Hegedűoktett

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hegedűoktett vagy „Új hegedűcsalád” próbálkozás a vonós hangszerek megújítására.

Az ötlet megalkotója Carleen Hutchins, a vertikális brácsa kifejlesztésekor jött rá, hogy a vonós hangszerek sokkal szebb és erősebb hangot adnak, ha az elő- és hátlap rezgésének magassága megegyezik a második legmagasabb húr, a két lap közötti terület rezgésének magassága pedig a második legmélyebb húr hangmagasságával. Az oktettben végül ez a szabály a három legmélyebb hangszer kivételével érvényesült. A mélyeknél (bariton, basszus, kontrabasszus) a rezgésszám pár hanggal mélyebben van, igazodva az előadóművészek kéréséhez. Később a két középső hangszernél (alt és tenor) a rezgésszámokat megemelték, hogy ne legyen olyan mély és sötét a hangjuk.

A siker hosszas kísérletezés és fejlesztés eredménye, melynek gyökerei egészen 1937-ig nyúlnak vissza, és Frederick Albert Saunders nevéhez köthetőek. A kutatómunka lényege az volt, hogy különböző nagynevű régi hangszerek tulajdonságait vizsgálják, és pozitívumaikat egy hangszerbe kombinálják. Ez körülbelül 10 évet vett igénybe, a befejezés már Hutchinsra maradt, aki a Catgut Acoustical Society több mint 100 munkatársával együtt vitte végbe. Beteljesedett Michael Praetorius 1619-es jóslata, amelyben az oktett több leendő tagját megjövendölte.

A gambák óta ez az első hiánytalan vonós hangszercsalád, mivel a hegedű család tagjainak hangja minőségben igen eltérő, és elég heterogén képet mutat.

Az új hangszerek már megfelelnek a 2021. század akusztikai követelményeinek. A hangzás ugyan egységes, mégis mindegyik hangszer rendelkezik az eredetijére (értsd: hegedű, cselló stb.) utaló vonásokkal, azaz megmaradt a hangszerek egyéni karakterisztikája.

A lentebb leírt hangszerek tulajdonképpen teljesen újgenerációsak, alakjuk miatt kapták a közös hegedűoktett elnevezést.

Az első ilyen oktett 1962-re készült el, és a világon jelenleg mindössze 8 teljes oktett létezik, de egyes példányokból már többet is készítettek.

A hegedűoktett tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Áll alatt tartott fajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magashegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szopranino

  • Hangolás: g'-d"-á"-é"'
  • Hosszúság: 26,7 cm
  • Húrhosszúság: 25,4 cm
  • Kottaírás: violinkulcs, de a leírt hangokat mindig egy oktávval feljebb kell értelmezni.
  • Korábbi változat: Michel Prateorius jósolt egy hangszert ebbe a magasságba, annyi eltéréssel, hogy ő az É húr felszerelését lehetetlennek tartotta, de a valóságban nem történt semmi említésre méltó.

A fő probléma a kifejlesztésekor az volt, hogy elég magas rezgésszámot tudjanak elérni úgy, hogy a hangszer teste ne legyen túl kicsi, ezáltal egy átlagos ember is tudjon félhangokat játszani rajta az ujjai össze-vissza csavargatása nélkül. A húr anyaga is kérdéses volt: mivel a hangszer kulcsai 3 cm-esek, és egy 25,4 cm-es húrt nehezen lehet háromvonalas É-ig felhangolni, ezért megoldásként 6 lyukat fúrtak az időközben műanyagra változtatott kulcsba, ezzel is növelve a hangmagasságot, a húr anyagának pedig a szénhuzalt választották. Az É húr nazálisságát a hangszerhez képest különlegesen nagy F lyukakkal szüntették meg. A hangszer hangminősége kitűnő, a magas regiszterében simán az együttes fölé tud kerülni, csakúgy, mint a pikoló a szimfonikus zenekarban. A két alsó húr viszonylag egyszerűbb hangja jól kombinálható az oktett többi tagjával. A kis méret (kb. negyedes hegedű) tartogat előnyöket is: egy kettősfogással könnyedén fogható akár a decima is, és a tremolókat is egyszerűbb oktáv intervallumban játszani. A hegedűirodalom darabjait kiválóan lehet rajta játszani, az eltérés pusztán annyi, hogy minden egy oktávval feljebb szól.

Szopránhegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Diszkant

  • Hangolás: c'-g'-d"-á"
  • Méret: kb. egy háromnegyedes hegedűével egyezik meg
  • Kottaírás: mindenképpen violinkulcs, de változó írásmóddal: a kotta lehet hegedű módjára leírva (minden írott hang a valóságban egy kvarttal feljebb szól), de a kotta lehet transzponálás nélkül is leírva.
  • Korábbi változat: violino piccolo

Lapos kulcsokkal, és viszonylag nagy F-lyukkal rendelkezik, ezáltal a felső húrok hangjai is kielégítőek. A hangszer a violino piccolo jogutódja; ilyet használt például Johann Sebastian Bach az 1. Brandenburgi versenyben. A hangszert későbbiekben oboával helyettesítették, vagy szólamát transzponálták. A hangszer hangja a felső regiszterben is igen kerek, nem sipít, ellentétben a klasszikus hegedűvel.

