Carl Friedrich von Weizsäcker

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carl Friedrich von Weizsäcker

Carl Friedrich von Weizsäcker (Kiel, 1912. június 28.Söcking am Starnberger See, 2007. április 28.) német fizikus, filozófus.

Életpálya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányait Stuttgartban, Bázelben, és Koppenhágában végezte. 1929-től 1933-ig matematikát és csillagászatot tanult Berlinben és Göttingenben. Werner Heisenberg tanácsára Lipcsébe elméleti és atomfizikát tanult. Doktori munkájának mentora Friedrich Hund volt. A Harmadik Birodalom idején Németországban maradt és segítette az atomprogramot. A második világháború után az atomfegyverek korlátozásáért szállt síkra, és főleg filozófusként tett szert hírnévre. Hamburgban katedrát kapott, ahol elsősorban Platónról és Kantról fejtette ki nézeteit.

Kutatási területei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az atommag cseppmodelljét alkotta meg és egy a csillagok energiaciklusáról szóló elméletet is kidolgozott. Hans Albrecht Bethe tudóstársával megállapította, hogy a magfúzió termeli az energiát a Napban.

Szakmai sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1989-ben Templeton-díj elismerésben részesült, a díj amolyan vallási Nobel-díjként funkcionál.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]