Csernobil

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csernobil (Чорно́биль)
ChernobylMIR.jpg
Csernobil környéke a Mir űrállomásról, 1997. április 27-én
Közigazgatás
Ország  Ukrajna
Terület Kijevi terület
Járás Ivankivi járás
Rang járási jelentőségű város
Irányítószám 07270[1]
Körzethívószám 4493
Népesség
Teljes népesség 500 fő (2010)[2] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 117 (WGS84) m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Csernobil (Ukrajna)
Csernobil
Csernobil
Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 51° 16′ 20″, k. h. 30° 13′ 25″Koordináták: é. sz. 51° 16′ 20″, k. h. 30° 13′ 25″
A csernobili Szent Éliás templom
Romos elhagyott ház a faluban
A csernobili atomerőmű 4-es reaktora fölé épített betonszarkofág

Csernobil (ukrán: Чорно́биль, orosz: Черно́быль) város Ukrajna északi részén, a Kijevi terület Ivankivi járásában, a Pripjaty folyó partján, а fehérorosz határ közelében (é. sz. 51° 16′ 00″, k. h. 30° 14′ 00″). A város nevének jelentése: fekete üröm (Artemisia vulgaris L.).

Csernobil a középkortól lakott terület, a 19. századtól fogva fontos közlekedési és kereskedelmi központ volt. A várost a tőle 15 kilométerre északra elhelyezkedő Csernobili atomerőműben 1986. április 26-án a bekövetkezett baleset tette világszerte ismertté.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Középkor, korai újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település első írásos említése (Csornobil néven) 1193-ból származik, ahol a Rosztiszlavics hercegek vadászterületeként említik. 1362-től a Litván Nagyhercegséghez tartozott, majd 1569-ben a lublini unió része lett. A 16-17. században a város a először Filon Kmita (későbbi nevén Kmita Czarnobylski) birtokába került, majd hozományként a Sapieha család birtoka lett. 1703-tól a terület birtokosa a Chodkiewicz-család. A település 1793-ban lett az Orosz Birodalom része.

18-19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 17. századtól nagy számban askenázi zsidók települtek a városba. A 19. század közepén költözött a városba Menáchem Náhum Tverszkij rabbi a csernobili hászidizmus alapítója, az első csernobili cádik. Menáchem rebbe és követői a hászidizmus sajátos ágát hozták létre, mely neve a városra utal. A település a század második felére a zsidó gazdasági- és hitélet központjává vált. A forradalom idejére a város lakosságának túlnyomó többségét a zsidók alkották.

20. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A polgárháború idején jelentős hadműveletek folytak a város környékén. Az 1919-es nagy pogrom után a zsidó lakosság nagy része Slomo Ben-Cion Csernobiler cádik vezetésével Kijevbe menekült. A csernobili hászidok közössége később az Egyesült Államokba távozott, ahol napjainkban is élő közösséget alkotnak. A lengyel birtokosok és a római katolikus lengyelek a polgárháború után elhagyták a várost. A lakosság nagy részének elvándorlásával a város jelentősége nem csökkent, a település hivatalosan 1941-ben kapta meg a városi rangot. A II. világháború alatt a német csapatok kétszer is megszállták a települést, először 1941. augusztus 25-től 1943. szeptember 28-ig; majd 1943. október 5-től 1943. november 17-ig. A megszállás alatt a város maradék zsidó lakosságát teljes egészében elpusztították. A város környékén, a Pripjaty-folyó környéki mocsarakban jelentős harckocsi-hadműveletek folytak. A háború után a lakosság száma lassan növekedett, 1971-ben érte el a 10000 főt. A város járási székhely lett, az elsősorban mező- és erdőgazdálkodásból élő Csernobili járás székhelye. A városban kórházat és folyami kikötőt létesítettek, valamint mezőgazdasági szakiskola is működött.

A Csernobili atomerőmű építkezéséhez kapcsolódóan komoly közműfejlesztések kezdődtek, elsősorban közutak, villamos távvezetékek és árvízvédelmi létesítmények épültek. A hetvenes évek közepétől Csernobil háttérbe szorult az erőmű alvóvárosaként felépített Pripjaty mögött. A járási központ továbbra is Csernobil maradt, de mint kis mezőváros nem tudott versenyezni a többszörös népességű "szocialista mintavárossal", ahol a közművek, illetve a városi intézmények és szolgáltatások minősége messze meghaladta a korabeli szovjet átlagot.

