Antonio Stradivari
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
Antonio Stradivari (Cremona, 1643 – Cremona, 1737. december 18.) olasz hegedűkészítő, szakmájában mai napig a legjobbnak számít. Nevének latin változata, egyben az általa készített vonóshangszerek neve: Stradivarius.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
1644 körül született az lombardiai Cremonában (nem messze annyi halhatatlan muzsikus szülőhelyétől), Alessandro Stradivari és Anna Moroni fiaként.
Cremonában halt meg, a Basilica di San Domenicóban temették el, amely a jelenleg Piazza Romának nevezett városi park területén állt, s ahol ma sírfelirat őrzi emlékét.
1667 és 1679 között Nicola Amati műhelyében tanult.
[szerkesztés] Zsenije kibontakozása
1680-ban nyitotta meg saját műhelyét a Piazza San Domenicón. Ezt követően hamar kialakult saját stílusa, amely az Amatiétól leginkább sajátos faválasztási elveiben (egységesítve a fa-falvastagságot és a fahajlítást, valamint kiemelve a lakkozás jelentőségét), ill. újfajta csigaformáiban különbözött. Úgy értett a hangszereihez felhasznált fafajtákhoz, mint akkoriban kevesek.
[szerkesztés] Találmánya rejtélye
Ferdinando Sacconi (a XX. sz. egyik legjelentősebb hegedűkészítője) szerint hangszereinek hangkaraktere a fapácoláshoz felhasznált kvarc-kálium-nátrium keverék eredménye. Mások a különleges lakkozásnak tulajdonítják a máig utánozhatatlan, egyedi hangzást. Újabb kutatások kimutatták a Stradivari-alkotta hangszerek rendkívüli minőségének másik okát: az ún. Kis-jégkorszak (i. sz. 1400 körül) lehetővé tette a legegészségesebb fákban, a teljesen arányos évgyűrűk kialakulását. Ez a nyersanyag szinte teljesen mentes a hibáktól, vagyis igen szabályos, sűrűn évgyűrűzött. Stradivari személyesen utazott el, Trentinoba, hogy a hegedűi számára leginkább megfelelő fenyőfákat kiválassza. Az a vidék ma is egyik termőhelye a világ legjobb, húros hangszer-testek készítésére alkalmas fáinak. 2006-ban hozták nyilvánosságra német hegedűkészítő mesterek legújabb megállapítását, amely szerint a fa szerkezetét bizonyos gombafajokkal történt kezelése is tökéletesíthette erre a szintre a 17. századi, nagy cremonaiaknál.[1]
[szerkesztés] Kritika
A Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban megjelent cikk szerint Stradivari hegedűinek hangzása nem olyan összetéveszthetetlen és egyedi, mint ahogyan eddig gondolták. Egy, az Université Paris kutatói által rendezett vakteszt során tapasztalt hegedűművészek sem tudták megkülönböztetni az itáliai hegedűépítő mesterek által 300 éve alkotott hangszereket az új hegedűktől.
A kísérlet során 21 kiváló hegedűművészt kértek fel, hogy játsszanak hat nagyon magas színvonalú hegedűn – két Stradivarin, egy Guarnerin, valamint három újon. A két teszt során sem a zenészek, akiknek látását egy hegesztőszemüveg korlátozta, sem az értékelést végző megfigyelők nem tudták, hogy éppen melyik hangszer szólalt meg. Az első kísérletben minden zenész egymás után tíz párosítást kapott a hegedűkből – mindig egy újat és egy történelmit, bár a tesztelők ezt nem tudták. A második tesztben mind a hat hegedűt felsorakoztatták és a művészek egy órán keresztül összehasonlítgathatták őket. Végül azt kérdezték a zenészektől, hogy melyiket vinnék legszívesebben haza, valamint hogy a hegedűket hogyan rangsorolnák különböző kritériumok – pl. játszhatóság, hangszínek terjedelme, kisugárzás – alapján. Többségük az újabb hegedűket tartotta jobbnak, az egyik Stradivarius - ráadásul - a legrosszabb értékelést kapta. Persze ez mit sem von le abból a tényből, hogy a mai hegedűk formáját, fakiválasztását a mester alkotta meg. Mai túlértékeltségük is inkább e hagyomány tiszteletén alapul.[2][3]
[szerkesztés] Életműve
Legjobb hangszereit 1698 és 1725 között készítette (a csúcspont 1715 körül lehetett). Ezek még tökéletesebbek, mint az 1725 és 1730 között készültek. Az 1730 utáni példányokat – valószínűleg – már a fiai (Francesco és Omobono) készítették. Becslések szerint több mint 1100 hangszert alkotott (beleszámítva a brácsákat, csellókat, lantokat és gitárokat). Ma ezekből 650 még megvan, de csak kb. 50 maradt meg tökéletesen egyben.
