Csernobili atomerőmű

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csernobili atomerőmű
Cernobylmb.jpg
Elhelyezkedése
Csernobili atomerőmű  (Ukrajna)
Csernobili atomerőmű
Csernobili atomerőmű
Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 51° 23′ 22″, k. h. 30° 05′ 57″Koordináták: é. sz. 51° 23′ 22″, k. h. 30° 05′ 57″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csernobili atomerőmű témájú médiaállományokat.
Az erőmű látképe északnyugatról, Pripjaty felől, 2007.

A Csernobili atomerőmű (teljes eredeti nevén: Csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű, oroszul: Чернобыльская атомная электростанция имени Владимира Ильича Ленина, rövidítve: ЧАЭС, ukránul: Чорнобильська атомна електростанція імені В. І. Леніна, rövidítve: ЧАЕС) az egykori Szovjetunió, ma Ukrajna területén található nem messze a fehérorosz határtól.

Az erőmű az emberi technikatörténet legnagyobb hatású, 1986. április 26-án hajnalban történt ipari balesetéről híresült el.

Az erőmű felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csernobil, az erőmű és környéke az űrből

Az erőmű Kijevtől kb. 130 kilométernyire észak-északnyugatra helyezkedik el, Kopacsi falu és Pripjaty város között, a Pripjaty folyó vizével táplált mesterséges tó félszigetein fekszik.

Teljes működő kiépítettsége idején az erőmű négy, egyenként 1 GW villamos teljesítményt leadó erőművi blokkból állt, erőművi blokkonként egy-egy 3,2 GW hőteljesítményű RBMK-1000 típusú reaktorral rendelkezett; valamint két újabb blokk (az 5. és 6.) állt építés alatt, amit a Csernobili atomkatasztrófa miatt már nem fejeztek be.

Az erőmű reaktorai forralóvizes (BWR) jellegű, grafitmoderátoros, csatornarendszerű reaktorok, ezek közül az I. és II. reaktor I. sorozatú RBMK-1000, a III. és IV. reaktor II. sorozatú RBMK-1000 volt. A félbemaradt V. és VI. blokkba szintén II. sorozatú RBMK-1000 reaktorokat szántak. Ezek közül az V. reaktor máig félkészen áll a befejezetlen épületben.

Az I-IV. blokk kelet-nyugati tájolású hossztengelyben épített épületegyüttesben helyezkedik el. A szigorúan zárt üzemrész teljes hosszán végighaladó összekötő épület déli oldalán helyezkedik el a közös turbinacsarnok, északi oldalán pedig a reaktorok épületei állnak. Az V-VI. blokk felépítése a III.-IV. blokkéval egyezett volna meg, épületegyüttesét viszont attól távolabb, az erőmű központi területétől déli irányban elhelyezkedő mesterséges félszigetre húzták fel.

Az erőmű története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A helyszín kiválasztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A helyszín

A Szovjetunió minisztertanácsának 1966. június 29-i határozata alapján 1977-ig 11,9 GW erőművi kapacitást kellett a köztársaság területén létesíteni, melyből 8 GW RBMK rendszerű reaktorokkal épített atomerőművekkel volt termelendő. A déli integrált villamos főelosztó-hálózat legnagyobb energiaigényű területén (a központi övezetben) egy atomerőmű építésével a kritikus energiaigényt fedezhetőnek tartották. A döntést megelőző előkészítő munka során tizenhat lehetséges helyszínt mértek fel a kijevi, a vinnyicai és a zsitomiri területen. Az USZSZK (Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság) állami tervbizottsága a felmérések eredménye alapján a kijevi terület Kopacsi falujához közeli helyszínt javasolta az új létesítmény helyéül. A megfelelő kiterjedésű építési telek biztosítása érdekében Nagorci[1] és Podlesznij[2] falvakat lerombolták. Az új erőmű a tervekben a „csernobili erőmű” nevet kapta.

A reaktortípus kiválasztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erőmű első létesítési fázisára (2 GWe) három tanulmányterv készült, rendre RBMK-1000 (BWR), RK-1000 (gázhűtésű, grafitmoderátoros reaktor) és VVER-1000 nyomottvizes (PWR) reaktorokkal. A szállítás és az építés költségei és lehetőségei miatt a Teploelektroprojekt által készített tanulmánytervek közül a Szovjetunió Energiaügyi és Nehézipari Minisztériumainak 1969. június 19-i közös határozata az RBMK-1000 reaktorokkal megépítendő erőmű tervét választotta ki, ezt a Szovjetunió minisztertanácsa is jóváhagyta. A kurszki és a leningrádi atomerőmű után a csernobili lett a Szovjetunió harmadik RBMK-1000 reaktorokkal működő atomerőműve.

