Molnár Kálmán (jogász)

Molnár Kálmán
Született	1881. április 7. Nagyvárad
Elhunyt	1961. március 29. (79 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Árvai Gabriella (h. 1955–1961)
Foglalkozása	jogász egyetemi oktató politikus
Tisztsége	az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1944. december 17. – 1945. november 3.)
Iskolái	Budapesti Tudományegyetem (–1903, jogtudomány)
Sírhelye	Farkasréti temető (1/4-3-20)
A Wikimédia Commons tartalmaz Molnár Kálmán témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Marcsamagyari Molnár Kálmán (Nagyvárad, 1881. április 7. – Budapest, 1961. március 29.) magyar jogász, közjogász, jogtudós, egyetemi tanár, közíró, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Élete

Molnár Kálmán portréja a Pécsi Tudományegyetem díszkapuján. Trischler Ferenc szobrászművész alkotása.

Molnár Kálmán 1881-ben született Nagyváradon, Molnár Imre jogakadémiai tanár és Horváth Anna fiaként. 1899-ben érettségizett a nagyváradi premontrei gimnáziumban, majd a nagyváradi jogakadémia és a Budapesti Tudományegyetem hallgatója volt. 1903-ban jogi, 1904-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett, majd a berlini és a Heidelbergi Egyetemen, valamint 1905 és 1906 között a párizsi tudományegyetemen tanult. 1907-től 1914-ig az egri érseki jogakadémián volt a magyar közjog nyilvános rendes tanára, 1911-ben magántanári képesítést szerzett.

Az első világháború alatt a körülzárt Przemyśl várában harcolt, majd 1915-ben orosz hadifogságba került, ahonnan 1918-ban tért haza és ismét az egri jogakadémia tanára lett. 1921 és 1925 között Heves vármegye tiszteletbeli főjegyzője volt, majd 1925-ben a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen lett a magyar közjog nyilvános rendes tanára. 1923-tól a Jogakadémiai Tanárok Országos Egyesületének és az egri Gárdonyi Társaság alelnöke volt, utóbbinak 1926-ban tiszteletbeli tagja lett. 1927-ben a Szent István Akadémia rendes tagjává választották.

1929-től 1930-ig, valamint 1941 és 1942 között a pécsi egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja volt. 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1944-ben a nyilasok a nagykanizsai internálótáborba hurcolták, majd kiszabadulása után a Polgári Demokrata Párt (PDP) képviselőjeként az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt. 1944-től 1947-ig a PDP politikai bizottságának is tagja volt. 1945-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen a magyar alkotmányjog nyilváos rendes tanára lett, ekkor értékes könyvtárát a pécsi egyetem közjogi szemináriumának adományozta. 1949-ben nyugdíjazták. Ugyanebben az évben az MTA tanácskozó tagja lett, azaz megfosztották levelező tagságától.

Közíróként és jogtudósként főleg a magyar alkotmányfejlődés történetével, a magyar jogfolytonosság és a Szent Korona-tan kérdéseivel foglalkozott. Konzervatív és legitimista nézeteket képviselt, az 1930-as évektől kezdve sokszor felszólalt az erősödő szélsőjobboldali mozgalmakkal és az antiszemitizmussal szemben, ellenezte a zsidótörvényeket. Főleg a szentkoronatannal kapcsolatos felfogása miatt szembe került Eckhart Ferenc polgári történelmi szemléletével is.

1961-ben hunyt el Budapesten. Halála után, 1989-ben az MTA visszaállította levelező tagságát. A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik, sírját 2004-ben védetté nyilvánították.

Főbb művei

• Esküdtszékünk (Nagyvárad, 1903)
• Kormányrendeletek (Eger, 1911)
• Döntvényeink jogi természete (Eger, 1913)
• Alkotmányos jogrendünk és a közjogi provizórium (Pécs, 1926)
• Magyar közjog (I – II., Pécs, 1926 – 28)
• A szentkorona-tan kifejlődése és mai jelentősége (Pécs, 1927)
• A szentkorona jegyében (Pécs, 1931)
• A magyar jogszemlélet néhány alapvonása (Pécs, 1932)
• A főkegyúri jogról (Miskolc, 1932)
• Államelméletek lecsapódásai a tételes alkotmányjogban (Budapest, 1932)
• Összegyűjtött kisebb tanulmányai és cikkei (I – II., Pécs, 1933)
• Alkotmányjogi reformjaink az 1937. és 1938. években (Pécs, 1938)
• Mentelmi jogunk jogalapja és kodifikálása (Magyar Jogászegyleti Értekezések, 1938)

Források

• Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában