Encke-üstökös

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Encke-üstökös

Encke-üstökös
Encke-üstökös

A leggyakrabban megfigyelt üstökös, 1998-ig csaknem 50 megjelenését észlelték. Pályája erősen elnyúlt ellipszis, nagytengelye 2,2 CsE (csillagászati egység), excentricitása 0,85. A Napot 4 CsE-re közelíti meg. Keringési periódusa 3,3 év, vagyis az Encke-üstökös egyike a legrövidebb periódusú ismert üstökösöknek. A periódus keringésenként kb. 2,7 órával csökken, amit a magból kiáramló gázsugarak okoznak. Ezzel összefüggésben fényessége az elmúlt évszázad alatt erősen lecsökkent, magja egyre kisebbé és sűrűbbé vált. Az Encke-üstökösből kiáramló anyaghoz kötődik a Tauridák meteorraj.

Sokszor 1818-ra teszik a felfedezését, Jean-Louis Pons francia csillagász nevéhez kötve. A felfedezést azonban Pierre Méchain tette még 1786-ban. Még sokáig 1786 I Méchain volt a neve. Az Encke nevet jóval később kapta Johann Franz Enckéről, aki a rövid periódusú üstökösök pályájának kiszámításával ma is ismeretes a csillagászok között.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar Nagylexikon (Ed-Fe) – 1998. Magyar Nagylexikon Kiadó ISBN 963-85773-5-5 (7. kötet)
  • Mallas, John H. – Kreimer, Evered. A Messier-album. Gondolat Kiadó (1985). ISBN 963-281-572-6 
  • Charles Allen Whitney: A Tejútrendszer felfedezése, Gondolat Kiadó, 1979.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]