Tobzoskák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Tobzoskák
Evolúciós időszak: Paleocén - jelen
Tömpefarkú tobzoska (Smutsia temminckii)
Tömpefarkú tobzoska (Smutsia temminckii)
Kínai tobzoska (Manis pentadactyla) körmei
Kínai tobzoska (Manis pentadactyla) körmei
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Pholidota
Weber, 1904
Elterjedés
Elterjedési területük       Manis crassicaudata       Manis pentadactyla       Manis javanica       Manis culionensis       Phataginus tricuspis       Phataginus tetradactyla       Smutsia gigantea       Smutsia temminckii
Elterjedési területük

      Manis crassicaudata       Manis pentadactyla       Manis javanica       Manis culionensis       Phataginus tricuspis       Phataginus tetradactyla       Smutsia gigantea

      Smutsia temminckii
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Tobzoskák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tobzoskák témájú kategóriát.

A tobzoskák vagy tobzoskaalakúak (Pholidota) az emlősök (Mammalia) osztályának egy rendje.

Korábbi rendszerekben (például Urania Állatvilág, DudichLoksa-állatrendszer) egy teljesen különálló rendnek tekintették, és teljesen homályosak voltak a rokonsági kapcsolatai más emlősrendekkel. Egyesek a vendégízületesekkel (Xenarthra) hozták rokonságba őket, és mindkét csoportot rovarevő ősökre vezették vissza.

A legújabb molekuláris biológiai kutatások segítségével kiderítették, hogy a csoport hol helyezkedik el az emlősök törzsfáján. A tobzoskaalakúak ma élő legközelebbi rokonai a ragadozók (Carnivora). A két csoport közös őse kb. 75 millió éve vált el egymástól, és egyik ágon a tobzoskák, a másikon a ragadozó emlősök csoportjai (kutyaalkatúak, macskaalkatúak, úszólábúak stb.) alakultak ki. Mindebből az következik, hogy a két rend egy közös csoportban vonható össze, vagyis egy kládot alkotnak.

Anatómiai bélyegek[szerkesztés]

A kültakaró[szerkesztés]

A tobzoskák felépítésének legnagyobb különlegessége minden bizonnyal a testüket tetőcserép módjára borító pikkelyek. Magyar nevük is innen ered: a pikkelyek úgy rendeződnek el, és olyan a megjelenésük, mintha fenyőtobozok lennének. A pikkelyek a fejtetőtől a farok végéig beborítják az állat testét, egyedül a hasoldala az, amely nem páncélozott: itt finom szőrzet borítja őket. A tudósok között két nézet alakult ki a pikkelyek kifejlődéséről.

  • Sanderson és Bolle elmélete: a pikkelyek a többi emlős szőréhez hasonlóan a bőr irharétegének szemölcseiből sarjadnak. A pikkelyek tehát egybeolvadt szőrszálak, melyek folyamatosan utánanőnek.
  • Mohr és Weber elmélete: ők a pikkelyeket kialakulását a hüllők pikkelyeinek fejlődéséhez hasonlítják, úgy, hogy közben nem tekintik a tobzoskák és a hüllők pikkelyeit homológ képződményeknek, továbbra is fenntartják a konvergenciát és az analógiát.

A tobzoskák pikkelyeinek száma az életkor előrehaladtával nem változik: a születésükkor meglévő pikkelyek számával élik le életüket. A pikkelyek természetesen ki vannak téve a külső környezeti hatásoknak, így folyamatosan kopnak, de alulról újranőnek – akár az emberi köröm.

A kültakaró függelékeinek tekinthetők az erőteljes karmok is. A tobzoskafélék mind a négy lábán 5 ujj van, és mindegyikhez kapcsolódik karom. Az elülső lábak karmai sokkal erőteljesebbek, a legerősebb a harmadik karom. Az erős karmoknak szerepe a táplálkozásban van: ezzel törik fel a táplálékot adó hangyák és termeszek várait.

