Jacopo Tintoretto
Jacopo Tintoretto (Velence, 1518. szeptember 29. – Velence, 1594. május 31.) olasz festő.
A velencei reneszánsz festészet egyik kiemelkedő képviselője, a híres velencei aranykor festőtriászból[1] leginkább ő az, aki az érett reneszánszból a manierizmusba váltott, s mintegy a barokk előfutára lett.
Tartalomjegyzék |
Életpályája [szerkesztés]
Jacopo Tintoretto[2] (valódi neve Jacopo Robusti) 1518. szeptember 29-én született Velencében. Apja kelmefestő volt, innen ragadt rá a Tintoretto név (tintore olaszul kelmefestő).
Bonifazio Veronese és P. Bordone műhelyében tanult. Michelangelo szobrainak helyi másolatait is sokat tanulmányozta,[3] és ezáltal alapos anatómiai ismeretekre tett szert. Hamar felismerte Tiziano Vecellio nagy tehetségét, és arra törekedett, hogy az ő műhelyében tanulhasson. Később valóban dolgozott rövid időt a nagy mester mellett is, akit szorgalmasan másolt. Különösen Tiziano igen színes koloritja lelkesítette (a bel colorire, azaz „szép színezés”), ami az ő festményeire is mindvégig jellemző maradt, még pályája végén is, amikor a fényekkel operált képein.
Eleinte nehezen kapott munkát, korai festményeit nagyon alacsony áron kellett eladnia, még a vászon és a festék ára sem mindig térült meg. A Madonna dell’Orto[4] priorjának 100 dukátért festette be a kórus hatalmas falait. A kapott összeg a festő anyagköltségeire sem volt elég. A hiányzó pénzt felesége, a nemesi Vescovi családból származó Faustina pótolta, aki önállóan kezelte saját hozományát, s annak jövedelméből ellátta családját, míg Tintoretto be nem futott, mint festő. Szinte kegyként kapott lehetőséget a fiatal Tintoretto arra, hogy Tiziano és Paolo Veronese mellett a Bibliotheca Marcianában fessen. Néhány ablak közti falfelületet díszíthetett.
A továbbiakban is elsősorban Velencétől kapott megbízásokat. Legnagyobb lehetősége a Scuola di San Rocco épületének és templomának kifestése volt. 1564-1587-ig dolgozott ezen épületegyüttes freskókkal való díszítésén. Mintegy 60 hatalmas freskót festett, egyházi és bibliai témájú ciklusokat, ami a velencei reneszánsz aranykorának egyik csúcsteljesítménye.
Az 1560-as évek közepétől már annyi megbízást kapott, hogy másokat is foglalkoztatnia kellett műhelyében. Felnövekvő gyermekei, leánya Marietta, és fia, Domenico is a műhelyben festettek. Sok portrét rendeltek tőle, és a velencei polgárok társas életének megfestése is tetszett a közönségnek.
1580-tól a Dózse-palota részére festett nagyméretű képeket. Az 1590-es évek elején festette legnagyobb méretű képét, a Paradicsomot. Utolsó műveit a San Giorgio Maggiore templom számára készítette. 1594-ben pestisjárvány ragadta el.
Művészete [szerkesztés]
Nagy képzelőerővel és dinamikus természettel megáldott ember volt, hatalmas, mozgalmas, drámai festészet volt a célja, a kompozíció megalkotása és az alakok elrendezése erős oldala volt, ebben nemcsak Michelangelo művészetének ismerete, hanem a relief-szobrász Jacopo Sansovino működésének figyelemmel kísérése is segítette.
Már pályája kezdetén érdekelték a színek mellett a fényhatások, az ábrázolandó jelenetet egy színpadszerűségen helyezte el és próbálta ki a világítási körülményeket. Sok szénrajzot készített vázlatképpen. Korai korszakának legérettebb alkotásait a Szent Márk ciklus első képei és számos portré, akt foglalja magában. E korszak legérettebb képe a velencei Accademián található Szent Márk csodája (1548). Fény-árnyék kontrasztjai, bravúros rövidülés-ábrázolása és belső izgalma a manierizmushoz közelinek tünteti fel. Portréin az alakábrázolás mellett a jellemábrázolás kerül előtérbe.
Az 1550-es-1560-as években tovább erősödnek Tintoretto alkotásaiban a manierista vonások, a merész átvágásos kompozíció, a színek erősségének fokozása, a sötét-világos kontraszt. Ennek kimagasló példája a Zsuzsánna és a vének[5] és a velencei Scuola Grande di San Marco részére festett Szent Márk holttestének elszállítása és Szent Márk megment egy szaracént,[6] valamint Szent Márk holttestének megtalálása.[7]
A stílusváltás, az érett reneszánszból a manierizmus és a barokk felé, legjelentősebb példája az Utolsó vacsora, amelyet a San Giorgio Maggoire számára festett.
