Kállay Gábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk az operaénekesről és furulyaművészről szól. Hasonló címmel lásd még: Kállai Gábor (egyértelműsítő lap).
Kállay Gábor
Született1953. január 2. (71 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • operaénekes
  • furulyaművész
  • zenetanár
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (1978–1985)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kállay Gábor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kállay Gábor (Budapest, 1953. január 2. –) magyar operaénekes (tenor), furulyaművész, zenepedagógus, zeneszerző.

Színpadi szerepei mellett a magyar régizenei mozgalom jeles alakja, több neves kamarazenekar tagja volt énekes szólistaként, blockflöte- és rebekművészként (Régi Zene Stúdió, Camerata Hungarica, Mandel Quartet, Capella Savaria, Affetti Musicali, Excanto stb.).

Életútja[szerkesztés]

1976-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. Az egyetemen töltött évek során tagja volt a Műegyetemi Zenekarnak, aminek köszönhetően a zenei pálya mellett kötelezte el magát. Két évig azonban még a szakmájában dolgozott, majd 1978 és 1985 között a Zeneakadémia ének tanszékének növendéke volt Simándy József és Keönch Boldizsár tanítványaként.[1][2] Ezzel párhuzamosan, 1978-tól a Czidra László által 1970-ben alapított, főként reneszánsz és barokk tánczenét, középkori szakrális muzsikát, diákdalokat és virágénekeket előadó Camerata Hungarica együttes énekes szólistája, illetve fúvós hangszerek, elsősorban blockflöte megszólaltatója lett.[3][2] 1985-ben, frissen végzett zeneakadémistaként a Magyar Állami Operaház magánénekese lett. Elsősorban comprimario-alakításokkal bízták meg, de emellett hangverseny- és oratóriuménekesként is fellépett.[1]

Időközben még opera tanszakos zeneakadémiai hallgatóként, 1981-ben negyedmagával – Mandel Róberttel, Márta Istvánnal és Jakobi Lászlóval – részt vett az elsősorban középkori és reneszánsz tánczenét, barokk kamarazenét játszó, de a történeti és kortárs zene ötvözésével is kísérletező Mandel Quartet megalapításában. Az együttesben elsősorban blockflötén, hegedűn és rebeken játszott, illetve énekszólistaként is szerepelt, de művészeti vezetőként az ő feladata volt a repertoár összeállítása és a zenei darabok hangszerelése is. A zenekar történetének első évtizedében főként Nyugat-Európában voltak ismertek, gyakran koncerteztek a Német Szövetségi Köztársaságban, Svédországban, Olaszországban és másutt, német televíziós műsorok vendégeiként léptek fel. Magyarországon elsősorban kisebb közönség előtt, a Zeneakadémián, a Pesti Vigadóban stb. léptek fel, első hazai nagylemezük anyagát is csak 1987-ben vették fel.[4]

1998-ban vezetésével – két lányával, Kállay Katalinnal (blockflöte) és Ágnessel (cselló), valamint tanítványával, Csáki Andrással (gitár) kiegészülve – megalakult az Excanto kamaraegyüttes. Repertoárjukon elsősorban reneszánsz és barokk zenei darabok szerepelnek.[5] Czidra László 2001-ben bekövetkezett halála után átvette a Camerata Hungarica együttes művészeti vezetését.[6] Ezzel párhuzamosan a Mandel Quartetben 2012-ig aktív maradt, bár az eredeti tagokból addigra csupán Mandel és ő maradtak a zenekarban. Ezt követően több fiatal zenésszel és táncosokkal kiegészülve, Robert Mandel Ensemble néven folytatták a közös muzsikálást.[7]

Ének- és zeneművészi pályafutásával párhuzamosan zeneszerzőként is hírnevet szerzett magának, zenei darabok és etűdök mellett több átirat komponistája, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda komolyzeneszerzői osztályának tagja. Emellett a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, valamint a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola blockflötetanára.[8]

Főbb színpadi szerepei[szerkesztés]

A Színházi adattár alapján.

