Violino piccolo

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Violino piccolo
Diskantgeige2.png

Más nyelveken
angol, német, francia, olasz:
violino piccolo
Besorolás
Húros hangszer
Vonós hangszer
Hegedű család
Menzúra kb. 15 cm
Hangolás c'-g'-d"-a" vagy b-f'-c"-g"
Rokon hangszerek Hegedű
Hangszerjátékos Hegedűs
Egy lap a Syntagma musicum-ból, mely az akkori vonós hangszereket mutatja be, köztük a cikk tárgyát is

A violino piccolo vagy diszkant hegedű (olasz, miniatűr hegedű) olyan – egy háromnegyedes hegedű méretével megegyező – vonós hangszer, melynek húrjai egy kvarttal magasabb hangmagasságon szólalnak meg a hegedű hangolásához képest, azaz a jelenlegi brácsa hangolásához képest pedig egy oktávval magasabban. A violino piccolo húrozása tehát: c'-g'-d"-á". Az első ilyen hangszer az Ambrasi Kastélyban, 1596 körül keletkezett, de igen korai hangszereket találhatunk még a Freibergeri Dómban (1593-ból két darab különböző mérettel), ill. a lipcsei egyetemen.

A hangszer a 17. és 18. században élte fénykorát. Abban az időben igen nehéz volt a rendes hegedűn a magas fekvésekben játszani, ezért volt szükség erre a hangszerre.

Michael Praetorius Syntagma musicum lexikonjában azt jövendöli (mivel az ő korában még nem volt neve a hangszernek), hogy a hangszert „…violino –, violetta piccola vagy rebecchino néven fogják illetni.”. Eme jóslata be is vált. Végül hivatalosan Johann Jacob Prinner 1677-ben javasolta a hangszernek ezt a nevet. Ő, és Daniel Speer is 1697-ben kijelentette, hogy a felső húrt nem tanácsos kétvonalas g fölé hangolni.

Fontosabb művek, melyekben violino piccolo is szerepel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Claudio Monteverdi: "L'Orfeo" opera
  • Johann Sebastian Bach: 2 kantáta (Wachet auf, ruft uns die Stimme BWV 140, Herr Jesu Christ, der eigne Gottessohn BWV 96), 1. Brandenburgi Verseny. A kantátákban a hangszert b-f'-c"-g"-re kell hangolni. Bach tévesen a hangszert oktávhegedűnek hívta; ez a megállapítás csak annyiból helyes, hogy a kotta transzponálva volt, ami azt jelenti, hogy a kotta olyan hangmagasságba volt megírva, hogy hegedűn is el lehessen játszani, de violino piccolo-n való előadásakor mindezt egy oktávval feljebb kellett játszani. A brandenburgi koncertben úgy írta le, mintha a húrozás a rendes hegedűé lenne, de természetesen a leírt kotta egy kisterccel feljebb szólt.
  • Leopold Mozart, Wolfgang Amadeus Mozart édesapja és zenetanára, elég sok tandarabot írt rá (értsd: kisgyerek hegedűsöknek, akik ez a hangszer pont elég nagy volt), annak ellenére, hogy magát a hangszert már feleslegesnek minősítette.

Fennmaradt hangszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 18. század folyamán sok ilyen méretű hangszert építettek, csak sajnos nehéz megállapítani, hogy ezek violino piccolók vagy feles hegedűk. Amiről meg tudjuk különböztetni őket, az a nyak és fogólap; ha azok a normál hegedű méretéhez közelítenek, akkor beszélhetünk pikolóhegedűről.

Készítő és időpont Korpusz hosszúsága Menzúra Húrhosszúság Jelenlegi helye
Klemm, (?), 1593/94 24,2 24,1 24 Freiberg, Szászország, Dóm
A.&H. Amati, Cremona, 1613 26,6 15,3 26,8 Vermillion (Dél-dakota), Shrine to Music Museum
Michael Praetorius, 1620 26 13,6 22,5 Michael Praetorius 2, Sciagraphia, Taf. XXI
Rudolf Höß, München, 1690(?) 23 12,3 25 Berlin, SIM PK, Musikinstrumenten-Museum, Nr. 4130
Michael Platner, Róma, 1738 27,5 15,3 26,8 Magángyűjtemény
Pietro Antonio Cati, Firenze 26,2 13,8 25,2 Lipcse, Musikinstrumentenmuseum, Nr. 756
Leopold Widhalm, Nürnberg, 1769 28,2 15,3 28,2 Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum, MI 26
J.&A. Gagliano 24,3 12,8 25,8 Magángyűjtemény

Újjászületése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hegedűoktett tagjaként a 20. század második felében szopránhegedű néven kezdtek el újra violino piccolokat építeni.