Üzemi kronológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. reaktorcsarnok, 2007.
  • 1969. május 28. Az SZKP KB és az Szovjetunió minisztertanácsa jóváhagyta az erőmű, mint elsőrendű fontosságú beruházás építésének költségvetését.
  • 1969. december 17. A Szovjetunió Energetikai és Villamosítási Minisztériumának rendelete alapján megalakult a Csernobili Atomerőmű igazgatósága.
  • 1970. május Az I. blokk mélyépítési munkálatai elkezdődtek.
  • 1971. július A csernobili 110 kV-os távvezeték építése elkészült.
  • 1972. augusztus 15. Az I. blokk építkezésén az első köbméter betont bedolgozták.
  • 1973. január 30. A Szovjetunió Energetikai Minisztériumának döntése: „A csernobili atomerőművet 1975-ben üzembe helyezik”.
  • 1975. április 30. Az UKP első titkára a szovjet minisztertanácshoz fordult segítségért, hogy a kitűzött határidő betartásához szükséges erőforrásokat biztosítsa.
  • 1975. május 16. Az erőmű igazgatóságának határozata alapján megkezdődött az üzembe helyezés előkészítése. A határidő tartása érdekében három műszakos munkarendet vezettek be.
  • 1975. október Megérkeztek az első fűtőelemek a frissfűtőelem-tárolóba.
A KGB jelentése az erőmű építése közben észlelt szabálysértésekről[3]

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága részére.
Jelentés a Csernobili Atomerőmű építésénél tapasztalt szabálysértésekről.
TITKOS!
A beérkezett operatív adatok szerint a Csernobili atomerőmű építkezésének egyes részlegeinél előfordulnak a tervektől való eltérések, amelyek üzemzavarhoz és szerencsétlenséghez vezethetnek.
A gépterem oszlopai a kitűzési tengelyektől 100 mm-ig terjedő eltéréssel lettek felállítva, egyes oszlopok között pedig hiányzik a vízszintes összekapcsolás.
A falpaneleket 150 mm-es elhajlással rakták le. A terem födémét az előírásoktól eltérően építették ki. A gépteremben lévő emelődaruk mozgáspályáin 100 mm-ig terjedő eltérés van, helyenként 8 fokos szögben lejtenek.
A különlegesen nehéz beton öntése közben a munkát több alkalommal megszakították, a betonozás minősége alacsony. A munkálatok során hőszigetelésre nem került sor, ez a talajvíznek az épületbe való behatolásához, környezetszennyezéshez vezethet.
Kijev, 1979. január 17.
Aláírás: a KGB eseti vizsgálóbizottságának elnöke, Jurij Andropov

