30 km-es zóna
A 30 km-es zóna (ukránul: Зона відчуження) a neve annak az Ukrajnában található és Fehéroroszországba is jócskán átnyúló, a csernobili atomkatasztrófa után kitelepített területnek, melyet a katasztrófa utáni radioaktív kihullás a legnagyobb mértékben szennyezett. A zóna területe nem kör alakú, hanem a kihullás irányát figyelembevevő síkidom[1], melynek a csernobili atomerőműhöz legközelebb eső pontja attól 30 km-re van, ugyanakkor nyugati irányban legalább 60 km távolságba is elnyúlik. Ez a 30 km-esen belül álló 10 km-es zónára is érvényes, ez utóbbi a legszennyezettebb, lakhatatlanná nyilvánított részek megkülönböztetését szolgálja. A külső 20 km-es részen már akár lakni is lehetne, bár az emberek hivatalosan valószínűleg már nem költözhetnek vissza. Egyes hatvan év feletti helyi lakosoknak engedte csak meg a kormány a visszatelepülést.
A zónát 1986-ban állították fel, a mai napig katonai őrizet alatt van, csak 18 év feletti személyek illetve csak ukrán vagy régi szovjet rendszámú gépjárművek léphetnek be a zónába, külön engedéllyel.
A zóna területe főleg cézium, stroncium, plutónium és amerícium izotópjaival szennyezett. Egyes részeken a sugárzás már a normális szintre csökkent, bár sok helyen még mindig az egészségügyi határérték feletti értékek is mérhetők.
A zónában található a Csernobil–2 nevű egykori szovjet katonai bázis, amelynek területén egy Duga–2 típusú horizonton túli rakétafelderítő rádiólokátor vevőjének rácsantennái állnak; valamint az ún. Vörös-erdő is.
Tartalomjegyzék |
Turizmus [szerkesztés]
A ChernobylInterinform nevű ügynökség 1987 óta szervez túrákat ebbe a zónába szakemberek és újságírók számára, később ez a lehetőség a civilek számára is megnyílt. Teljes körű ellátást (szállás és élelem) biztosít az érdeklődők számára, valamint a Kijevből érkezők oda- és visszaszállítását is vállalja.[2]
A zónába látogatókat ott-tartózkodásuk során végig idegenvezetők kísérik, akik egyrészt a turisták testi épségéért felelnek, másrészt arra felügyelnek, hogy a látogatók lehetőleg ne tegyenek kárt semmiben. Személyi doziméter viselése az ott-tartózkodás során erősen ajánlott, az atomerőmű belső szigorított biztonsági övezetében (ЗСР) pedig mindenki számára kötelező. A túravezető felügyelete, és hitelesített mérőműszer nélkül a zóna területén kóborolni tilos és veszélyes, ugyanis több helyütt még mindig akadnak ún. forró pontok, ahol a radioaktív sugárzás meglehetősen magas. Egyes helyeken még mindig mérhetőek az egészségügyi határértéket többszörösen meghaladó, az emberi életre veszélyes értékek: főként az 1986-os sugármentesítés során használt, ezidáig még esetlegesen el nem földelt gépek és azok roncsainak belsejében vagy közvetlen közelében akár néhány óra leforgása alatt halálos dózis szenvedhető el.
2011 júniusában a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma sajtóközleményt adott ki a zónaban tett turisztikai jellegű látogatások határozatlan időre történő felfüggesztéséről,[3] 2012 januárjától azonban ismét lehetővé tették a beutazást.[4]
A zóna területén található ismertebb települések [szerkesztés]
Dőlt betűvel az ukrán nevek láthatóak.
- Csernobil (Csornobil)
- Pripjaty
- Kopacsi
- Dityatki
- Lelev (Leliv)
- Janov (Janiv)
- Novosepelicsi
- Parisev (Parisiv)
- Zaleszje (Zalisszja) (NB: két ilyen nevű falu is létezik a zónán belül, egymástól 46 km-re fekszenek[5])
- Cserevacs
- Polesszkoje (Poliszke)
- Vilcsa
