Frigidus menti csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Frigidus menti csata
Időpont 394. szeptember 6.
Helyszín Frigidus folyó, ma Vipava folyó, ma Szlovénia
Eredmény Keletrómai Birodalom győzelme
Szemben álló felek
Keletrómai Birodalom
vizigótok
Nyugatrómai Birodalom
frankok
Parancsnokok
I. Theodosius, Stilicho, Alarik Eugenius†, Arbogasztész
Veszteségek
ismeretlen Eugeniust meggyilkolták, Arbogasztész öngyilkos lett
Térkép
A Frigidus menti csata  (Szlovénia)
A Frigidus menti csata
A Frigidus menti csata
Pozíció Szlovénia térképén
é. sz. 45° 52′ 13″, k. h. 13° 56′ 10″Koordináták: é. sz. 45° 52′ 13″, k. h. 13° 56′ 10″

A Frigidus menti csata a Frigidus (ma Vipava) folyónál, a mai Szlovénia területén zajlott 394. szeptember 6-án. A szembenálló felek a Keletrómai Birodalom (I. Theodosius vezetésével) és a Nyugatrómai Birodalom (Eugenius vezetésével) voltak. A csata I. Theodosius és csapatai győzelmével ért véget. Az esemény eredményeként a korábban pogány Európa kereszténnyé vált.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodosius, a csata győztese, a történelemben utoljára egységes Római Birodalom császára.

A Száva menti csata után II. Valentinianus és I. Theodosius újjászervezték a Római Birodalmat, megújuló hadjáratokat vezettek a betörő germánok ellen. E hadjáratokban tűnt ki Arbogasztész, aki a Rajna mellett állomásozó légiók fővezére volt, egyébként maga is germán – frank – származású. Arbogasztész olyannyira elbízta magát saját sikerei miatt, hogy gyakran magával a császárral is gőgösen viselkedett. II. Valentinianus kénytelen volt Arbogasztészt megfosztani minden tisztségétől viselkedése miatt, mire néhány nap múlva 392-ben II. Valentinianust megfojtva találták meg saját szobájában, Vindobona melletti légióállomáson. I. Theodosiust Arbogasztész értesítette a császár haláláról, a frank hadvezér úgy informálta a kelet-római császárt, hogy II. Valentinianus öngyilkos lett. Arbogasztész szeretett volna I. Theodosiusszal személyesen is tárgyalni, de a császár kitért a találkozás elől, azt gyanította – és ezt Galla, II. Valentinianus nővére is megerősítette – hogy az egykori császárt meggyilkolta Arbogasztész. 392. augusztus 22-én Arbogasztész Flavius Eugenius kezébe adta a Nyugatrómai Birodalom kormányzását, ő a háttérbe húzódott, de továbbra is de facto ő irányította a birodalmat. Itáliában fölújították a pogány szokásokat, visszaállították a szenátusba Victoria istennő szobrát, fényes ünnepi meneteket tartottak a Vesta-szüzek és a pontifexek, augurok. Milánó püspökét, Ambrosiust azzal fenyegették meg, hogy a milánói főtemplomot istállóvá fogják alakítani. I. Theodosius elborzadva nézte a pogány szokások visszatérését Itáliába, felháborította II. Valentinianus meggyilkolása és a katolikus egyház háttérbe szorítása. Theodosius eldöntötte, hogy támadást intéz a Nyugatrómai Birodalom ellen és annak sikeres végrehajtása után egyesíti a birodalom két különálló részét.

Előkészületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

393-ban megkezdték az inváziós tervek kidolgozását, fővezérnek Flavius Stilichot nevezték ki. Lycopolis egyiptomi városból szerzetesek érkeztek Konstantinápolyba és igyekeztek meggyőzni a császárt a hadjárat mielőbbi megkezdéséről, melynek sikeres végrehajtása esetén megtörnék a nyugati, ariánus kereszténységet is. A hadsereg 394 májusában indult el Konstantinápolyból, a légiók nagyrészt barbárokból, így például 20000 vizigót harcosból álltak. Maga I. Theodosius is a hadseregével tartott, Stilicho fővezér és a vizigót uralkodó Alarik és Bacurius társaságában. Arbogasztész nem az Alpokban állomásozott, hanem Itáliában vonta össze erőit, így Theodosius könnyen átkelt a Júliai-Alpokon és szeptemberre megérkezett a Frigidus folyóhoz, Aquileia térségébe.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eugenius római érmén. A csata után kivégezték.

I.Theodosius szeptember 5-én kezdte meg a támadást a vizigót harcosok rohamával, mely roham megtört a sikeresen védekező Arbogasztész hadai miatt, Bacurius hibériai vezér is elesett a támadásban. A nap végére Eugenius ünnepeltette a katonáit, hogy sikeresen megvédték pozícióikat, miközben Arbogasztész egyes egységei elzárták a Júliai-Alpokban a visszavezető utakat, így I. Theodosius csapatait csapdába zárták. Szeptember 6-án a csüggedt keletrómai seregeket Theodosius újból harcra tüzelte fel, és egy utolsó nagy rohamra indultak a nyugatrómai seregek ellen. Az időjárás I. Theodosiust segítette: a keresztények máig csodaként tekintenek az eseményekre. Az nyugatrómai seregek íjászai hiába lőtték ki nyilaikat, azokat az Alpokból lezúduló heves szélvihar visszasodorta, a nyilak nem érték el a keletrómai támadó vonalat. A heves szélvihar közben Theodosius csapatai sebesülés nélkül elérték a nyugatrómai sereget és a nap végére döntő győzelmet arattak felettük. A csata után Eugenius fogságba került és lefejezték, Arbogasztész a kardjába dőlt.

Eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A költséges hadjárat I. Theodosius számára megtérülő vállalkozás volt: a pogányság katasztrofális vereséget szenvedett és a történelemben Európában többé már nem képezett meghatározó tényezőt. A Nyugatrómai Birodalom megszállás alá került, a Római Birodalmat megújították, újból és egyben utoljára a történelemben egységes birodalom jött létre. A csata végérvényesen eldöntötte a kereszténység győzelmét a pogány Európa felett, a birodalom kereszténnyé lett. I. Theodosius a pogány testületeket feloszlatta, szertartásaikat eltiltotta, templomaikat bezáratta. A csatában a nyugatrómai légiók nagy része megsemmisült így szükség volt a birodalom körül gyülekező barbár-germán seregekkel való kapcsolatfelvételre és kiegyezésre. A nyugatrómai seregeket végérvényesen germán harcosok alkották, megkezdődött a germánok betelepülése a birodalomba.