Antonio Stradivari

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Antonio Stradivari
Antonio Stradivari - Cremona.jpg
Antonio Stradivari szobra Cremonában
Született 1643
Cremona,
Elhunyt 1737. december 18. (94 évesen)
Cremona
Nemzetisége olasz
Foglalkozása hegedűkészítő
Stradivarius-hegedű, Escorial Királyi palota, Madrid

Antonio Stradivari (Cremona, 1643 – Cremona, 1737. december 18.) olasz hegedűkészítő, szakmájában mai napig a legjobbnak számít. Nevének latin változata, egyben az általa készített vonóshangszerek a neve: Stradivarius.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1644 körül született az lombardiai Cremonában (nem messze annyi halhatatlan muzsikus szülőhelyétől), Alessandro Stradivari és Anna Moroni fiaként. 1667 és 1679 között Nicola Amati műhelyében tanult. 1680-ban nyitotta meg saját műhelyét a Piazza San Domenicón.

Ezt követően hamar kialakult saját stílusa, amely az Amatiétól leginkább sajátos faválasztási elveiben (egységesítve a fa-falvastagságot és a fahajlítást, valamint kiemelve a lakkozás jelentőségét), illetve újfajta csigaformáiban különbözött. Úgy értett a hangszereihez felhasznált fafajtákhoz, mint akkoriban kevesek. Cremonában halt meg, a Basilica di San Domenicóban temették el, amely a jelenleg Piazza Romának nevezett városi park területén állt, s ahol ma sírfelirat őrzi emlékét.

Találmánya rejtélye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferdinando Sacconi (a 20. század egyik legjelentősebb hegedűkészítője) szerint hangszereinek hangkaraktere a fapácoláshoz felhasznált kvarc-kálium-nátrium keverék eredménye. Mások a különleges lakkozásnak tulajdonítják a máig utánozhatatlan, egyedi hangzást. Újabb kutatások kimutatták a Stradivari-alkotta hangszerek rendkívüli minőségének másik okát: az úgynevezett Kis-jégkorszak (1400 körül) lehetővé tette a legegészségesebb fákban a teljesen arányos évgyűrűk kialakulását. Ez a nyersanyag szinte tökéletesen mentes a hibáktól, vagyis igen szabályos, sűrűn évgyűrűzött. Stradivari személyesen utazott el Trentinóba, hogy a hegedűi számára leginkább megfelelő fenyőfákat kiválassza. Az a vidék ma is egyik termőhelye a világ legjobb, húros hangszer-testek készítésére alkalmas fáinak. 2006-ban hozták nyilvánosságra német hegedűkészítő mesterek legújabb megállapítását, amely szerint a fa szerkezetét bizonyos gombafajokkal történt kezelése is tökéletesíthette erre a szintre a 17. századi, nagy cremonaiaknál.[1]

Kritika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban megjelent cikk szerint Stradivari hegedűinek hangzása nem olyan összetéveszthetetlen és egyedi, mint ahogyan eddig gondolták. Egy, az Université Paris kutatói által rendezett vakteszt során tapasztalt hegedűművészek sem tudták megkülönböztetni az itáliai hegedűépítő mesterek által 300 éve alkotott hangszereket az új hegedűktől.

A kísérlet során 21 kiváló hegedűművészt kértek fel, hogy játsszanak hat nagyon magas színvonalú hegedűn – két Stradivarin, egy Guarnerin, valamint három újon. A két teszt során sem a zenészek, akiknek látását egy hegesztőszemüveg korlátozta, sem az értékelést végző megfigyelők nem tudták, hogy éppen melyik hangszer szólalt meg. Az első kísérletben minden zenész egymás után tíz párosítást kapott a hegedűkből – mindig egy újat és egy történelmit, bár a tesztelők ezt nem tudták. A második tesztben mind a hat hegedűt felsorakoztatták és a művészek egy órán keresztül összehasonlítgathatták őket. Végül azt kérdezték a zenészektől, hogy melyiket vinnék legszívesebben haza, valamint hogy a hegedűket hogyan rangsorolnák különböző kritériumok – pl. játszhatóság, hangszínek terjedelme, kisugárzás – alapján. Többségük az újabb hegedűket tartotta jobbnak, az egyik Stradivarius - ráadásul - a legrosszabb értékelést kapta. Persze ez mit sem von le abból a tényből, hogy a mai hegedűk formáját, fakiválasztását a mester alkotta meg. Mai túlértékeltségük is inkább e hagyomány tiszteletén alapul.[2][3]

Életműve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legjobb hangszereit 1698 és 1725 között készítette (a csúcspont 1715 körül lehetett). Ezek még tökéletesebbek, mint az 1725 és 1730 között készültek. Az 1730 utáni példányokat – valószínűleg – már a fiai (Francesco és Omobono) készítették. Becslések szerint több mint 1100 hangszert alkotott (beleszámítva a brácsákat, csellókat, hárfákat, viola da gambákat, lantokat és gitárokat). Ma ezekből 650 még megvan, de csak körülbelül 50 maradt meg tökéletesen egyben.

