Sejtszervecske

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy típusos állati sejt vázlatos képe. Sejtszervecskék: (1) magvacska v. nukleólusz; (2) sejtmag; (3) riboszóma; (4) vezikula; (5) durva felszínű endoplazmatikus retikulum (rER); (6) Golgi-készülék; (7) sejtváz v. citoszkeleton; (8) sima felszínű (sER); (9) mitokondriumok; (10) sejtnedvüreg (vakuólum); (11) citoplazma; (12) lizoszóma; (13) centriólumok.

Sejtszervecske, azaz sejtorganellum vagy citoplazmatikus organanellum a sejtek citoplazmájában található körülhatárolt, meghatározott szerkezetű és működésű képződmények neve. A soksejtű, összetett szervezetek, beleértve az emberi test is, igen sokféle, sajátos működések ellátására specializálódott (differenciálódott) sejtből – és a sejtek által termelt, illetve kontrollált sejtközötti állományból – épülnek fel, amelyek összeszerveződve szöveteket, szerveket, szervrendszereket alkotnak. A sejteknek vannak azonban olyan alapvető működései, amelyek lényegében minden sejtben megvannak, és biztosítják az adott sejt életben maradását és funkcióinak ellátását. (Egyes magasan differenciálódott sejtféleségekből bizonyos működések hiányozhatnak.) A sejtek alapvető életműködéseit - a külön tárgyalt sejtmag és sejtmembrán mellett - a citoplazma és a citoplazmatikus organellumok biztosítják. Ezek szerkezetével és fő működéseivel foglalkozik a jelen szócikk. A sejtszervecskéknek számos típusa létezik, különösen az eukarióták valódi magvas sejtjeiben. (A sejtmag és a sejthártya|sejtmembrán külön szócikkben kerülnek tárgyalásra). A sejtszervecskék megközelítőleg úgy viszonyulnak a sejthez, mint a szervek a testhez, innen a magyar és a latin eredetű elnevezés is. A sejtszervecskéket eredetileg a fénymikroszkópok segítségével fedezték fel, majd szerkezetüket főleg az elektronmikroszkópok, funkcióikat pedig az egyre jobb teljesítményű ultracentrifugák a sejtfrakcionálással, és az ezekhez kapcsolódó modern biokémiai módszerek tisztázták.

Ámbár a sejtszervecske a sejtbiológia számos területén szinonimája a sejtalkotónak, néhány sejtbiológus leszűkíti a fogalmát olyan DNS-t tartalmazó, eredetileg önálló mikroorganizmusokra, amelyek elsődleges, másodlagos vagy harmadlagos endoszimbiózis révén kerültek a sejtekbe. A pár nagy méretű sejtszervecske, amelyek a sejtekbe beépült (endoszimbionta) baktériumokra vezethetők vissza:

Jelen szócikk a téma teljes körű tárgyalása helyett az állati illetve az ezzel analóg emberi sejtek citoplazmatikus organellumaival foglalkozik. A sejtszervecskék között vannak membránnal határolt intracelluláris, membránhoz kötött és membránoktól független organellumok. Az organelumok a morfológialag szerkezet nélkülinek látszó citoplazmában vannak beágyazva. A citoplazma azonban - mint minden biológiai objektum - jól szervezett molekuláris szerkezettel bír, amire a közvetett bizonyíték a benne lejátszódó biokémiai folyamatok időbeli és funkcionális rendezettsége. Az, hogy a citoplazma finomabb molekuláris szerveződése nem látható, csupán vizsgálóeszközeink felbontási határainak következménye. A citoplazmatikus membránok alapja a sejtmembránéhoz hasonlóan lipid kettős réteg, egyéb alkotórészeik azonban az adott sejtszervecskékre jellemzőek. Valamivel vékonyabbak a sejtmembránnál. Jellegzetes kettős membránnal határolt szervecskék a mitokondriumok. Belső membránjuk betüremkedései tarajokat, ún. krisztákat alkotnak. Egyes szervek mitokondriumaiban tarajok helyett csövecskék vannak. A mitokondriumoknak saját (anyai eredetű) DNS-tartalmuk van. A mitochondriumok termelik a sejtműködésekhez szükséges ATP nagy részét a bennük lejátszódó terminális oxidáció útján. A mitokondriumokkal nem rendelkező sejtek – pl. a vörösvérsejtek – csak az energetikailag sokkal rosszabb hatásfokú anaerob glikolízis útján tudnak ATP-ot termelni.

