Andrej Januarjevics Visinszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Visinszkij 1940-ben

Andrej Januarjevics Visinszkij (Андрей Януарьевич Вышинский, Andriej Januariewicz Wyszynski) (Ogyessza, 1883, december 10.New York, 1954. november 22.) lengyel nemzetiségű szovjet jogász, illetve politikus.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1902 körül csatlakozott az orosz forradalmi mozgalomhoz, majd az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt szakadása (1903) után mensevik lett. A kijevi egyetemen szerzett jogi diplomát és lett ügyvédjelölt, de politikai meggyőződése miatt ügyvédi gyakorlatot nem folytathatott. 1920-ban átlépett a bolsevik pártba, az 1920-as évek elején kisebb politikai, illetve tudományos tisztségeket viselt. 1931-ben nevezték ki az Orosz Föderáció főügyészévé, illetve igazságügyi népbiztosának helyettesévé, 1933-ban a Szovjetunió főügyészének helyettese, végül pedig 1935-ben főügyésze lett. Ebben a minőségében a sztálini politikai tisztogatások egyik főszereplője volt, a KamenyevZinovjev-, a PjatakovRadek, illetve a Buharin-perben[1] is halálos ítéleteket[2] indítványozott a perek szinte valamennyi vádlottja esetében.

Visinszkij a büntetőjog elméletében is „maradandót” alkotott, A perbeli bizonyítás elmélete [a szovjet jogban] (Теория судебных доказательств) című könyvért 1947-ben Sztálin-díjat kapott. E mű elhíresült alaptézise szerint a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. (Ezzel egy, a középkori Európában közismert – bár már Visinszkij korában sem elfogadott – tételt éltet tovább.)

Államügyészi pályafutása után Visinszkij vezető kormányzati tisztségeket kapott: 19391944 között a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese, 19401949 között, illetve 1953-tól haláláig külügyi népbiztos-, illetve külügyminiszter-helyettes, 19491953 között külügyminiszter volt. Ezeken a tisztségeken kívül 1939-től a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, illetve 19461949 között az ENSZ-ben a Szovjetunió állandó képviselőjeként működött.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ezeknek a pereknek nem csupán 1-2, hanem 16, 17, illetve 21 vádlottja volt, ezek az elnevezések csupán a legismertebb elítéltek nevét örökítik meg. Mivel ezek a perek Moszkvában zajlottak, szokás őket első, második, illetve harmadik moszkvai pernek is nevezni.
  2. Vádbeszédei a demokratikus jogállamokban megszokottakhoz képest talán kissé „élesnek” tűnhettek, például a Buharin-, illetve a Kamenyev–Zinovjev-perben is azt tanácsolta elvtársainak: „Lőjétek agyon őket, mint a veszett kutyákat”. (lásd pl.:Visinszkij vádbeszéde a Kamenyev–Zinovjev-perben, (angolul))

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Béládi LászlóKrausz Tamás: Életrajzok a bolsevizmus történetéből, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Államtudományi és Politikatudományi Intézet, Budapest, 1988, második, változatlan kiadás