Stradivari hangszert vizsgál (19. századi, romantikus nyomat)

Híres Strad-hegedűsök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Manapság sok művész játszik még Stradivari-hangszeren:

Magyarok közül addig csak Mága Zoltán és Edvin Marton (utóbbi Niccolò Paganini 1697-es hangszerén) játszhatott fellépésein – szponzorok jóvoltából – Stradivarin. Baráti Kristóf 2004 óta az 1703-ban készült „Lady Harmsworth" nevűt a Chicago Strad Society jóvoltából birtokolja. A 2008-ban, hazánkban (100 év után az ismeretlenből) előkerült, 1697-ben készült, C A (Capitulum Agriense, a. m. Egri Káptalan (Érsekség)) jelzéssel ellátott, Cecília nevű hegedűt Pyrker János László egri érsek hozta magával Itáliából, széke 1827-es elfoglalásakor. 1945-ben, az egri bazilika renoválásához szükséges volt annak eladása. Magas rangú (protestáns vagy zsidó) vallási vezető vette meg tízéves(!), hegedülni tanuló leányának, nyilván nem értékének megfelelő áron. Azóta nyoma veszett, új tulajdonosa 2011-ben, eredetének tisztázása után az Aranymúzeum lett. Árát nem közölték, arra az ugyanabban az évben készült, nemrégiben elkelt Molitoréból lehet következtetni (az 3,6 millió USD-ért cserélt gazdát).[4] A mecénás jóvoltából – állami közvetítéssel – használója, öt éven át, a fiatal Kokas Katalin hegedűművész. Azontúl mindig a legkiválóbb, fiatal magyar művészek kapják meg öt-öt évre, koncertezésre. (Férje, Kelemen Barnabás, Kovács Dénes 1742-es kiadású Guarnerijén játszik, a magyar állam jóvoltából.)

A hegedűművészek körében csak Giuseppe Guarneri del Gesù hangszereit övezi hasonló megbecsülés. Neves cremonai hegedűkészítő volt még abban az időben (a már említett Amatin kívül) Carlo Bergonzi.

Nagyobb Stradivari-hangszergyűjtemények a madridi királyi palota hangszermúzeumában (két hegedű, két gordonka és egy brácsa) és az USA Kongresszusi Könyvtárában (három hegedű, egy brácsa és egy gordonka) tekinthetők meg.

Stradivari-aukciók, a hangszerek további sorsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1/ 2010. október 14-én az 1697-es keltezésű, Molitor néven ismert hegedűt 3,6 millió dollárért ütötték le, és Anne Akiko Meyers amerikai hegedűművésznő koncertezhet vele.

2/ A 2007. április 2-án a New York-i Christies aukciósházban 2,728 millió dollárért leütött Ex-Lambert nevű darabot 1729-ben készítette a 85 éves mester. Kései műremeke Seymour Solomon hagyatékából származott. A sikeres Vanguard Records lemezkiadó társalapítója a ritkaságot 1972-ben még 35 ezer dollárért vásárolta meg.

3/ A Taft (1700) 2,326 millió dollárért kelt el 2006 szeptemberében, Jessica Linnebach kanadai művésznő használatára.

4/ Az aukciós ház rekordáron, 3,544 millió dollárért adta el az 1707-ben készített Hammer nevű hegedűjét 2006 májusában. A kiváló állapotban megmaradt hangszer Stradivari „arany korszakából”, az 1700 és 1720 közti évekből való, gyönyörű hangzását és kimunkált formáját a gyűjtők és a muzsikusok is különlegesnek tartják. A hegedűt – amely a 19. századi svéd gyűjtőről, Christian Hammerről kapta nevét – addig Kyoko Takezawa hegedűművész használta. Eladása óta sorsa ismeretlen.

5/ 2005-ben ugyanott került kalapács alá az agg mester műhelyéből származó Lady Tennant (1736). 2,032 millió dollárt fizettek érte. Azóta sorsa ismeretlen.

6/ A londoni Christie'sben a Kreutzer Strad (1727) nevű hangszert 947 500 angol fontért (1,580 millió dollár) adták el, 1998-ban, azóta Maxim Vengerov orosz virtuóz játszik rajta.

7/ A Red Mendelssohn hegedűt (1721) 1 686 700 USD-ért vették meg Elizabeth Pitcairn amerikai hegedűvirtuóz számára, 1990-ben.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A svájci EMPA cég gombakezelés utáni anyagvizsgálati megállapításai (német nyelven). youtube.com. (Hozzáférés: 2013. március 30.)
  2. (PNAS, 2012, doi: 10.1073/pnas.1114999109)
  3. Klang von Stradivari-Geigen doch nicht einzigartig – Violinisten können historische und neue Instrumente nicht am Klang unterscheiden (német nyelven). scinexx.de. (Hozzáférés: 2013. március 30.)
  4. Stradivari bukkant fel Magyarországon (magyar nyelven). fidelio.hu, 2011. december 1. (Hozzáférés: 2013. március 30.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Charles Beare: Capolavori di Antonio Stradivari, 1987, Mondadori, Milano ISBN 880430873-7
  • Simone Ferdinando Sacconi: I "segreti" di Stradivari, 1979, Libreria del Convegno, Cremona, 2. kiadás
  • Grove Dictionary of Music and Musicians|The New Grove Dictionary of Musical Instruments, 2001, MacMillan (szerk.: Stanley Sadie), 2. ka.
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap