Prokarióták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Prokarióták
Diversidad procariota.PNG
Rendszertani besorolás
Csoport: Prokarióták (Prokaryota)
Ez az élőlénycsoport a tudomány mai állása szerint nem rendszertani kategória.
Domének
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Prokarióták témájú kategóriát.

A prokarióták, más néven elősejtmagosok vagy sejtmag nélküli egysejtűek (Prokaryota vagy Monera) egysejtű – ritka esetekben többsejtű –, körülhatárolt sejtmag nélküli élőlények. Ezek az ismert legősibb sejtes felépítést mutató szervezetek, és a legegyszerűbbek is; mivel az a rendkívül differenciált belső membránrendszer, amely az eukarióták sajátja és azok fejlett sejtszervecskéit alkotja, a prokariótákban csak nagyon kezdetleges módon található meg. A prokarióta név a görög prósz (előtt) és karyon (mag) szavak összetételével jött létre, jelentése tehát „sejtmag előtti”.

Rendszerezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legújabb rendszertani osztályozás a prokariótákon belül az élőlények két nagy doménjét vagy birodalmát különíti el: az archeákat („ősbaktériumok”) és a baktériumokat. Az élőlények harmadik nagy doménjét az eukarióták alkotják.

Az élővilág három doménje:

Kialakulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általánosan elfogadott, hogy az első élő sejtek ősi prokarióták lehettek. 3,5 milliárd éves prokarióta fosszíliákat is találtak, és a prokarióták még ma is valószínűleg a legsikeresebb és legnagyobb számban élő szervezetek. Bár jelenleg a Föld a prokarióták egyetlen ismert élőhelye, néhányan azt állítják, hogy egy marsi meteorit belsejében levő bizonyos alakzatok prokarióták fosszíliáiként értelmezhetők, ám ez rendkívül kétséges.

Felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méretük mikronos nagyságrendű, tehát fénymikroszkóppal tanulmányozhatók.

Sejtszerkezetük sok tekintetben eltér az eukariótákétól. A legfontosabb eltérés a sejtmag vagy sejtmaghártya hiánya. Ezenkívül belső vázrendszerük (citoszkeleton) és membránnal körülhatárolt egyéb sejtalkotóik sincsenek (például vakuólumok, endoplazmatikus retikulum, mitokondriumok, színtestek), viszont riboszómákkal rendelkeznek. Van sejtfaluk, ellentétben egyes eukariótákkal (főleg az állatokkal). Anyagcserefolyamataik a sejthártyán keresztül zajlanak.

A sejteket sokszor kocsonyás tok borítja, amely alatt a sejtfal található, ezen belül pedig a vékony sejthártya. A sejtfal anyaga fehérje és szénhidrát. A sejtplazmában a maganyagon és az esetlegesen fotoszintézisre alkalmas színanyagon kívül váladékszemcsék, raktározott tápanyagok és néha csillók is megfigyelhetők.

Egyetlen, kör (vagy kivételesen ritka esetben, például a Borrelia burgdorfen fajnál egyenes) alakú, haploid kromoszómájuk van, mely a nukleoidot (maganyag) képezi. A sejt többi részében ezen kívül apró, kör alakú DNS-darabok is lehetnek.

Bár majdnem mindig egysejtűek, sejtcsoportokat, telepeket is létrehozhatnak, melyeket az osztódás után együttmaradt sejtek alkotnak. Ezeket a sejtek által kiválasztott nyálkaréteg is összetarthatja. A telep tagjai azonban nem differenciálódott sejtek, teljesen egyformák, és önálló életre is képesek.