[szerkesztés] Emlékezete
Manapság sok művész játszik még Stradivari-hangszeren. A hegedűművészek körében csak Giuseppe Guarneri (en) del Gesù hangszereit övezi hasonló megbecsülés. Neves cremonai hegedűkészítő volt még abban az időben (a már említett Amatin kívül): Carlo Bergonzi (en) (korunk nagy operaénekese is az ő nevét viseli).
Magyarok közül eddig csak Mága Zoltán és Edvin Marton játszhatott fellépésein – szponzorok jóvoltából – Stradivarival. A 2011-ben, hazánkban (a világon 100 év után újonnan!) előkerült, 1697-ben készült, C A (Capitulum Agriense, jelentése: egri darab) jelzéssel ellátott, Cecília nevű hegedű tulajdonosa az Aranymúzeum lett, használója pedig öt évig a fiatal Kokas Katalin. Azontúl mindig a legkiválóbb, fiatal magyar művészek kapják meg öt-öt évre, használatra. Árát nem közölték, az ugyanabban az évben készült, nemrégiben elkelt Molitoréból lehet csak arra következtetni. [4]
Nagyobb Stradivari-hangszergyűjtemények a madridi királyi palota hangszermúzeumában (két hegedű, két gordonka és egy brácsa) és az USA Kongresszusi Könyvtárában (három hegedű, egy brácsa és egy gordonka) tekinthetők meg.
[szerkesztés] Stradivari-aukciók, a hangszerek további sorsa
1/ 2010. október 14-én az 1697-es születésű, a Molitor néven ismert hegedűt 3,6 millió dollárért ütötték le és jelenleg Anne Akiko Meyers amerikai hegedűművésznő koncertezik vele.
2/ A 2007. április 2-án a New York-i Christies aukciósházban 2,728 millió dollárért leütött Ex-Lambert nevű darabot 1729-ben készítette a 85 éves mester. Kései műremeke Seymour Solomon hagyatékából származott. A sikeres Vanguard Records lemezkiadó társalapítója a ritkaságot 1972-ben még 35 ezer dollárért vásárolta.
3/ A Taft (1700) 2,326 millió dollárért kelt el, 2006 szeptemberében Jessica Linnebach kanadai művésznő használatára.
4/ Az aukciós ház rekordáron, 3,544 millió dollárért adta el az 1707-ben készített Hammer nevű hegedűjét, 2006 májusában. A kiváló állapotban megmaradt hangszer Stradivari „arany korszakából”, az 1700 és 1720 közti évekből való, gyönyörű hangzását és kimunkált formáját a gyűjtők és a muzsikusok is különlegesnek tartják. A hegedűt, amely a 19. századi svéd gyűjtőről, Christian Hammerről kapta nevét, addig Kyoko Takezawa hegedűművész használta. Eladása óta sorsa ismeretlen.
5/ 2005-ben ugyanott került kalapács alá az agg mester műhelyéből származó Lady Tennant (1736). 2,032 millió dollárt fizettek érte. Azóta sorsa ismeretlen.
6/ A londoni Christie'sben a Kreutzer Strad (1727) nevű hangszert 947.500 angol fontért (1,580 millió dollár) adták el, 1998-ban, azóta Maxim Vengerov orosz virtuóz játszik rajta.
7/ A Red Mendelssohn hegedűt (1721) 1.686.700 USD-ért vették meg, Elizabeth Pitcairn amerikai hegedűvirtuóz számára, 1990-ben.
[szerkesztés] Bibliográfia
- Charles Beare: Capolavori di Antonio Stradivari, 1987, Mondadori, Milano ISBN 880430873-7
- Simone Ferdinando Sacconi: I "segreti" di Stradivari, 1979, Libreria del Convegno, Cremona, 2.ka.
- Grove Dictionary of Music and Musicians|The New Grove Dictionary of Musical Instruments, 2001, MacMillan (szerk.: Stanley Sadie), 2.ka.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ http://www.youtube.com/watch?v=qBHO1v1ef1o A svájci EMPA cég gombakezelés utáni anyagvizsgálati megállapításai
- ↑ (PNAS, 2012, doi: 10.1073/pnas.1114999109)
- ↑ Klang von Stradivari-Geigen doch nicht einzigartig – Violinisten können historische und neue Instrumente nicht am Klang unterscheiden scinexx.de, 2012. január 3.
- ↑ http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/stradivari_bukkant_fel_magyarorszagon
