Cickányfélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Infobox info icon.svg
Cickányfélék
Evolúciós időszak: Középső eocén - jelen
Blarina carolinensis
Blarina carolinensis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Eulipotyphla
Család: Soricidae
Waldheim, 1814
Szinonimák
  • Sorexineae Lesson, 1842
  • Soricinorum G. Fischer, 1814
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Cickányfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Cickányfélék témájú médiaállományokat és Cickányfélék témájú kategóriát.

Mezei cickány (Crocidura leucodon)
Házi cickány (Crocidura russula)
Keleti cickány (Crocidura suaveolens)
Vízicickány csontvázának ábrázolása

A cickányfélék (Soricidae) az emlősök (Mammalia) osztályának és az Eulipotyphla rendjének egyik családja.

A régebbi rendszertani besorolások szerint a rovarevők (Insectivora) rendjébe, aztán pedig rövid ideig a saját cickányalakúak (Soricomorpha) rendjébe tartozott. Három alcsalád, tizenkilenc nem és háromszáznégy faj tartozik a családhoz.

Kis termetűek, a legtöbbjük nem nagyobb egy egérnél. A legnagyobb faj az távol-keleti pézsmacickány (Suncus murinus) a trópusi Ázsiából, hossza 15 cm, testtömege 100 g.[1] Az etruszk cickány (Suncus etruscus) 3,5 cm hosszú, és 2 g tömegű.

Általában a szárazföldön élnek, és ásnak, magvak, rovarok, férgek és más táplálék után kutatva. Egyes fajok kaptárba is behatolnak télire méhet enni. Ellenük is véd a 7 mm-es rács. Vannak fára mászó, föld alatt, hó alatt élő, vagy vízben vadászó fajok is. Szemük kicsi, és nem lát jól, viszont hallásuk és szaglásuk kiváló.[2]

Mozgásuk gyors, anyagcseréjük igen élénk. Naponta legalább a testsúlyuk 90%-ának megfelelő mennyiségű táplálékot kell elfogyasztaniuk. A fogságban élő cickányok napi élelemigénye a testsúlyuk 50 és 200%-a között változik.[3] Orruk hosszú, megnyúlt, ormányszerű. Hangjuk a madarak csiripelésére emlékeztet. A mezei cickány és az erdei cickány mindenütt előfordul. Éjjel és nappal egyaránt tevékenykednek.

A cickányoknak van egy mirigyük a testük mindkét felén, ami pézsmát választ ki, amit a legtöbb ragadozó nem kedvel. Azért lehet mégis találni a természetben megölt cickányt, mert valamilyen ragadozó, általában róka, ragadozó madár vagy bagoly egérnek nézte és tévedésből ölte meg. Néhány állat azonban megeszi a cickányt, egyikük a gyöngybagoly, amely gyakran éppen a cickányokra specializálja magát.[4]

Télen nem hibernálódnak, de anyagcseréjük lelassul. Testtömegük 30-50%-át is elveszítik, ami a csontok, a koponya és a belső szervek méretének csökkenésével jár.[5]

A cickányoknak nem nő a foguk úgy, mint a rágcsálóknak, sőt, már születésük előtt elveszítik tejfogaikat. A fogak elhasználódása az idősebb cickányok problémája. Metszőfogaik hosszúak és élesek, rágófogaik a száj hátsó részében találhatók. Fogképletük

Jellemzően magányos életmódúak, a hím és a nőstény csak a párzás idején van együtt. Egyes fajok üreget ásnak maguknak. Egy nőstény cickány akár évi 10 almot is felnevelhet, különösen a trópusokon, ahol egész évben tudnak szaporodni. A szoptatás ideje 17–32 nap. A nőstény gyakran közvetlenül szülés után párzik, és miután elválasztott egy almot, már meg is szüli a következőt. Várható élettartamuk 12-30 hónap.[2]

A cickányok más szempontból is különlegesek. Néhány fajuk mérgező, ami szokatlan az emlősök körében. A mérget a fog vájata vezeti a zsákmányba. A méreg több vegyületet tartalmaz, az amerikai rövidfarkú cickányok (Blarina fajok) méregmirigyeinek tartalma akár 200 egér életének kioltására is elegendő. Az egyik vegyülettel magas vérnyomást, egy másikkal migrént és izomidegrendszeri betegségeket kezelnek.[6] A Blarina brevicauda faj nyála soricidint tartalmaz, ami egy lehetséges jelölt a petefészekrák ellen.[7]

A denevérekhez és a fogascetekhez hasonlóan néhány faj képes echolokációra. Ezek a Sorex és a Blarina nemekbe tartoznak. Ide tartozik az erdei cickány, a Sorex vagrans, és a Blarina brevicauda. A madagaszkári tanrekfélék és a patkányvakondfélék is rendelkeznek ezzel a képességgel. Ultrahangok rövid sorozatát adják ki.[8][9] A denevérekkel szemben ezek kis amplitudójúak, széles sávúak, multiharmonikusak, és frekvenciamoduláltak. A közeli tájékozódásra használják, és nem a zsákmány felkutatására.[9]

Rendszerezés[szerkesztés]

A családba az alábbi 3 alcsalád tartozik:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Louch, C.D.; Ghosh, A.K. & Pal, B.C. (1966). "Seasonal Changes in Weight and Reproductive Activity of Suncus murinus in West Bengal, India". Journal of Mammalogy 47 (1): 73–78. JSTOR 1378070
  2. ^ a b Barnard, Christopher J..szerk.: Macdonald, D.: The Encyclopedia of Mammals. New York: Facts on File, 758–763. o. (1984). ISBN 0-87196-871-1 
  3. Reid, F. (2009). "A Field Guide to the Mammals of Central America and Southeast Mexico". p. 63-64. [1]
  4. Preben Bang és Preben Dahlström: Állatnyomok és -jelek, Mérték Kiadó, 2006
  5. (1990. január 1.) „The natural history of shrews”.  
  6. Piper, Ross (2007), Extraordinary Animals: An Encyclopedia of Curious and Unusual Animals, Greenwood Press.
  7. BioProspecting NB, Inc's novel ovarian cancer treatment found effective in animal cancer model., 2009. április 8. [2011. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  8. (1979) „Echolocation by the Short-Tailed Shrew Blarina brevicauda”. Journal of Mammalogy 60 (4), 751–9. o. DOI:10.2307/1380190.  
  9. ^ a b (2009) „Why do shrews twitter? Communication or simple echo-based orientation”. Biology Letters 5 (5), 593–596. o. DOI:10.1098/rsbl.2009.0378. PMID 19535367.  

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Shrew című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Weblap[szerkesztés]