A csontozat[szerkesztés]

A tobzoskaalakúak csontrendszerének is van néhány különlegessége. Az óvilági tobzoskák koponyája erőteljesen emlékeztet a hangyászfélékére, de természetesen ez is csak analóg sajátosság, a két csoport igen távoli rokon. Ez az analógia a hasonló élelemszerzési mód következtében alakult ki: mind a hangyászok, mind a tobzoskák koponyája hosszúra nyúlt, csőszerű. Az arckoponyában fogakat nem találunk, de az embrionális fejlődés során felszívódó fogképleteket már sikerült kimutatni. A koponyáról hiányzik minden nélkülözhető elem: a járomcsontok hiányoznak, eltűntek a rágóizomzat tapadási felületét biztosító csontok is. A felső és alsó állkapocscsont még megvan, de csupán két hosszú és vékony csont, melyek lazán illeszkednek egymáshoz.

Az emésztőrendszer[szerkesztés]

Az háromszakaszos bélcsatorna kezdeti szakasza a szűk szájnyílás, a cső alakú szájüreg, melyben a jellegzetes nyelv található. Ez a nagy termetű afrikai fajoknál 40, a kisebbeknél 20 cm hosszúságú, vékony, féregszerű. A nyelv – éppen nagy mérete miatt – nem fér el a szájüregben, ezért az állatnak van egy, a mellüregbe benyúló zacskószerű képződménye, ahol a nyelv nyugalmi helyzetben tartózkodik. A nyelvnek hatalmas és erőteljes izomrendszere van, mellyel az állat a tér minden irányába gyorsan tudja mozgatni a nyelvét. A szájüregbe torkollik a folyamatosan ragadós nyálkát termelő két hatalmas nyálmirigy kivezető csöve is, így nedvesen tartva a nyelvet, hogy a hangyák és termeszek könnyedén ráragadjanak.

A rovarevő életmódhoz alkalmazkodott a tobzoskák gyomrának felépítése is. A gyomor belső felszínét vastag szaruréteg fedi, az oda épen bekerült hangyák és termeszek csípése ellen. A gyomor váladékai hamarosan végeznek a rovarokkal, a kitinpáncéljukat pedig az erős szarufogmezők és a bekerült homok- és kavicsdarabkák őrlik meg.

Az idegrendszer[szerkesztés]

A tobzoskaalakúak agya kicsiny, a testtömegnek mindössze 0,3%-a. Ennek ellenére egyes fajaik igen tanulékonyak, könnyen megszelídülnek, és fogságban is megélnek, nem próbálnak elszökni. Más fajok mindvégig bizalmatlanok maradnak, így megszelídítésükre tett kísérlet eredménytelen. A tobzoskák szaglása kiváló, az agy szaglóközpontja fejlett. Ellenben látásuk rosszabb, és szinte alig hallanak.

Életük[szerkesztés]

A tobzoskák magányos állatok, soha nem járnak csoportban. A hímek és a nőstények csak a párzási időszakban találkoznak egymással. A párzásról, megtermékenyítésről és vemhességi időről szinte semmit sem tudunk. A párzás, majd az ezt követő vemhességi időszak után születik meg az egyetlen, jól fejlett utód, mely a kibújás után megkapaszkodik az anyaállat farkán. A kis állat jó ideig szopik anyja két emlőbimbójából. Később rááll a tobzoskákra jellemző táplálékra: hangyákra és termeszekre.

A tobzoskák tápláléka igen egyhangú: főképp hangyák és termeszek – mint azt már említettük. A hangyákat kikaparják bolyukból, a termeszek erős falú várait hatalmas karmaikkal törik fel. Ezután hosszú nyelvükkel szinte felnyalják a rovarokat, melyeket aztán megemésztenek.

Táplálék után éjjel járnak, nappal nem lehet találkozni velük. Saját földalatti odvukba húzódnak meg napközben, ha hajnalig nem tudnak hazaérni, akkor helyben a földbe ássák magukat és összegömbölyödnek. Egyes fajok fákon pihennek. Rendkívül jól másznak fel akár a pálmafákra is; ebben erős karmuk és egyensúlyozó szervük, a farok segíti őket.

Rendszerezés[szerkesztés]

A rendbe az alábbi 2 alrend tartozik:

Források és ajánlott irodalom[szerkesztés]