Huszár Károly (született Hochstein Károly) ismertebb nevén Huszár Pufi, külföldön Charles (Huszár-)Puffy vagy Karl (Huszár-)Puffy (Budapest, 1884. szeptember 3. – Szovjetunió, 1941. július) színész, forgatókönyvíró, kupléénekes.
Élete
A külföldön Puffy néven híressé váló burleszk-színész 1884-ben Budapesten született Hochstein Károly néven, zsidó családban. Édesapja az újvidéki születésű Hochstein Mór orvos, édesanyja Hochstein Zsófia. 1909. június 29-én Budapesten, a Terézvárosban házasságot kötött Medek Ilonával, Medek Sándor és Majer Mária lányával, esküvői tanúja Heltai Jenő újságíró volt.[1][2]
Harmincéves korában lett az első magyar moziszkeccs főszereplője (Pufi cipőt vesz, 1914), ezután karrierje is beindult. Magyarországi szereplései után külföldön, többek között Amerikában is szerencsét próbált, és sikerei egymást követték. A harmincas években vásárolta meg a Verőce és a Dunakanyar egyik legszebb pontján álló impozáns Swadló-villát, ahol rendszeresen töltötte szabadságát, majd ott is lakott. Ezután a kastélyt mókásan csak „Huszár-laktanya”ként emlegették. Gyakori vendégei közé tartozott Karinthy Frigyes író is, aki két tárcanovellájában is megörökítette Pufi alakját (Levél a faluból, Rákászok). Többször vendégeskedett nála Gózon Gyula, Rajnai Gábor és Kabos Gyula is. Pufi személye a falu számára is emlékezetes maradt.
Több filmben is játszott Németországban és az Egyesült Államokban, egyebek között olyan klasszikusokban, mint Fritz Lang Dr. Mabuse, a játékos (Dr. Mabuse, der Spieler, 1922) és Josef von Sternberg A kék angyal (Der blaue Engel, 1930) című filmje. A hangosfilm korában hazatért szülőföldjére, Magyarországra, ahol kisebb szerepeket kapott több filmben.
Zsidó származású lévén megpróbált elmenekülni Magyarországról, amikor megkezdődött a zsidóüldözés. Mivel az Atlanti-óceánon történő átkelés a német flotta tengeralattjárói miatt kockázatos volt, így kelet felől próbálták megközelíteni az Egyesült Államokat. Feleségével eljutottak Moszkvába, innen Tokióba akartak hajózni, ám a terv nem sikerült. Végül a Jaroszlavszkij pályaudvarról a Transzszibériai expresszel mentek az onnan 9289 kilométerre fekvő Vlagyivosztokig, ahová 1941 júniusában jutottak el, azonban a kikötőbe már nem értek el, mivel a Vörös Hadsereg katonái letartóztatták és a Gulágra került a kazahsztániKaraganda környékén. Pufi kevéssel táborba kerülése után rossz bánásmód, valamint az étel és ital hiánya mellett betegségei ellátatlanságába halt bele, 1941 júliusában.
Huszár Pufit a film hőskorának egyik első magyar világsztárjaként ismeri a nemzetközi filmtörténet, de a horror első filmjének kiemelkedő színészeként is számon tartják, azonban legnevezetesebbek burleszkfilmjei. Kifinomult, önzetlen, kedves társasági embernek ismerték. Hazai filmjeinek többsége megsemmisült.
Filmjei
Nehéz apának lenni (1938)
Az ember néha téved (1938) A kövér úr
Segítség, örököltem! (1937) Főszakács
Viereinhalb Musketiere (1935) Maurer, zenész
Kleine Mutti (1935)
Ende schlecht, alles gut (1934) Polgár szomszédja
Helyet az öregeknek (1934) Boltos
Rakoczy-Marsch (1933) Állatorvos
Skandal in Budapest (1933) Egy úr
Iza néni (1933)
Pardon, tévedtem (1933)
Der tolle Bomberg (1932) Jean Matin
Fünf von der Jazzband (1932)
Die Männer um Lucie (1931) Wirt
Ein ausgekochter Junge (1931) Gregor Pawlowitsch, anarchista
Die Abenteurerin von Tunis (1931) Emil Dupont
Meine Cousine aus Warschau (1931) Tobby
Das gelbe Haus des King-Fu (1931)
Mach' mir die Welt zum Paradies (1931) A színházigazgató
Zweimal Hochzeit (1930)
Der König von Paris (1930)
Der Nächste, bitte! (1930) Ludwig König
Der blaue Engel (1930) Kocsmáros
Polizeispionin 77 (1930) Vater Lamotte
Der Erzieher meiner Tochter (1930) Sami Goldstein
Vater und Sohn (1929) Epstein
Das Land ohne Frauen (1929)
Meine Schwester und ich (1929) Sebastian Puffinger
Der lustige Witwer (1929) A szállodaigazgató
