Carmina Burana (zenemű)

A Carmina Burana Carl Orff 1935–36-ban, a hasonnevű versgyűjtemény szemelvényeire komponált kantátája, a zeneszerző kimagaslóan legnépszerűbb alkotása — egyes vélemények szerint a valaha volt legnépszerűbb „komoly”zenei mű.

Műfaja

Műfaját Orff maga a következőképpen határozta meg: „cantiones profanae cantoribus et choris cantandae comitantibus instrumentis atque imaginibus magicis” (világi dalok szólóénekesekre és kórusokra, hangszerkísérettel és mágikus képekkel). Amint ebből kiderül, az énekelt, illetve zenekaron előadott tételeket a szerző eredeti elképzelése szerint színpadi játék (vagy a legújabb eladásokban tánc) egészíti ki — éppen ezért nevezi a Magyar Nagylexikon „szcenikus kantátának”. A darabot azonban igen gyakran adják elő színpad nélkül, oratóriumszerűen.

Egy különleges változatában a nagyzenekari kíséretet maga Orff átdolgozta úgy, hogy azt két zongora és öt ütőhangszeres játékos helyettesítse — ez felerősíti a ritmus, csökkenti a dallamok szerepét.

Forrása

A középkor iránti érdeklődés a zeneszerző egész életművére jellemző. A kantáta alapjául szolgáló 13. századi latin–német–francia nyelvű gyűjteményt a bajorországi Benediktbeuren kolostorában találták meg 1803-ban. A világi élvezeteket dicsőítő vágáns költők verseire komponált, a tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként is ismert művet Frankfurtban mutatták be 1937. június 8-án.

Felépítése

A művet a végén visszatérő, grandiózus kórus nyitja és zárja (keretezi). Ebben a kantáta esendő hőse pogány módon nem Istenhez, hanem a forgandó Szerencséhez fohászkodik: O Fortuna, / velut Luna / statu variabilis (Ó, Szerencse, változékony vagy, miként a Hold)! E kereten belül a szerző a 28 számot 4 nagyobb blokkba rendezte:

• I. Tavasszal (I primo vere),
• II. A zöldben (Uf dem anger),
• III. A borospincében (In taberna),
• IV. Szerelmi udvarlás (Cour d’amours)

A zene két kulcsfogalma a primitív motívumkészlet és a mágikus ismétlés. A zenei építőkövek rendkívül egyszerűek (kidolgozás, fejlesztés és polifónia nélkül), de a mágikus ismétlés, sulykolás motorizmusa hatásos. Ez a kopár, sokszor durva, primitív, de ugyanakkor nagyon érzéki, találékony és változatos zene a maga módján nagyon is eredeti.

Nagy szerepet kap a kórus; a szólókat egy szoprán, egy tenor és egy bariton énekli.

Tavasszal, A zöldben

• Az első tétel gregorián jellegű, utána érzelmes baritonszólót hallunk, majd nagyméretű kórustétel következik. Ebben az egyre gyorsuló tempójú kórusban és a következő, tisztán zenekari tánctételben találkozunk először az Orffra oly jellemző ritmusorgiával. Ezután félig latin, félig német szövegű, humoros kartételt hallunk; a zenekar és a kórus váltja egymást, végül egy igen gyors menetű, kicsattanó erejű záró tétel következik.

A borospincében

• Ezek az énekek az egész mű leghumorosabb, helyenként meglehetősen sikamlós részei. Elsőnek a baritonszóló bordalát halljuk, majd egy igen gúnyos, humoros, igen nagy magasságokba csukló tenorszóló következik, melynek tárgya: a pecsenyévé változó liba szomorú sorsa. Pazar humorú gregorián-paródia a következő tétel. A rész befejezéseként magával ragadó temperamentumú, pezsgően vidám kocsmai gúnydal szólal meg.

Szerelmi udvarlás

• Az első tételt szopránszóló és gyermekkar adja elő; ez a tétel sem szűkölködik gúnyban. Itt keveredik először ófrancia a latinhoz. Ezután szoprán és bariton kórus énekel. A szoprán szatirikusan, míg a bariton líraian ad elő. A szopránszóló rövid lírai dala után a teljes együttes adja elő a mű egyik legszebb és leglendületesebb tételét. Végül következik a Vénusz-himnusz, amelyben megszólal ennek a középkori világi költészetnek minden öröme és lendülete.

Források

• Várnai Péter. Oratóriumok könyve. ISBN 963-330-469-5 [1989] 
• Csengery Kristóf: Alkotó és Mű (Carl Orff: Carmina burana...)

További információk

• Free Music Archive: Carmina Burana
• Az oratórium eredeti szövege
• Az oratórium magyar szövege
• Carl Orff: Carmina Burana