Kolozsvári Grandpierre Emil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kolozsvári Grandpierre Emil
Kolozsvári Grandpierre Emil (Budapest, 1989)
Kolozsvári Grandpierre Emil (Budapest, 1989)
Élete
Született 1907. január 15.
Kolozsvár
Elhunyt 1992. május 11. (85 évesen)
Budapest
Nemzetiség magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) regény, novella
Első műve A rosta
Fontosabb művei A csillagszemű
A törökfejes kopja
A boldogtalanság művészete
Kiadói Magvető Könyvkiadó
Irodalmi díjai Baumgarten-díj (1940, 1944)
József Attila-díj (1964, 1975)
Kossuth-díj (1980)
Kolozsvári Grandpierre Emil aláírása
Kolozsvári Grandpierre Emil aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kolozsvári Grandpierre Emil témájú médiaállományokat.

Kolozsvári Grandpierre Emil (Kolozsvár, 1907. január 15.Budapest, 1992. május 11.) magyar író, műfordító és kritikus.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francia eredetű erdélyi családban született, dr. Grandpierre Emil és Krassowszky Janka Margit gyermekeként Kolozsváron, 1907-ben, református vallású. 1924-ben Budapestre költözött. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott, olasz-francia és filozófia szakon. 24 éves korában, 1931-ben jelent meg első regénye A rosta címmel. 1932-ben az Új arcvonal, 1937-ben Új erdélyi antológia című gyűjteményes kötetekben szerepelt.

1934. április 22-én Budapesten feleségül vette a római katolikus Hönich Lenke Máriát, Hönich Henrik és Beck Irén leányát.[1] Házasságuk azonban 1943-ban válással végződőtt.[2] Második felesége Szegő Magda könyvtáros, műfordító (sírköve mellékelt képén mint MAGDA szerepel)

Dolgozott többek közt a Statisztikai Hivatalban, az Iparművészeti Iskolában, valamint a Magyar Rádió dramaturgiai osztályán. 1941-től 3 éven keresztül a Franklin Társulat Kiadóvállalatának lektora. A második világháború után szovjet hadifogságba került, onnan visszatérvén a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának vezetője majd helyettes műsorigazgatója lett 1949-ig. 1950-től 1951-ig a Hungária, illetve a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora.

1956 után kezdődött érett írói korszaka, sorra jelentek meg esszékötetei: az Utazás a valóság körül, az Eretnek esszék és A beton virágai. Kétszer nyerte el a Baumgarten-díjat (1941, 1944) és a József Attila-díjat (1964, 1975), valamint 1980-ban Kossuth-díjat kapott. Életműve a Magvető Könyvkiadónál jelent meg.

Kolozsvári Grandpierre Emil sírja Budapesten. Farkasréti temető: 7/4-1-103.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A rosta (regény, 1931)
  • Dr. Csibráky szerelmei (regény, 1937)
  • Alvajárók (regény, 1938)
  • Tegnap (regény, 1940)
  • Szabadság (regény, 1945)
  • A tőzsdelovag (vígjáték, 1947)
  • A csillagszemű (regény, 1953)
  • A törökfejes kopja (történelmi regény, 1955)
  • A halhatatlanságra vágyó királyfi (mese, 1956)
  • A bűvös kaptafa (regény, 1957)
  • A tisztesség keresztje (elbeszélések, 1957)
  • A boldogtalanság művészete (regény, 1958)
  • A gyalogtündér (mesék, 1961)
  • Párbeszéd a sorssal (regény, 1961)
  • Csendes rév a háztetőn (regény, 1964)
  • Eljegyzés mai módra (novellák, 1966)
  • Utazás a valóság körül (tanulmányok, 1969)
  • Nők apróban (regény, 1970)
  • Szellemi galeri (regény, 1971)
  • Harmatcseppek (regény, elbeszélések, 1976)
  • A szerencse mostohafia (életrajzi regény, 1976)
  • Béklyók és barátok (önéletrajzi regény, 1979)
  • Árnyak az alagútban (önéletrajzi regény, 1981)
  • Egy házasság előtörténete (regény, 1982)
  • Eretnek esszék (1984)
  • Emberi környezet (családregény, 1986)
  • Bolondos mesék (1987)
  • A beton virágai (esszék, 1988)
  • Egy potenciavadász följegyzései az összeomlás után (elbeszélések, 1989)
  • Szépen gondolj rám (regény, 1990)
  • A kárhozat angyala (kisregények, 1990)

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Budapest V. ker. polgári házassági akv. 223/1934. folyószám.
  2. Budapesti kir. tszék 2P.36329/6-1943. sz. végítélete.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]