Mariangela Melato

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mariangela Melato
Maria Ambrogini Antonazzi szerepében, Vittorio De Sica: "Lo chiameremo Andrea" c. filmjében (1972)
Maria Ambrogini Antonazzi szerepében, Vittorio De Sica: "Lo chiameremo Andrea" c. filmjében (1972)
SzületettMaria Angela Caterina Melato
1941. szeptember 19.[1][2]
Milánó[3]
Elhunyt2013. január 11. (71 évesen)[1][2][4]
Róma[5]
Állampolgársága
  • olasz (1946. június 18. – 2013. január 11.)
  • olasz (1941. szeptember 19. – 1946. június 18.)
Nemzetiségeolasz
ÉlettársaRenzo Arbore
Foglalkozása
IskoláiBrera Akadémia
Kitüntetései
  • Commander of the Order of Merit of the Italian Republic
  • David di Donatello for Best Actress
  • David di Donatello-díj teljes életműért
  • Nastro d'Argento for Best Actress
  • olasz Arany Glóbusz (1973, 1976)
  • Taormina Film Fest (1989, 2003)
Halál okahasnyálmirigyrák
Magassága167 cm
Színészi pályafutása
Aktív évek1969 – 2012
Tevékenységszínész
A Wikimédia Commons tartalmaz Mariangela Melato témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Mariangela Melato, eredeti születési nevén Maria Angela Caterina Melato (Milánó, Lombardia, Olaszország , 1941. szeptember 19. – Róma, 2013. január 11.) olasz színpadi és filmszínésznő, Anna Melato színész-énekesnő nővére. Ismertebb filmjei A macska rejtélyes halála; Mózes, a törvényhozó vagy az 1980-as Flash Gordon.

Élete[szerkesztés]

Származása[szerkesztés]

Milánóban született. Apja, a trieszti osztrák Adolf Hönig az 1930-as években költözött Milánóba, ahol Adolfo Melatóra olaszosította nevét. Német fordító volt, majd a városi rendőrséghez került.[6] Anyja, a milánói Lina Fabbrica saját szabóműhelyt vezetett, több alkalmazottal. Három gyermekük született, Ermanno (1939) zenekari zenész, Mariangela (1941) színésznő és Anna (1952) színész és énekesnő.[6]

Színészi pályája[szerkesztés]

Mariangela festészetet tanult a milánói Brera Akadémián (Accademia di Belle Arti di Brera). Plakát- és ruhatervezőként és kirakatrendezőként dolgozott. 1956-tól fizetős beszédórákat vett Esperia Sperani (1903–1973) színésznőtől. 1957-től különböző színpadokon tanulta a színészmesterséget. Alighogy nagykorú lett, 1960-ban Fantasio Piccoli társaságában csatlakozott a bolzanói Teatro Stabile társulatához, itt debütált Carlo Terron Binario cieco c. darabjában. 1963–1965 között Dario Fóval dolgozott a Settimo előadásaiban. 1966-ban átszerződött a trieszti Teatro Stabilo (Rossetti) színházhoz, 1967-ben pedig a Luchino Visconti által rendezett La monaca di Monza színdarabban szerepelt. Sokat dolgozott Luca Ronconi rendezővel is. Folyamatosan és hangsúlyosan volt jelen az olasz színházi életben.[6]

Első apróbb filmes szerepét 1969-ben kapta Luigi Zampa Contestazione generale c. vígjátékában. Mellékszerepekben folytatta thrillerekben és vígjátékokban. 1970-ben Yves Allégret rendező L’invasion c. drámájában Michel Piccolival játszott. Az 1970-es évek elején vált ismertté, amikor főszerepeket kapott Lina Wertmüller olasz–svájci rendezőnő társadalomkritikával fűszerezett szatírikus filmjeiben, ahol nagyszájú, forróvérű, erős erotikus töltetű leánykaraktereket játszott (Mimi, a becsületében sértett vasmunkás, Az anarchia és a szerelem filmje, Swept Away). Rendszeres filmbéli partnere volt Giancarlo Giannini. 1972-ben a Steno által rendezett bűnügyi-politikai krimiben, A rendőrség megköszöni-ben Mario Adorf és Cyril Cusack mellett játszott.