  • Triquet (Csajkovszkij: Anyegin, Magyar Állami Operaház, 1984)
  • Edmond diák (Puccini: Manon Lescaut, Magyar Állami Operaház, 1985)
  • Faninal udvarmestere (Strauss: A rózsalovag, Magyar Állami Operaház, 1985)
  • Eisslinger szatócs (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok, Magyar Állami Operaház, 1986)
  • Mihelisz (Szokolay: Ecce homo, Magyar Állami Operaház, 1987)
  • Ramiro lovag (Mozart: Az álruhás kertészlány, Magyar Állami Operaház, 1987)
  • 1. matróz (Henry Purcell: Dido és Aeneas, Magyar Állami Operaház, 1988)
  • Kormányos (Wagner: A bolygó hollandi, Magyar Állami Operaház, 1988)
  • Benvolio (Gounod: Rómeó és Júlia, Magyar Állami Operaház, 1988)
  • Heinrich (Wagner: Tannhäuser, Magyar Állami Operaház, 1990)
  • Ecclitio, állítólagos csillagász (Haydn: Il Mondo della luna, Budapesti Kamaraopera, 1992)
  • Poisson (Cilea: Adriana Lecouvreur, Magyar Állami Operaház, 1992)
  • Froh (Wagner: A Rajna kincse, Magyar Állami Operaház, 1993)
  • Fiatal pap (Mozart: A varázsfuvola, Soproni Ünnepi Hetek, 1993)
  • Lerma gróf (Verdi: Don Carlos, Magyar Állami Operaház, 1994)
  • Monostatos (Mozart: A varázsfuvola, Budapesti Kamaraopera, 1994)
  • Ruiz (Verdi: Il Trovatore, Ferencvárosi Ünnepi Játékok, 1995)
  • I. komornyik, elnök (Vajda: Leonce és Léna, Magyar Állami Operaház, 1999)
  • Krucsov bojár (Muszorgszkij: Borisz Godunov, Magyar Állami Operaház, 1999)
  • Remendado csempész (Bizet: Carmen, Magyar Állami Operaház, 2000)
  • Eisslinger szatócs (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok, Magyar Állami Operaház, 2006, 1986 után másodszor játszotta a szerepet)
  • Arisztophanész (Telemann: A türelmes Szókratész)

Főbb zeneművei[szerkesztés]

  • Hangnemgyakorló szopránfurulyára: Zongorakíséretes előadási darabokkal. Budapest: Editio Musica Budapest. 2001.  
  • Barokk mesterek variációi I.: Szoprán- és altfurulyára: Szólódarabok continuóval. Budapest: Editio Musica Budapest. 2006.  
  • Barokk mesterek variációi II.: Duettek szoprán- és altfurulyára. Budapest: Editio Musica Budapest. 2010.  
  • Duettino: Két altfurulyára. Budapest: Kontrapunkt Music. 2011.  
  • Bartók Béla: Román népi táncok: Átirat 5 furulyára. Budapest: Kontrapunkt Music. 2016.  
  • Bartók furulyákra I.: Három hangszerre. Budapest: Kontrapunkt Music. 2016.  
  • Bartók furulyákra II.: Négy hangszerre. Budapest: Kontrapunkt Music. 2016.  

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  2. ↑ a b Kolozsi László: Kállay Gábor: „A furulyára érdemes rátenni egy egész életet”. Fidelio (2010. október 24.) (Hozzáférés: 2021. december 2.)
  3. ↑ C. Szalai Ágnes: Két kamarakoncert: Az együttmuzsikálás élménye. Esti Hírlap, XXIV. évf. 290. sz. (1979. december 11.) 2. o.; Fittler Katalin: Régizene – régi hangszereken. Kritika, XVI. évf. 3. sz. (1987) 43–44. o.
  4. ↑ Mola György: Műfajon innen, műfajon túl: Mandel Quartett. Magyar Ifjúság, XXVIII. évf. 14. sz. (1984. április 6.) 30–31. o.; Retkes Attila: Tizenöt éves a Mandel Quartet: Reneszánsz üzletemberek. Magyar Hírlap, XXIX. évf. 12. sz. (1996. január 15.) 13. o.
  5. ↑ Élmények az íz–hang hídon. Gramofon, XII. évf. 2. sz. (2007) 16. o.
  6. ↑ Lásd pl. Hangversenyek. Népszabadság – Budapest melléklet, (2002. szeptember 3.) 27. o.
  7. ↑ Göbölyös N. László: Mandel Róbert Bécsben jobban megtalálta a számítását: Kalandozó térben és zenében. Népszava, CXLI. évf. 223. sz. (2014. szeptember 24.) 5. o.
  8. ↑ Kállay Gábor. zene.hu (2008. február 1.) (Hozzáférés: 2021. december 2.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kállay_Gábor&oldid=25389123”