(Forrás: az Ukrán Biztonsági Szolgálat Állami Archívuma, 16. Tárló, 42 ügyirat, 247-248. ív)
  • 1976. május 15. Megkezdődött az erőmű környékének folyamatos sugárbiztonsági ellenőrzése.
  • 1976. október A hűtőtó feltöltése megkezdődött.
  • 1977. május eleje Az erőmű személyzete megkezdte az üzembe helyezés előkészítését.
  • 1977. június 8. A fűtőelemek munkába vételéhez kijelölték a belső szigorított biztonsági övezetet (ЗСР).
  • 1977. augusztus 1. Betöltötték az első fűtőelem-köteget.
  • 1977. augusztus 14. Az I. reaktor teljes fűtőelem-töltete berakás után a fizikai üzembe helyezési eljárás megkezdődött.
  • 1977. szeptember 18. Az I. reaktor kritikus, megkezdték a teljesítmény növelését.
  • 1977. szeptember 26. A II. turbógenerátort (ТГ-2) rákapcsolták a hálózatra.
  • 1977. november 2. Az I. turbógenerátort (ТГ-1) rákapcsolták a hálózatra, a hivatalos üzembe helyezési eljárást lezárták.
  • 1978. május 24. Az I. blokk elérte a tervezett 1 GW villamos teljesítményt.
  • 1978. november 16. Megkezdődött a II. blokk fizikai üzembe helyezése.
  • 1978. december 19. A II. reaktor kritikus, megkezdték a teljesítmény növelését.
  • 1978. december 21. A III. turbógenerátort (ТГ-3) rákapcsolták a hálózatra.
  • 1979. január 10. A IV. turbógenerátor biztosította az erőmű önfogyasztását. A II. blokk üzembe helyezése megtörtént.
  • 1979. április 22. Az erőmű által termelt villamos energia elérte a tízmillió MWh-t.
  • 1979. május 28. A II. blokk elérte a tervezett 1 GW névleges villamos teljesítményt.
  • 1979. október 5. Az első építési fázis (I. és II. blokk) elérte a 2 GW névleges villamos teljesítményt.
  • 1980. október 21. Az első 750 kV-os távvezetéket feszültség alá helyezték.
  • 1981. december 3. A III. blokkot üzembe helyezték.
  • 1982. szeptember 9. Az első jelentősebb üzemzavar az erőműben: eltört az I. reaktor egyik technológiai csatornája. A javítás az I. blokk üzemében komoly termeléskiesést okozott, a javítószemélyzetet jelentős (bár az akkor hatályos normákon belüli) sugárterhelés érte. Az I. blokk technológiai rendszerét, illetve a reaktorépület egy részét sugármentesíteni kellett.
  • 1982. március 8. Az erőmű által termelt villamos energia elérte az ötvenmillió MWh-t.
  • 1982. június 9. A III. blokk elérte a névleges 1 GW villamos teljesítményt.
  • 1983. november 25. Az első fűtőelemet berakták a IV. reaktorba.
  • 1983. december 21. A VII. turbógenerátort a hálózatra kapcsolták.
  • 1983. december 30. A VIII. turbógenerátort a hálózatra kapcsolták.
  • 1984. március 28. A IV. blokk elérte a névleges 1 GW villamos teljesítményt.
  • 1984. augusztus 21. Az erőmű által termelt villamos energia elérte a százmillió MWh-t.

A baleset[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A baleset okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A baleset oka egy hiányosan megtervezett és felelőtlenül végrehajtott üzemviteli kísérlet volt. A kísérlet célja a reaktor hűtőrendszerének – a „legnagyobb tervezett hiba” üzemállapotában való – folyamatos üzemét biztosító szükségmegoldás gyakorlati megvalósíthatóságának igazolása volt.

A reaktor tervezésénél a „legnagyobb tervezett hiba” állapotát két súlyos, de alacsony valószínűségű meghibásodás (a primer vízkör hidegágában egy NÁ 900-as cső törése, illetve a főkeringetőszivattyúk és az aktív zóna-üzemzavari hűtőrendszer (ZÜHR, САОР) villamos tápellátásának megszűnése) egyidejű fellépéseként határozták meg.

A reaktor bármilyen okból történő leállításának alapszabálya az, hogy az aktív zóna hűtését folyamatosan biztosítani kell, mert – bár a láncreakció leállt – a fűtőanyagban az üzem során keletkezett hasadványok bomlása miatt a leállítás után a névleges hőteljesítmény kb. 7%-át elérő maradvány (remanens) hő keletkezik. A főkeringetőszivattyúk üzemszerű villamos táplálásának üzemzavari körülmények közötti pótlására dízelmotor-meghajtású aggregátok szolgáltak. A dízelaggregátos szükségáramforrás indításához, illetve az aggregátok megfelelő teljesítményre történő felfuttatásához körülbelül – az üzemi villamos táphálózat kiesését követően – harminc-hatvan másodpercre van szükség. A reaktor hűtését ezalatt csak a korlátozott kapacitású passzív zóna-üzemzavari hűtőrendszer látta el.

A reaktor tervezője már 1976-ban javasolta, hogy ebben a kritikus időszakban a főkeringető-szivattyúk villamos táplálását – a turbógenerátorok forgórészében felhalmozott kinetikai energiát felhasználva – a főgenerátorokról oldják meg. A megoldást elfogadták, és ezt a lehetőséget a később épülő RBMK reaktorok tervezésénél figyelembe vették. Noha ennek a szükségmegoldásnak kísérleti ellenőrzése minden később épült RBMK reaktornál az üzembehelyezési eljárás része volt; ezt a szükségtáplálási lehetőséget – a csernobili atomerőmű kivételével – egyetlen másik erőműnél sem próbálták ki a gyakorlatban.