Mezzoszoprán-hegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hegedű

  • Hangolás: g-d'-á'-é"
  • Hosszúság: 40,5 cm
  • Húrhosszúság: megegyezik a hegedűével
  • Kottaírás: violinkulcs, nincs transzponálás
  • Korábbi változat: hegedű

Akkor került be az oktettbe, amikor a muzsikusok megállapították, hogy a hegedű nem tud versenyezni a többi hangszer hangjával. Az általánosságban 35,5 cm hosszú testű hegedű testét nagyobbra cserélték (38,2 cm), aminek következtében a hangszer a mély regiszterben sokkal erősebb, de puhább hangot produkál. A kulcsok kisebbek lettek. Az ötlet végül is nem egészen új: például Antonio Stradivari is gyártott nagyobb hegedűket a jobb hangzás érdekében.

Átmeneti fajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Althegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Vertikális) brácsa

Ő az oktett legsikeresebb tagja, lásd vertikális brácsa.

Láb között tartott fajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tenorhegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hangolás: G-d-á-'é
  • Hosszúság: 65,1 cm (háromnegyedes cselló mérete)
  • Kottaírás: mindenképpen basszuskulcs, magasabb részekhez tenorkulcs. Lehet írni a kottát abszolult magasságba, de úgy is, mintha csellókotta lenne (ilyenkor minden egy kvinttel feljebb szól, mint ahogy le van írva
  • Korábbi változatok: tenorbrácsa, viola pomposa, violoncello piccolo, violotta

A hangszer és a húr mérete már a csellóval „kompatibilis” játékmódot enged meg. A muzsikustársadalom nagyon meg van vele elégedve, mert mind egy kamaraegyüttes tagjaként, mind szólóhangszerként megállja a helyét, annak ellenére, hogy egyelőre nagyon kevés zene íródott erre a hangszerre, mivel eddig ez a fekvés okozta a legnagyobb problémát: egészen mostanáig nem sikerült erőteljes hangú, tenorfekvésű vonós hangszert kifejleszteni. Talán ez a hangszer hiányzott eddig a legjobban: kitölti a rést a brácsa és a cselló között.

Baritonhegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cselló

  • Hangolás: C-G-d-á
  • Hosszúság: kicsit nagyobb, mint a cselló
  • Kottaírás: basszuskulcs, ill. tenorkulcs, a kotta abszolult magasságban íródik, mint a csellónál.
  • Korábbi próbálkozások: cselló, violoncello piccolo, viola pomposa

Kicsit nagyobb a jelenlegi csellónál, emiatt a csellóra készült húrok nem kompatibilisek vele. Ugyan készültek ráillő húrok (1,8 cm-mel hosszabb a csellóénál), de a C húr már túlságosan basszusjellegű hangot adott, ezért a hangszert újratervezték, ami egy fokkal kisebb lett, így jók rá a csellóhúrok is. A kontrasztok itt is úgy kerültek elosztásra, mint az eredeti csellónál: az alsó húrok sokkal erősebben szólnak, mint a felsők.

(Kis)Basszus-hegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hangolás: Á1-D-G-c
  • Hosszúság: egy háromnegyedes nagybőgő mérete
  • Kottaírás: basszuskulcs; transzponálva (ilyenkor egy kvinttel lejjebb szól, mint ahogy írva van), vagy transzponálás nélkül
  • Korábbi próbálkozások: cellone

Eme hangszer kialakítása a basszus gambához hasonlít, de lekerekített szélekkel és íves elő- és hátlapokkal rendelkezik, amitől hangja tényleg egy basszuskiadású hegedű benyomását kelti, nem pedig egy gambáét, viszont nem távolodik el teljesen a nagybőgő hangzásvilágától. A pizzicato játékmódra kiválóan alkalmas.

Kontrabasszus-hegedű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hangolás: É11-D-G (a jelenlegi nagybőgő hangolásával egyezik meg)
  • Hosszúság: 210 cm
  • Húrhosszúság: 110 cm
  • Kottaírás: basszuskulcs; mindig van transzponálás egy oktávval lejjebbre
  • Korábbi próbálkozások: nagybőgő, violone

A mérete lehetővé teszi, hogy akár a nagybőgő húrjait is feltegyék rá, annak ellenére, hogy a hangszer eredeti társánál nagyobb.

Együttesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenleg két, állandóan működő együttes (konzort) van:

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap