Andrej Januarjevics Visinszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Visinszkij (középen) a tizenhetek pere idején olvassa a Karl Radek elleni vádiratot (a kép bal oldalán áll)

Andrej Januarjevics Visinszkij (Андрей Януарьевич Вышинский, Andriej Januariewicz Wyszynski) (Ogyessza, 1883, december 10.New York, 1954. november 22.) lengyel nemzetiségű szovjet jogász, illetve politikus.

1902 körül csatlakozott az orosz forradalmi mozgalomhoz, majd az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt szakadása (1903) után mensevik lett. A kijevi egyetemen szerzett jogi diplomát és lett ügyvédjelölt, de politikai meggyőződése miatt ügyvédi gyakorlatot nem folytathatott. 1920-ban átlépett a bolsevik pártba, az 1920-as évek elején kisebb politikai, illetve tudományos tisztségeket viselt. 1931-ben nevezték ki az Orosz Föderáció főügyészévé, illetve igazságügyi népbiztosának helyettesévé, 1933-ban a Szovjetunió főügyészének helyettese, végül pedig 1935-ben főügyésze lett. Ebben a minőségében a sztálini politikai tisztogatások egyik főszereplője volt, a KamenyevZinovjev-, a PjatakovRadek, illetve a Buharin-perben[1] is halálos ítéleteket[2] indítványozott a perek szinte valamennyi vádlottja esetében.

Visinszkij a büntetőjog elméletében is „maradandót” alkotott, A perbeli bizonyítás elmélete [a szovjet jogban] (Теория судебных доказательств) című könyvért 1947-ben Sztálin-díjat kapott. E mű elhíresült alaptézise szerint a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. (Ezzel egy, a középkori Európában közismert – bár már Visinszkij korában sem elfogadott – tételt éltet tovább.)

Államügyészi pályafutása után Visinszkij vezető kormányzati tisztségeket kapott: 19391944 között a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese, 19401949 között, illetve 1953-tól haláláig külügyi népbiztos-, illetve külügyminiszter-helyettes, 19491953 között külügyminiszter volt. Ezeken a tisztségeken kívül 1939-től a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, illetve 19461949 között az ENSZ-ben a Szovjetunió állandó képviselőjeként működött.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ezeknek a pereknek nem csupán 1-2, hanem 16, 17, illetve 21 vádlottja volt, ezek az elnevezések csupán a legismertebb elítéltek nevét örökítik meg. Mivel ezek a perek Moszkvában zajlottak, szokás őket első, második, illetve harmadik moszkvai pernek is nevezni.
  2. Vádbeszédei a demokratikus jogállamokban megszokottakhoz képest talán kissé „élesnek” tűnhettek, például a Buharin-, illetve a Kamenyev–Zinovjev-perben is azt tanácsolta elvtársainak: „Lőjétek agyon őket, mint a veszett kutyákat”. (lásd pl.:Visinszkij vádbeszéde a Kamenyev–Zinovjev-perben, (angolul))

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Béládi LászlóKrausz Tamás: Életrajzok a bolsevizmus történetéből, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Államtudományi és Politikatudományi Intézet, Budapest, 1988, második, változatlan kiadás