Péch Antal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Péch Antal
PéchAntal.jpg
Péch Antal bányamérnök, az MTA tagja
Született 1822. június 14.
Nagyvárad
Elhunyt 1895. szeptember 18. (73 évesen)
Selmecbánya
Nemzetisége magyar
Foglalkozása bányamérnök

Péch Antal (Nagyvárad, 1822. június 14.Selmecbánya, 1895. szeptember 18.) bányamérnök, az MTA tagja. A Bányászati és Kohászati Lapok megalapítója, első kiadója és szerkesztője.

Származása és iskolái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Péch Antal és édesanyja Walter Francziska Nagyváradon élték polgári életüket. Iskoláit kezdetben Nagyváradon (latinul), később Temesvárott (németül) folytatta. A bölcsészeti szakot 1838-ban Nagyváradon fejezte be. Még ebben az évben a selmecbányai Bányászati Akadémiára érkezett, ahol a bányász szakot szorgalmas tanulás után ösztöndíjat elérve, kitűnőre minősített végbizonyítvánnyal 1842-ben fejezte be.

Munkája a szabadságharc bukásáig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Akadémia elvégzése után kincstári szolgálatba lépett. A császári királyi bányászati kamarában 1842. június 28-án gyakornokká nevezték ki. A hivatali esküt október 6-án tette le és zúzóművekben foglalkoztatták. 1844-ben a selmecbányai Cristina akna és a Gedeon táró vezetésével bízták meg. Még ebben az évben irányítását a Hoffer táróra is kiterjesztették. 1846 évben áthelyezték a Szász-érchegységbe Joachimsthalba (ma: Jahimov) ahol új zúzóművek építését vezette. 1847-ben a királyi kamara bányatisztté nevezte ki és Körmöcbányára (Kremnica) helyezték át. 1848 évben a Pénzügyminisztériumba a bányászati osztályra fogalmazónak osztották be. 1849-ben a magyar kormány utasítására (hazafias hűségének tanujelét adva) élete kockáztatásával Debrecenbe szállítatta át a körmöcbányai pénzverő gépeit, berendezéseit és készleteit.

Tevékenysége a kiegyezéséig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világosi fegyverletételt követően börtön büntetést nem kapott ugyan, de állását vesztette, ami nagy anyagi veszteséget okozott számára. Csak 1850 közepén tudott elhelyezkedni, meghívták a Töplicz mellett lévő magánbányához igazgatónak. 1851 évben a morvaországi Osztrauban (Osztravában) a Klein testvérek tulajdonában lévő szénbányák igazgatását vette át. 1853-ban a honvágy hazahozta Magyarországra, de szakmájában megfelelő állást nem kapott, így a Tisza-szabályozásnál napidíjas mérnökként helyezkedett el, ahol öccse József mérnökként állt alkalmazásban. 1855-ben visszatért Csehországba ahol megpályázta és elnyerte Schatzal szénbányáinak igazgatói állását. 1858 januárjában a Németországban lévő Ruhr-vidéki Bochum szénbányáinak igazgatójának hívták meg, ahol 1862-ig látta el feladatát. Ebben az évben a Mátrai Bányaegylet igazgatója lett Recsken. 1865-ben gróf Károlyi György tuajdonában Nógrád megye Nemti községben lévő kőszénbányáját bérelte ki.

Munkája a kiegyezés után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1867-ben a Pénzügyminisztériumba titkárnak, majd 1873-ban ugyanott miniszteri tanácsossá nevezték ki. Részt vett a vajdahunyadi vasgyár kialakításában és a Zsilvölgy szénbányászat fejlesztésében. Megbízták a selmecbányai II.Józsefről elnevezett táró befejezésének meggyorsításával. Érdemeket szerzett a selmeci fémkohászat központosításában. Munkájával meg tudta akadályozni Úrvölgy bányászatának megszüntetését. Nyugállományba vonulása után 1883-ban megválasztották Selmec- és Bélabánya szabad királyi város országgyűlési követének. A Pallas nagylexikon bányászati rovatának szerkesztője és megírója volt.

Péch Antal a bányászati szakirodalom megteremtéséért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1867-ben saját anyagi erejére támaszkodva megalapította a Bányészati és Kohászati Lapok címú folyóiratot és három évig kiadója is volt Pesten. Ezzel megteremtette az első rendszeresen megjelenő bányászati tudományos kiadványt. Ebben a lapban, mely kezdetben kéthetente, később havonta jelent meg, teret kaptak a hazai elméleti szakemberek tanulmányai mellett a gyakorlati szakemberek tapasztalatainak ismertetése is. A lapban aktuális, a bányászattal és kohászattal foglalkozó hazai és a külföld eseményeivel foglalkozó hírek jelentek meg, ismertették a hazai és külföldi találmányokat, új eljárásokat valamint hirdtéseket jelentettek meg. A lap kiadását 1871-ben a Selmeci Magyar Királyi Bányász- és Erdész Akadémia vette át. Tudományos irodalmat megteremtő munkásságáért és egyéni tudományos kutatásáért ami a földkéreg mozgásainak megfigyelésére (geomechanuka)irányult a Magyar Tudományos Akadémia 1879-ben levelező tagjává választotta.Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alapító és tiszteletbeli tagja volt. 1894-ben javaslatára vezették be a Jó szerencsét köszöntést a bányászatban és kohászatban.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1870-ben a Vaskoronarend.
  • 1878-ban Selmecbánya díszpolgára.
  • 1879-ben Lipótrend lovagkeresztje.
  • 1857-ben MTA Nagyjutalma.
  • 1863-ban MTA Nagyjutalma.

Kiemelkedő szakirodalmi munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ércelőkészítés-tana. Selmec. 1869.
  • Jelentés a selmeci és diósgyőri kerületeinek állami bányák és kohók állapotáról. Budapest. 1873
  • Bányatérképek szerkesztése. Budapest. 1878
  • Magyar-Német és Német-Magyar Bányászati műszótár. Budapest. 1879, 1890
  • Magyar és német bányászati szótár. Selmeczen. 1879 (MEK)
  • A tudományok haladásának befolyása a selmecvidéki bányaművelésre. Selmec. 1881
  • Alsó-Magyarország bányamívelésének története. Selmecbánya-Budapest. 1884-1887 (MEK)
  • A selmeczi bányászat múltja, jelene és jövője. Budapest. 1884, 1887

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bányászati és Kohászati Lapok. XXVIII.évfolyam. Rendkivüli szám. 1895.
  • A Magyar bányászat évezredes története. I.kötet. OMBKE. Budapest. 1997.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai II. kötet Budapest 2003.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]