A baleset és a mentesítés - a szovjet korszak vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset után a radioaktív sugárzás, illetve a nyitott reaktormaradvány közelsége miatt 1986. május 2-án döntötték el a város kb. 12500 lakójának kitelepítését. A város meglévő infrastruktúrája miatt a mentesítési munkák vezetési központját Csernobilba telepítették. Mivel az erőmű személyzete számára épült Pripjaty város a baleset következtében lakhatatlanná vált, az erőmű dolgozói az új alvóváros - Szlavutics - felépítéséig szintén Csernobilba költöztek. A Csernobili járás kötelező kitelepítése után a területet az Ivankivi járáshoz csatolták, így Csernobil elvesztette közigazgatási funkcióit. Szlavutics felépítése után az erőmű adminisztratív központja az új város lett, ezzel együtt az erőművi mentesítés egyes intézményei szintén Szlavuticsba költöztek.

A szerencsés időjárási viszonyoknak köszönhetően a város - az erőműhöz való közelsége ellenére - csak enyhébb mértékben szennyeződött. A mentesítéshez kapcsolódó járműforgalom miatt a város nyugati oldalán elkerülő utat építettek. 1986 nyarán-őszén Csernobil területén jelentős sugármentesítést végeztek annak érdekében, hogy a város adminisztratív központként továbbra is használható legyen.

A városban az utolsó jelentős nyilvános esemény az erőműbaleset felelőseinek bírósági tárgyalása volt, 1987. június 7. és 1987. július 27. között.

Az önálló Ukrajna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város 1991-ben az önállóvá vált Ukrajna része lett. Az erőműbaleset következtében lezárt övezet területét - elsősorban politikai okokból - 554 km²-rel megnövelték az egykori Poleszjei járás Vilcsa és Poleszje környéki területeivel. A lezárt övezet igazgatása az ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma hatáskörébe került. A zóna igazgatási központja Csernobil lett. A városban folyamatosan körülbelül 3500 ember dolgozik, akik ideiglenesen a városban laknak. A személyzet tizenötnapos váltásokban dolgozik, azaz 15 napot töltenek az övezetben, 15 napot az övezeten kívül. A városban működnek az átmenetileg ott lakó alkalmazottak számára szükséges szolgáltatások. A kitelepített övezetbe önként visszatelepült lakosság számára Csernobilban van az egyetlen bevásárlási lehetőség, illetve az övezeten belül itt található csak kórház és szakorvosi rendelő. A városnak csak pár állandó lakosa van, közülük a leghíresebb Viktor Petrovics Brjuhanov, az erőmű volt igazgatója, aki börtönbüntetése után a városban telepedett le.

Misztikum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város nevéből adódó szójáték miatt sokan társítják a bibliai Jelenések könyvében, a harmadik angyali trombitaszóhoz rendelt jelenést a Csernobili atomkatasztrófával:

10. „A harmadik angyal is trombitált, és leesék az égről egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és esék a folyóvizek harmadrészére, és a vizek forrásaira.
11. A csillagnak neve pedig Üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűekké lőnek.”
(János a jelenésekről 8:10, 11; Károli Gáspár fordítása)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legeza László: Mérnöki etika, Esettanulmányok, Csernobil – 1986, 105-111. p. Bp., Akadémiai Kiadó - Mikes Kiadó, 2004 ISBN 963-8130-54-7 ISBN 963-8130-54-7
  • Stolmár Aladár: Az én Csernobilom - Mi a gond az atomerőművekkel?, Bp., Silenos, 2009. ISBN 978-963-06-6888-0
  • Szatmáry Zoltán, Aszódi Attila: Csernobil - Tények, okok, hiedelmek, Bp., Typotex, 2005. ISBN 963-9548-68-5

Regények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szergej Mirnij: Az élőerő - Csernobili mesék, Bp., Palatinus, 2007 ISBN 963-9651-11-7

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A régi szovjet irányítószám: 255620
  2. Ukrán Wikipédia Csornobil cikke

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csernobil témájú médiaállományokat.