Az első ilyen kísérletet a csernobili III. blokk üzembehelyezése során végezték el 1982-ben, de a kísérlet akkor sikertelenül végződött. A sikertelen üzemi próba során kiderült, hogy a főgenerátorok gerjesztésszabályozását a kényszerüzemben az eredeti tervekhez képest módosítani kell, hogy a gőzutánpótlás hiányában lassuló gépcsoport fordulatszám-csökkenésének hatását ellensúlyozni lehessen. Az 1982-1984. évek vizsgálati programja szerint reaktorfelenként egy-egy főkeringetőszivattyú táplálását biztosították volna a kifuttatott turbógenerátorról, az 1985-ös és az 1986. áprilisi kísérleti tervben reaktorfelenként két-két szivattyú kényszertáplálásának vizsgálata szerepelt. A kísérlet során a zóna-üzemzavari hűtőrendszer működését nem vették figyelembe, ezért azt a kísérlet során kézi elzárószelepekkel kiiktatták.

A kísérletet a reaktor csökkentett hőteljesítményű (700–1000 MWt) üzeme mellett kívánták elvégezni, de az előkészítés során az ebből adódó reaktorfizikai sajátosságokat figyelmen kívül hagyták; a vizsgálati terv pusztán csak a turbinaüzemi és villamos vezérlési kérdésekre koncentrálva született meg. A kísérleti tervet a II. kiépítés helyettes főmérnöke (Anatolij Gyatlov) a turbina gyártójával (Dontyehenergo) történő együttműködésben készítette el, a tervet az erőmű főmérnöke (Nyikolaj Fomin) hagyta jóvá. A kísérlet időpontját a IV. reaktor tervszerű karbantartás miatti leállításának időpontjára, 1986. április 25-én délutánra tűzték ki.

A baleset lefolyásának kronológiája[4][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények - 1986. április 25., péntek

  • 01:06 Csökkenteni kezdték a reaktor teljesítményét.
  • 14:00 Kikapcsolták a zóna üzemzavari hűtőrendszert.
  • 14:00 Az erőművet a teherelosztó további teljesítménycsökkentés elhalasztására utasította. A blokk teljesítményét 50%-ra állították, a két gőzturbina-generátor egység egyikét leállították. A csökkentett teljesítmény következtében a reaktorban neutronmérgek (erős neutronelnyelő anyagok, például Xenon-135) kezdtek felhalmozódni. A reaktor manőverező képessége csökkent.
  • 23:10 A teherelosztó megadta az engedélyt a leállásra, a teljesítményt az operátorok csökkenteni kezdték.
  • 24:00 Műszakváltás. A vezénylőbe érkezett új operátorok nem készültek fel a kísérletre.