Anyagcseréjük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mióta az első prokarióták létrejöttek, számos változáson mentek keresztül. Anyagcseréjük sokkal változatosabb, mint az eukariótáké, ezért sok erősen elkülönült típusuk létezik. Például amellett, hogy fotoszintézissel vagy szerves szénforrások felhasználásával nyernek energiát, mint az eukarióták (fotoauto- vagy heterotrófia), a prokarióták szervetlen vegyületeket is felhasználhatnak energiaforrásként, mint például a hidrogén-szulfidot (kemoautotrófia). A szerves anyaggal táplálkozó prokarióták – mivel nincs náluk kisebb élőlény – elhalt szervesanyag-darabokkal táplálkoznak (szaprofitizmus). Sok olyan különleges anyagcsereutat megőriztek, amelyekre a magasabb rendű élőlények nem képesek, például képesek cellulózbontásra, légköri nitrogént tudnak megkötni. Sok eukarióta szervezet igénybe veszi a prokarióták ilyen tulajdonságait, és kellemes környezetben elszaporítja őket. Ez a kölcsönösen előnyös együttélés, a szimbiózis. Sőt, az úgynevezett endoszimbionta-elmélet (EST) szerint az eukarióták membránnal határolt sejtszervecskéi közül egyik-másik (például a mitokondriumok, színtestek) az eukarióta sejttel szimbiózisban élő prokarióta sejtekből alakult ki, redukálódott.

Szaporodásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában ivartalanul, egyszerű osztódással, hasadással szaporodnak. Az örökítőanyag lemásolódása után a sejt kettéfűződik. Kedvező körülmények között akár 20 percenként képesek osztódni. A baktériumok ivaros szaporodása a konjugáció. A konjugáció során két egyed egymás mellé kerül, így közöttük plazmahíd alakul ki. Ezen keresztül maganyag vagy episzóma jut át az egyik baktériumsejtből a másikba. Ilyenkor az adókat hím, a befogadókat női jellegűeknek tekintjük.

Spóraképzésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A prokariótákra jellemző a spóraképzés, mely a kedvezőtlen körülmények átvészelésére szolgál. Az életfeltételek romlásakor a sejt belsejében az örökítőanyag és egy kevés sejtplazma nagyon ellenálló, vastag sejtfallal burkolózik be, a sejt pedig elpusztul körülötte. Az így létrejött spóra az órákig tartó főzést, sőt, rövid ideig a világűr körülményeit is képes elviselni. Megfelelő körülmények között a spórából újra sejt lesz, majd az elszaporodik.

Élőhelyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földön szinte minden környezetben előfordulnak, a legszélsőségesebb körülmények között is. A szélsőséges körülmények között élő élőlényeket extremofileknek nevezik. Sok prokarióta él más élőlények testében, emberekében is. Ez néha halálos kimenetelű bakteriális fertőzéshez vezet, de az ilyen organizmusok általában ártalmatlanok, vagy kifejezetten hasznosak a gazdaszervezet számára.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Linnaeus 1735
2 ország
Haeckel 1866
3 ország
[1]
Chatton 1937
2 birodalom[2]
Copeland 1956
4 ország
[3]
Whittaker 1969
5 ország
[4]
Woese et al. 1977
6 ország
[5]
Woese et al. 1990
3 domén
[6]
- Protista Prokaryota Monera Monera Eubacteria Bacteria
Archaebacteria Archaea
Eukaryota Protista Protista Protista Eukarya
Vegetabilia Plantae Plantae Fungi Fungi
Plantae Plantae
Animalia Animalia Animalia Animalia Animalia


Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. E. Haeckel. Generelle Morphologie der Organismen. Reimer, Berlin (1866) 
  2. E. Chatton. Titres et travaux scientifiques. Sette, Sottano, Italy (1937) 
  3. H. F. Copeland. The Classification of Lower Organisms. Palo Alto: Pacific Books (1956) 
  4. R. H. Whittaker (1969.). „New concepts of kingdoms of organisms”. Science 163, 150–160. o.  
  5. C. R. Woese, W. E. Balch, L. J. Magrum, G. E. Fox and R. S. Wolfe (1977.). „An ancient divergence among the bacteria”. Journal of Molecular Evolution 9, 305–311. o.  
  6. Woese C, Kandler O, Wheelis M (1990.). „Towards a natural system of organisms: proposal for the domains Archaea, Bacteria, and Eucarya.”. Proc Natl Acad Sci U S A 87 (12), 4576–9. o. DOI:10.1073/pnas.87.12.4576. PMID 2112744.