Az 1970-es évek második felében több beérkezett, jónevű rendezővel dolgozott együtt, így Claude Chabrollal, Elio Petrivel és Luigi Comencinivel. Az 1980-as évek elején megpróbálkozott angol nyelvű filmszerepekkel. A Mike Hodges által rendezett, 1980-as Flash Gordon című amerikai–angol–holland–olasz koprodukciós sci-fiben Melato a gonosz Kala tábornokot játszotta, Melody Anderson, Max von Sydow, Topól, Ornella Muti és Peter Wyngarde társaságában. Andrew Bergman 1981-es Ez igen! (So Fine) c. erotikus vígjátékában egy bolondos, de nagyon csábító szirént alakított Ryan O’Neal mellett.[7] Hollywoodban nem talált megfelelő lehetőségeket, így hazatért és ismét a színházi szereplés felé fordult. Emlékezetes szerepe volt Médeia alakítása Franz Grillparzer: Az aranygyapjú c. háromrészes drámájában. Pirandello- és Shakespeare-szerepeket is játszott.[6]

Élettársával, Renzo Arbore zenésszel (1975)

Melatót 1983-ban meghívták a Cannes-i fesztivál zsüritagjának. 1989-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsürijének tagja volt.

1992-ben szerepelt a Cristina Comencini által rendezett La fine è nota („A vége ismert”) című bűnügyi thrillerben.[8] 1996-ban egy hatrészes tévésorozatban (L’avvocato delle donne) a címszereplőt, Irene Salvit, „a nők ügyvédjét” alakította, aki női védenceinek jogaiért és méltóságáért harcol elszántan.[9] 2005-ben Carlo Ventura rendező Vieni via con me („Gyere el velem”) című vígjátékában egy New York-i olasz bevándorló család „nagyasszonyát” játszotta, átütő sikert aratva.[10] 2008-ban Alfred Hitchcock 1940-es filmjének remake-jében, a Daphne du Maurier regényéből készült Rebecca, az első feleség-ben Mrs Danvers-et, az eszelős házvezetőnőt játszotta, Riccardo Milani rendezésében.[6]

Magánélete, elhunyta[szerkesztés]

A nyolcvanas évektől Renzo Arbore zeneszerző-showmannel élt együtt. Szervezetében hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak. Hosszú időn át küzdött a betegséggel, 2013. január 11-én egy római klinikán elhunyt. Búcsúszertartását másnap, 12-én tartották a római „művészek templomában” (Chiesa degli Artisti), azaz a Santa Maria in Montesanto bazilikában. A templom kertjében Emma Bonino külügyminiszter, radikális feminista aktivista búcsúztatta, akit Melato sokszor nyilvánosan támogatott.[11] Hamvait húga, Anna Melato őrzi.

Főbb filmszerepei[szerkesztés]