Felkészülés a kísérletre - 1986. április 26., szombat

Az RBMK reaktorok működését szemléltető vázlatos rajz
  • 00:05 A reaktor teljesítménye 24%-ra csökkent. Ezen teljesítmény alatt a pozitív üregtényező miatt a visszacsatolás pozitív, így a reaktor öngerjesztő.
  • 00:30 A reaktor teljesítménye a névleges érték 1%-ára esett. Vagy az operátor nem nyomta meg az automatikus teljesítménytartás gombot, vagy pedig műszerhiba miatt csökkent le a teljesítmény. Ugyanaz a pozitív üregtényező okozta, gyors teljesítményzuhanást, mint a későbbi robbanást. A reaktor instabil.
  • 00:32 Az operátor szabályozórudakat húzott ki a zónából a teljesítménycsökkenés ellensúlyozására. A teljesítményt megpróbálták a kísérlethez szükséges szintre emelni. A zónában az engedélyezettnél kevesebb szabályozórúd maradt.
  • 01:00 A reaktor teljesítménye 7%-on stabilizálódott.
  • 01:03 A 6 működő fő keringető szivattyú mellé további kettőt kapcsoltak be. A vízszint a gőzdobban csökkenni kezdett.
  • 01:15 A „gőzdob vízszint alacsony” jelre az üzemzavari védelmet kikapcsolták. Az üzemzavari védelem („automatikus vészleállítás”) leállítja a reaktort, ha bizonyos paraméterek (például hőmérséklet a zónában, hűtőközeg nyomása, vagy a gőzdob vízszint) egy előre beállított értéket túllépnek. Ez a védelem a kiiktatása miatt a továbbiakban már nem tudta ellátni a szerepét.
  • 01:22 Az operátor további szabályozórudakat húzott ki a zónából. A reaktor hűtőközegének nyomását növelni akarták.
  • 01:22 A kísérlet kezdetét vette.
  • 01:22 Az operátor észlelte, hogy a reaktivitás-tartalék a megengedettnek a fele.
  • 01:23 A „második turbina gyorszáró zár” jelre az operátor megbénította az üzemzavari védelmet. A kísérletet annak esetleges sikertelensége esetén azonnal meg akarták ismételni, a reaktor leállítása nélkül.
  • 01:23:04 Lezárták a második turbina gyorszáróit. A turbina ezáltal leválasztódott a reaktorról, így több gőz a turbinára nem jutott, csak a lendülete miatt pörgött tovább. Mivel a turbina le volt zárva, a gőz a reaktorból kijutni nem tudott. A nyomás emiatt növekedni kezdett, a zónában a gőzbuborékok egy része összeroppant.
  • 01:23:10 Az automatika szabályozórudakat húzott ki a zónából. A gőztartalom csökkenése a pozitív üregtényező miatt csökkentette a teljesítményt, ezt teljesítménytartásra kapcsolt automatika próbálta ellensúlyozni.
  • 01:23:35 A zónában szabályozhatatlanná vált a gőzfejlődés. Az automatika által kihúzott rudak a gyorsabban növelték a teljesítményt a normálisnál a reaktor instabilitása miatt.
  • 01:23:40 Az operátor megnyomta a vészleállító gombot. A biztonságvédelmi rudak tervezési hibából eredendően rövid időre kismértékben megemelték a teljesítményt a reaktor leállítása előtt. Ez a tény a baleset előtt is ismert volt, de figyelmen kívül hagyták, mivel normál üzem mellett nem okozott problémát. Azonban itt ez a kismértékű teljesítmény-növekedés a reaktor instabilitása miatt a teljesítmény szabályozhatatlan növekedését vonta maga után.
  • 01:23:44 A reaktor teljesítménye néhány másodperc alatt a névleges érték százszorosára nőtt, ennek következtében hirtelen nagy mennyiségű gőz szabadult fel.
  • 01:23:45 A fűtőelempálcák felhasadtak.
  • 01:23:49 Az üzemanyagcsatornák (hűtőcsövek) fala felnyílt.
  • 01:24 Gőzrobbanás. A reaktorban lévő összes víz pillanatok alatt elpárolgott, a gőznyomás szétvetette a reaktort és a biológiai védelmet (beton árnyékolást).
  • 01:24 Gázrobbanás. A vízgőz a forró grafittal, valamint a reaktor szerkezeti anyagaival reakcióba lépve gyúlékony hidrogént és szén-monoxidot termelt. Ezek a gázok a reaktor felnyílása után a levegő oxigénjével elkeveredve berobbantak.
  • 01:24 Grafittűz. A szabaddá vált grafit begyulladt és napokig égett.

A baleset következményei az erőműben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A IV. reaktorban bekövetkezett robbanások során a reaktor fedélszerkezete ("JE-egység", схема «E») – beleértve a felső biológiai pajzsot és a gőzelosztó csőrendszert – a levegőbe repült, átfordult és kb. 105°-os szögben elfordulva visszaesett a reaktortartály tetejére. A reaktor aktív zónájának felső része – beleértve a moderátor grafittégláit, a fűtőelemek egy részét, valamint az aktív zóna egyéb szerelvényeit – a reaktortartályból kirepült és szétszóródott az épület romjai között, valamint a környező állva maradt épületek tetején. A IV. reaktorcsarnok oldalfalai ledőltek, a tető részben lerepült, részben ráomlott a csarnok romjaira. A fűtőelem-utántöltő rendszer állványzata ledőlt. Az épület tartószerkezete megroppant, a belső födémek és válaszfalak ledőltek. A robbanást követően először a III., majd az I. és II. reaktort is leállították.

A mentesítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feladatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A baleset utáni mentesítés során több, a technikatörténetben addig elő nem fordult feladat állt a mentesítő személyzet előtt. A legfontosabb célok az alábbiak voltak:

  • a robbanás következményeként keletkezett tüzek eloltása,
  • a nyitott reaktormaradvány elfedése, további aktív anyagok kijutásának megakadályozása,
  • a reaktorban maradt fűtőanyag kritikussá válásának megakadályozása,
  • a romok és a környező épületek megtisztítása,
  • védőépítmény felhúzása a romok fölé a további szennyezés kibocsátásának, valamint a csapadék bejutásának megakadályozására.
A mentés és a mentesítés résztvevőinek emlékműve a szarkofággal

"A hősöknek és a szakembereknek, akik megvédték a világot a nukleáris katasztrófától
A védőlétesítmény elkészültének 20. évfordulója alkalmából, 2006. november 30."

