Ugrás a tartalomhoz

Narthex

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Jávori István (vitalap | szerkesztései) 2020. július 3., 10:30-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Külső hivatkozások)
A narthex alaprajzi elhelyezkedése (szürkével kiemelve)

A narthex a kora keresztény és a bizánci bazilikaépítészetben a bejáratnál, az átrium és a főhajó között kialakított előcsarnok, a hosszház tengelyére merőleges, keresztirányú tér. Kifelé portikusszerűen nyitott volt. A főhajóba egy díszes, háromnyílású kapuzaton vagy árkádívnyíláson, a tribelonon lehetett belépni, de többnyire a mellékhajók felé is nyíltak ajtók. Gyakran kettő, egy külső (exonarthex) és egy belső folyosóra (ezonarthex) tagolódott. Eleinte fontos szerepet töltött be a liturgiában: itt gyülekezhettek és kísérhették figyelemmel a szertartásokat a vezeklő bűnösök és a katekumenek, azaz a keresztség felvételére készülő kereszteletlenek. A későbbi korok, a középkor és újkor templomépítészetében is gyakran narthex néven említik a főhajótól elkülönülő előcsarnokot, így például a vatikáni Szent Péter-bazilika esetében is.

Források

Külső hivatkozások

File:Wiktionary-logo-hu.svg
Nézd meg a narthex címszót a Wikiszótárban!