Der Held aller Mädchensträume (1929)
Mein Herz ist eine Jazzband (1929) Odyddeus
Ich küsse Ihre Hand, Madame (1929) Percy Talandier
Yellow Lily (1928) Tarna polgármestere
The Man Who Laughs (1928) Kocsmáros
Married Bachelors (rövidfilm, 1928)
Lone Babies (rövidfilm, 1928)
His In-Laws (rövidfilm, 1928)
All Balled Up (1928)
The Prince and the Papa (rövidfilm, 1928)
Horns and Orange Blossoms (rövidfilm, 1928)
The Private Life of Helen of Troy (1927) Malapokitoratoreadetos
Love Me and the World Is Mine (1927) edző
A Man's Past (1927) Börtönorvos
Honest and Truly (rövidfilm, 1927)
Mockery (1927) Ivan
Ah! Gay Vienna! (rövidfilm, 1927)
Under the Bed (rövidfilm, 1927)
Do or Diet (rövidfilm, 1927)
Smother o' Mine (rövidfilm, 1927)
Hot Air (rövidfilm, 1927)
The Party Man (rövidfilm, 1927)
High and Dizzy (rövidfilm, 1927)
The Lost Soul (rövidfilm, 1927)
Not Guilty! (rövidfilm, 1926)
Hook or Crook (rövidfilm, 1926)
Wild Bill (rövidfilm, 1926)
Babes in the Sawdust (rövidfilm, 1926)
Nobody Loves Me (rövidfilm, 1926)
Wives and Women (rövidfilm, 1926)
The Mystery Club (1926) Alonzo
Wide Open Faces (rövidfilm, 1926)
The Thirteenth Man (rövidfilm, 1926)
Mixed Doubles (rövidfilm, 1926)
Wise or Otherwise (rövidfilm, 1926)
The Love Thief (1926)
The Optimist (rövidfilm, 1926) Charlie
Help Wanted (rövidfilm, 1926) Charley
Taking the Heir (rövidfilm, 1926) Férj
Tune Up! (rövidfilm, 1926)
The Phoney Express (rövidfilm, 1926)
Tight Cargo (rövidfilm, 1926)
Badly Broke (rövidfilm, 1926)
Horse Laugh (rövidfilm, 1926)
Faint Heart (rövidfilm, 1925)
Kick Me Again (rövidfilm, 1925)
Back to Nature (rövidfilm, 1925)
Muddled Up (rövidfilm, 1925)
By the Sea (rövidfilm, 1925)
Westward Whoa! (rövidfilm, 1925)
Pleasure Bent (rövidfilm, 1925)
Speak Easy (rövidfilm, 1925)
The Greenhorn (rövidfilm, 1925)
The Milky Way (rövidfilm, 1925)
The Lucky Accident (rövidfilm, 1925)
Nicely Rewarded (rövidfilm, 1925)
Unwelcome (rövidfilm, 1925)
Rolling Stones (rövidfilm, 1925)
Nearly Rich (rövidfilm, 1925)
City Bound (rövidfilm, 1925)
The Rose of Paris (1924) Victor
Open All Night (1924) Bibendum
Die große Unbekannte (1924)
Das Weib auf dem Panther (1923)
Die Frau mit den Millionen - 1. Der Schuß in der Pariser Oper (1923) Leonidas Kleptomanides
Freund Ripp (1923)
Der Graf von Essex (1922) Cuff
Sie und die Drei (1922) Filmrendező
Dr. Mabuse, der Spieler - Ein Bild der Zeit (1922) Hawasch
Bardame (1922)
Seine Exzellenz von Madagaskar. 2. Stubbs, der Detektiv (1922)
Seine Exzellenz von Madagaskar. 1. Das Mädchen aus der Fremde (1922)
Arctic Adventure (1922)
Kinder der Finsternis - 2. Kämpfende Welten (1922)
Lebenshunger (1922) Bobby
Kinder der Finsternis - 1. Der Mann aus Neapel (1921)
Die Abenteuerin von Monte Carlo - 3. Der Mordprozeß Stanley (1921)
Das Mädel von Picadilly, 1. Teil (1921)
Das Mädel von Picadilly, 2. Teil (1921)
Die Abenteuerin von Monte Carlo - 2. Marokkanische Nächte (1921) Ali
Die Abenteuerin von Monte Carlo - 1. Die Geliebte des Schahs (1921) Ali
Das Rätsel der Sphinx (1921) Fürst Popoff
Der müde Tod (1921) Kína császára
Aus den Memoiren einer Filmschauspielerin (1921)
Der Sträfling von Cayenne (1921)
Der Roman eines Dienstmädchens (1921) Mr. Brown
Das Mädchen, das wartet (1921)
Um den Sohn (1921)
Der Mann ohne Namen - 6. Der Sprung über den Schatten (1921)
Der Mann ohne Namen - 5. Der Mann mit den eisernen Nerven (1921)
Miss Beryll... die Laune eines Millionärs (1921)
Der Mann ohne Namen - 4. Die goldene Flut (1921)
Hazard (1921) Hehler
Der Mann ohne Namen - 2. Der Kaiser der Sahara (1921)
Der Mann ohne Namen - 1. Der Millionendieb (1921)
Die drei Tanten (1921)
Der Mord ohne Täter (1921) Bill
Putschliesel (1920) Ammenvermittler Rund
Lili (1918)
Az ezredes (1917)
Szent Péter esernyője (1917)
Tavasz a télben (1917)
Pufi cipöt vesz (rövidfilm, 1914)
Víg egyveleg, avagy Pufi és társai (rövidfilm, 1914)