A mentesítés a Szovjetunió minisztertanácsa által delegált bizottság operatív irányítása alatt folyt. A központi szervek – azaz a SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió minisztertanácsa – 1986. június 5-én hoztak döntést a csernobili atomerőmű IV. blokkja maradványainak hosszútávú védelmi koncepciójáról. Az Össz-szövetségi Erőmű-technikai Kutató- és Fejlesztőintézet tervei alapján a Nehézipari Minisztérium fővállalkozásában fogtak hozzá a köznyelv által szarkofágnak keresztelt védőlétesítmény (oroszul: объект «Укрытие», ukránul: об'єкт укриття, rövidítve: „ОУ”) építéséhez. A védőlétesítmény építésének fő fázisai:

  • a IV. blokk területének megtisztítása és lebetonozása,
  • védőfalazat építése az épület határain,
  • a III. és IV. blokkot elválasztó falazat megerősítése, illetve új válaszfalak építése a két blokk közé,
  • a falszerkezet teherviselő alapjául szolgáló lépcsős alap és falazat építése,
  • a turbinacsarnok lefedése, illetve a födémszerkezet kijavítása,
  • magassági teherviselő falszerkezet építése,
  • a védőlétesítmény héjszerkezete tartóelemeinek elhelyezése, majd a héjalás felépítése,
  • szellőzőrendszer, mérőberendezések és távközlési hálózat telepítése.

Az elkészült védőlétesítmény műszaki átvétele 1986. november 30-án történt meg.

Kronológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csernobili atomerőművet jelképező fáklya a Vörös-erdő mellett[5]
  • 1986. április 26. Baleset történt a IV. reaktorban. A Szovjetunió minisztertanácsa 830 sz. rendeletével operatív bizottságot állított fel a baleset kivizsgálására és a mentési munkálatok irányítására. A bizottság elnöke B. E. Scserbin, a szovjet minisztertanács elnökhelyettese volt.
  • 1986. április 27. Pripjaty városát és az erőmű körüli tíz kilométeres övezetet teljesen kitelepítették.
  • 1986. április 27. – 1986. május 10. A IV. blokk romjaira helikopterekről kb. 5000 tonna védőanyagot (homok, márvány- és dolomitzúzalék, ólomsörét, bór) szórtak a tűz, illetve az aktívanyag-kibocsátás elfojtására, illetve a reaktorban maradt fűtőanyag kritikussá válásának megakadályozására.
  • 1986. május 2. Döntés született a lakosság kitelepítéséről immár az erőmű 30 kilométeres körzetéből, illetőleg a radioaktív kihullás által érintett területről is. Az I-III. blokkot átmenetileg készenléti üzemmódba helyezték – további intézkedésig.
  • 1986. május 6. A IV. reaktor alatti ellennyomó-medence vizét leengedték, a fűtőelem-olvadék vízzel való érintkezését megelőzendő. A sérült reaktorból hirtelen emisszió-növekedést észleltek. Megkezdődött Pripjaty és az erőmű területének részleges sugármentesítése.
  • 1986. május 20. A nehézipari miniszter rendeletet hozott a csernobili atomerőmű építésvezetőségének létrehozásáról.
  • 1986. május 20. – július 15. A védőlétesítmény építésének első fázisát lebonyolították: a munkaterületet megtisztították, lehetséges mértékben sugármentesítették; a védőlétesítmény előregyártható elemeit elkészítették; az építési infrastruktúrát (betonkeverő-telep, betonátfejtő, utak, szociális létesítmények) létrehozták.
  • 1986. június 3-28. Hőcserélőt építettek a reaktoralapzat alatt.
  • 1986. július 16. – szeptember 15. A védőlétesítmény építésének második fázisát lebonyolították: a mélyépítési és alapozási munkálatok lefolytak.
  • 1986. augusztus 22. A baleset következményei által érintett területről további kitelepítések megkezdését határozták el.
  • 1986. szeptember 15. – november 30. A védőlétesítmény építésének harmadik fázisát is lebonyolították: a magasépítési és szerkezeti szerelési munkák lefolytak.
  • 1986. november 30. A védőlétesítmény műszaki átadása megtörtént.
Az elkészült védőlétesítmény

Az újraindítástól a leállításig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A baleset következtében kiesett 4 GW erőművi kapacitás komoly villamosenergia-hiányt idézett elő az erőmű által ellátott övezetben. A védőlétesítmény építésével egyidejűleg a három megmaradt erőművi blokk folyamatos készültségben volt, hogy amint a lehetőségek adottak, újraindíthatóak legyenek.

