Carl Orff

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carl Orff
Carl Orff.jpg
Jens Rusch: Carl Orff portréja
Életrajzi adatok
Született 1895. július 10.
Bajorország, München
Származás német
Elhunyt 1982. március 29. (86 évesen)
München
Pályafutás
Műfajok opera
zenepedagógus, zeneszerző,

Carl Orff weboldala
Carl Orff 1956-ban, Lieselotte Holzmeisternek, a Fidula Zenekiadó alapítójának társaságában

Carl Orff (Bajorország, München, 1895. július 10. – München, 1982. március 29.) német zeneszerző, zenetanár. A 20. századi – és benne az akkori német muzsika – egyik leghíresebb és legérdekesebb alakja. Műveit világszerte ma is a legnagyobb sikerrel játsszák. Ezt a hírnevet nemcsak operák és más vokális alkotások révén szerezte, hanem pedagógiai munkásságával is.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Münchenben született 1895. július 10-én. Tanulmányait a századforduló egyik neves német zeneszerzőjénél, Heinrich Kaminskinál végezte, és zenei pályája mindjárt az oktatás frontján indult el. Egy balettiskolának volt a zenetanára. Ez a pályakezdés, a zenetanítás alapelemeivel, valamint a tánccal való foglalkozás úgyszólván egész munkásságára rányomta bélyegét. Pedagógiai műve, a világszerte alkalmazott „Orff-Schulwerk” elsősorban a ritmikus képzésre fektet súlyt – nemegyszer a tánccal, illetve mozgásművészettel összekapcsolva –, de egyaránt gondja van az énekes és hangszeres képzésre is. Salzburgban iskolát is alapított: Orff-schule. Orff szerint a zene és a tánc egységet alkot: Münchenben létrehozta a Zene- és Mozgásművészeti Intézetet.

Orff zeneszerzői életműve szinte teljes kizárólagossággal színpadi alkotásokból áll. Orff témáinak nagy részét a mitológiákból, a mesékből, és a középkori mondákból vette. Első nagy színpadi sikerét 1937-ben, Frankfurtban aratta, az akkor színpadi változatban előadott Carmina Buranával. Ezt követték további művei, ezúttal már kifejezett operák: A hold, Az okos lány, a Bernauerin, majd a Carmina Burana párdarabjai: a Catulli Carmina és a Trionfo d'Afrodite. Az utóbbi évtizedekben Orff egyre inkább a görög–római kor alkotásai felé fordult: megzenésítette az Antigoné-témát, az Oidipuszt.

Orff zenéjének fogadtatására elég gyakran jellemző az a sajnálatos tény, hogy félreértik. Ez a zene ugyanis annyira komplex, annyira – túlmenően a wagneri értelmezésen – „összművészeti alkotás”, hogy nem lehet kizárólagosan zenei szempontok szerint értékelni. A zeneszerzőnek magának nem is volt soha célkitűzése – talán az egy Carmina Burana kivételével –, hogy csak zenét szerezzen. Mintegy színpadi rendezőként ő maga „komponálja meg” a muzsika mellett a vizuális elemeket: az akciót, esetleg a díszleteket, és gyakran a szöveget is ő írja. Ezekben a művekben tehát a zene csak egyike a művet alkotó elemeknek, méghozzá nem is mindig a legfontosabb elem. Valószínűleg ez a célkitűzés hozta magával, hogy Orff a szándékos archaizálás, sőt, nemegyszer a tudatos primitívség és trivialitás módszerét választotta. Minthogy színpadának lényege a mozgás, muzsikájának éltető eleme a ritmus. Orff-zene hallatán az az érzésünk, hogy a dallam és a harmónia, a forma és a hangszerelés a ritmusból születik. A ritmuson kívül csak a melódiára fektet súlyt, ezek – a korai művekben – szélesen íveltek, néha a gregorián hangvételét alkalmazzák, néha pattogóan táncos lejtésűek. A harmóniavilág a lehető legegyszerűbb. A hangszerelés a modern nagyzenekar szinte minden eszközét felhasználja, nem utolsósorban – a ritmikus fogantatás következménye ez is – az igen nagy méretű ütőhangszer-csoportot. Életének utolsó évtizedében Orff stílusa még szikárabbá vált, már szinte a mondókák és a legegyszerűbb gregorián formulák tömörségéig jutott el.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rövid művek
    • A Hold (1939)
    • Az okos Lány (1943)
    • Egy nyári álom (1952)
  • Bajor világszínház
    • Die Bernauerin (1947)
    • Astutuli, egy bajor komédia (1953)
  • De temporum fine comoedia, Vigilia (1973)
  • Trionfi
    • Carmina Burana (1937)
    • Catulli Carmina (1943)
    • Trionfo di Afrodite (1953)
  • Antik művek
    • Antigone (1949)
    • Oedipus der Tyrann (1959)
    • Prometheus (1968)

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1995-ös Német postabélyeg
A sírhelye

Carl Orff München díszpolgára. Sírja az andechsi apátság templomában, a "Schmerzhaften" oldalkápolnában található. A felső-bajorországi Dießen am Ammerseebe 1955-ben költözött és később itt hozták létre a Carl Orff Múzeumot.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alberto Fassone: Carl Orff. In: Grove Music Online ed. L. Macy (Zugriff 27. November 2004), (subscription access)
  • Lilo Gersdorf: Carl Orff. Reinbek, Rowohlt 2002, ISBN 3-499-50293-3
  • Michael H. Kater: Carl Orff im Dritten Reich. In: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 43, 1 (Januar 1995), S. 1–35.
  • Michael H. Kater: Komponisten im Nationalsozialismus: acht Porträts. Parthas, Berlin 2004, ISBN 3-936324-12-3
  • Andras Liess: Carl Orff. Idee und Werk. Neubearbeitete Auflage. Goldmann, München 1980, ISBN 3-442-33038-6
  • Hans Maier: Carl Orff in seiner Zeit. Mainz, Schott 1995
  • Godela Orff: Mein Vater und ich. Piper, München 1995, ISBN 3-492-18332-8

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Carl Orff témájú médiaállományokat.
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap