Pizzicato

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pizzicato (ejtsd: piccikátó) a vonós hangszereken való játék egyik fajtája. Ilyenkor a játékos a vonó használata helyett ujjaival pengeti a húrokat. Ez egy igen rövid lefolyású, viszonylag halk, esetenként erőtlen hangot eredményez.

A jazzben, illetve a popzene bizonyos fajtáiban ezzel a módszerrel szólaltatják meg a nagybőgőt. A komolyzenében a vonós hangszereket rendszerint a vonó segítségével szólaltatják meg, pizzicato csak akkor van, ha azt külön jelölik (rövidítése a pizz.). Vannak olyan esetek, ahol egy tételt végig pizzicatón kell játszani. Ilyen például Bartók Béla 4. vonósnégyesének negyedik tétele.

Az első ismert eset, hogy a komolyzenében pengetést írtak elő, az Claudio Monteverdi 1624-es Tankréd és Klorinda párviadala című műve, melyben a játékosoknak két ujjat kellett használni a pengetéshez. Később, 1756-ban Leopold Mozart Versuch einer gründlichen Violinschule alkotásában leírja, hogy a pengetéshez a jobb kéz mutatóujját (esetleg középső ujját) érdemes használni. Azóta is e módszereket alkamazzák.

A vonót ilyenkor is a kézben kell tartani, mert általában nincs idő letenni és felvenni. Viszont ha esetleg egy egész tételben így kell játszani, akkor a hegedűsök és a brácsások gyakran tartják hangszerűket „bendzsópozícióban", és úgy használják a hangszert, mintha az valami pengetős hangszer lenne (például bendzsó, vagy gitár).

Pengetni lehet bal kézzel is (amivel alapból a hangokat kell intonálni). Ez igen ritka, használni csak akkor használják, ha már arra sincs idő, hogy a jobb kezüket a megfelelő helyre emeljék. Ez a hatás például Niccolò Paganini 24 Caprice sorozatából a 24.-ben található. Van olyan is, hogy miközben balkézzel játszunk, jobb kézzel pengetni kell. Gordon Jacob Ária és tánc mélyhegedűre és zongorára című darabja kiváló példa erre.

Johannes Brahms használt még hadart pizzicatot a No. 2-es Csellószonátájában. Ez azt jelenti, hogy miután a játékos megpengetett egy hangot, gyorsan leteszi még egy ujját. Ennek a módnak a használata igen ritka.

Ezenkívül létezik még az ún. Bartók pizzicato vagy talpas pizzicato, ami olyan erős pengetést jelent, hogy a húrnak a fogólaphoz kell csattannia. Eme technikát a névadó szerző használta igen intezíven. Ezenkívül Bartók használt még „glissandós" pengetést is (például az 5. vonósnégyesben), aminek kivitelezése úgy történik, hogy a pendítés után a húrt lefogó ujjal másik hangra csúszunk.

A hangjegyírásban a pengetést a pizz., a vonózást az arco kifejezés jelöli. Mindkettő az olasz nyelvből származik.