha is tovább fejlődik intellektusban, mint egy tizennégy éves intelligens európai fiú.(16. oldal) [...] Az általános következtetések, amelyeket szeretnénk levonni, a következők: 1. A négert éppoly jó okunk van az európaitól különböző fajként osztályoznunk, mint amilyen okunk van arra, hogy a szamarat a zebrától különböző fajnak tekintsük ; és ha az osztályozásnál figyelembe vesszük, akkor a néger és az európai között sokkal nagyobb a különbség, mint a gorilla és a csimpánz között. 2. A négerek és a majmok között sokkal több az analógia, mint az európai és a majmok között. 3. A néger intellektuálisan alacsonyabb rendű, mint az európai. 4. A néger az európainak való természetes alárendeltségében emberszerűbb, mint bármilyen más körülmények között. 5. A néger fajt csak az európaiak képesek humanizálni és civilizálni. 6. Az európai civilizáció nem felel meg a néger szükségleteinek vagy jellemének. (23. oldal)")
  147. ↑ a tézissel foglalkozó ülések jegyzökönyve: James Hunt (1864). „On the Negro's Place in Nature” (angol nyelven). Journal of the Anthropological Society of London, XV-LVI. o, Kiadó: Royal Anthropological Institute of Great Britain and Ireland. (Hozzáférés: 2023. március 9.)  (James Hunt antropológus(en) volt a Brit Királyi Antropológiai társaság(en) alapítója)
  148. ↑ George Oscar Ferguson (1921. 6). „The Mental Status of the American Negro” (angol nyelven). The Scientific Monthly, 533-543. o, Kiadó: American Association for the Advancement of Science. (Hozzáférés: 2023. július 2.) „Psychological study of the Negro indicates that he will never be the mental equal of the white race.” 
    (543. o.: A négerek pszichológiai vizsgálata azt mutatja, hogy soha nem lesznek mentálisan egyenrangúak a fehér fajjal.)
  149. ↑ Bradford 1945  22. o.:"The only actual difference between members of the Negro race and members of any other human race is the degree of pigmentation under the skin. The other so-called 'racial characteristics' one hears so much about — bone structure of the head, their 'carefree shiftless spirit,' and other similar claims — are pure hogwash."
  150. ↑ Már száz évvel Bradford előtt hasonlóan nyilatkozott a német anatómus és fiziológus Frederick Tiedemann(en) (1836). „On the Brain of the Negro, Compared with That of the European and the Orang-Outang” (angol nyelven). Transactions of the Royal Society of London, London (126), 497-527. o, Kiadó: Royal Society. (Hozzáférés: 2023. március 9.) „The principal result of my researches on the brain of the Negro, is, that neither anatomy nor physiology can justify our placing them beneath the Europeans in a moral or intellectual point of view.” 
    (525. o.: A négerek agyával kapcsolatos kutatásaim legfőbb eredménye az, hogy sem az anatómia, sem a fiziológia nem indokolja, hogy őket erkölcsi vagy intellektuális szempontból az európaiak alá helyezzük.)
  151. ↑ Bradford 1945  22. o.: Social dislocations caused by the war have brought to the surface of American life a great many submerged and half-forgotten evils. Large among these are the uncorrected abuses suffered by Negroes during the past three hundred years. It now appears that unless sound common sense replaces emotion in dealing with this situation, our land is in line for some ugly postwar race trouble.
  152. ↑ Martin Luther King Jr.: "Van egy álmom" - a teljes beszéd, 1963. augusztus 28. (Hozzáférés: 2023. augusztus 26.) „Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket.”
  153. ↑ Bradford 1945  53. o.: "We can, with honesty to ourselves and our neighbors, work toward a day when the only race will be the human race, and when we judge our fellow man by his character and not by the color of his skin."
  154. ↑ „TWELVE ELECTED TO ARTS INSTITUTE” (fizetős), New York Times, 1947. január 3. (Hozzáférés: 2023. április 26.) (angol nyelvű) „Twelve new members were elected yesterday to the National Institute of Arts and Letters, it was announced last night by Douglas Moore, president. The election leaves only eleven vacancies among the 250 life memberships. The posts are bestowed in recognition of distinguished achievement to artists, writers and composers.” 
  155. ↑ „Kunst und Künstler”, Wiener Kurier, 1947. január 4. (Hozzáférés: 2023. április 22.) (német nyelvű) „Zwölf bedeutende amerikanische Künstler wurden in Anerkennung ihrer Verdienste in das Staatliche Institut für schöne Künste berufen. Dieses Institut hat sich das Ziel gesetzt, schöpferische Tätigkeit auf dem Gebiete der Kunst in den Vereinigten Staaten zu fördern und insbesondere talentierte junge Künstler zu unterstützen. [...] Die neuen Mitglieder der Abteilung für Literatur sind: Roark Bradford, der durch seine, das Leben der amerikanischen Neger behandelnden Romane und Novellen, bekannt wurde,” 
  156. ↑ Hetherington 1974  1 o.
  157. ↑ Sokuk online is elérhetö Ron Unz(en) weblapjáról: The Unz Review. (Hozzáférés: 2023. június 27.)
  158. ↑ Bradford 1934 297-320 o.
  159. ↑ Bradford 1934 135-160 o.
  160. ↑ Bradford 1934 57-79 o.
  161. ↑ Bradford 1934 221-241 o.
  162. ↑ Bradford 1934 110-134 o.
  163. ↑ Bradford 1934 33-56 o.
  164. ↑ Bradford 1934 242-266 o.
  165. ↑ Bradford 1934 80-101 o.
  166. ↑ Hetherington 1974 10. o.
  167. ↑ Bradford 1934 1-32 o.
  168. ↑ Bradford 1934 161-193 o.
  169. ↑ Bradford 1934 194-220 o.
  170. ↑ Bradford 1934 102-109 o.
  171. ↑ Bradford 1934 267-296 o.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Roark_Bradford&oldid=27079363”