Gálffy Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Voxfax (vitalap | szerkesztései) 2021. május 5., 10:06-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (kommentből kivéve)
Gálffy Imre
Primor szombatfalvi Gálffy Imre
Primor szombatfalvi Gálffy Imre
Született1894. július 5.
Hidasnémeti
Elhunyt1957. június 4. (62 évesen)
Miskolc
SzüleiGálffy Ignác
Foglalkozásajogász, polgármester
TisztségeMiskolc polgármestere (1944. július 12. – 1949. február 1.)
SablonWikidataSegítség

Dr. primor szombatfalvi Gálffy Imre (Hidasnémeti, 1894. július 5.Miskolc, 1957. június 4.) magyar jogász, Miskolc polgármestere.

Élete

Hidasnémetiben született, primor szombatfalvi Gálffy Ignác neves pedagógus, régész és marcinfai Drisnyei Anna (háromból) második gyermekeként. Jogi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, majd belügyminisztériumi tisztviselő és tanácsos lett. 1924-ben feleségül vette etrekarcsai Lukáts Saroltát. A rákövetkező évben megszületett Adorján, majd 1929-ben György fiuk. 1933. november 18-i keltezéssel, minisztere megerősítette székely főnemesi rangját és előnevét (ebben, születési dátumaként július 6. szerepel, talán tévesen). 1940-ben, Miskolcon édesapjától szép villát és egy kis gazdaságot örökölt. 1944. július 12-én Jaross Andor belügyminiszter Miskolc polgármesterévé nevezte ki: „Az 1942. XXII. tc. 3 paragrafusa alapján dr. Gálffy Imre m. kir. belügyminisztériumi miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott miniszteri osztálytanácsos, budapesti lakost Miskolc thj. városhoz polgármesterré kinevezem.” Erről ő így nyilatkozott: „Közel harminc esztendeje, hogy a vármegyeháza falai között megkezdhettem közigazgatási pályafutásomat. Visszatértem abba a városba, ahonnan útnak indultam.” 1944 nehéz, háborús év volt, ekkorra már elhurcolták a megyei és városi zsidóságot Auschwitzba, de ingatlanjuk, boltjuk, üzemük még megvolt. Gálffy mértéktartó és szakszerű programbeszédet mondott, éles kontrasztban Borbély Maczky Emil főispán szélsőséges beszédével.

A városhoz egyre közelebb ért a háborús front, Miskolcot több bombatámadás is érte. 1944. október 16-án, Szálasi hatalomátvétele után hivatalából erőszakkal eltávolították, utódja Demes Béla tanácsos lett. A nyilas hatalom idején egy idő után nem működtek a városi hivatalok, megszűnt a vízszolgáltatás, a vasúti forgalom, tíz hidat is felrobbantottak. A nyilasok december elején elmenekültek, azután a város többször is gazdát cserélt, és Gálffy Imre december 3-án visszavette hivatalát. A szovjet város- és körzetparancsnokokkal már ő tárgyalt a továbbiakról. Megalakította a Nemzeti Bizottságot, amely a város vezető, minden pártot egyesítő politikai szerve volt. Tavaszra a közigazgatás már normálisan működött, a város magához csatolta Diósgyőrt, Hejőcsabát és Tapolcát. Gálffy rendkívül sokat vállalt magára a munkából, motorja volt az újjáépítés elindításának. A hároméves terv, majd az ötéves terv helyi dokumentumait az ő irányításával dolgozták ki. Munkáját kormányzati szinten is elismerték, 1948 januárjában a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel tüntették ki. A szigorú munkarend megviselte az egészségét, és 1949. február 1-jén, 55 éves korában szívbetegség és idegkimerültség miatt lemondott funkciójáról, s nyugalomba vonult. Az új polgármester Tóth Dezső lett.

A hatalom azonban nem volt hálás neki, előbb államosították a magánvilláját, majd 1952. június 23-án éjszaka rájuk törtek, és feleségével együtt, erőszakkal kitelepítették a hortobágyi Borsós-tanyára. Az éhezés, fagyoskodás, kényszermunka mellett a legnagyobb kín az volt, hogy senkivel, még saját családjukkal sem érintkezhettek. Adorján fiuk is csak veszélyes, kalandos körülmények között látogathatta meg őket karácsonykor, pár órára. Csak 1953. szeptember 15-én térhettek haza, több mint 7250 sorstársukkal, amnesztiával. De mi végre? Házukat teljesen kifosztották (még egy rend ruhájuk sem maradt) és feldúlták, úgyhogy csak egy kis szobát tudtak bérelni egyik környékbeli faluban. Gálffy a közélettől teljesen visszavonult, de az 1956-os forradalom alatt, október 30-án városi küldöttség ment érte, s megválasztották a november elején megalakult Miskolc Nemzeti Bizottsága elnökévé, titkára Tóth Dezső lett. A forradalom bukása után – az átélt sok viszontagság betegségét elsúlyosbítva – bár a számonkérésnek nem volt részese, 1957 júniusában elhunyt. A Deszkatemplom temetőjében helyezték örök nyugalomra a református egyház által fölajánlott sírhelyen.

Miskolc város 2013. évi ünnepén posztumusz díszpolgári címet adományoztak számára.

Források

További információk

Előző
Honti Béla
Miskolc polgármestere
1944–1949
Következő
Tóth Dezső