Kolozsvári Grandpierre Emil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kolozsvári Grandpierre Emil
Kolozsvari grandpierre emil.jpg
Kolozsvári Grandpierre Emil (Budapest, 1989)
Élete
Született 1907. január 15.
magyar 1867-1918 Kolozsvár
Elhunyt 1992. május 11. (85 évesen)
magyar Budapest
Nemzetiség magyar
Pályafutása
Jellemző műfajok regény, novella
Első műve A rosta
Fontosabb művei A csillagszemű
A törökfejes kopja
A boldogtalanság művészete
Kiadói Magvető Könyvkiadó
Irodalmi díjai Baumgarten-díj (1940, 1944)
József Attila-díj (1964, 1975)
Kossuth-díj (1980)

Kolozsvári Grandpierre Emil (Kolozsvár, 1907. január 15.Budapest, 1992. május 11.) magyar író, műfordító és kritikus.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francia eredetű erdélyi családban született, dr. Grandpierre Emil és Krassowszky Janka Margit gyermekeként Kolozsváron, 1907-ben, református vallású. 1924-ben Budapestre költözött. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott, olasz-francia és filozófia szakon. 24 éves korában, 1931-ben jelent meg első regénye A rosta címmel. 1932-ben az Új arcvonal, 1937-ben Új erdélyi antológia című gyűjteményes kötetekben szerepelt.

1934. április 22-én Budapesten feleségül vette a római katolikus Hönich Lenke Máriát, Hönich Henrik és Beck Irén leányát.[1] Házasságuk azonban 1943-ban válással végződőtt.[2] Második felesége Szegő Magda könyvtáros, műfordító (sírköve mellékelt képén mint MAGDA szerepel)

Dolgozott többek közt a Statisztikai Hivatalban, az Iparművészeti Iskolában, valamint a Magyar Rádió dramaturgiai osztályán. 1941-től 3 éven keresztül a Franklin Társulat Kiadóvállalatának lektora. A második világháború után szovjet hadifogságba került, onnan visszatérvén a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának vezetője majd helyettes műsorigazgatója lett 1949-ig. 1950-től 1951-ig a Hungária, illetve a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora.

1956 után kezdődött érett írói korszaka, sorra jelentek meg esszékötetei: az Utazás a valóság körül, az Eretnek esszék és A beton virágai. Kétszer nyerte el a Baumgarten-díjat (1941, 1944) és a József Attila-díjat (1964, 1975), valamint 1980-ban Kossuth-díjat kapott. Életműve a Magvető Könyvkiadónál jelent meg.

Kolozsvári Grandpierre Emil sírja Budapesten. Farkasréti temető: 7/4-1-103.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A rosta (regény, 1931)
  • Dr. Csibráky szerelmei (regény, 1937)
  • Alvajárók (regény, 1938)
  • Tegnap (regény, 1940)
  • Szabadság (regény, 1945)
  • A tőzsdelovag (vígjáték, 1947)
  • A csillagszemű (regény, 1953)
  • A törökfejes kopja (történelmi regény, 1955)
  • A halhatatlanságra vágyó királyfi (mese, 1956)
  • A bűvös kaptafa (regény, 1957)
  • A tisztesség keresztje (elbeszélések, 1957)
  • A boldogtalanság művészete (regény, 1958)
  • A gyalogtündér (mesék, 1961)
  • Párbeszéd a sorssal (regény, 1961)
  • Csendes rév a háztetőn (regény, 1964)
  • Eljegyzés mai módra (novellák, 1966)
  • Utazás a valóság körül (tanulmányok, 1969)
  • Nők apróban (regény, 1970)
  • Szellemi galeri (regény, 1971)
  • Harmatcseppek (regény, elbeszélések, 1976)
  • A szerencse mostohafia (életrajzi regény, 1976)
  • Béklyók és barátok (önéletrajzi regény, 1979)
  • Árnyak az alagútban (önéletrajzi regény, 1981)
  • Egy házasság előtörténete (regény, 1982)
  • Eretnek esszék (1984)
  • Emberi környezet (családregény, 1986)
  • Bolondos mesék (1987)
  • A beton virágai (esszék, 1988)
  • Egy potenciavadász följegyzései az összeomlás után (elbeszélések, 1989)
  • Szépen gondolj rám (regény, 1990)
  • A kárhozat angyala (kisregények, 1990)

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Budapest V. ker. polgári házassági akv. 223/1934. folyószám.
  2. Budapesti kir. tszék 2P.36329/6-1943. sz. végítélete.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kolozsvári Grandpierre Emil témájú médiaállományokat.

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]