  • 1970: Thomas e gli indemoniati; Zoe
  • 1970: Contestazione generale; névtelen szerep, Maria Angela Melato néven
  • 1970: L’invasion; Valentina
  • 1970: Il prete sposato; prostituált
  • 1970: Csak rá kell nézni! (Basta guardarla), musical; Marisa do Sol
  • 1971: Csoda olasz módra (Per grazia ricevuta); Maestrina
  • 1971: A munkásosztály a Paradicsomba megy (La classe operaia va in paradiso); Lidia
  • 1972: Az 5. hatalom (La violenza: Quinto potere); Rosaria Licata
  • 1972: Mimi, a becsületében sértett vasmunkás (Mimì metallurgico ferito nell’onore); Fiorella Meneghini
  • 1972: A rendőrség megköszöni (La polizia ringrazia); Sandra
  • 1972: Lo chiameremo Andrea; Maria Ambrogini Antonazzi
  • 1972: A tábornok állva alszik (Il generale dorme in piedi); Lola Pigna
  • 1973: Az anarchia és a szerelem filmje (Film d’amore e d’anarchia…); Salomè
  • 1974: Nada csoport (Nada); Veronique Cash
  • 1974: Par le sang des autres; a polgármester lánya
  • 1974: A rendőrnő (La poliziotta); Giovanna „Gianna” Abbastanzi (Steno)
  • 1974: Swept Away (Travolti da un insolito destino nell’azzurro mare d’agosto); Raffaella Pavone Lanzetti
  • 1974: Mózes, a törvényhozó (Moses the Lawgiver); Büthia hercegnő
  • 1975: Di che segno sei?; Marietta „Claquette”
  • 1975: A Guernica-fa (L’arbre de Guernica); Vandale
  • 1975: Nézd a bohócot (Attenti al buffone); Giulia
  • 1976: Todo modo; Giacinta
  • 1976: Kedves Michele (Caro Michele); Mara Castorelli
  • 1977: La presidentessa; Yvette Jolifleur
  • 1977: Casotto / Beach House; Giulia
  • 1977: A macska rejtélyes halála (Il gatto); Ofelia Pecoraro
  • 1980: Flash Gordon; Kala
  • 1981: Aiutami a sognare; Francesca
  • 1981: Ez igen! (So Fine); Lira
  • 1982: Holnap tánc lesz (Domani si balla!); Mariangela
  • 1985: Titkok, titkok (Segreti segreti); Giuliana bírónő
  • 1985: Piazza Navona, tévésorozat; Elena
  • 1986: Notte d’estate con profilo greco… / Summer Night with Greek Profile…; Fulvia Bolk
  • 1992: Le chinois, tévé-minisorozat; Valeria Contini
  • 1993: La fine è nota; Elena Malva
  • 1994: Due volte vent’anni; Marianne
  • 1997: L’avvocato delle donne, tévésorozat; Irene Salvi
  • 2001: L’amore probabilmente, önmaga
  • 2004: Visszatér a szerelem (L’amore ritorna); Federica Strozzi
  • 2005: Vieni via con me; Maria Grande
  • 2008: Rebecca, az első feleség (Rebecca, la prima moglie), tévéfilm; Mrs Danvers házvezetőnő
  • 2010: Filumena Marturano; tévéfilm, Filumena Marturano
  • 2013: Sola me ne vo…, tévéfilm; Mariangela

Díjai[szerkesztés]

Kitüntetései[szerkesztés]

  • 1979: Ambrogino d’oro, a milánói városi önkormányzat aranyérme
  • 2003: Az Olasz Köztársaság Érdemrendje, parancsnoki fokozat (Commendatore Ordine al Merito della Repubblica Italiana)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  4. ↑ BnF források (francia nyelven)
  5. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. augusztus 14.)
  6. ↑ a b c d e Michele Sancisi: MELATO, Mariangela Caterina (olasz nyelven). DBI, Dizionario biografico degli italiani (Treccani.it), 2017. (Hozzáférés: 2021. július 19.)
  7. ↑ Janet Maslin: Ryan O'Neal Stars in „So Fine” (Review) (angol nyelven). New York Times, 1981. szeptember 25.
  8. ↑ La fine è nota (Enciclopedia del cinema in Piemonte) (olasz nyelven). torinocittadelcinema.it
  9. ↑ Für Liebe und Gerechtigkeit. Miniserie (német nyelven). Fernsehserien.de
  10. ↑ La recensione su Vieni via con me (olasz nyelven). filmtv.it
  11. ↑ Claudia Morgoglione: Morta Mariangela Melato, la Signora del teatro. Sul palco o al cinema, un’ artista „totale” (olasz nyelven). La Repubblica, 2013. január 11. [2013. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 19.)

További információ[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Mariangela_Melato&oldid=26716201”