  • 1986. október 1. Az I. blokkot újraindították
  • 1986. november 5. A II. blokkot újraindították
  • 1987. december 3. A III. blokkot újraindították

Az erőmű üzemben tartásával szemben – elsősorban külföldi forrásokból – folyamatos ellenérvek merültek fel. A Szovjetunió gazdasági válsága, majd összeomlása viszont nem tette lehetővé az erőmű villamos teljesítményének kiváltását. A folyamatos üzem biztosításához az erőművi személyzet számára új várost építettek a Pripjaty folyó túlsó partján, az erőműhöz vezető vasútvonal mellett. A helyszín kiválasztásánál fő szerepet játszott, hogy a terület szennyezettsége alacsony legyen. Az új város, Szlavutics ma is az erőmű dolgozóinak lakhelye, annak ellenére, hogy az ukrán-belorusz határ két helyen is elvágja a várost az erőművel összekötő vasútvonalat.

  • 1991. október 11. A II. blokk turbinacsarnokában kiütött tűz miatt a II. blokkot leállították. A reaktor teljes fűtőanyagát kirakták a pihentető medencékbe. A reaktor, illetve a II. erőművi blokk ezután többé már nem lett beindítva.
  • 1995. december 25. Ukrajna kormánya a „hét vezető hatalommal” és az Európai Unióval kötött kölcsönös megállapodások alapján döntést hozott a csernobili atomerőmű végleges leállításáról.
  • 1996. november 30. Az I. blokkot véglegesen leállították.
  • 2000. december 15., 13:15 Ukrajna elnöke televízióadásban bejelentette a csernobili atomerőmű III. blokkjának leállítását. A leállításról szóló elnöki utasítást L. D. Kucsma ukrán elnök a külön kiépített televíziós vonalon keresztül közvetlenül adta ki az erőmű személyzetének.
  • 2000. december 17., 13:17 Az ügyeletes reaktoroperátor 5. szintű vészleállítással (АЗ-5) megkezdte a reaktor leállítását. A csernobili atomerőművet véglegesen leállították.

Az erőmű jelenlegi állapota[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szarkofág 2007-ben, felállványozva

A leállított erőmű továbbra is nukleáris létesítménynek minősül, jogi státusza és a rávonatkozó biztonsági előírások megegyeznek a működő atomerőművekéivel. Az erőmű jelenleg „Csernobili Atomerőmű Állami Szakvállalat” néven az ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma (ukránul: Міністерство України з питань надзвичайних ситуацій та у справах захисту населення від наслідків Чорнобильської катастрофи) főhatósága alá tartozó állami vállalatként működik. A vállalat elsődleges feladata az erőmű állagvédelme, biztonsági és műszaki felügyelete, továbbá a leszerelési munkálatok előkészítése és végrehajtása. A szigorított biztonsági övezetben is a működő erőművekre vonatkozó biztonsági szabályok érvényesek, lévén a fűtőanyag még mindig a biztonsági övezet területén található.

Az I. blokk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyes blokk 1996. november 30-i leállítása után 1998. december 15-én fogadták el a blokk üzemen kívül helyezésének és leszerelésének terveit. A reaktor pillanatnyilag kiégettfűtőelem-tárolóként üzemel, az aktív zóna berendezései közül a jelenlegi üzemhez szükséges biztonságvédelmi elemek működőképesek és üzemelnek; felügyeletüket csökkentett létszámú szakszemélyzet látja el folyamatos munkarendben. A reaktor aktív zónájában tárolt fűtőelemek remanens hőjének elvezetését a reaktor technológiai vízköre biztosítja, a szükséges mértékben csökkentett teljesítményű segédszivattyúk üzemeltetésével. További kiégett fűtőelemeket tárolnak a reaktor melletti pihentető medencékben. Az üzemanyag utántöltő- és átrakó berendezés továbbra is teljesen üzemképes. A technológiai vízkör feleslegessé vált elemeit leszerelték, a turbinacsarnoki gépezettel együtt. A turbinacsarnokban már csak a nagygépek (gőzelosztó, turbinák, generátorok, főgerjesztő-gépek) állnak a helyükön.