Az Utolsó vacsora c. festmény leírása: Az óriási terem mennyezete alatt angyalok alakjaiból sűrűsödő fényes felhők kavarognak, a Krisztust körülvevő aurából és az apostolok glóriájából vakító fény árad, s nyugtalanul lobognak a mennyezetről belógó lámpák lángjai. A fantasztikus fényhatás és a merész kompozíció Tintoretto egyik legnagyobb művévé avatja ezt a képet.[8]
1590 körül festette vászonra 22 méter hosszú, 7 méter magas képét, a Paradicsomot a Palazzo Ducalénak. Több száz alakos, bámulatos kompozíció, távol áll minden hagyománytól, az akadémikus beállítottságú műértők merő excentrikusságnak tartották, de egész Velence megcsodálta, s csodálja azóta is a világ.
Ismertebb művei (válogatás) [szerkesztés]
- Szent Orsolya szűzekkel, oltárkép, San Lazzaro de’Mendicanti, Velence
- Szent Márk csodája, 1548, Accademia, Velence (Szent Márk ciklus )
- Szent Márk megszabadítja a rabszolgát, Accademia, Velence (Szent Márk ciklus) (érett reneszánsz)
- Bachus és Ariadne, National Gallery, London (érett reneszánsz)
- Szent András és Jeromos, 1552, ma Accademia, Velence
- Szent Lajos és György a hercegnővel, 1552, ma Accademia, Velence
- Zsuzsánna és a vének (Kunsthistorisches Museum Wien, Bécs) (manierista stílusú, a térkonstrukciós elemek teszik vibrálóvá)
- József és Putifárné, 1550-es évek közepe (Prado, Madrid)
- Vénusz és Vulcanus (Alte Pinakothek, München)
- Törökök és keresztények harca /avagy Heléna elrablása (Prado, Madrid)
- A Scuola di San Rocco díszítése egyházi és bibliai témájú ciklusokkal (mintegy 60 festmény), 1564-1587, Velence (Stílusa átszellemültté válik, s fényekkel operálóvá, manierista jellegű)
- Mannaszüret, 1577, Scuola di San Roccó, Velence
- Mózes vizet fakaszt a sziklából, 1577, Scuola di San Roccó, Velence
- Utolsó vacsora (San Giorgo Maggiore, Velence) (manierista jellegű)
- Paradicsom, 1590 körül (17×22 méter, talán a korabeli világ legnagyobb méretű festménye)
- Doge-palota,[9] Velence (manierista jellegű)
Művei a Szépművészeti Múzeumban, Budapesten (válogatás) [szerkesztés]
- Emmausi vacsora, 1542-1543, Vászon, 156×212 cm
- Férfiképmás (1548 körül) (Vászon fára húzva, 44×39,2 cm)
- Női képmás (feltehetően Tintoretto leánya, Marietta[10]) (Vászon, 38×33 cm)
- Pietro Loredano doge képmása, (1567 körül) (Vászon, 127×100 cm)
- Férfiképmás (Vászon, 80,5×64 cm)
- Agostino Nani,[11] a velencei prokurátor képmása (Vászon, 120×101 cm) (A kép Tintoretto műhelyében készült, de lehet, hogy nem a mester, hanem a fia, Domenico munkája)
- Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából (kései mű)
Források [szerkesztés]
- Művészeti lexikon. 4. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1968. Tintoretto lásd 551-554. o.
- Az érett reneszánsz. (Historia del Arte, tomo 6.) Budapest : Corvina, 1986. Tintoretto 122-129. o. ISBN 963-13-2250-5
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ A triász: Tiziano, Paolo Veronese és Tintoretto
- ↑ Tintoretto magyarul „Festőcskét” jelent.
- ↑ Egy kortárs építész (Giorgio Vasari (1511-1574), Cosimo de’Medici udvari építésze) feljegyezte, hogy Tintoretto később a műhelyének falára azt írta: „Michelangelo rajza és Tiziano színei.”
- ↑ Ma itt áll Tintoretto síremléke.
- ↑ (Bécs, Kunthistorisches Museum)
- ↑ (Mindkettő Velence, Accademia)
- ↑ (Milánó, Brera)
- ↑ Az érett reneszánsz i.m. 124. o.
- ↑ Olaszul: Palazzo Ducalé
- ↑ Szül. Marietta Robusti, Marco Augusto aranyműves felesége, fiatalon, harminc egynéhány évesen 1590 körül halt meg.
- ↑ A velencei köztársaság követe volt a pápai udvarban III. Gyula pápa, IV. Piusz pápa és XIII. Gergely pápa idején
