Bhután közlekedése
Bhután közlekedése túlnyomó részt a 12 205 km hosszúságú közúton zajlik. Az országban mindössze négy repülőtér van, amelyek közül kettőnek van szilárd burkolata. A parói repülőtér az egyetlen repülőtér, amely nemzetközi járatokkal rendelkezik. A bhutáni infrastruktúra-modernizációs programok részeként az útrendszer az 1960-as évek óta folyamatos fejlesztés alatt áll. Az országban nincsenek vasutak (bár egy rövid vasútvonalat 2005-2009 óta terveznek India felé). Mivel Bhután tengerparttal nem rendelkező ország, nagyobb vízi utak nélkül, nincsen kikötője sem.
Úthálózat
Bhután 12.205 km hosszú közúti hálózattal rendelkezik. Ennek nagy része burkolatlan útból áll. Az 1960-as évekig a közlekedés öszvér- vagy lóháton, ennek hiányában gyalogszerrel zajlott. 1961-ben Indiától a bhutáni Timpuig a 205 km-es távolság megtétele hat napig tartott.
Az úthálózat tervszerű fejlesztése az „első fejlesztési terv” alatt kezdődött 1961-1966 között. Az első, 175 km hosszú burkolt útszakasz 1962-re készült el. Egy ide csatlakozó út később Paro és Puncoling–Timpu között létesített kapcsolatot. Terepjárók által használható útszakasz létesült Timpu, Puncoling és Dzsajga között (Nyugat-Bengál). Az utazáshoz szükséges idő ezzel a határtól Timpuig motorbiciklivel 6 órára csökkent.
Mintegy 30.000 indiai, nepáli és bhutáni munkást alkalmaztak az út építése során. India anyagilag is segítette az építkezést, mivel akkoriban úgy vélték, hogy Kína irányából támadás érheti Indiát.
Egy másik út Tasigang és Tavang között épült (Arunácsal Prades tartomány, India).[2]
Nagyjából 1500 km út épült jórészt kézi erővel az 1970-es évek közepére. Az utak hossza 2280 km volt 1989-ben, amiből 1750 km aszfalttal burkolt út volt. Ebből 1393 km-t autópályának minősítettek.
A déli területeken főleg a nagyobb településeket igyekeztek összekötni burkolt utakkal, az északi, hegyvidéki területeken az utazás még az egyik völgyből a legközelebbi másik völgybe is nehézségekkel jár.
A legtöbb út folyóvölgyekben halad.
A hatodik fejlesztési terv során (1987–1992) Indiával közösen tervek készültek 1000 km út megépítésére vagy fejlesztésére. A cél az volt, hogy Bhután öt nagy folyóvölgye burkolt úthálózattal legyen összekötve 1992-re. Emellett fontosnak tartották az akkor mintegy 2500 km hosszúságú, öszvérekkel járható úthálózat fejlesztését, amikkel az ország 4500 kisebb települése elérhető.[2]
Az ország elsődleges útja a Kelet-Nyugati Autópálya, amelynek építését 1962-ben kezdték meg. Az út Puncolingben indul az indiai délnyugati határon, és a távol-keleti Tasigangba érkezik, ahonnan elérhető például Paro, Timpu és Punaka. A 2,5 méter széles útnak mindkét irányban biztosítania kell a forgalmat, mivel a Közép-Himaláján egy átmenő szélesebb út kialakításának költségei megfizethetetlenek lennének. A biztonsági korlátok, az útjelzések és táblák ritkák. A forgalom lassú, általában körülbelül 15 km/h, hogy ezzel elkerüljék a frontális ütközéseket (amik a meredek hegyi utakon a lezuhanás miatt könnyen végzetesek lehetnek, még ilyen kis sebesség mellett is). A közúti balesetek ennek ellenére gyakoriak.
A parói repülőtér és a Timpu közötti útvonal nagy részét kétsávos úttá fejlesztették.
Az úthálózat számos magas átjárón halad át, ilyenek például Tremo la és Do csu la is. A legmagasabb átjáró az úton Gszer-csen dzongnál van; a második legmagasabb átjáró Trumsing la-ban található, Bhután központjában, 3800 méter tengerszint feletti magasságban.[3]
A főutakat Bhután nyugati, illetve keleti részén az India által fenntartott Dantak tartja karban.
Az ország geológiájának nagy része instabil, gyakran fordul elő földcsuszamlás, amit súlyosbítanak a nyári monszun és a téli hóviharok, valamint a fagyhullámok. Indiai munkások csapatait a hegyi átjárókban lévő munkatáborokban helyezik el, hogy ott megtisztítsák az földcsuszamlások miatt eltömődött utakat. A táborok körülményei rosszak: a munkások kavicsokat törnek a sziklákból, amikor nem az úttisztítással foglalkoznak. Nemzetközi segítségnyújtási projektek próbálnak segíteni a legrosszabb útszakaszok stabilizálása érdekében. Egy jelentős japán támogatási projekt célja a keskeny, egysávos hidak nagy részének kicserélése kétirányúra, amelyek képesek a nehezebb forgalom szállítására.
A teherfogalom nagy részét nyolctonnás, indiai Tata teherautókkal végzik (224 kW, 300 LE), amik gyakran szó szerint túlterheltek.
Létezik személyszállításra szánt buszhálózat.
Az utakon leggyakrabban látható jármű a négykerék-meghajtású kisteherautó.
Az állami járművezetők képzettségét a Samthang Szakképző Intézet autósiskolájában végzik (korábbi nevén Nemzeti Autóvezetői Intézet). Egyes utakon közlekedési lámpák vannak.