Durva felszínű (rER) endoplazmatikus retikulum transzmissziós elektronmikroszkópos képe.

Az endoplazmatikus retikulumnak sima és granulált felszínű formái vannak. Mindkettő belső tereket határol el a citoplazmán belül. A sima felszínű bizonyos méregtelenítési folyamatokban, a granulált felszínű pedig a fehérjeszintézisben játszik fontos szerepet. A granulált felszínű üregrendszere közvetlen összeköttetésben áll a maghártya külső és belső membránjai közötti térrel. A maghártyát ezért általában a granulált felszínű endoplazmatikus retikulum származékának tekintik.

A Golgi-készülék transzmissziós elektronmikroszkópos képe. Az egymásba tagozódó görbült membránzsákok egyik oldalán van a képződési, ezzel szemben az érési felszín. Utóbbinál találhatók a képződő, membránnal határolt szemcsék (itt elsődleges lizoszómák, mivel a kép emberi leukocitáról készült.)

A Golgi-készülék sima felszínű membránnal határolt üregekből ál. Megkülönböztetnek rajta képződési és érési felszínt. Az utóbbiról membránnal határolt kerekded szemcsék, a lizoszómák válnak le. Ezek - bontóenzim tartalmuk folytán - vagy a sejtek elhalt részeinek, vagy a sejtek által bekebelezett részecske természetű anyagok lebontását végzik. Ugyancsak a Golgi-készülék végzi a mirigysejtekben a fehérje tartalmú váladék előkészítését és membránnal határolt váladékcseppekbe való becsomagolását. A Golgi-készüléknek fontos szerepe van a sejtmembránok képzésében.
A sejtközpont (centriolum) két, egymásra merőlegesen elhelyezkedő, hengeres, egyenként 9×3 mikrotubulusból álló képződmény. Alapvető szerepe van a sejt mozgásaiért felelős sejtvázelemek koordinálásában, a csillók képzésében és a sejtek osztódásának irányításában.
A riboszómák két alegységből álló nukleoproteid szemcsék. A granulált felszínű endoplazmatikus retikulum membránjaihoz kötötten, vagy a citoplazmában szabadon helyezkednek el. Ezeken történik a sejt saját és leadásra kerülő fehérjéinek szintézise.
A sejtváz az eukariótákra jellemző rendszer, amely mikrotubulusok, tonofilamentumok és kontraktilis filamentumok hálózatából áll. Részben a sejthártyán, illetve annak kapcsoló szerkezetein (junkcionális komplexus) rögzülnek. Ezek felelősek a sejt alakjának fenntartásáért és a sejt aktív mozgásaiért.
A fentieken túlmenően a citoplazma tartalmaz glikogénszemcséket, lipidcseppeket, külső vagy belső eredetű pigmenszemcséket, a lizoszómák által emésztett anyagok maradványtesteit vagy más zárványokat, de ezek nem sorolhatók funkció szempontjából a sejtszervecskékhez.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Elődi Pál: Biokémia (Akadémiai Kiadó, Budapest 1980) ISBN 963-05-1792-2
  • De Robertis E. D. P.– Nowinski W. W. – Saez A. S.: Sejtbiológia (Akadémiai Kiadó – Budapest 1970)
  • Don W. Fawcett: An Atlas of Fine Structure THE CELL Its Organelles and Inclusions (W. B. Saunders Company,Philadelphia and London 1966)
  • Eldra P. Solomon - Richard R. Schmidt - Peter J. Adragna: Human Anatomy & Physiology Ed. 2nd 1990 (Sunders College Publishing, Philadelphia) ISBN 0-03-011914-6
  • Törő Imre, Ed.: Az élet alapjai (Gondolat Kiadó, Budapest 1989) ISBN 963-282-181-5
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sejtszervecske témájú médiaállományokat.