A II. blokk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A blokk az 1991. évi tűzeset után nem lett újraindítva. Végleges leszerelésének programját 2000. december 27-én fogadták el. A reaktort a tűz után teljesen kirakták. A leszerelési programmal összhangban a reaktor teljes szabályozó és biztonságvédelmi rendszerét, a technológiai, segédüzemi és vészhelyzeti hűtőrendszerét leszerelték. A reaktor melletti pihentető medencékben továbbra is kiégett fűtőelemeket tárolnak, ezért az átrakó berendezés üzemképes. A turbinacsarnoki berendezések állapota az I. blokkéval megegyező.

A III. blokk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2000. évi leállítás után a III. blokk leszerelése is tervszerűen folyik. A III. blokk állapota és funkciói megegyeznek az I. blokknál írottakkal.

Balra a távolban a 4-es blokk, középen a félbehagyott 5-ös és 6-os blokkok, előtérben pedig az erőmű hűtőtava

Az új szarkofág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2007. szeptember 17-én hivatalosan is bejelentették, hogy az 1986-ban felépített, azóta meglehetősen leromlott állagú régi szarkofág helyére új, acélból készült védőlétesítmény épül majd. A beruházás előreláthatólag öt év alatt valósul meg, és 505 millió dollárba fog kerülni. Az új védőlétesítmény közvetlenül a jelenlegi szarkofág mellett épül fel és síneken tolják majd leendő helyére. Az építmény a tervek szerint oldalnézetből félkörív alakú lesz, szélessége 257 m, magassága 105 m, hosszúsága pedig 150 métert tesz majd ki, súlyát mintegy 20 ezer tonnára becsülik. A létesítmény tervezett élettartama legalább 100 év.[6]

Az erőmű reaktorblokkjainak áttekintő táblázata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csernobili atomerőmű összesen hat reaktorblokkal rendelkezik:

Reaktorblokk [7] Reaktortípus Nettó
teljesítmény
Bruttó
teljesítmény
Létesítés
kezdete
Hálózati
szinkronizálás
Üzem kezdete Leállítás
dátuma
Csernobil-1 RBMK-1000 725 MW 800 MW 1970. márc. 1. 1977. szep. 26. 1978. máj. 27. 1996. nov. 30.
Csernobil-2 RBMK-1000 925 MW 1000 MW 1973. febr. 1. 1978. dec. 21. 1979. máj. 28. 1991. okt. 11.
Csernobil-3 RBMK-1000 925 MW 1000 MW 1976. márc. 1. 1981. dec. 3. 1982. jún. 8. 2000. dec. 15.
Csernobil-4 RBMK-1000 925 MW 1000 MW 1979. ápr. 1. 1983. dec. 22. 1984. márc. 26. 1986. ápr. 26.[8]
Csernobil-5 [9] RBMK-1000 950 MW 1000 MW 1981. dec. 1. - - A kivitelezés 1988-ban leállítva
Csernobil-6 [10] RBMK-1000 950 MW 1000 MW 1983. dec. 1. - - A kivitelezés 1988-ban leállítva

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Térkép + kommentár
  2. Tervrajz
  3. Jelentés a Csernobili Atomerőmű építésénél tapasztalt szabálysértésekről
  4. A baleset lefolyása 20 éve történt a Csernobili Atomerőmű balesete - reak.bme.hu/csernobil
  5. Régebben egy atomot jelképező alkotás és a Komszomol védnökség közreműködését jelző felirat is szerepelt a CSAE név mellett, ami ezen a fotón is látható, ám ezeket később leszerelték. A fáklya a radioaktív kihullás által legjobban szennyezett részen található, a pripjatyi elágazástól körülbelül 100 méterre, a Vörös-erdő közvetlen közelében.
  6. Новый саркофаг для Чернобыльской АЭС построят французы за 505 миллионов евро Newsru.com, 17 сентября 2007 г., 14:55
  7. Reaktor adatbázis az IAEA jóvoltából: „Ukraine: Nuclear Power Reactors” (angolul)
  8. A baleset során megsemmisült
  9. A csernobili atomerőmű ötös blokkjának adatai az IAEA adatbázisában (angolul)
  10. A csernobili atomerőmű hatos blokkjának adatai az IAEA adatbázisában (angolul)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]