Tervezett vasút
Bhutánnak nincs vasútja,[4] de 2005. január 25-én Bhután királya és India miniszterelnöke megállapodott a vasúti összeköttetés megvalósíthatósági tanulmányának elvégzéséről. A lehetséges útvonalak Hászimára – Puncoling, leágazásokkal Paszaka (18 km); Kokrádzshár – Gelephu (70 km); Páthsála – Naglam (40 km); Rangla – Darranga – Szamdrup dzsonkar (60 km) és Bánarhát – Szamszte irányába.[5]
2009 decemberében Bhután királya jóváhagyta a végső tervet egy 1676 mm nyomtávolságú, 18 km-es vasútvonal megépítéséről Hászimára (Nyugat-Bengál) és Toribari között (Bhután). A vasútvonalat, ami Szatali, Bharna bari és Dalszingpara között közlekedik, az indiai vasúttársaság építi, és megépítése után ők lesznek a tulajdonosok is.[6]
Légiközlekedés
Bhutánnak négy repülőtere van,[7] amelyek közül három ( Paro, Batpalatang és Jongphula) működik; A Gelephu repülőtér a tervezett átadása 2017. decembere volt. Paro, az ország egyetlen nemzetközi repülőtere meredek oldalú völgyben helyezkedik el, levegőben való megközelítése a vizuális repülési szabályokra korlátozódik, és csak nappal használható. A monszun időszakban a járatokat gyakran késlelteti a sűrű felhőtakaró. A Drukair az egyetlen nemzeti légi fuvarozó vállalat, ez köti össze Parót más országokkal.
A repülőtér az egyik legmagasabban fekvő és legnagyobb kihívást jelentő repülőtér, ahol menetrend szerinti repülőgépek szállnak le. A pilóták számára minimális felszerelés áll rendelkezésre, és speciális képzés szükséges a keskeny völgyben lévő rövid kifutópályán történő leszálláshoz. A szél és a rossz időjárás késleltethet vagy törölhet egy-egy járatot. A legjobb utazási időszak április-május és október-november közötti időszakban van.[8]
Batpalatang és Jongphula Bhután belföldi repülőtere.[9] A Bhután királyi kormány tizedik ötéves terve (2008–2013) magában foglalta egy belföldi repülőtér építését a Sarpang körzetben, Gelephuban.[10] Nemzetközi repülőteret terveztek a gelephui helyszínre, de a projekt hatályát 2008 októberében belföldi repülőtérre csökkentették.[11] 2010 januárjában a bhutáni Polgári Repülési Minisztérium jelezte, hogy a Gelephu belföldi repülőtere kibővíthető lesz minden időjárási körülmények között használható kategóriájúra, amellyel a repülőtér képes lesz a jövőben nemzetközi forgalomra is. Az építkezésnek 2010 végén kellett megkezdődnie, a repülőtér pedig 2011. júniusában kezdte volna meg a működését.[12][13] A Gelephui repülőtér első, 2012. októberi ünnepélyes megnyitó repülése ellenére a repülőtér nem kezdte meg a rendszeres üzemelést, mivel azt a polgári repüléssel foglalkozó minisztérium nem hagyta jóvá.[14]
Városi közlekedés
A Timpu és Paro településeken belül buszok közlekednek, illetve taxik állnak az utasok rendelkezésére.
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Transport in Bhutan című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom
- ↑ Parks of Bhutan. Bhutan Trust Fund for Environmental Conservation online. Bhutan Trust Fund. [2011. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
- ↑ a b Worden, Robert L. (1991). Savada, Andrea Matles (ed.). Bhutan: A country study. Federal Research Division. Roads.
- ↑ Pelden: Lo and Behold Snow and Cold. Bhutan Observer online, 2008. január 25. [2011. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 27.)
- ↑ Bhutan–Railway Data. World Bank. (Hozzáférés: 2011. július 26.)[halott link]
- ↑ Pointers March 2005. Railway Gazette International online, 2005. március 1. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
- ↑ Page. „Isolated Buddhist kingdom of Bhutan to get its first railway link”, The Times, Times Newspapers Ltd, 2009. december 30. (Hozzáférés: 2011. június 10.)
- ↑ Bhutan. CIA World Factbook (Hozzáférés: 2011. július 25.)
- ↑ „Guide to Bhutan: Everything you need to know to plan your trip”, Once In A Lifetime Journey, 2016. december 7. (Hozzáférés: 2017. április 10.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Gyalsten K Dorji. „On Drukair 's historic flight”, Kuensel, 2011. december 19.. [2012. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. január 18.)
- ↑ Tshering Palden. „Domestic air service to take wing soon”, Kuensel, 2009. szeptember 1.. [2012. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 12.)
- ↑ Tenzing Lamsang. „Gelephu Int'l Airport – Now A Domestic One”, Kuensel, 2008. október 9.. [2012. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 12.)
- ↑ Sonam Pelden. „Groundwork begins for taking to the air”, Kuensel, 2010. január 8.. [2012. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 12.)
- ↑ Tashi Dema. „Land hurdle crossed”, Kuensel, 2010. június 25.. [2012. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 12.)
- ↑ Gelephu airport – Inaugurated but not 'ready'. KuenselOnline. [2014. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
További információk
- Bhutan Department of Roads. Ministry of Works & Human Settlement, Government of Bhutan. [2002. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
- Bhutan Road Safety and Transport Authority (RTSA). Government of Bhutan. [2008. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
